Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)

1885 / 8. szám - Szánthó Kálmán: Tóth Ede (Színirodalmi tanulmány)

128 KOSZORÚ az elégtételnek fogadjuk az olyan verseket, minek a Balog Istvánéi. Ez elégtétel oly nagy, hogy nála nagyobb talán csak az lehet, amit Newton érezett, mikor konstatálta, hogy az alma valóban lefelé esik, nem pedig föl­felé a fellegekbe. Van a költészetben is gra­­vitáczió. Bocsánatot kérünk a tisztelt olvasótól, hogy Newton nevét ily alkalomból említjük, mert hisz jelentéktelen dolgokról beszélünk. Mindössze néhány versikéről, melyeket egy natal poéta gyűjtött össze. Balog István ne­vét a tisztelt olvasó még nem ismeri. De ez lényegtelen, a név itt nem határoz. Hiszen a hangok oly ismeretesek. Minden bokorból ezt csipegik a tollatlan madárkák. Oh, a tisztelt olvasó bizonyára ismeri azokat a népies, szelíd, egyszerű, jámbor, szerény, igen szerény, igen igen szerény hangokat, melyeket a magyar ember poétáitól most már annyira megszokott. Talán már méltóz­­tatott meg is csömörleni ettől a poezistől ? Nem? Kérem ez nem baj, mert jön még foly­tatás, van a csömörletre idő még holnap is. Kétségtelenül m­éltóztatnak ösmerni Aranynak azt a versét, melyben a csizmadia sorsát irigyli a nagy költő és a mely ugy megy, hogy tillaárom haj, tillaárom haj. Balog István megírta, ennek a párját. Ő ugyanis nem a csizmadiákat, de a szabókat irigy­li. «Régi vágyam» czímű versében mondja: «Szomszéd szobám szabóműhely« stb. míg ellenben Arany azt mondta: «Ez a szoba hol én most» ,­ a miből kitűnik, hogy Balog nemcsak a vargaságot pótolta szabósággal, hanem a színhelyt is áttette a saját szobá­jából a szomszédba. Egyben nagyon hasonlít Balog István Arany Jánoshoz : abban ugyanis, hogy egyikük sem közölt szerelmes verseket. Balog még fiatal ember,­­egyik versében huszonöt­­évről beszél, de úgy látszik a könnyelmű szerelmeskedésnek határozott ellensége. Igen szolid ember és házasságra gondol. «Uraság­­féle» czímű versében oly megkapóan festi családi boldogságának álomképét, hogy saj­­náljuk, miért nem házasodhatott meg már eddig is. Ő bizonyára igen jó apa volna és talán akkor nem maradna ideje a versírásra. Legsikerültebbek azok a versei, melyeket szüleihez intéz. A hangok itt részben benső­­ségre, részben Petőfire vallanak. Balog olyan nagyon jó fia volt szüleinek és húgát is úgy szereti, hogy tulajdonképen nem ő­neki kel­lene ezt versekben megírnia, hanem mások­nak, kik őt ismerik. Mert az igen jó, szolid, jámbor, csöndes emberek nem szoktak poéták lenni, azok erényeikkel annyira el vannak foglalva, hogy az Írásra nem jut idejük és másokra bízzák, hogy őket megénekeljék. Az ifjúság legszebb ékessége kétségte­lenül a szerénység. Balog ez erénynyel meg­döbbentő mértékben dicsekedik, (azaz, hogy nem dicsekedik, mert ez a szerénységgel ösz­­sze nem férne). Egy szóval ő szerény. Bizo­nyára versei is sokkal jobbak volnának, ha szerénysége megengedné jó verset írni. Oh, de hát az olyan ember, a­ki a városból el­vágyik a csöndes falura, tengerit, bántani és csuhán aludni, az annyira cincinnatusi ke­dély, hogy a nagyravágyás lelkébe nem lo­­pódzhatik. Különben a tisztelt olvasó becses figyel­mébe ajánljuk Balog István verseit. Olvassa gyakran és olvasson minél több hasonlót (mert van elég.) Meg fog győződhetni, hogy valóban rágalom, a­mit a külföldön monda­nak, hogy mi szilaj, tüzes faj vagyunk. E versek oly csöndes, szelíd és szerény jámbor­sággal telvek, hogy az «egy akol és egy pásztor» ideje már valóban nagyon messze nem lehet. # Pont. Jókai Mór 60-ik születésnapja. F. hó 19-én ün­nepelte Jókai Mór, Magyarország legelső élő írója s a világirodalom legfényesebb alakjainak egyike 60­-ik születésnapját. Jókai saját kivonatára elmaradtak a tüntető diadalmenetek, a köztisztelet zajos külső nyil­­vánulásai, de az egész nemzet érezte a nagy nap je­lentőségét és mindenki, a­kiben érzék van a szellemi nagyság iránt, mindenki, a­ki csak hozzávetőleg is tudja, hogy mily nagy, mily rendkívüli büszkesége Jókai Mór a magyarnak, a ki tudja, hogy a külföld a magyar géniusz páratlan fényességét Jókai Mór mű­veiben szemléli s Jókai Petőfi után legtöbb barátot, legtöbb sympathiát szerzett Európában, egész világon a magyarnak, — mindazok összetették kezeiket és áhitatosan kérték a gondviselést, hogy nekünk ezt a drága főt, ezt a hatalmas lángészt, a költészetnek ezt a kiválasztott kedvenezét sokáig, az emberi élet végső határáig tartsa meg! A tisztelgők közt legelső volt a Petőfi-társaság, melynek nyolcz tagú küldöttsége járult Jókai elé. A Társaság üdvözletét Komócsy József tolmácsolta, majd Tolnai Lajos mondott magas röptű, kiválóan szép be­szédet az újabb magyar irodalom nevében, melyet tér­szűke miatt csak jövő számunkban közölhetünk. Szerkesztő : Ábrányi Emil. — Kiadó : Aigner Lajos. A Pallas részvénytársaság nyomdája. 8. SZÁM

Next