Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 4. (1937-1938)
1938 / 4. szám - Ifj. Hegedüs Sándor: Petőfi Sándor (Tanulmány)
Rögös út volt ez. Keserves gyaloglás volt ez, de a sors Petőfit nem puha párnára szánta, hanem szenvedésre és küzdelemre. Mikor Pestre ért, beállt a Nemzeti Színházhoz statisztának, meg színlap kihordónak. Ezen a ponton súrolja Petőfi élete Shakespeare életét, akiről ő mondta a legszebb a meghatározást: „Isten után Shakespeare teremtett legtöbbet.“ De nyugtalansága Petőfit Pestről is elűzte. Elment Sopronba s felcsapott katonának, de a katonaélet fegyelme éppen nem volt neki való. Unalmában az őrhely faköpönyegét versekkel írta tele. Edgar Alan Poe egy kocsma ajtajára írta legszebb költeményeit. Petőfi versei pedig ott tündököltek, a katonavárta faköpönyegén. íme, a bolygók életében mindig van hasonlóság. Másfél évig volt katona Petőfi. 1840-ben, márciusban ezrede Grácba vonult s itt Petőfi tífuszbeteg lett. Betegsége alatt a jószívű ezredorvos felismerte benne a költőt és közbejárt érdekében, mire a szolgálatból elbocsátották. Újra szabad volt. 1841 március elejét írjuk, mikor ő a horvátországi Károlyvárosból zsebében az obsitos levéllel elindult, hogy visszatérjen hazájába. Még akkor is lázas volt. Ruházata: bakancsba fűzött kék nadrág, katonafrakk és fehér kucsma. Mikor Magyarország határára ért, merengő szeme előtt ott lebegett hazája földje, amelyet annyira imádott. S míg elnézte, azt súgta neki a sors, mely jövőjét kiszabta: „Nyolc, súlyos és gazdagévet adok neked gyermekifjú, nyolc évet, hogy elérd a lángelme legmagasabb csúcsát. E rövid élet alatt te ki fogod fejleszteni mindazt, ami évezredek óta néped lelke mélyén rejtve aludt. Szenvedéseid, bolyongásod, nyugtalanságod fejében kettős jutalmat adok neked, lángoló életet és korai halált.“ Tehát még nyolc évet adott neki az élet. Maga sem tudta, mihez kezdjen. 17 éves volt. Újra iskolába ment. A dunántúli Pápára. Itt ismerkedett meg Jókaival, a nagy magyar regényíróval, akivel benső barátságot kötött, együtt szőtték álmaikat a halhatatlanságról, együtt olvasták Shakespearet, Dickenst, Bérangert, Walter Scottot, Hugó Victort. De Petőfi nem tudta, hogy ne színész legyen-e, mert hiszen sokszor aratott tapsvihart, mikor szavalt s abban a percben mindig azt hitte, hogy a halhatatlanság, a múló tapsban van. A vándorszínészkedés nemcsak nyomorúságot, de betegséget is hozott a számára, de Debrecenben betegsége alatt összeszedte költeményeit s aztán február második felében nekiindult, hogy fel