Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 6. (1939-1940)

1940 / 3. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE

GULÁCSY IRÉN KAPTA A JÓKAI-NAGYDÍJA­T A Petőfi-Társaság 1940 február 29-én tartott közgyűlésén Kállay Miklós al­­elnök, mint a kiküldött nagy­díj-bizott­ság elnöke bejelentette, hogy a bizott­ság (Kállay Miklós, Csath­ó Kálmán és v. Bodor Aladár) az idei Petőfi­­nagydíjat, mint regényírói (Jókai) díjat Gulácsy Irén rendes tagnak ítélte oda. A döntés egyhangúlag történt és a Pe­­tőfi-Társa ág szintén egyhangúlag hagyta jóvá a határozatot. A nagydíj-bizottság jelentését vitéz Bodor Aladár terjesz­tette elő a márciusi nagygyűlésen. A jelentés így szól: — A Petőfi-Társaság az ő évenkénti nagydíjával ez évben Jókai-nagydíj né­ven regényírót óhajt kitüntetni. Re­gényírót, aki az utóbbi években írásá­val a Társaság hagyományos szellemé­ben a magyar lelket fejezi ki. A ma­gyar lelket, amint a magyar élet epiká­jában, múlt korszakokban vagy jelenünk történésében megnyilatkozik, hogy a ma­gyar rendeltetést bennünk öntudato­sítsa és mind magyarabb jövő felé ve­zessen. — A regény mai irodalomtörténeti korszakunknak legbővebb termésű, mond­hatni uralkodó műfaja. Irodalmunkban egy század óta minden évtized során fel-feltünedeztek klasszikus arányú re­gényírók, de a regényírás irodalmunk­ban teljes medret betöltő folyammá csak az utóbbi évtizedekben áradott. A trianoni, nemzeti létünket fenyegető rombolásból a líra pár ébresztgető szava után a magyar lélek regényeknek nyers cyclops falköveiből, majd márvány­tömbjeiből kezdett új alapfalakat épí­teni, néha a múlt őskőzetéből csáká­nyozva, néha a jelen lerakódásos ré­tegeiből robbantva anyagát, és e mel­lett, természetesen, sokan buzgólkod­­tak új és még újabb sütetű üreges téglá­ból is bél­házfalakat építgetve. Az el­szakított Erdélyben is, a csapás nagy­ságához méltó nagyszerű visszahatásul, újjászületik a magyar regényírás, a mithikus birkózásban földhözsujtott ma­gyar Antheusz szívéhez az ezeréves földanya megerősítő szíve a regény­­mithoszban dobbant vissza. Ugyanez történt ideától is. És a történelem ese­ményeinek napról-napra való szemtanú­­ságán nevelkedett közönség immár napi olvasmányul is megkívánta a történelmi regényt, az életrajz-regényt, a történel­mit a miniatűrig, majd terveket kívánt az új magyar építéshez, társadalmi és irányregényeket, s ezeknek vetülete betöltötte még a színpadot is. . . Na­gyon sok fényes, nem kevés maradandó nevet kellene itt felsorolnunk irodal­munk e kínálkozó seregszemléjén. A Petőfi-Társaság három kiküldött tagja, Kállay Miklós, Csathó Kálmán és Bodor Aladár valóban nehéz feladat elé ke­rült, amikor — en embarras de richesse — sok kitűnő regényírónk között a ki­­tüntetendőt kellett kiválasztania. — És a választás mégis könnyű lett. A tiszta­ magyar és zavartalan érzékű olvasóközönség már az első Trianon - utáni és forradalmak­ utáni ocsúdás idői­ben egy Erdély felől megszólalt tiszta­­sugallatú női szív, egy sebkötöző kéz, egy múltat­ fényesítő szem felé fordult, és szinte észrevétlen könnyedséggel rö­videsen már a minden könypiac-rek­­lámtól magára hagyott udvarházlakó és a csak láthatatlan szellőktől tájékozta­tott kisdiák is tudta a nevét: Gulácsy Irén. .. Ott él valahol egy küzdelmes váradi őrhelyen, ápolója hanyatló életű férjének és egy szenvedő lelkű város betűolvasóinak, és ápolónővére egy egész szenvedő nemzetnek. Úgy tűnik fel, hogy a csüggedők szeme előtt fel­­ragyogtatja a fajta mindent­ kibíró nagy­szerű egészségét, a paraszti Ragyogó Kovács István alakját. Maga az ősrégi őrmezei és gulácsi Gulácsy-család sarja, szinte gyermekasszonyként ott él éveken át kultúrmérnök férje oldalán a ti­ 186 * *

Next