Régi-Új Magyar Építőművészet, 2006 (1-6. szám)
2006 / 1. szám
Itália „Az olasz karmester, miután végigvezényelte az Álarcosbált, nekivágott a pesti éjszakának. Hajnaltájban egy hölgyet invitált asztalukhoz, akivel már több ízben táncolt. A vendég művész - a tolmács közbenjárásával - egy ideig udvarolgatott, aztán zsebébe nyúlt, elővette pénztárcáját, és rátenyerelve, várakozásteljesen nézett a tolmácsra. Emez néhány szót váltott a hölgygyel. Cinquecento - mondta aztán a karmesternek. Trecento - mondta a vendég, mert sokallotta az összeget. Quattrocento - ajánlotta végül a tolmács. Ebben megegyeztek." Örkény István VALAHA EZ A PÁROSÍTÁS szinte értelmetlen lett volna, hiszen az építészet magában foglalta, sőt, összképében szétválaszthatatlan együttest képezett a látható művészetek műfajaival. Ma a világépítészet erősen érezhetően nem tud erről a több évezredes evidenciáról. Válogatásunk lényegében csupán átfésüli a témát, a mégis létező kapcsolatokat kutatja, bogozza ki. A szerkesztők úgy látják, hogy a lényeg mint hiány marad ott a körüljárt téma centrumában. Mégis a régi kapcsolatot őrző erős témacsoportok mutatkoznak, építészek és képzőművészek saját házukat, várukat, kertjüket, az építészet primátusát felmutató összművészet jegyében alkották meg csodálatos példaként. És új vizuális műfajokban is vezérfonálként bukkan fel az építészet, fény- és filmművészet, ahol érdekes, kísérleti vagy dokumentatív módszerekkel közelítenek az architektúra közegéhez, a művészet látványának befogadásához, vagy magukhoz az építészekhez. A szokásos rovatszerkezetet ugyan megtartottuk, de a fentiekből értelemszerűen következik, hogy egy-egy téma más cím alatt is jogos helyen szerepelhetne. A Páholy, a Csarnok és a Passzázs rovatok így most akaratlanul is szoros hálót alkothatnak. A Páholyban a Lázár-iroda Hulladékhasznosító-mű bővítése a Csarnokban Turányiék Mikropakk-épülete olyan ipari építészetet vázolnak, amely az erős technológiai-funkcionális kötöttségek ellenére nem mond le a monumentális plasztikai formálás hagyományairól. A Csikós Mihály által tervezett Soroksári úti Light and Lost képzőművészeti galéria tematikusan és szellemében is kiemelt design, a formálás el-elfeledett méltóságát újra felfedező program. Az igazán erős példák sorát egy-egy alkotó személyiség saját „palotái” mutatják. Individuális mitológiák megépítőire találtunk, aki a világról alkotott ideális elképzelésüket építik fel, hogy segítsék, elérhetővé tegyék annak közösségi megvalósítását - Gerle János írja ezt cikkében Bory Jenő felújított vára-múzeuma kapcsán. Otto Wagner hasonló céllal épült bécsi villájában ma Ernst Fuchs festőművész nyitott saját múzeumot, aminek kapcsán Marquez megjegyzését gondolhatjuk tovább: ha egy latin-amerikai hidalgó élete során legalább egy regényt köteles megírni, vizuális alkotó legalább egy „várat” emeljen. Osskó Judit Paolo Portoghesi otthonáról szóló filmjében a mester így összegez: „Az embernek olyan jövőt kell kínálnia, amely nem ellensége a Földgolyónak... (ehhez) egy Újszövetség megteremtésére irányuló vágyat kell a formák segítségével kifejezni.” És Az én váram televíziós sorozat filmjében ámulva látjuk, hogyan csinált Portoghesi egy Calcata nevű kis falu hét szérűjéből paradicsomi kozmoszt. Ehhez egészen közelinek érzem Haraszty István saját kispesti házukba épített mikrokozmoszát. De a Csarnok rovatban találnak olyan régi víztornyot is, melyben a venezuelai építész műteremházát álmodta. Józanabb példákat kínál a Reitter Ferenc utcai műteremház pályázata. A főváros két ötletpályázatának bemutatása inkább azt a hiányt nagyítja fel az urbanisztika léptékére, amelyről a bevezető kezdősoraiban szóltunk. Köztes léptéket mutat be a most épülő - az Antal-Lusztig gyűjteményt is befogadó - debreceni múzeumról szóló tanulmány, vagy Jánosi János terézvárosi foghíj beépítésének recenziója. Az Ökotár témája az erdélyi sósfürdőkről, szinte Portoghesi álmát valósítja meg. A História egy, a Bory-várhoz illeszthető portugál palotát mutat be, a sintrai Quinta Regaleirát, és mellé a Podmaniczky u.-i páholyház megmentsét. Új sorozatunk, a Ház, a Magyar Építőművészek szövetségének aktuális üzeneteit fogja hozni, most - elsőként, közvetetten - a MÉSZ-nek otthont nyújtó Almásy-palota csodájáról is szól. Az Utóirat a vizuális társművészetek sorát vizsgálja az építészet szemszögéből. Egy nagyobb tanulmány a budapesti monumentális köztéri alkotások tradícióvá lett viszontagságaiból következtet a köztéri szobrászat keserű jelenéte, ellenpéldául pedig a berlini Neue Wache békére vágyó kompromisszumokkal megvalósult friss történetéről szól. A lapunkban már bemutatott Spidron-forma kiállításán és elméletén át a film, a képregény, a fényfestészet világáig. Három ritkaságot is talál összeállításunkban az olvasó: az egyik egy interjú Papp Gábor Zsigmond filmrendezővel, aki az idei Filmszemlén mutatta be a műegyetemi építész hallgatók 1944-es németországi kitelepítéséről szóló dokumentumfilmjét. A másik Erdély Miklós és Kondor Béla egykori levélváltása, melyben a „világegyetem képletének megfejtése" egy matematikai kérdésben fogalmazódik meg, a harmadik pedig az a tanulmány, amely Charles Jenks és kerttervező felesége, Maggie Keswick skóciai Univerzum-kertjéről ad részletes beszámolót. Bízva abban, hogy a vizuális kultúra belső kohéziója legalább a jó példák felmutatásával erősödhet, ezúton is kívánunk olvasóinknak 2006-ra építészeti és környezeti vonatkozásban értékeket hozó új évet. A szerkesztők és Szegő György főszerkesztő ELŐSZÓ • PREFACE Az Építészet és vizuális művészetek tematikus szám elé RÉGI-ÚJ MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZET