Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)
1882 / 4. szám - Reviczky Gyula: Endrődi Sándor
ENDRŐDI SÁNDOR. ■ (arcképünkhöz.) ETőfi óta minden magyar lírikusnak rendkívül nehéz állása van. Mihelyt a középszerűségen felülemelkedik s komolyan jeles költő számba megy, akár rokon egyénisége a Petőfiével, akár nem, rögtön ehez kezdik hasonlítgatni. A jobb ellensége lévén a jónak, később érkezett lantosunk természetesen a rövidebbet húzza; rámondják, hogy epigon, így történt ez Tóth Kálmánnal, Vajda Jánossal s Endrődi Sándor is aligha fog megmenekülni a kellemetlen és célra nem vezető összehasonlítás elől. Pedig Endrődi van olyan költő, hogy olvasói és kritikusai összehasonlítás nélkül is gyönyörködhetnek benne. Mióta a világ áll, minden igazi költő valamennyi régi és új társától merőben elüt. Az egyéniség az a titkos színjáték, mely Anakreontól kezdve Burnsig és Petőfiig a végtelenségig változtatja árnyalatait s a legrokonabb világnézetű két lírikust is élesen megkülönbözteti egymástól. Endrődi is oly határozott egyéniség, a költői kifejezés oly erős színeivel, a hangulatok oly bensőségével rendelkezik, hogy, méltatni akarván őt, csak Endrődiről lehet szó. Az összehasonlítást meg nem tűri. Lehetnek benne vonások.