Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)
1940 / 4. szám - Baja Mihály: Versek (Csokonai szól, Csokonai hattyúdala Lillához)
Pajkos dalok röppentek el szívemből S a merre szálltak: nóta, kacagás. Diák lettem megint s a fellegekből Le-lecsaptam, mint Garabonciás. Ejhaj, végtére engem is kihordott , Nagy fejlógatva Szent Mihály lova. De az utolsó pint borból a kortyot Még most sem adom másnak, nem, soha! Hát mit trémáztok! Bort a kulacsomba, Egy kis homoki vinkó meg nem árt. Ittam különbet is diákkoromba’ S fizettem érte rettentő nagy árt. Hej, Debrecen, ha szám panaszra csorbul, Csitítja kései allelujád, Feledjem-é, hogy a kollégiomból kiebrudaltak, mint veszett kutyát! Manapság hálistennek más a nóta Cívis hazámban s ha nem is harap: — Kihulltak tán a fogai azóta? — A vaskalap most is csak vaskalap! A bús Pegázus most is könnyel issza Léthe vizét, míg partjaira ér. Most is sovány az abrakos tarisznya S poéta főre nem terem babér. Meg-megbőgik, mint újkaput a borjú S a Múzsa csak a felvert port nyeli, Fanyar mosollyal sok tubákos orrú Magiszter most is csak kivicceli. Pedig, ha akkor... eh, de mit beszélek, Hogy ti a bort s a dalt megvetitek? Ha bánatod van, hát ereszd a szélnek S a jóbortól ki nem lel a hideg. Rousseau szerette a magányt, de lomha, Szenteskedő s valami nyavalyás Férgekről nem tudott az én koromba’ Jó túl orom, Budai Ézsaiás. Mert kedv s derű nélkül e földi élet Istentelen szemétgödör csupán, Becsüld meg áldását a venyigének Elébb ... s majd parolázunk azután. * 209 •Alí