Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 2. szám - Ábrányi Emil: A Petőfi társaság IX. ünnepélyes közüléséről
2. szám KOSZORÚ A Társaság felolvasó ülésein a múlt évben a következők mutatták be dolgozataikat: Jókai Mór, ifj. Ábrányi Kornél, Tolnai Lajos, Beniczkyné Bajza Lenke, Szana Tamás, Balázs Sándor, Szabó Endre, Ábrányi Emil, Kiss József, Lauka Gusztáv, Reviczky Gyula, György Aladár, Tóth Endre, Jakab Ödön, Margitay Dezső, Prém József, Bodnár Zsigmond, P. Szathmáry Károly, rendes tagok. Mint vendégek: Radó Antal, Sikor Margit, Telegdi László, Petrikás Mór, Tömérdek, Karczag Vilmos, Szabó Sándor, dr. Krausz Jakab, Findura Imre és Kvassayné Kun Melanie, a szép tehetségű fiatal írónő, kit élete világában, egy kiválóan reményteljes pálya küszöbén szakított le a halál. A babér, melyért küzdött, elhervadt, mielőtt fejét érinthette volna. Tegyük hát sírjára az emlékezés örökzöldjét. Méltó, hogy ne feledje az irodalom, ki az irodalomnak áldozta fel magát. Mert élhetne ma is, teljében az élet gyönyöreinek, ha gyöngéd alkatát az Írói teremtés lázának oda nem dobja. De a Petőfi-társaság nemcsak az Írónőt, hanem a lelkes pártolót is gyászolja benne, ki halála előtt kevéssel a Társaság alapítói közé lépett. Kvassay Kun Melanie 100 írtos alapítványán kívül a Társaság tőkéjét a lefolyt évben Ete Vilmos ur 200 írttal és a kassai ifjúsági egylet 100 írttal gyarapította, a miért hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Társaságunk a lefolyt évben két irodalmi ünnepélyen vett részt: május havában Horváth István százados évforduló ünnepélyén Székesfehérvárott és szeptember havában a Tóth Kálmán emlékünnepélyen Baján. Felolvasó ülés tartására Szeged városa hívta meg. A megtisztelő felhívásnak a Társaság ezúttal nem felelhetett meg, de elhatározta, hogy a meghívást köszönettel elfogadja a jövőre nézve s 1885-ben vidéki felolvasó ülését Szegeden fogja megtartani. A tagsági helyek mind betöltve lévén, a Társaság a lefolyt évben senkit sem választhatott körébe a szépirodalom törekvő munkásai közül; ellenben nagy és fájdalmas úr támadt soraiban egyik tiszteleti tagjának, Frankenburg Adolfnak halálával, kit tavaly júliusban kísértünk örök nyugalomra. Az áldott emlékű veterán, ki pártfogója volt Petőfinek és hódoló barátja Jókai Mórnak, az Életképek egykori híres szerkesztője és annyi elmés, finom csevegésnek, találó társadalmi korrajznak fáradhatatlan írója, a pezsgő szellemű szatirikus, ki a magánéletben a legjobb, legnemesebb szivű emberek egyike volt, Frankenburg Adolf társaságunk iránt melegen érdeklődött s annak működésében, mindaddig mig súlyos betegsége képtelenné tette a munkára, tevékeny részt ven. Frankenburgnál rokonszenvesebb alakja kevés volt irodalmunknak. Hosszú irodalmi pályáján, mely a legváltozatosabb időkre esett s nevezetes mozgalmakkal volt tele, folytonosan csak barátjai voltak, ellenségei nem. Szabad röptű lelkével tudta követni a nagyob szellemek szárnyalását s mig ezek iránt őszinte lelkesedést, odaadást tanúsított, senki sem volt elnézőbb, buzditóbb a fejlődő tehetségekkel szemben. Előkelő irodalmi állásában meleg kedélylyel és nyájas, szeretetreméltó modorral karolt föl mindent, ami pártfogásra méltónak látszott s e tekintetben gyakran egészen a nagylelkűségig ment. Ő igazán elmondhatta magáról, hogy mindenkivel jót akart. Szerette és becsülte is mindenki, a fiatalok ép úgy, mint az öregek. Élete végnapjait, a hosszas betegség nehéz nyomorát ez a tudat bizonnyal megédesítette. Emlékét Társaságunk kegyeletesen őrzi. Ábrányi Emil titkári jelentése után Bodnár Zsigmond olvasta fel Mikszáth Kálmán kitűnő emlékbeszédét Frankenburg Adolfról. Pompás humora elragadta a közönséget, mely hosszas tapsban adott tetszésének kifejezést. Lapunk mai számában megkezdjük közlését. Zajos tetszést aratott Szász Gerő is, a jeles erdélyi poéta, ki Kolozsvárról jött Budapestre, hogy személyesen mutassa be szép költeményeit. Mély érzéssel szavalta a mély érzéssel irt verseket, melyekben nemes és magas lendület bizonyítja a költő lelkének eszményi irányát. Három költeményt mutatott be: «Bolyongás», «Hópelyhek», «A szerető szivekről». A «Bolyongás» cziműt mai számunkban közöljük. Ezután Tolnai Lajos kitűnő regényírónk ült a felolvasó asztalhoz s mutatta be «Az urak nyári fészke télen» czimű rajzát, melyben meghatóan és mély-igazán tünteti föl a szegények erőteljes, szívből fakadó örömét a gazdagok bágyadt életvilágával szemben. Mesterileg jellemez egy pár vonással és művészileg pointirozza tárgyát mindenütt. Nagy taps jutalmazta a becses apróságot, mely lapunkban szintén meg fog jelenni. 19