Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

lése. Az ilyen egyesülések azért ala­kulnak, hogy közös erővel elvégez­zenek némely, a költészet fogalmán kí­vül eső, de a nemzeti irodalom szem­pontjából fontos feladatokat. A Pe­­tőfi-Társaság egyik legfontosabb fel­adata, amelyet nagyszerű sikerrel vé­gez: a Petőfi-kultusz ápolása. Annyi bizonyos, hogy Petőfi alakja ma tiszta fényben ragyogva és teljes nagyságban áll a nemzet és a külföld szeme fölött, s ez túlnyomó részben a Petőfi- Társaság évtizedes agitációjának ered­ménye. Ez az agitáció, melynek moz­zanatai: a Petőfi-Ház, a Petőfi-kiad­­ványok hosszú sorozata, a beszédek, értekezések és a Petőfi szelleme által inspirált szépirodalmi termékek tö­mege, aranyhidat épített a múlt leg­nemesebb hagyományai és a jövő ma­gyar irodalma között. Ugyancsak Herczeg Ferenctől szár­mazik ez az elmés mondás is: «Vannak írók és vannak tagok.» Nos, a Petőfi- Társaság mindig ügyelt arra, hogy tag­jai írók, s írói ne csupán tagok le­gyenek. Természetesen nem minden vá­lasztás keltett egyforma hatást, érték­­megállapításnál is fordulhatnak elő té­vedések s egy írói pálya is kaphat haladtában lefelé görbülő vonalat, de a választások mindenkor a legmaga­sabb igények jegyében történtek és történnek. A Petőfi­ Társaságnak ma a követ­kező írók a tagjai: Babay József, aki minden művét szívébe mártott tollal írja; Bulla Mihály, a debreceni ma­­gyaros poéta; Bulla Ignác, aki évek óta Milánóban ápolja a magyar irodalom értékeit; Bán Aladár, az északi köl­tők tolmácsolója; vitéz Bodor Aladár, a nemzeti irányú költészet kiváló kép­viselője; Bókay János, a népszerű szín­házi szerző; Bónyi Adorján, az ér­dekes, üde és színes regények és nagy­sikerű színművek alkotója; Czóbel Minka, a szabolcsi hangulatok költő­nője; Csathó Kálmán, a félmúlt és aligmúlt alakjainak mintázó­ mestere; Dutka Ákos, a Holnap gárdájának osz­lopos tagja, Ady indulótársa; Fa­u Ta­más, e sorok írója; Farkas Imre, a szellemes és érzelmes hangulatú költő; Feleki Sándor, az anyaszeretet meleg­szívű dalnoka; Földi Mihály, a nagy­hatású regényíró; Galamb Sándor, a színház esztétikusa; Gáspár Jenő, a mindig művészetre törekvő költő és író; Gulácsy Irén, a történelmi re­gény országos hírű művelője; Gyö­­kössy Endre, a debreceni Bokréta har­sányhangú énekese; Harsányi Lajos, a katolikus irodalom egyik reprezen­tánsa; Harsányi Zsolt, a százkezű és száztollú író, fordító és színpadi szerző; Havas István, a pasztellszínű hangulatok ecset­elője; Agyagfalvi Hegyi István, a Székelyország levegőjét ma­gával hozott költő; ifjú Hegedűs Sán­dor, a világotjárt, dús fantáziájú novel­lista; Jankovics Marcell, a Pozsony­ból ideszakadt prózaíró és élettel teli útleírások szerzője; Kállay Miklós, a mélykultúrájú esztétikus, regényíró és színműíró; Kosáryné Réz Lola, bájos hangú, de életszagú regények költő­­nője; Lázár Béla, a nagyműveltségű művészeti író és műbíráló; Mak­ay Ödön, a nem mennyiségileg, hanem mi­nőségileg excelláló novellista; Márkus László, az Operaház kitűnő tollú igaz­gatója; Mécs László, a humanista költő; Molnár Ferenc, a világhírű író; Nadányi Zoltán, a kitűnő formaművész, az új hangú lírikus; Oláh Gábor, az erős zengésű debreceni költő; Petri Mór, a különleges versformák sok­­témájú poétája; Pintér Jenő, a nagy irodalomtörténetíró; Sik Sándor, a ka­tolikus irodalom hivatott vezéralakja; vitéz Somogyvári Gyula, aki már Gyula diák­írói név alatt vette be a népszerű­ség fellegvárát; Szathmáry István, az erőtől duzzadó hazafias költészet ih­letett művelője; Szécsi Ferenc, a régi •1­252

Next