Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)

1882 / 4. szám - Reviczky Gyula: Endrődi Sándor

ENDRŐDI SÁNDOR. ■ (arcképünkhöz.) ETőfi óta minden magyar lírikusnak rendkívül nehéz állása van. Mihelyt a középszerűségen felülemel­kedik s komolyan jeles költő számba megy­, akár rokon egyénisége a Petőfiével, akár nem, rögtön ehez kez­dik hasonlítgatni. A jobb ellensége lévén a jónak, később érkezett lantosunk természetesen a rövidebbet húzza; rá­­­mondják, hogy­ epigon, így történt ez Tóth Kálmánnal, Vajda Jánossal s Endrődi Sándor is aligha fog megmene­külni a kellemetlen és célra nem vezető összehason­lítás elől. Pedig Endrődi van olyan költő, hogy olvasói és kriti­kusai összehasonlítás nélkül is gyönyörködhetnek benne. Mióta a világ áll, minden igazi költő valamennyi régi és új társától merőben elüt. Az egyéniség az a titkos színjá­ték, mely Anakreontól kezdve Burnsig és Petőfiig a vég­telenségig változtatja árnyalatait s a legrokonabb világné­zetű két lírikust is élesen megkülönbözteti egymástól. Endrődi is oly határozott egyéniség, a költői kifejezés oly erős színeivel, a hangulatok oly bensőségével rendel­kezik, hogy, méltatni akarván őt, csak Endrődiről lehet szó. Az összehasonlítást meg nem tűri. Lehetnek benne vonások.

Next