Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 8. szám - Szánthó Kálmán: Tóth Ede (Színirodalmi tanulmány)
128 KOSZORÚ az elégtételnek fogadjuk az olyan verseket, minek a Balog Istvánéi. Ez elégtétel oly nagy, hogy nála nagyobb talán csak az lehet, amit Newton érezett, mikor konstatálta, hogy az alma valóban lefelé esik, nem pedig fölfelé a fellegekbe. Van a költészetben is gravitáczió. Bocsánatot kérünk a tisztelt olvasótól, hogy Newton nevét ily alkalomból említjük, mert hisz jelentéktelen dolgokról beszélünk. Mindössze néhány versikéről, melyeket egy natal poéta gyűjtött össze. Balog István nevét a tisztelt olvasó még nem ismeri. De ez lényegtelen, a név itt nem határoz. Hiszen a hangok oly ismeretesek. Minden bokorból ezt csipegik a tollatlan madárkák. Oh, a tisztelt olvasó bizonyára ismeri azokat a népies, szelíd, egyszerű, jámbor, szerény, igen szerény, igen igen szerény hangokat, melyeket a magyar ember poétáitól most már annyira megszokott. Talán már méltóztatott meg is csömörleni ettől a poezistől ? Nem? Kérem ez nem baj, mert jön még folytatás, van a csömörletre idő még holnap is. Kétségtelenül méltóztatnak ösmerni Aranynak azt a versét, melyben a csizmadia sorsát irigyli a nagy költő és a mely ugy megy, hogy tillaárom haj, tillaárom haj. Balog István megírta, ennek a párját. Ő ugyanis nem a csizmadiákat, de a szabókat irigyli. «Régi vágyam» czímű versében mondja: «Szomszéd szobám szabóműhely« stb. míg ellenben Arany azt mondta: «Ez a szoba hol én most» , a miből kitűnik, hogy Balog nemcsak a vargaságot pótolta szabósággal, hanem a színhelyt is áttette a saját szobájából a szomszédba. Egyben nagyon hasonlít Balog István Arany Jánoshoz : abban ugyanis, hogy egyikük sem közölt szerelmes verseket. Balog még fiatal ember,egyik versében huszonötévről beszél, de úgy látszik a könnyelmű szerelmeskedésnek határozott ellensége. Igen szolid ember és házasságra gondol. «Uraságféle» czímű versében oly megkapóan festi családi boldogságának álomképét, hogy sajnáljuk, miért nem házasodhatott meg már eddig is. Ő bizonyára igen jó apa volna és talán akkor nem maradna ideje a versírásra. Legsikerültebbek azok a versei, melyeket szüleihez intéz. A hangok itt részben bensőségre, részben Petőfire vallanak. Balog olyan nagyon jó fia volt szüleinek és húgát is úgy szereti, hogy tulajdonképen nem őneki kellene ezt versekben megírnia, hanem másoknak, kik őt ismerik. Mert az igen jó, szolid, jámbor, csöndes emberek nem szoktak poéták lenni, azok erényeikkel annyira el vannak foglalva, hogy az Írásra nem jut idejük és másokra bízzák, hogy őket megénekeljék. Az ifjúság legszebb ékessége kétségtelenül a szerénység. Balog ez erénynyel megdöbbentő mértékben dicsekedik, (azaz, hogy nem dicsekedik, mert ez a szerénységgel öszsze nem férne). Egy szóval ő szerény. Bizonyára versei is sokkal jobbak volnának, ha szerénysége megengedné jó verset írni. Oh, de hát az olyan ember, aki a városból elvágyik a csöndes falura, tengerit, bántani és csuhán aludni, az annyira cincinnatusi kedély, hogy a nagyravágyás lelkébe nem lopódzhatik. Különben a tisztelt olvasó becses figyelmébe ajánljuk Balog István verseit. Olvassa gyakran és olvasson minél több hasonlót (mert van elég.) Meg fog győződhetni, hogy valóban rágalom, amit a külföldön mondanak, hogy mi szilaj, tüzes faj vagyunk. E versek oly csöndes, szelíd és szerény jámborsággal telvek, hogy az «egy akol és egy pásztor» ideje már valóban nagyon messze nem lehet. # Pont. Jókai Mór 60-ik születésnapja. F. hó 19-én ünnepelte Jókai Mór, Magyarország legelső élő írója s a világirodalom legfényesebb alakjainak egyike 60-ik születésnapját. Jókai saját kivonatára elmaradtak a tüntető diadalmenetek, a köztisztelet zajos külső nyilvánulásai, de az egész nemzet érezte a nagy nap jelentőségét és mindenki, akiben érzék van a szellemi nagyság iránt, mindenki, aki csak hozzávetőleg is tudja, hogy mily nagy, mily rendkívüli büszkesége Jókai Mór a magyarnak, a ki tudja, hogy a külföld a magyar géniusz páratlan fényességét Jókai Mór műveiben szemléli s Jókai Petőfi után legtöbb barátot, legtöbb sympathiát szerzett Európában, egész világon a magyarnak, — mindazok összetették kezeiket és áhitatosan kérték a gondviselést, hogy nekünk ezt a drága főt, ezt a hatalmas lángészt, a költészetnek ezt a kiválasztott kedvenezét sokáig, az emberi élet végső határáig tartsa meg! A tisztelgők közt legelső volt a Petőfi-társaság, melynek nyolcz tagú küldöttsége járult Jókai elé. A Társaság üdvözletét Komócsy József tolmácsolta, majd Tolnai Lajos mondott magas röptű, kiválóan szép beszédet az újabb magyar irodalom nevében, melyet térszűke miatt csak jövő számunkban közölhetünk. Szerkesztő : Ábrányi Emil. — Kiadó : Aigner Lajos. A Pallas részvénytársaság nyomdája. 8. SZÁM