Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-09 / 10. szám
TÖRTÉNETEK három hősi hadosztályról A harmadik hadtest mindvégig hű maradt Tisztelet és becsület a harmadik hadtest sokezer harcosának és tisztjének, akik az októberi napokban — ha kellett életük árán is —, bátran védelmezték a proletárdiktatúrát! Róluk, e három hadosztály sokezer katonájáról szólunk most, akik végig fegyverrel harcoltak az ellenforradalmi áradattal szemben és becsülettel védelmezték a munkáshatalmat. Nem ingadoztak, amikor látták, hogy Rém községben karóbahúzták a párttitkárt, Helvécián egymás mellé akasztották fel az istállóban a párttitkárt és a feleségét. Cselekedtek, s tudták, hogyan kell cselekedniök, olyan híreik hallatára, hogy Pesten égetik a vörös zászlót, hogy Szabadszálláson a volt földbirtokon fegyveres csoporttal járnál a tsz-re, Tiszakécstkén ácsolják az akasztófákat, Kiskunmajsán agyonverték és földbetaposták a begyűjtési előadót, s több faluban a kulákok örömükben csapraverték és ingyen mérték a bort boldog-boldogtalannak. Nem vártak felsőbb parancsra — önállóan cselekedtek. S mit jelentett ez? Azt, hogy a Duna—Tisza közén, a Tiszántúlon — az országban elsőnek — még az október végi napokban helyreállt a rend, a nyugalom. Október 24-én délután a harmadik hadtest törzsében megbeszélésre gyülekeztek a beosztott tisztek. A pestről érkező híreket tárgyalták. Hajnalban a vezérkar főnökének parancsára már elindult Budapestre a kecskeméti gépesített ezred. Mi lesz? Az értekezletet Gyurkó vezérőrnagy, hadtestparancsnok nyitotta meg. Határozottan, tömören értékelte az eseményeket. — Veszélyben a munkáshatalom, Pesten a hatalomért folyik a harc — mondta. — Cselekednünk kell! Nem engedjük, hogy mégegyszer visszatérjen Kecsekmét, Orgovány, Izsák korszaka. Aki e harcban nem áll mellém, az hazamehet, de, aki itt marad, az köteles engedelmeskedni parancsaimnak. Az árulókkal úgy járnak el, ahogyan az harcban, háborúban szokás Várjuk a parancsot ! A törzs tisztjei feszült figyelemmel hallgatták e szavakat. Senki sem mozdult, s néhány pillanat múlva egyöntetűen felelték: — Várjuk parancsát vezérőrnagy elvtársi S október 26—27-én, amikor az ellenforradalom szele végigsöpört a Duna—Tisza közén is, a harmadik hadtest hadosztályai ingadozás nélkül felléptek az ellenforradalmárokkal szemben. Kecskeméten 25—26-án az eszébehajló órákra fegyveres felkelés lett a békés tüntetésből. Az ellenforradalmárok lefegyverezték a rendőrséget, kiengedték a rabokat a börtönökből, s felfegyverezték őket. Este, a főtéren már mintegy 200—300 fegyveres lövöldözött a katonákra, járőrökre. A tüntetésben résztvett lakosság a lövöldözés láttán hazament. A fegyveresek magukra maradtak.Este fél 7- kor a kecskeméti gépesített hadosztály parancsnoka kiadta a narancsot: — Betömni a városba! A kiskőrösi gépesített ezred, a kecskeméti gépesített ezred otthonmaradt egységei kétnapos kemény harcban szétverték az ellenforradalmi csoportokat. Nem akadt egyetlen tiszt, vagy harcos, aki fegyverét eldobta, vagy átadta az ellenforradalmároknak. Akcióban a „lökös” gép Az események forgatagában voltak olyan helyzetek, amikor nem volt idő mérlegelésre, értékelgetésekre, s a határozott fellépés döntött el mindent. Az egyik napon telefonjelentés érkezik a hadtestparancsnokságra: Tiszakécskén a falu főterén három frissen ácsolt akasztófa áll, lincselésre készülnek az ellenforradalmárok, sürgős segítséget kérünk. — Mit tehettem ekkor? —— mondja Gyurkó vezérőrnagy. — Parancsot adtam, hogy egy lökös vadászgép azonnal lője szét a három akasztófát. Tíz perc múlva jelentette a gép pilótája, hogy a parancsot végrehajtotta. Csongrádon szintén lincselésre készült az ellenforradalmár tömeg. Mire egy lövészegység a helyszínre érkezik, az ellenforradalmárok már végrehajthatják aljas provokációjukat. De mégis azonnal cselekedni kell! Néhány perc múlva két lökhajtásos vadászgép körözött a lincselésre éhes ellenforradalmárok felett. Hosszú sorozatokat adtak le a levegőbe, majd az egyik gép egy kétszázliteres üres benzines hordót dobott le. Rémülten futott ki merre látott, mert azt hitték, bomba hull a nyakuk közé. Nehéz lenne felsorolni a számos akciót, amelyben a hadtest hadosztályai, alegységei bátran helytálltak. Melyik alegységről szóljunk? Talán a kecskeméti gépesített ezredről, amelynek a budapesti harcokban tizenhét hősi halottja volt, de egyetlen katonája sem állt át az ellenforradalmárokhoz. Vagy a szabadszállási harckocsizó ezrednek arról az alegységéről, amely a tsz-parasztok kérésére kemény tűzharcban verte szét a volt földbirtokos fegyveresen támadó csoportját. S e harcok, akciók közepette október 28-án a HM-ből egy magas beosztású parancsnok telefonhoz kéri a hadtest parancsnokát. Helyzettájékoztatót kér: Gyurkó vezérőrnagy telefonon jelenti: — Csapataink fokozatosan felszámolják a fasiszta ellenforradalmi csoportokat. — Csodálkozom önön vezérőrnagy — hangzott a válasz — ha jól értettem ön ellenforradalomról, fasisztákról beszél? A beszélgetés után a légierőparancsnokságtól utasítás érkezett: a hadtest a légierőt csak a honvédelmi miniszter parancsára vetheti be. De a hadtest, ha a helyzet megkívánta továbbra is operált a légierővel, Diszlépésben, előre! Szegeden mostanában egy fényképet terjesztenek egymás között az ellenforradalmárok. A képen a kiskunfélegyházi hadosztály egyik ezredének parancsnoka látható, amint éppen „szuronyt szegezz!“-t parancsol az ezred első zászlóaljának. Botond őrnagyot gyűlölik a szegedi ellenforradalmárok, mert határozott, bátor fellépésével megakadályozta a provokációt. Hogyan történt? Október 26-án, reggel 8 órakor többezres tüntető tömeg készült gyülekezni a főtéren. De mire a tüntetés megszerveződött, egy zászlóaljnyi szuronyos lövész állta el a térre vezető utakat. A tüntető tömeg nem tágított. Közben órák teltek el, s már pattanásig feszült a hangulat. A szuronyos lövészek mögött álló tisztek felé szitkozódva ordítoztak a hangadók: — Könnyű nektek megbújni a szuronyok mögött. Gyertek elő, ha mertek. S ekkor váratlan dolog történt: szinte egyazon pillanatban szétnyíltak a szuronyos sorok és a tisztek díszlépésben kiléptek vagy hat lépésre a szuronyukat szegező lövészek elé. A provokátorok meghökkentek, erre nem számítottak. A hangadók most a lövészeket bíztatták: — Magyar fiúk vagytok, lőjjétek le hátulról ezeket a kutyákat. A lövészek továbbra is némán, mozdulatlanul álltak. Ismét eltelik egy negyedóra. Ekkor meglódul a tüntetők éle, mind jobban közeledve a harcosokhoz. Az ezredparancsnok vezényelt a lövész zászlóaljnak: „Szuronyt szegezz, lépést előre!” S megindult a szuronyerdő, majd néhány pillanat múlva sortűz dörrent a levegőbe. A zászlóalj határozott fellépése megakadályozta Szegeden az ellenforradalom provokációját. Vajon ez a bátor, határozott fellépés nem a zászlóalj erkölcsi, politikai egységét tükrözte? A hadtest kiskunfélegyházi hadosztályának történetében örökre ragyogó fejezet marad a halasi 37-es lövészezred bátor helytállása. Az ezred a legnehezebb percekben is hű maradt esküjéhez. Bakonyi alezredes bajtárs, ■ hadosztályparancsnokuk így emlékezik róluk: — A hadtestet október 26-án éjjel két órakor kaptunk riadót, hogy az ezred azonnal induljon Budapestre. Az alakulat a déli órákban érkezett Budapest alá, az erzsébeti Jutadombokig. Itt az ezred élét két oldalról váratlanul tűz alá vették az ellenforratalmárok. A téglagyár és a bolgár földek felől erős géppuskatűzzel várták az ezredet. Itt nyilvánvalóan árulás történt. A harc kezdetekor Juronovics Miklós százados, az ezred felderítő tisztje rögtön halálos sebet kapott. Látva ezt az ezred harcosai újra esküt tettek, hogy utolsó csepp vérükig szembeszállnak az ellenforradalmárokkal. A harcban a gépkocsivezetők és a szakácsok is fegyvert fogtak. Rövid negyedóra múlva elfogták Juronovics százados gyilkosát, egy volt nyilast, akit a felháborodott harcosok a helyszínen agyonlőttek. Teljes egységben Az ezred este 17:30-ra szervezte az elleni forradalmár fegyveres csoportot. Hat órán át tombolt az utcai harc, Pesterzsébettől a célig , az Üllői úti Kiss János laktanyáig. A harcokban különösen kitűnt Pető hadnagy, aki szakaszával Gorra küzdötte le a barikádokat. Géczi, gépkocsizó őrvezető egymaga átfésült egy bérházat, s három fegyveres ellenforradalmárt fogott el. Az ezred második zászlóalja Csepelen rohammal foglalta vissza a rendőrség épületét és a tanácsházat. Tizennyolc foglyot ejtettek, s közöttük hurokra került Csepel tanácselnökének, Kalamár elvtársnak gyilkosa is. önkéntelenül adódik a kérdés: hogyan tudtak ezek a hadosztályok végig becsülettel helytállni az ellenforradalmi áradatban? Az ellenforradalmárok, s a velük egykáron pendülő árulók az október végi napokban még korainak tartották a hadtesttel való leszámolást, de készültek rá. Marties ezredest, a kaposvári hadosztály parancsnokát már november elején letartóztatták, mint „ellenforradalmárt“. A HM-ben november 4-re egy magasabb parancsnoki értekezletet akartak összehívni, s ott készültek letartóztatni a harmadik hadtest hadosztályainak, ezredeinek „népellenes” parancsnokait, akik ingadozás nélkül léptek fel egységeikkel a hazafias mezbe bújt ellenforradalommal szemben. Ezekre az intézkedésekre a szovjet katonák közbelépése miatt már nem került sor. A hadtest végig megőrizte egységét.* Az októberi események katonai vonatkozású kérdéseiről szólva egyesek úgy beszélnek a néphadseregről, mintha az egészében kapitulált volna. Ez nem igaz. Néphadseregünk nemcsak parádékra volt alkalmas, ezt bizonyítja a harmadik hadtest példája. Más alkalommal kell majd elemezni: miért zilálódott szét október 23-án éjjel a lőszer nélkül Budapestre vezényelt 33-as harckocsizó ezred, amely egy éjszakán át ténfergett parancs nélkül, s végül a harckocsik zöme az ellenforradalmárok kezébe került? Hogyan történt, hogy a HM hadműveleti csoportfőnöksége áruló módon nem hajtott végre egyetlen betűt sem az előre kidolgozott karhatalmi riadóból? Vajon miért csak október 25-én este kezdték megszervezni a HM-ben a hadműveleti vezetést? Sok még a miért, amire csak hosszú, elemző munka adhat, igaz, őszinte választ. A harmadik hadtest hadosztályparancsnokai, tisztjei és harcosai megtalálták a helyes utat, s a nehéz napokban vizsgáztak kitűnőre a bátorság, a helytállás legmagasabb iskoláján. SZÍVES KISZOLGÁLÁS Mintaboltot nyitott a Cukrászati Gyár a Csányi utcában. Speciális készítményeit, a mézeskalácsot szívesen vásárolják, s szívesen is szolgálják ki szívvel a közönséget. __________ Z. F. Ha beférne... Sógorasszony, nénémasszony. Ülnek a 6-oson. Rosszkedvűek. Már hogyne lennének azok, amikor mindent lehet kapni és otthon a kamra roskadásig. Mit is szidjon ilyenkor az ember. De hopp! A sógorasszony unott arca hirtelen felderül. A Lenin körúti konyhabútor üzlet előtt sorban állnak az emberek. Csak hamar, hamar! Álljon meg már a villamos. És a nénémaszszony, sógorasszony fut, szalad. (Még jó, hogy fel nem döntik a 12-es buszt.) Az utasok mosolyogva néznek vissza. Igen, ott tolong a nénémasszony, ott furakodik a sógorasszony ... Talán meg is vennék a zöld kredencet, ha ... ha beférne otthon még egy a régi mellett. Ha követ dobunk a tóba, a hullámgyűrűk már csak lágy remegéssel közelítik a partot. A nagy, országos változások is így, — hétköznapi apróságokká egyszerűsödve — jutnak el az emberekhez. * Helyiipari tanulókkal, vagy ha érthetőbb, maszeknál dolgozó inasokkal kezdem. Amikor gondolatban a beszélgetésre készültem, azt terveztem, hogy cikket kanyarítok a zöldkötényes, festékeskezű asztalostanulóról, aki kora hajnalban, álmos szemekkel, fáradtan gyújt be akályhába, de délben már fütyörészve húzza a kiskocsit és szemtelen vigyorgással bosszantja a járókelőket. Természetesen, mondanom sem kell, ebből nem lett semmi. Ilyen „inasokat” még véletlenül sem lehet találni. Jólöltözött, meglepően jól tájékozott gyerekekkel beszélgettem. Jártasaik a politikában, üzleti dolgokban a szakmában. No, és persze táncban, filmben, sportban. Most azonban maradjunk a szakmánál. — Mennyit dolgoztak? — Nyolc órát. Fél nyolckor kezdünk és hetenként kétszer iskola van. — Túlórázás? — Most már egyre több, szerencsére. Jobb napok járnak a mesterekre és ránk is. Több anyagot kapunk, több a munka. Jobban tanulhatunk és ha túlórázunk, van zsebpénz bőven. — Mennyit tudtok megkeresni egy hónapban? — Van úgy, hogy háromszázötvenet is. — S nincs néha-néha egy pofon? Élénk tiltakozás. Jók, emberségesek a mesterek. Esetleg azért dörmögnek, hogy heti egy iskola is elég lenne. — Tehát semmi baj? — De, azért van. Sok az idegen, németes szó a szakmában. Abriktolni, például. Az iskolában ezt egyengetésnek hívják. Nem tudjuk, melyiket használjuk. Hát ezt még ki lehet bírni. * Másodjára a panaszügyi előadóval értekeztem a VIII. kerületi Tanácsnál. Nemrég került oda, előtte i kis kálváriát járt, hogy állandó munkát kapjon. Most ő intézi a kerület panaszait. Nehéz munka. Sok a panasz, több, mint azelőtt. Lapozgattam az írott kérések között, s végigültem egy fogadóórát. A zöm: lakás, munkalehetőség és vöröskeresztügy. Állag napi tizenöt embernek van baja ezekkel. Két asszony ül egyszerre a szibábam. Egyik öt perce egyfolytában sír. Nincs lakása. A másik félkezű, s munkalehetőséget keres. Ő bizakodó, amikor végez, azt mondja nekem súgva: — Nagyon rendes ez az elvtársnő, nagyon akar segíteni, csak még nem tudott. Olvasom az egyik panaszt. „Tisztelt Kádár elvtárs! Tudomásomra jutott, hogy van egy üres lakás ... én vagyok az első... Az isten áldása legyen önön.“ Csak éppen azt nem írja meg, hol van az a lakás. Enélkül pedig vajmi keveset ér az isten áldása. Sokan szidják a vöröskeresztet, hogy igazságtalanul osztja el a javakat. De azt kevesen írják meg, hogy hol, miikor és miért találtak kifogást. Hétköznapi gondok. • Még egy apróság. Nemrég írtam két fiatal lányról, aki munkanélkül tengett-lengett a nagyvilágban. Az egyikre Angyalföldön találtam rá, a másikra Miskolcon. Az volt a közös bennük, hogy mindketten vidámak, csinosak — és mint utólag kiderült — szerencsések. A napokban hallottam, hogy egyikük, aki betanított munkás volt, a Filmgyárba került. A másik irodai alkalmazott volt, s a megyei rádiónál kapott jó beosztást. Azt mondtam: szerencse. Vagy talán az élet rendje. K. Gy: Talán sehol másutt nincsenek olyan hagyományai a március tizenötödikei ünnepségeknek, mint a középiskolákban. Vannak iskolaépületek, amelyeknek falai, ha beszélni tudnának, több mint egy évszázadra emlékezve eleveníthetnék fel az évről évre megismétlődő negyvennyolcas szavalatokat, beszédeket, dalokat. S habár a történelem tényei mindvégig tények maradtak, azért ezek az öreg falak a megmondhatói, hogy Márciust nem mindig egyformán méltatták. Árulkodhatnának súlyos évtizedekről, amikor Petőfit, Kossuthot azok akarták kisajátítani, akik ellen Petőfi és Kossuth is fegyvert fogott volna. És beszélhetnének az októberi napok szörnyűségeiről, amikor az iskolákban is sokan meggyalázták népünk legjobbjainak emlékét. De a falak hallgatnak. És rövidesen ismét ünnepségek tanúi lesznek ... Beszéljenek hát maguk a diákok arról, hogyan és mit akarnak ünnepelni 15-én. A szabadságot ünnepeljük A kispesti Landler Jenő gimnáziumban már hónapok óta folyik a diákszövetség szervezése. — Eddig nem sok eredményt értünk el — mondja Balázs Margit negyedikes tanuló. — A gyerekek állandóan politikai vitákat rendeztek és a nézetek sokfélesége akadályozta a szervező munkát. De amikor szóba került március tizenötödike megünneplése, nyomban összetalálkoztak a gondolatok és az érzések. Néhány nap alatt megalakult a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének szervezete, megválasztottuk az ideiglenes intéző bizottságot, amelynek első feladata az lett, hogy az iskolai ünnepség lebonyolításában segédkezzék. A kérdésre, hogy mit akarnak ünnepelni 15-én, röviden csak így válaszol: — A szabadságot. Azt, amiért negyvennyolcban életüket adták a hősök, s amelyet októberben nem sikerült az ellenforradalomnak elrabolni tőlünk. „Költők“ is ünnepelnek majd a XVIII. kerületi Steinmetz gimnáziumban. Nem nyertek még különböző pályadíjakat, hiszen ők is csak egyszerűen az iskola tanulói. Azonban, ha olykor még botladozó, néhány helyen talán döccenő versekkel is, de köszönteni akarják az iskola mikrofonján keresztül a tizenharmadik szabad Márciusunkat. Szabó Aranka és Rajnai Nadinka az Abonyi gimnázium elsősei apró jelvényt csillogtatnak meg tenyerükben: Petőfi képmása ez. És kibomló hajfürtjeik csak úgy röpködnek, amikor egymás szavába vágva, örömmel újságolják: — Részt veszünk az énekkarban, negyvennyolcas dalokat adunk elő. Reméljük, nagy tapsot kapunk... Mi is reméljük, kedves Aranka és Nadinka. De ti talán nem is tudjátok, hogy még mindig akadnak olyanok, akik irígylik tőletek az ünneplőt, a frissen vasalt szalagocskákat, a szereplési lázat, a tapsot. Igaz, nincsenek már nagyon sokan, akik hitelt adnának nekik, de azért... Hallgassátok csak meg ti is! Ki biztatta erre? Nemrég történt, hogy a I. kerületi Rákóczi gimnáziumban egy elsőosztályos fiú, valami Balázs nevezetű, nagy hangon szónokolt a tíz percben március tizenötödikéről. Szavai felnőttesen, mondhatnám öregesen csengtek, de nem ám a felnőttek élettapasztalata szólt belőle. Azt követelte, hogy azonnal állítsák össze azoknak a listáját, akiket 15-ék osztálytársai közül majd „elővesznek“. Én ismeretlenül is azt mondom: nem Balázs fejében születhetett meg ez a gondolat. Az öreg iskolafalak sok-sok olyan diákot fogadnak maguk közé, akikben mélyen él a haza szeretete. És ha a Szabad Európa Rádió meg is támadja tán majd néhány műsorában őket, mert nem voltak hajlandók kézigránátokkal dobálódzni, kormányellenes, kommunistaellenes jelszavakat kiabálni — mégis ők március 15-t az igazság, a haladás szellemében akarják ünnepelni. Mert a hazafi fogalma nem választható el az igazságtól, a haladástól. (fodor) Készülünk a márciusi ünnepségekre Mégis meglesz a tízezer bányászlakás Lapunk múlt heti számában „Mi lesz a tízezer bányászlakással?” címmel megírtuk, hogy az Építésügyi Minisztérium, mellőzve a Minisztertanács határozatát, ez évben csak 6004 lakás felépítését vállalta. A Minisztertanács március elején kormánybizottságot hozott létre, hogy biztosítsa határozatának végrehajtását. Értesüléseink szerint a kormánybizottság és az ÉM vezetői megegyeztek abban, hogy az ÉM a korábban vállalt hatezernégy lakás helyett ez évben kilencezerkétszáz bányászlakás felépítését biztosítja. A Nehézipari Minisztériumhoz tartozó vállalatok által megépítendő lakásmennyiséggel együtt — a jelek szerint — a tízezer bányászlakás ez évben való megépítése tehát biztosítva van! Halló, itt boy-szolgálat — Halló, 123- 523 beszél? — Igen, itt a boy-szolgálat. — Egy levelet akarunk küldeni. — Kérem, azonnal ott leszünk, de ha szabad kérdeznem, kivel beszélek? Bocsássanak meg, de önök az első rendelők. — Itt a Magyar Ifjúság szerkesztősége, így kezdődött ismeretségünk a főváros legfiatalabb vállalatával. Igaz, még csak félhivatalos ez a vállalat, mert hétfőn kezdi meg a közönség kényelmét szolgáló munkáját. Beszélgessünk, amíg a küldönc megérkezik. ■ — Milyen küldeményeket szállítanak? — Szinte mindent. Házhoz szállítjuk a vásárolt bútorokat, rádiókat, egyebeket. Mosodák, vendéglők, cukrászati üzemek, virágüzletek küldeményeit továbbítjuk gyorsan és pontosan. Hasonlóan az üzeneteket, meghívókat, sőt, jegyvásárlást is intézünk. — S milyen tt tarifa? — Tíz kilogrammig a gyalogos, kerékpáros továbbítás óradíja 10 forint. Motorosé 15 kilogrammig 14 forint. Tehermotorossal 80 kilogrammig 20 forint óránként. Tehergépkocsival szintén 10 forint óradíjért szállítunk meghatározott súlyban. — Címük? *— V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 20. Fiatal, egyenruhás fiú lép be az ajtón. — Önök rendeltek? — Igen. — Máris indulunk.itt". — Viszontlátásra. Bemutatkozott a Lottó Csütörtökön volt az első a 16, 61, 71, 77 és a 89-es szám „futott be“. Ötös találat egy sincs. Képünkön a jutalomsorsolás két nagy nyereménye !»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»» »»»»»»»»»» »»»»»»»»»»»»»» »» »»»»»»»»»»»»»»»»»»»»»» 600000 kokárda készül március 15-re. Reméljük, szépek, ízlésesek lesznek, hiszen — amint látjuk — kézzel festik őket. És ha ilyen csinos a mester, a munkája sem lehet ízléstelen. MODERN HAMUPIPŐKE Fotó: Dolezsár Egy perc a bíróságon A Marikó utca 25 számú ház híres épület. Sorsokról döntenek, igazságot osztanak, elégtételt adnak a sértetteknek, s büntetik itt a bűnösöket. A „Markó” minden szobája külön tanulmány. Ha végigmegy a tárgyalótermek sokasága előtt, ha elolvasod az ajtókra függesztett cédulákat, megtudod, ki hagyta el hűtlenül feleségét, ki nem akar gondoskodni gyermekéről, ki gyilkolt meg ártatlan embereket, ki rabolt és ki lopott. Az egyik teremből fiatal férfi és nő lép ki. Mint haragosok mentek be a tárgyalásra, a férfi elhagyta a fiatalasszonykát egy másik nőért. Most együtt indulnak kéz a kézben hazafelé. A folyósó másik végén a fegyőr egy betörőt vezet el. Évekig hordja majd a csíkos rabruhát. Így lehetne sorolni a tragédiák, érdekes történetek végtelen sorát. Most a harmadik emeleten vagyunk. A 320-as ajtóra kifüggesztett cédulán ez áll: „Tóth Mihályné, fegyverrejtegetés”. Benyitunk. Az utolsó pillanatokban érkezünk, mindjárt hirdetik az ítéletet. Ez Tóth Mihályné. Az egyik építőipari vállalat brigádszállásán lakott, együtt járkált a fiúkkal fegyveresen Pest utcáin. A harcok alatt megsebesült, kezét lőtte át a golyó. A vád: fegyverrejtegetés. Egyik társnője jelentette fel, de a házkutatásnál nem találták meg a fegyvert. Később, takarítás közben hét golyót találtak nála. Azt mondja nem tud róla, valaki becsempészte. Egy év. Az ítélet nem jogerős, az ügyvéd fellebbez, s a következő tárgyaláson eldől Tóth Mihályné sorsa: börtönbe kerül-e ítélethirdetés. Némán ül, izgatottan figyeli a bírót, mi lesz az ítélet. Még bízik. Gyapjútakaró ..380,-190,-Ft Szövet kosztüm 350,-185,-Ft Férfi munkanadrág ............120,-85,-Ft Férfi antilop wekkend-cipő 210,-120,-Ft ALKALMI áruházban Rákóczi út 20-22. Csepel, Rákóczi Ferenc u. 129. Pestlőrinc, Vöröshadsereg útja 125. MAGYAR IFJÚSÁG út