Társadalomkutatás 1983 - A MTA Gazdaság- És Jogtudományok Osztályának folyóirata
1983 / 4. sz. - Tanulmányok - Pozsgay Imre: Politológiai és politikai tézisek a Hazafias Népfront helyzetének, feladatainak vizsgálatához
törvényszerűségei is? Nyíltan és őszintén kell beszélni arról, hogy a mozgalmat pártkezdeményezésre hívták életre 1956 után. De éppen az előbb hangoztatott elveknek, a nagyon nagy önmérséklésen és bölcs belátáson alapuló valósághű elveknek köszönhetően a népfront hamarosan kezdett feltöltődni az elemi mozgás különböző jeleivel. Szemben az 50-es évek politikai viszontagságait átélt és nagyrészt akkor választási kiszerelő szervezetként használt népfrontmozgalommal, most a társadalmi kezdeményezésre is volt lehetőség. Különösen kiteljesedett ez a lehetőség akkor és azután, amikor a párt — a reformorientációt követve — a gazdaságban átgondoltan, mértéktartóan egyszersmind mértékadóan hozzányúlt a politikai intézmények ügyéhez is. Látszólag szóba sem kerültek a politikai intézmények, csupán egyetlenegy alapgondolat, az tudniillik — és ez már az 1966-os reformhatározatban majd a 68-as reformba beépített gondolat —, amely szerint a szocializmus olyan társadalom, ahol az egyéni és a társadalmi érdek nem esik közvetlenül egybe, hanem egy bonyolult közvetítő rendszeren keresztül jön létre a társadalmi érdek. Ebben a folyamatban az érdekképviseleti elvet, mint a szocialista demokrácia fejlesztésének alapelvét kellett megfogalmazni. Azaz, miközben a nép a társadalmi, politikai, nemzeti egység jegyében elfogadta a konszenzus három alapelvét, ezeknek az elveknek az alkalmazása gazdagodott az érdekviszonyok feltárásával. Sőt, a konszenzus igazán csak a külön érdekek elismerésére alapulhatott. Ez bekerült a magyar politikába, először a szakszervezetekről szóló határozatba, majd különböző társadalmi szervezetekről és társadalmi csoportokról szóló határozatokba. Ettől kezdve a népfront sem vonhatta ki magát az alól a követelmény alól, hogy a társadalmi szervezetek és mozgalmak ne csupán az egy irányú akaratközvetítő eszközei legyenek a társadalomban, hanem az érdekképviselet és érdekközvetítés eszközei is. Ez az elv a párt politikai döntéseinek előkészítésében is teret kapott. Egyszerűen arról van szó, hogy új módon vetődött fel a párt és a társadalom kapcsolatának a kérdése is. Ez különösen fontos ma, amikor nagy nehézségekkel küszködik az ország. Felvetődik a kérdés, hogy megvannak-e még a konszenzus alapjai, megvan-e még a lehetőség arra, hogy a társadalom együttműködő társadalomként és ne az alapokig hatoló konfliktusok társadalmaként létezzen tovább? Ez a népfront alapvető kérdése a jelenlegi helyzetben. Némelyek azt állítják — nem kevesen vannak, akik így gondolkodnak --, hogy itt tulajdonképpen egy degradált, nagyon leszállított igényű — mondhatnám igénytelen — szocialista nemzeti egység jött létre, amelynek a hátterében egyetlen vaskos tény áll, az, hogy a párt úgynevezett életszínvonal-politikát folytatott negyedszázadon keresztül, és az életszínvonal-politika keretében olyan fajta egyensúlypolitikát valósított meg, amelynek nyomán minden társadalmi osztály, réteg, ha különböző mértékben és különböző arányokban is, de saját anyagi, elemi létfeltételeit javuló feltételként érzékeltette. És most — úgymond — megtört ez a folyamat. Ha pedig megtört ez a folyamat, akkor megtört az egység irányzata, meg fog változni a társadalom alapmagatartása és társadalmi, politikai válságra kell felkészülni. Ezek után visszatérek az előbbi kérdéshez, az alapkérdéshez: szétmállottak-e a konszenzus, az egység alapjai, vagy pedig jól megvan ez az egység alapozva és tovább.