Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-09 / 10. szám

Kocsira ládám A vőfélyek mér korán reggel útrakelnek, hogy összeverbu­válják a háznépet. Kezükben borosüveg, s akivel találkoz­nak, nem ússza meg szárazon. Ha szabadna, tán belé is önte­nék a bort. Mellükön ilyenkor még nincs ott a hivatást jelen­tő bokréta, azt csak a koszo­rúslány adja, amikor érte men­nek. Viszo­nt visszafelé jövet már díszesebb a menet. A lányok fején koszorú, a nyoszolóasz­­szony kezében pedig ott dísze­leg, tortába öntve, a szakácsok csodálatos művészete. Az ám, a szakácsasszonyok... Hogy szavunkat ne felejtsük, róluk is beszélni kell. De most már nemcsak úgy általában, hanem gyerünk közelebb a konyhához. És mondjuk meg azt is, hogy Balatonma­­gyaródon, a farsang utolsó va­sárnapján három lakodalmas házat találtunk, abból válasz­tottuk ki Szalayékét. — Hány vendéget várnak? — Százharmincat. — Az áldóját! Aztán meny­nyit eszik e sok ember? Azt csak a főszakácsné tud­ja, áld ötödik napja forgolódik a kondér és a­­kemence körül húsz segítőjével. Kezük nyo­mán úgy pusztult a sok apró­jószág, mintha vész ütött vol­na közéjük. Kétszáz kollós bor­jú, százötvenkilós disznó és 34 tyúk bánta meg a mulatozást. Liszt is elfogyott legalább 150 kiló, cukorból is vagy 80 és ráadásul 600 tojást is összetör­tek. Borból sem lesz hiány, 6 akót szántak megivásra. Lesz itt olyan mulatás !.. De várjunk csak a vacsorá­val, mert még délelőtt van és most indul a násznép az eskü­vőre. A menyasszonyt már bú­csúztatják. Fájó szívekbe mar­kol a vőfély rigmusa: „Síró édesanya -mit is mondjak néked. Legnagyobb fájdalmát tudom, hogy te érzed. Tán sosem szárad ki könnyeid forrása, Egy anyai szívnek nincs vigasztalása. Nyugodj bele szépen életed sorába, Lehelj búcsúcsókot Ilyenkor a babona is életre­­kel és ha akad „tudós“ öreg­asszony a rokonságban,­­nem engedi, hogy ne tegyenek leg­alább egy húszfillérest az új asszony cipősarkába. Hiszen a néphit szerint, aki esküvőre pénzen lépdel, módos asszony leszen egész életében. Hanem, hogy mért kell átlépnie a tojá­son és miért rúgatnak fel vele egy kis medence vizet, azt már kérdezzék meg a kíváncsisko­dók attól, aki járatosabb az ef­félében. Esküvő után kezdődik csere a tulajdonképpeni lakodalom, a mulatás, ami eltart másnap reggelig, vagy délig , amíg meg nem unják. Aztán kocsira kerül a menyasszonyi láda, a teljes stafirunggal. Ez esetben egy szobabútor, két szekrény­nyel, három dunyhával,­­két paplannal és tíz párnával. Nem is szólva az ötven szok­nyáról, a harminc rékliről és a nyolc horászkendőről, meg a töméntelen lepedőről, abrosz­ról, szalvétáról, ami a szek­rényben van. Ezért aztán érdemes megnő­sülni, különösen, ha a meny­asszony is szép és üde, mint a tavaszi harmat. Kell-e más a boldogsághoz? Szerelem? Ahogy láttuk, az sem hiány­zik. Kívánunk hozzá hosszú-­­ hosszú életet. (Gerencsért—Gajdár) — kocsira párnám lányod homlokára.*« Hajdú Laci és Szalai Mariska a boldog, ifjú pár az EPOSZ hétköznapjaiból Országjárás közben egyre több helyen találkozunk a fa­lusi ifjúság szervezete, az EPOSZ nevével. És nemcsak a nevet halljuk ilyenkor, hanem sok-sok történetet is, amely így vagy úgy, de mindenkép­pen az új szervezettel kapcso­­ latos.• Aktívaértekezlet volt éppen, amikor egy kis, alacsony, szú­rós szemű, borostás állú fiatal így kezdte a felszólalását: — Engem kirúgtak a gépállo­másról, mert kommunista vol­tam, párttag... A dorozsmai gépállomáson csak párttagokat raciztak. Elmondta aztán sorra, rend­re, Pólyák Györgynek hívják, Zsombó községben lakik, s traktorosként dolgozott a Kis­kundorozsmai Gépállomáson. Az egész terem teli volt a felháborodás morajával. Szá­raz Pál, a­­ szegedi járási EPOSZ elnöke jegyezgetett, s többször is elmondta, kimegy megnézni az ügyet, mert az EPOSZ nem hagy magára sen­kit. — Holnap kinn leszek a gép­állomáson — mondta és más­nap reggel már Kiskundorozs­­mán, Németh János gépállo­másigazgatónak szegezte a kérdést: igaz-e Pólyák Gyurka panasza? Nem volt igaz. A gépállo­másról harmincnégy dolgozó­nak mondtak fel. Volt közöt­tük párttag is, pártonkívüli is. Ezek nagy része már elhelyez­kedett, a gépállomás vezetői is segítettek nekik ebben. Pólyák György pedig soha nem volt párttag. Fel se vették volna, hiszen híres volt arról, hogy feketeszántásokat végez, s job­ban szerette a bort mint a munkát. A gépállomásigazgatótól egye­nest Zsombora ment. Mit mon­danak Pólyákról a saját falu­jában? Itt se sok jót mondtak rá. Igen, iszákos, komolytalan, nem sokat lehet adni a sza­vára. Mindent összevetve, három napba került, míg beigazoló­dott, hogy Pólyák György fél­revezette a járási EPOSZ el­nökét. Mit lehet ilyenkor ten­ni? összeszidni, sorsára hagy­ni a hazudozót — felelnek száz közül kilencvenen. S mit mond Száraz Pál? Csak eny­­nyit. — Szerzek neki munkát másutt, akárhogyis. Fiatal még, megjavulhat. Meg aztán most nősült, családos ember. Segíteni kell rajta... . * Messze, a vásárhelyi tanyák mélyén, Szikáncson is alakult EPOSZ. Az idősebbeknek csu­pa szép emlékük volt a szer­vezet régebbi, 1949 -beli mű­ködéséről, így hát összeverbu­válódtak megint a mostani fiatalok. Tanakodtak mit kel­lene tenni, hogy a hosszú es­ték unalmát elűzzék valami­képp, de minden elgondolás mögött ott ágaskodott a nagy kérdés: jó, de hol tartanánk a bált? Próbálkoztak, talán az isko­la. De kimondatott, hogy az iskola nem azért van, hogy ott bor folyjék, dinom-dánom. Ki hozná rendbe a termet, ha te­lehordanák sárral, piszokkal. És rendelet is van, hogy a ta­nyai iskolát csak oktatási cé­lokra lehet használni. Oktatási célokra? Hát akkor indítsunk tánciskolát — java­solta az EPOSZ-vezetőség. S mivel nem találtak meghall­gatásra, küldöttséget menesz­tettek most már a szülők, s mi­vel ők sem jártak szerencsé­vel, Kovács Ferenc, a megyei EPOSZ-elnök biciklizett ki Szikáncsra. Ő azután már elért annyit — fél napig tartó vita után —, hogy próbaképpen, egyszeri alkalomra megkapták a helyi­séget. A következő estén megin­dult a vándorlás az iskola fe­lé. Térdig érő sárban jöttek a legtávolabbi tanyákról is — jaj lesz neked tisztaság, ott benn a tanteremben! Az iskola tornácán össze­gyűltek. A tanító csak azt látta, hogy a sáros csizmák és cipők lekerülnek a lábakról, s a kabátok, kendők alól fé­nyesre tisztított cipőket, ün­neplő csizmákat vesznek elő. Hogy a tanító úr mit értett meg e kis jelenet kapcsán a tanyai nép kul­túrszám­jából, azt nem foglalta szavakba. Tény azonban, hogy azóta nyitva az iskola kapuja a szi­­káncsi EPOSZ előtt. TŰNŐDÉS FÜGE ÉRKEZETT Pestre, tizennyolcezer kiló. Amikor citrom jött meg narancs, s kértem, fügét mutattak a Közértben. Remélem, most nemcsak mutatnak, adnak is fügét. Részeg ember fekszik a jár­dán egy kocsma előtt. Riport­­téma. S ezzel a kezdő újság­íróikat biztató mondás is mó­dosul, ilyenképpen: a téma az utcán —■ fetreng. Ez áll egy maszekbolt ajta­jára akasztott táblán: „Fehér Mihály zárva“. Mit követhe­tett el, hogy bezárták? Kevés a bor, s néha a kevés is rossz. Olyannyira, hogy oly­­kor a bicska is kinyílik tőle a zsebben. Vagy a tavasz te­szi ezt is: nemcsak a virágok, a bicskák is nyílnak? Magánbeszélgetés a miniszterhelyettessel Különösebb ellenállás nélkül jutottunk be a miniszterhe­lyettes szobájába. Kissé szo­katlan ez, de érthető, mert most nem Sebes István kül­ügyminiszterhelyetteshez jöt­tünk, hanem a KIMSZ egy­kori titkárához. Itt ülünk a párnázott ajtók mögött. Az előszobában ko­moly tekintetű titkárnő ügyel a csendre. Az ablak alatt — alig néhány méterre — las­san, szinte elmélázva folyik a Duna, mintha távoli idők szép emlékét sodorná habjaiban. Mi is emlékekről, szép har­cos időkről beszélgetünk, he­ten, három csepeli, két kőbá­nyai fiú, az újságíró meg a „házigazda“. Azt szeretnénk megtudni — mi fiatalok — akik ma forgatjuk fejünkben a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség létrehozásának gondola­tát — hogyan vélekedik, mit tanácsol a jövő ifjúsági veze­tőinek, a tapasztalt, öreg har­cos? Az őszülő hajfürtök alatt, a homlokon megrezzennek a ráncok, pillanatnyi csend, csak aztán ered meg a szó, hang­zik a megfontolt válasz: Milyen legyen a szervezeti ? Most mások a feltételek, mint a mi ifjúkorunkban. Ak­kor illegálisan dolgoztunk, a kormány üldözte a­ kommu­nista ifjúsági szervezetet, ma támogatja. Ezért, mi nem tö­rekedhettünk nagy létszámra, csak a legkiválóbb fiatalokat toboroztuk. Úgy gondolom, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ségnek ma sem kell átfognia az egész ifjúságot. Bizonyos követelményeket kell szabni a tagfelvételnél, de ez nem le­het túlságosan magas. De az élet is segíti a válogatást. Ha ugyanúgy, mint a mi időnk­ben, szint­én áldozatvállalást, bátor kiállást jelent a szerve­zetben való részvétel. Bár a mostani más jellegű, mégis, aki vállalja a munkát, bizo­nyosan meggyőződött a mi ügyünk igazáról, tehát szíve­sen kell fogadnunk. — A mi feladatunk, hogy kommunistát neveljünk belő­le — veti közbe valaki. — Úgy van. A KIMSZ éle­tében mindig nagy szerepet játszott a nevelés. Főként az ideológiai nevelés. Tudniillik akkor is nagy eszmei zűrzavar volt, mint ma. Persze, ma könnyebb a helyzet, mert ke­zünkben vannak az ideológiai nevelésnek olyan eszközei, mint az iskola, a sajtó, a rá­dió, ami akkor a burzsoáziát szolgálta. — Igen ám, de nálunk, a DISZ-ben is mindig baj volt a szemináriumokkal, sokan nem szerették. Mit lehetne termi, hogy változzék a helyzet? Hogyan csinálta ezt a KIMSZ? — Akkor is voltak szemi­náriumok azok részére, akik bátor kiállásában legyen­­kom­munista. Védje, képviselje a fiatalok valóságos érdekeit. — Tehát érdekvédelmi szer­vezet legyen? — Nem egészen. Én nem valamiféle bérkérdésükre szű­kített érdekvédelemre gondo­lok. Ki kell állni a fiatalok érdekében azért is, hogy tán­colhassanak, szórakozhassa­nak, hogy megfelelő helyet kapjanak a kulturális élet minden területén, művészet­ben, irodalomban. És az üze­mi életben is, elsősorban nem azért kell harcolni, hogy a fia­talok aláírják a versenylapot, hanem hogy biztosítsák szá­mukra a megfelelő munkafel­tételeket, hogy zavartalanul dolgozhassanak. Ha ezt teszi az ifjúsági szervezet, akkor a fiatalok szeretni fogják és szí­vesen dolgoznak benne. A KIMSZ-et is azért szerette, becsülte a munkásifjúság, mert mindig bátran kiállt az érdekeiért. Említettem már, alig voltunk ezren, de meg­nézhetik a sajtót, a rendőrsé­gi jelentéseket, azokból kide­rül, milyen nagy erőt képvisel­tünk. Így folyt a szó, nehéz lenne az elhangzottak minden rész­letét e néhány sorba sűríteni. Amikor eltelt két óra, mintha csak egy perc lett volna, a fiúk még beszélnének, kérdezné­nek. Tudjuk, a KIMSZ-titkár is szívesen maradna még köz­tünk, de a miniszterhelyettest mér várják. Viszontlátásra, más alkalommal másutt — ta­lán az üzemben. __________ G. J. Látogatóban voltam a nagy­nénimnél. Akkor nyitottam be, amikor unokáját, kis uno­­kahugomat szidta, így sopán­kodott: — Ezek a mai erkölcsök! Egyedül elment a tánciskolá­ba. És azt az izét, azt a mam­bót táncolni! Láttam egy fényképet az újságban. Bez­zeg az én időmben, amikor én voltam fiatal! Csak garde­dámmal mehettünk táncisko­lába. Más erkölcsök voltak APRÓHIRDETÉSEI akikor! Emlékszem, egyszer 1901-ben... 1901-ben? Nos, éppen mos­tanában láttam egy kötet 1901-es Pesti Naplót, amelyet ifj. Ábrányi Kornél szerkesz­tett a Teréz körút 21. szám alatti szerkesztőségben, akko­riban, amikor a nagynéni sze­rint egészen más erkölcsök voltak, mint most. De mennyire mások! Lássuk csak az apróhirdetéseket, íme, a 26377-es számú hir­detés: „Vígkedélyű, előkelő fiatal hölgy levelezni óhajt ideális lelkű katonatiszttel, vagy fő­rangú hivatalnokkal. Beatrix.” Nem kétséges, hogy Beat­rix megtalálta a párját. Eset­leg ideális lelkű katonatiszt helyett főrangú katonatiszt­tel, vagy főrangú hivatalnok helyet ideális lelkű hivatal­no'’.'kal i. megelégedett. Ez is a Pesti Naplóban je­lent meg: „Elegáns, szép fiatal hölgy­nek, mely vagyonos úr kölcsö­nözne 25 forintot. Leveleket „Szőke hölgy” címen a kiadó­ba kérek.” Az sem valószínű, hogy a 26387-es számú apróhirdetés szerzője hiába hirdetett. Ez volt az „apró“ szövege: „Barna jukker asszonyka, idősebb, keresi.” gáláns úr barátságát Más: „Gazdasszony­­ ajánlkozik fa­lusi plébániára. Tisztességes fiatal úrinő jeligére.” Találtam a Pesti Naplóban egy rejtjeles apróhirdetést is. Tekintve, hogy a „nem-rejt­jelesek“ is elég merészek vol­tak, vajon mit írhatott titkos írással „Herz“ jeligére szíve szerelmének az Irén aláírású hirdető? A szöveg szó szerint ez: „Pligny pmuse ebeésübb rugrnshhmr üsszlopebüüb­­selys.“ „Becs” jeligére heteken át írt aprót egy Klári nevű sze­relmes nő a „Lajosnak“. Így írt: „Légy türelemmel, óhaj­talak, imádlak. Lesz-e kellő alkalom és kényelem?“ S ez a „felhívás’“ se akár­milyen: „Édes kicsim, boldoggá tet­tél soraiddal. Tudhatod, hogy szerelmem a sírig tart. Élj ha­talmaddal, parancsolj velem és tudasd akaratodat, írj „Tied” jeligére. És végül néhány nappal ké­sőbb még egyszer a „Lajos“. Ezúttal ezzel a szöveggel: „Ma fél 11 és fél 12 közt sé­tálj a házunk előtt.” Remélhetőleg Lajos elolvas­ta az aznap reggeli Pesti Nap­lót... Ezek az apróhirdetések je­lentek meg az 1901-es erköl­csös időkben, amikor csak gardedámmal lehetett tánc­iskolába menni, a (sti) Hacénas „fadeászat" A vendég, az afrikai kiállítás kedvelt gorillája. Nem kér sem borotválást, sem hajvágást, csak egy kissé beporosodott és most Eöri bácsi, a preparátor műhely vezetője „tisztába teszi”. „Takarékosság­oh“ Sánrekerü­lt a Budapesti Varietéban Azt hittük új színészt avat a magyar színpad a Budapest Va­rieté „Automat­ok!” előadásán, Géczy Dorottya partnere, Szabó Kálmán szerepében. Tévedtünk. Nem történt egyéb, mint az Or­szágos Cirkusz Vállalat művészeti vezetői - hogy „megtakarítsák” egy szereplő gázsiját -, egyik tisztviselőjüket léptetik fel­­ esté­ről estére: „társadalmi munká­ban”. Másik érdekessége az előadás­nak, hogy a dekoratív olasz jel­mezben játszó Tabányi-együttes szólóénekese Gerard Laboch a díszletmunkások egyenruhájának nadrágját viseli a színpadon. Hát ez aztán „takarékosság” a Javából! levél fuutcia _________I ||llllllllllllll!lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliilllllllllllllll!llllllllllllllinil!ini>ll>IIIHII>l"IIH Kedves Barátom! Leveledet megkaptam és sietek a válasszal. Ha­zánkban is sok fiatal teszi fel ezt a kérdést: „Mivel indokol­ható a Szovjetunió beavatko­zása a magyarországi októberi eseményekbe?“ Hadd mond­jam meg mindjárt, hogy leve­ledre válaszolva egyben hoz­zájuk is szólok. Közeleg március 15 és ben­nem e dátum összeforr a kér­désedre adandó válaszommal. Petőfi Sándor egyik legszebb versében így dalol: „Ha majd minden rabszolga nép jármát megunva síkra lép Piros arccal és piros zászlókkal , a zászlókon eme szent jelszóval „Világszabadság’ ‘ Ifjúmunkás voltam 1942- ben, amikor már a földkerek­ség egy országában 24 éve múlt annak, hogy egy rab­szolga nép jármát megunva vörös zászlókkal síkra lépett és kivívta szabadságát, meg­teremtette az osztálynélküli társadalmat, építette a szocia­lizmust. S e szocialista ország ellen háborúzott ekkor a né­met fasizmus oldalán Magyar­­ország, amely újra német gyarmat lett. Elvtársaim, szaktársaim azt mondták: mutassuk meg, hogy mi munkások nem értünk egyet a Szovjetunió elleni há­borúval. Nekünk is — mint a világ minden munkásának — vörösszínű a zászlónk, a mun­kás mártírok kiontott vére festette vörösre és mindenkor ott a helye nemzetiszínű lo­bogónk mellett. Mi magyar munkások is világszabadságot akarunk, ezért miénk is az ötágú csillag, mert az öt ág az öt világrészt jelképezi. Nem tűrhetjük, hogy a földbirto­kosok, gyárosok, bányabárók, herceg Eszterházyak, Weiss Manfrédok és Chorinok ben­nünket küldjenek a vágóhíd­ra. Nem akarunk harcolni a szocializmus hazája ellen, bár­kinek is álljon ez érdekében. Így mentünk 1942. március 15-én a Petőfi-szoborhoz, hogy hangot adjunk követeléseink­nek: „Különbékét a Szovjet­unióval“, „Független, szabad, demokratikus Magyarorszá­got“. Kedves Barátom! Életem egyik legmaradandóbb élmé­nye ez , a márciusi délelőtt. Sajnos, nem volt elég erőnk ahhoz, hogy megvalósítsuk vágyainkat, követeléseinket. Hazánkban a Horthy-rendszer napjai már meg voltak szám­lálva, de mégis elég volt ez az idő ahhoz, hogy több száz­ezer magyar pusztuljon el ide­gen érdekekért. Az ötágú csillagos zászló alatt harcoló szovjet hadse­reg győzelmének köszönhet­jük, hogy 100 évvel Petőfiék Márciusa után népünk meg­valósíthatta az ő álmukat, a független Magyarországot. Munkásosztályunk vezetésével megkezdtük a szocializmus építését. Kommunistának vallom magam, mint ahogy er­­ről már első találkozásunknál meggyőződhettél, ezért így mondom: sok hibát követtünk el­­az elmúlt években. A párt­vezetés egyes intézkedései hi­básak voltak, de ezek nem a rendszer hibái, hanem a ve­zetésé. S mindez­ nem változ­tat azon, hogy hazánkban szo­cializmus épült és épül. A XX. század „habsburgjai", a sérelmek kijavításának cé­gérével tévesztettek meg saj­nos, so­k embert, akik nem lát­ták, hogy kik és mire használ­ják fel becsületes törekvései­ket. November első napjaiban,, amikor már általánossá vált a kommunisták üldözése, ami­kor egyes pártokban már a föld, a gyár visszavételéről tár­gyaltak, Habsburg Ottó már készen állt a „hazajövetelre“. Úgy gondolom, te is látod, ezek az erők éppen Petőfi örökségét tiporták sárba. Kérdezheted hát: nem volt belső szervezett erő, amely szem­beszállt volna az ellenfor­radalommal? Sajnos, nem. Mert a Nagy—Losonczi-csoport fedezte az ellenforradalmáro­­kat, s ezzel megbénította és gá­tolta, hogy a hadsereg és más fegyveres erő egységesen és szervezetten szembeszálljon a fegyveres felkelőkkel. Mi történt volna, ha az utolsó percben nem kap segít­séget népünk? A Szovjetunió átérezve a proletárinternacionalizmusból fakadó kötelességét, segítette népünk legjobbjait és velük vállvetve szétzúzta az ellen­forradalmat. Rosszul számítottak a XX. század „habsburgjai", amikor a magyar szabadság jelszavá­nak leple alatt próbáltak fel­lépni. A lepel lehullott s a népszabadság ügyét immár másod ízben a szocializmus hazája védelmezte meg szá­munkra. Ezt ma még sokan nem látják tisztán, de az ese­ményeit ezt igazolják. Ezzel újból megnyílt a lehetősége, hogy folytassuk a szocializmus építését. Kedves Barátom! így kapcsolódik össze gon­dolataimmal a, kérdésed és március 15 tiszta és nemes esz­méje, amelyet egyesek ma újra szeretnének beszennyezni. Úgy érzem, világos választ adtam kérdésedre. Igaz, ma még sok a tennivaló, hogy a még homályosan látó emberek fejében eloszlassuk az októberi események nyomán adódó ké­telyeket. De biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk tennni ezt, mert az igazság a mi olda­lunkon, a kommunisták ol­dalán van. Kedves Barátom! Levelemet Gabriel Peri bú­csúlevelében írt soraival feje­zem be, amelyet é­n gyakran elolvastam és amelynek igaz­sága nálunk is, nálatok is és az egész világon vetszedelmes­­kedni fog: „... állandóan ar­ra gondolok, hogy igaza volt az én drága Paul Vaillant Couturier barátomnak, ami­kor azt mondta, hogy „a kom­munizmus a világ fiataláé­“ és „daloló holnapot készít elő’’. Válaszodat várva üdvözöl barátod. Fogas György énekesnő a szekrényben — Vajon mit felejtek itthon? — Ezen töri a fejét csoma­golás közben Gencsi Sári, Operaházunk kiváló énekes­nője, aki esztrád-együttes tagjaként hathetes vendég­­szereplésre a Szovjetunióba utazott. Fellép a leningrádi opera Rigoletto előadásán és több szólókoncertet is ad. (Farkas Tibor felv.) szelvényét, ha nem nyert! Minden hónap első csütörtökén, először április 4-én az előző hónapi LOTTO-szelvények között nyilvános jutalom-sorsolás ! Nyereménytárgy­ak: személyautó, motorkerékpárok, kerékpárok, szobaberendezések, zongora, pianínó, tangó­harmonikák, zeneszekrények, lemezjátszók, televíziós készülékek antennával, fényképező­gépek, csillárok, herendi étkészlet, tűzhelyek, villanytűzhely, mosógépek, padlókefélőgépek, porszívók, villany jégszekrények, varrógépek, férfi öltönyök, női kosztümök, bőrkabátok, könyvtárak, festmények, 2 heti üdülés, mező­­gazdasági kisgépek. KÉTSZERESEN NYERHET, AKI RENDSZERESEN LOTTÓZIK! A MÁSODIK HETI LOTTÓ­­SZELVÉNYEK ÁRUSZTÁSA MEG­KEZDŐDÖTT

Next