Régi-Új Magyar Építőművészet, 2006 (1-6. szám)

2006 / 1. szám

Itália „Az olasz karmester, miután végig­vezényelte az Álarcosbált, nekivágott a pesti éjszakának. Hajnaltájban egy hölgyet invitált asztalukhoz, akivel már több ízben táncolt. A vendég művész - a tolmács közbenjárásával - egy ideig udvarol­­gatott, aztán zsebébe nyúlt, elővette pénztárcáját, és rátenyerelve, vára­kozásteljesen nézett a tolmácsra. Emez néhány szót váltott a hölgy­­gyel. Cinquecento - mondta aztán a karmesternek. Trecento - mondta a vendég, mert sokallotta az összeget. Quattrocento - ajánlotta végül a tolmács. Ebben megegyeztek." Örkény István VALAHA EZ A PÁROSÍTÁS szinte értelmetlen lett volna, hiszen az építészet magában foglal­ta, sőt, összképében szétválaszthatatlan együt­test képezett a látható művészetek műfajaival. Ma a világépítészet erősen érezhetően nem tud erről a több évezredes evidenciáról. Válo­gatásunk lényegében csupán átfésüli a témát, a mégis létező kapcsolatokat kutatja, bogozza ki. A szerkesztők úgy látják, hogy a lényeg mint hiány marad ott a körüljárt téma centrumában. Mégis a régi kapcsolatot őrző erős témacsopor­tok mutatkoznak, építészek és képzőművészek saját házukat, várukat, kertjüket, az építészet primátusát felmutató összművészet jegyében alkották meg csodálatos példaként. És új vizu­ális műfajokban is vezérfonálként bukkan fel az építészet, fény- és filmművészet, ahol érdekes, kísérleti vagy dokumentatív módszerekkel köze­lítenek az architektúra közegéhez, a művészet látványának befogadásához, vagy magukhoz az építészekhez. A szokásos rovatszerkezetet ugyan megtartottuk, de a fentiekből értelemszerűen következik, hogy egy-egy téma más cím alatt is jogos helyen szerepelhetne. A Páholy, a Csar­nok és a Passzázs rovatok így most akaratla­nul is szoros hálót alkothatnak. A Páholy­ban a Lázár-iroda Hulladékhasz­­nosító-mű bővítése a Csarnok­ban Turányi­­ék Mikropakk-épülete olyan ipari építészetet vázolnak, amely az erős technológiai-funkcioná­lis kötöttségek ellenére nem mond le a monu­mentális plasztikai formálás hagyományairól. A Csikós Mihály által tervezett Soroksári úti Light and Lost képzőművészeti galéria tematikusan és szellemében is kiemelt design, a formálás el-elfeledett méltóságát újra felfedező program. Az igazán erős példák sorát egy-egy alkotó személyiség saját „palotái” mutatják. Individuá­lis mitológiák megépítőire találtunk, aki a világ­ról alkotott ideális elképzelésüket építik fel, hogy segítsék, elérhetővé tegyék annak közösségi megvalósítását - Gerle János írja ezt cikkében Bory Jenő felújított vára-múzeuma kapcsán. Otto Wagner hasonló céllal épült bécsi villájában ma Ernst Fuchs festőművész nyitott saját múzeumot, aminek kapcsán Marquez megjegyzését gon­dolhatjuk tovább: ha egy latin-amerikai hidalgó élete során legalább egy regényt köteles megír­ni, vizuális alkotó legalább egy „várat” emeljen. Osskó Judit Paolo Portoghesi otthonáról szóló filmjében a mester így összegez: „Az embernek olyan jövőt kell kínálnia, amely nem ellensége a Földgolyónak... (ehhez) egy Új­szövetség meg­teremtésére irányuló vágyat kell a formák segít­ségével kifejezni.” És Az én váram televíziós soro­zat filmjében ámulva látjuk, hogyan csinált Por­toghesi egy Calcata nevű kis falu hét szérűjéből paradicsomi kozmoszt. Ehhez egészen közelinek érzem Haraszty István saját kispesti házukba épí­tett mikrokozmoszát. De a Csarnok rovatban találnak olyan régi víztornyot is, melyben a vene­zuelai építész műteremházát álmodta. Józanabb példákat kínál a Reitter Ferenc utcai műteremház pályázata. A főváros két ötlet­­pályázatának bemutatása inkább azt a hiányt nagyítja fel az urbanisztika léptékére, amelyről a bevezető kezdősoraiban szóltunk. Köztes lép­téket mutat be a most épülő - az Antal-Lusztig gyűjteményt is befogadó - debreceni múzeumról szóló tanulmány, vagy Jánosi János terézvárosi foghíj­ beépítésének recenziója. Az Ökotár témája az erdélyi sósfürdőkről, szinte Portoghesi álmát valósítja meg. A Histó­ria egy, a Bory-várhoz illeszthető portugál palo­tát mutat be, a sintrai Quinta Regaleirát, és mellé a Podmaniczky u.-i páholyház megmentsét. Új sorozatunk, a Ház, a Magyar Építőművészek szövetségének aktuális üzeneteit fogja hozni, most - elsőként, közvetetten - a MÉSZ-nek ott­hont nyújtó Almásy-palota csodájáról is szól. Az Utóirat a vizuális társművészetek sorát vizsgálja az építészet szemszögéből. Egy nagyobb tanul­mány a budapesti monumentális köztéri alkotá­sok tradícióvá lett viszontagságaiból következtet a köztéri szobrászat keserű jelenéte, ellenpéldául pedig a berlini Neue Wache békére vágyó komp­romisszumokkal megvalósult friss történetéről szól. A lapunkban már bemutatott Spidron-forma kiállításán és elméletén át a film, a képregény, a fényfestészet világáig. Három ritkaságot is talál összeállításunkban az olvasó: az egyik egy interjú Papp Gábor Zsigmond filmrendezővel, aki az idei Filmszemlén mutatta be a műegyetemi építész hallgatók 1944-es németországi kitelepítéséről szóló dokumentumfilmjét. A másik Erdély Miklós és Kondor Béla egykori levélváltása, melyben a „világegyetem képletének megfejtése" egy mate­matikai kérdésben fogalmazódik meg, a harma­dik pedig az a tanulmány, amely Charles Jenks és kerttervező felesége, Maggie Keswick skóci­ai Univerzum-kertjéről ad részletes beszámolót. Bízva abban, hogy a vizuális kultúra belső kohéziója legalább a jó példák felmutatásával erősödhet, ezúton is kívánunk olvasóinknak 2006-ra építészeti és környezeti vonatkozás­ban értékeket hozó új évet. A szerkesztők és Szegő György főszerkesztő ELŐSZÓ • PREFACE Az Építészet és vizuális művészetek tematikus szám elé RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET

Next