Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 4. (1937-1938)

1938 / 4. szám - Ifj. Hegedüs Sándor: Petőfi Sándor (Tanulmány)

Rögös út volt ez. Keserves gyaloglás volt ez, de a sors Petőfit nem puha párnára szánta, hanem szenvedésre és küzdelemre. Mikor Pestre ért, beállt a Nemzeti Színházhoz statisztának, meg színlap kihordónak. Ezen a ponton súrolja Petőfi élete Shakespeare életét, akiről ő mondta a legszebb a meghatározást: „Isten után Shakespeare teremtett legtöbbet.“ De nyugtalansága Petőfit Pestről is elűzte. Elment Sop­ronba s felcsapott katonának, de a katonaélet fegyelme éppen nem volt neki való. Unalmában az őrhely faköpönyegét versek­kel írta tele. Edgar Alan Poe egy kocsma ajtajára írta legszebb költeményeit. Petőfi versei pedig ott tündököltek, a katonavárta faköpönyegén. íme, a bolygók életében mindig van hasonlóság. Másfél évig volt katona Petőfi. 1840-ben, márciusban ezrede Grácba vonult s itt Petőfi tífuszbeteg lett. Betegsége alatt a jó­szívű ezredorvos felismerte benne a költőt és közbejárt érdekében, mire a szolgálatból elbocsátották. Újra szabad volt. 1841 március elejét írjuk, mikor ő a horvátországi Károly­városból zsebében az obsitos levéllel elindult, hogy visszatérjen hazájába. Még akkor is lázas volt. Ruházata: bakancsba fűzött kék nadrág, katonafrakk és fehér kucsma. Mikor Magyarország határára ért, merengő szeme előtt ott lebegett hazája földje, amelyet annyira imádott. S míg elnézte, azt súgta neki a sors, mely jövőjét kiszabta: „Nyolc, súlyos és gazdag­­évet adok neked gyermekifjú, nyolc évet, hogy elérd a lángelme legmaga­sabb csúcsát. E rövid élet alatt te ki fogod fejleszteni mindazt, ami évezredek óta néped lelke mélyén rejtve aludt. Szenvedéseid, bolyongásod, nyugtalanságod fejében kettős jutalmat adok ne­ked, lángoló életet és korai halált.“ Tehát még nyolc évet adott neki az élet. Maga sem tudta, mihez kezdjen. 17 éves volt. Újra iskolába ment. A dunántúli Pápára. Itt ismerkedett meg Jókaival, a nagy magyar regényíróval, akivel benső barátságot kötött, együtt szőtték álmaikat a halhatatlanságról, együtt olvas­ták Shakespearet, Dickenst, Bérangert, Walter Scottot, Hugó Vic­­tort. De Petőfi nem tudta, hogy ne színész legyen-e, mert hiszen sokszor aratott tapsvihart, mikor szavalt s abban a percben min­dig azt hitte, hogy a halhatatlanság, a múló tapsban van. A vándorszínészkedés nemcsak nyomorúságot, de betegséget is hozott a számára, de Debrecenben betegsége alatt összeszedte köl­teményeit s aztán február második felében nekiindult, hogy fel­

Next