Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 7. (1940-1941)
1941 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
ribb épületei között járnak, másról sem beszélnek, mint a százéves Képzőtársaságról. A kollégiumnak ez a nemes tradíciókban gazdag önképzőköre országos jelentőségű. Petőfi és Jókai bontogatta szárnyát a Társaság ülésein s Petőfi itt döntötte el egy szavalat kudarcának hatása alatt, hogy nem színész, hanem költő lesz. A Képzőtársaság ünnepségei után dr. Szabadi Béla tanár, a Képzőtársaság jelenlegi tanárelnöke, elmondta, hogy már 1840 előtt Olvasó Társaság működött az akkor 300 éves kollégiumban, ennek célja nyelvünk művelése volt. A célnak megfelelően, a tagok verseket írtak s a kor nagy költőit szavalták. 1841-ben az Olvasó Társaság, mely gazdag könyvtárával szinte az egész országban párját ritkította, magasabb irodalmi igények lázában és súlyosabb feladatok vállalásával képzőtársasággá alakult át Baráth József költészettanító indítványára. Az első tanárelnök Tarczy Lajos professzor lett, Petőfi első pártfogója, aki a katonaviselt, gyenge és bizony rongyos «Petrovics Sanykó»-ban nagy tehetség jeleit látta. A sárguló jegyzőkönyvek lapjairól ilyen nevek ötlenek az olvasó szemébe: Petrovics Sándor, Jókai Móricz, Pettrich Soma. Megható és az irodalomtörténet előtt eddig ismeretlen adatok kerülnek napvilágra a százéves jegyzőkönyvből. Petőfi Sándor, aki akkor még Petrovics Sándor néven szerepelt az iskolai és polgári hatóságok előtt, 1842 őszutó havának tizedik napján mutatkozott be a szigorú bírálatú pápai képzőtársaság előtt. «Tűnődés», «Zsarnok», «Eskü» című verseit olvasta fel és Demjén Ferenc bírálta őket. Szó szerint közöljük az érdekes bírálatot: «Az elsőben költői nyelv, lírai érzelem található, miért érdemkönyvre méltónak ítéltetett, a lírai egységet sértő kifejezés kiigazítása mellett. A «Zsarnok» című s egy kényúr gaz érzelmeit festő költeménynek mint drámai magánbeszédnek dramatizálására utasíttatott a szerző. Az «Eskü»-ben egy Bacchus-tisztelő hajthatatlan hűségű bajnokává esküszi magát a (bor)csápoknak, mely ma kivált kerekdedsége által figyelemreméltó. De mindemellett is csak az egyik részében elömlő póriasság letisztítása mellett ítéltetett érdemkönyvre méltónak.» Petőfi a bírálattal módfelett meg volt elégedve, legalábbis ezt írta egy levelében. Általában az ifjú költő igen büszke volt arra, hogy irodalmi rangú bírálatban részesítik verseit. «Édes örömmel függök serdülő képzőtársaságunk növekedésén, és az valóban növekszik» — írta egy barátjának 1842 április 25-én. A jegyzőkönyv további lapjain a negyedik ülésről számolnak be, ezt őszutó havának tizenhetedik napján tartották. Irodalomtörténeti szempontból az a nevezetessége, hogy Petőfi és Jókai ezen a napon léptek fel együtt. A kollégium évkönyvei emlékeznek arról, hogy az ülést mámoros lelkesedés és óriási érdeklődés előzte meg. Petőfi ugyanis, miután már jó költői neve volt a diákok körében, mint színész is be akart mutatkozni. Vörösmarty Petiké című versét szavalta, de a bírálat nem lelkesedett a szereplésért olyan mértékben, ahogyan az ifjú költő várta. «Személyesítő szavalata több helyen jó — írja a bíráló — de testtartása s taglejtése nem kielégítő.» Petőfi olyan komolyan vette a bírálatot, hogy véglegesen lemondott a színészetről és hogy néha mégis fellépett későbbi pályája során, csak kenyérgondok miatt történt. Erről egyébként éppen Petőfi írt. A híres őszutói ülésen Jókai Móric Mi ez? című «líráját» olvasta fel. Jókai ekkor még verseket írogatott. «A mű a kiigazítandó csekély hibák