Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 1. (1934-1935)
1935 / 3. szám - Pekár Gyula: Rákóczi és Petőfi (Tanulmány)
RÁKÓCZI ÉS PETŐFI ÍRTA: PEKÁR GYULA Épp nyolcvankét éve mostan... Anno forradalmi negyvennyolcban, borongás Nagypéntek napján, egy keskenyvállú, szöghajú, huszonötéves ifjú ül íróasztalánál a Dohány utca 373-ik számú ház egyik emeleti ablakában és mélázva néz ki a régi Pest háztetői közt zöldülő áprilisi lombra. Hitvese, Júliája, ki még mindig a márciusi napok jakobinnő öltönyében, dacos fején kokárdás piros frigiai sapkával áll a háta mögött, hevülten kérdi: — Mi lesz?... Ki jut eszedbe? Mire gondolsz? Kit látsz? Sándor? A költő nem mozdul, csak ihletett szeme szárnyal tovább a déli ég látományos távlatai felé: — Nagypéntek, április nyolcadika van. . Ma száztizenháron esztendeje, hogy meghalt ott messze-messze, a mormoló tenger rodostói partján s van-e széles e hazában, széles e világon kívülem ember, kinek eszébe jut, hogy a mai nap e hős halála napja?... Oh, Rákóczi!... Petőfi elhallgat, ám ennél az utolsó szónál kezében már a toll s gyöngyírásával papírra születnek a sorok. ..Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi, kinek emlékére Lángolunk és sírva fakadunk! Számkiűztek nemzeted körébűl Számkiűzve volt még neved is, S bedőlt sírod a század terhétül, Mely fölötte fekszik, mint paizs. M. T. AKAD. KüM/VTÁRA I No ÁCíl VA.rv 129 9