Magyar Építőművészet, 1952 (1. évfolyam, 4. szám)
1952 / 4. szám
realizmus, mint a szovjet építészet alkotó módszere, a szocialista építészet a monumentális művészetek szintézise, esztétikáját, az építészeti hagyományok alkotó módon való felhasználása, az építészeti mesterségbeli tudás kérdéseinek tudományos kidolgozásában. Az _,Arhitektura SzSzSzR” első száma (1951. november) a Volga-Don-csatorna építményei építészeti kialakításával foglalkozik. A csatorna építészeti kialakításánál az építészek előtt igen bonyolult feladat állt. Az összesen 540 kilométert kitevő víziút 101 kilométeres hajózható részének zsilipjeit és szivattyútelep épületét kellett egységes gondolatot kifejező együttesként kialakítani. A csatorna tervezését versenypályázat előzte meg, melyen Moszkva, Leningrád és Kiev építészei vettek részt, a végleges tervet a pályázat eredményei alapján a Gidroprojekt 11 tagú kollektívája dolgozta ki. „Az 1950. évi Sztálin-díjak“ cím alatt két mű ismertetése van összefoglalva. Az első a jereváni Sztálin emlékmű, — amely — ahol Sztálin, ott a győzelem— alapgondolatot fejezi ki Az emlékmű teljes magassága 52 méter. A lábazat tömegét rendeltetése határozza meg. Három, szélességre felfelé kisebbedő hasábból áll, amelynek alsó részében a Nagy Honvédő Háború mauzóleuma nyert elhelyezést. A lábazat teljes magassága 33 méter, a ráállított szobor 18 méter. A két Sztálin-díjjal kitüntetett szerző Sz. D. Merkulov (szobrász) és P. Sz. Iszrajeljan (építész). A másik cikkben Kolli akadémikus a leningrádi 80.000 nézőt befogadó, Kirovról elnevezett stadiont ismerteti. Az építkezés a stadionok építésének eddigi gyakorlatát — a vasbeton szerkezeten nyugvó lelátót — elvetve, a sokkal gazdaságosabb földfeltöltésre helyezett megoldást alkalmazza. Kolesznyikov cikkében az Orosz Föderatív Köztársaság legjobb épületeire kiírt pályázat eredményeit és a pályadíjnyertes épületeket, G. Oscsaipkov, Zsoltovszkij Szmolenszk téri új lakóházát, B. Rubanyenko, a fiattal, 1950-ben végzett szovjet építészek szigorlati terveit ismerteti. Az erős kritika hangja érezhető Rzjányin — Az orosz építészet emlékei — című mű bírálatában. A nyomdai előállítás gondossága és az ismertetett képanyag bősége ellenére a mű tartalma súlyos hibákban szenved. A bevezetőben a szerző céljául tűzi ki: „...felfedni az orosz építőművészet fejlődésének főbb szakaszait, ismertetni legkiválóbb emlékeit és bemutatni művészeti hagyományainak nemzeti jellegét.“ Tartalma azonban ettől merőben eltérő, ugyanis az orosz építő Moszkva, Szmolenszk-tcri lakóház clöcsarnokrészlete Москва, деталь вестибюлжилого дома на Смоленской площади Moscoii. La hall d’iine maison d'habitalion á la placc Smolensk A Cimljanszki vizierömű 15. sz. zsilipje Шлюз Л5 15 Цымлянского гидроузла L’écluse No. 15. dc la station hijdrauiique de Cimliansk Moszkva, „Szovjet”szálló folyosórészlete Москва, деталь коридора в гостинице имени „Советов" Moscou. Une partie du coumirs dans l'hotel „Soviet" művészet fejlődésének egyes szakaszai teljesen összekuszáltak, a legkiválóbb emlékek leírása és keletkezésük időpontjai tévesek, az orosz építészet nemzeti jellegének bemutatására szánt konkrét példákat pedig semmitmondó — a szovjet építészet elmélet megállapításaitól eltérő — egyéni értékelésben adja. A könyvről a „Szovjetszkoje Iszkussztvo" 1951 július 14-i száma között részletes kritikát és többek között azt a súlyos megállapítást is tartalmazza, hogy a mű semmiképpen sem felel meg az építészettörténet marxista elveinek. A szovjet építészet története című tankönyv bíráló bizottsága munkájával, a típustervezés minőségének emelésével, a vízierőművek építészeti kérdéseivel, a balti államok építészeinek konferenciájával és az építészeti oktatás problémáival foglalkozó krónika egészíti ki az új folyóirat első számának tartalmát. Az „Architektura SzSzSzR" 1951. 2. számában Kovaljov A. építész a cimljánszki vízierőművek építészeti ismertetését adja. G Miscsenkó egy szovjet város példáján mutatja ki, hogy a város tervezési területén elkövetett hibák egyike a városi terület gazdaságtalan kihasználása, ami az ipari és lakónegyedek közötti indokolatlanul nagy körökből és a lakóterületek beépítésének kis sűrűségéből származik. A cikkíró rámutat a többemeletsoros beépítés fontosságára. A cikk végén felveti a kérdést, hová helyezzük az új lakó- és kultúrjóléti épületeket? A megoldás három változatát ismerteti: az új létesítmények a város meglévő lakóterületei határain belül nyernek elhelyezést; az új építkezéseket újjáépített és új területek beépítésével, végül teljesen új területek beépítésével oldják meg. A Sztálin-díjjal kitüntetett épületek közül P. Abroszimov a csintári új színházi épületet méltatja. Tulajdonképpen a már régebben épített klub épületet alakították át színháznak. Az építészeti kialakításnál a tervező Csheidze alkotóan használta fel a klasszikus grúz művészet nemzeti tradícióit. Az épület építészeti kialakításának kompozicionális és stilisztikai kezelésében jól használták fel a grúz klasszikus művészetre jellemző szabályszerűségeket, szellemesen kapcsolódik a monumentalitás a díszes külsővel. A színház a város egyik terén fekszik. A sziklák alkotta háttér jól kiemeli a színház világos tömegét. Az épület fő kompozícionális eleme az íves portál és a mögötte lévő loggia háromíves ajtaja. Az épületet kívülről és belülről Tupuridze Sztálin-díjas szobrász művei díszítik. A. Bilikin, az ugyancsak Sztálindíjjal kitüntetett moszkvai „Szovjet“ szállót ismerteti.