Magyar Ifjúság, 1957. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-09 / 10. szám

KÉT LEVÉL A Magyar Ifjúság 6., 7. és 8. számának filmrovatában „Két cigaretta közt’” címmel megjelent írások néhány eset említésével szóvátették, hogy a Hunnia Filmstúdió két dramaturgja, Szász Péter és Bacsó Péter mennyire visszaéltek a forgatókönyvírásban kialakult monopolhelyzetükkel. Az ügy, amint az várható volt, nem ért véget: Szász Péter és Bacsó Péter kereken és felháborodottan visszautasították bírálatunkat. Helyt adunk leveleiknek és a további tisztázás érdekében megszólaltatjuk az érdekelt feleket. Bacsó Péter az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz. „A Magyar Ifjúság legutóbbi számának „Két cigaretta közt” című rovata személyemmel is foglalkozik, lényegében plágiumváddal illet. Ezzel kapcsolatban a következőket kell megjegyeznem: 1. Több mint hat évvel ezelőtt, 1950. decemberében egy Bihari Klára nevű hölgy valóban beadott egy kéziratot a Hunnia Filmstúdió dramaturgiájának. Mint a vállalat dramaturgja, az írásművet én adtam vissza a szerzőnek, minden hátsó gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert nem tartottam jónak. Hasonló aktus bizony elég gyakran előfordult a dramaturgi gyakorlatban és azt hiszem, elhamarkodott kijelentés lenne azt mondani, hogy minden gyengének ítélt kéziratban csak azért, mert visszaadták, egy remekmű szunnyad. 2. Egy idő múlva, több, mint egy háromnegyed év telt el azóta, a fentnevezett elvtársnő azzal a váddal illetett, hogy Várkonyi Zoltánnal közösen írt „Nyugati övezet” című filmünk témáját tőle vettük kölcsön. Az összehívott vizsgálóbizottság, amelyben helyet foglalt az írószövetség képviselője is, megállapította, hogy a gyanúsítás minden alapot nélkülöz, annál is inkább, mert a „Nyugati övezet” című film novelláját nem három nappal, hanem több héttel azelőtt elfogadták, mielőtt még Bihari Klára kéziratát benyújtotta volna. 3. Bihari Klára a bizottság döntését hat évvel ezelőtt, láthatóan, tudomásul vette, amit a bizottság üléséről felvett, 1951. október hó 10-én készült Jegyzőkönyv bizonyít a következő szöveggel: „Bihari Klára kijelenti, hogy az elhangzottak alapján maga is belátja, hogy „Banditák” (a Nyu„A fenti levéllel kapcsolatban ennyi a mondanivalóm. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos feltételek, körülmények között egymástól távol élő írók (vagy tudósok, feltalálók stb.) agyában azonos ötletek születnek. Ezt elismerem és elismertem. Nem is itt a baj. Hanem ott, hogy Bacsó Péter, a Filmgyár dramaturgja témámat nem azért adta vissza, mert nem tetszett neki (ebbeli állítása távolról sem felel meg a valóságnak), hanem azért, mert — mint akkor mondotta — alapötlete bizonyos okoknál fogva nem kerülhet filmszalagra. Nem tartotta erkölcsi kötelességének, hogy a vele szemben álló írót felvilágosítsa: hasonló tárgyú szinopszisát ő a Filmgyárhoz már benyújtotta. Az e tényt mintegy két-három hét múlva hírüladó újságcikk természetesen a legnagyobb mértékben meghökkentett. Miért mondvacsinált, értelmetlen ürüggyel utasította el ötletemet, amikor a hasonló témájú szinopszist a Filmgyár már elfogadta s az ellen semmiféle, a kivitelezést gátló aggály nem merült fel? Sokkal egyszerűbb lett volna közölni velem, hogy már készül a hasonló alapötletre felépített filmdráma, vagy valóban elővenni azt a kézenfekvő formulát, hogy a „téma rossz, használhatatlan”. Akár ezt, akár azt a választ kapom, s nem a harmadikat - az ügy végkép lezárul. A másik „szépséghiba”, amelyért Révai Dezső, a Filmgyár akkori vezetője előttem meg is rótta Bacsó Pétert - hogy csak úgy, íróasztala fiókjából adta vissza kéziratomat, amely az igazgató megütközéséből következtetve - ezek szerint nem is járta meg a dramaturgián a maga hivatalos útját, hanem őt Bacsó önkényesen, a lektori etikával összeegyeztethetetlen módon tanácsolta el. Még valamit: az egész ügy tudtom nélkül jutott el a laphoz, én nem szándékoztam poraiból feltámasztani. De ha már így történt, hadd legyen egyik szála annak a seprőnek, amely rendet, tisztaságot kíván teremteni a filmdzsungelben és figyelmezteti azokat, akiket illet, az állásukkal járó erkölcsi kötelezettségekre. A levél ízetlen szellemeskedéseire, alpári kitételeire nem kívánok reflektálni. Bacsó Péter kérte s valóban meg is érdemli fenti levelének közlését, amely lehangoló, szomorú dokumentuma egy olyan ember magatartásának, akire az írók szükségképpen rábízzák szellemi javaikat. Bihari Klára: Egy írói hírnév történetének kezdetei Megszólalt a másik dramaturg, Szász Péter is. Ajánlott levélben értesített bennünket, hogy neki írói hírneve van, tiltakozik annak megsértése ellen és védelmére „büntető eljárást egyidejűleg megindította’1. írói hírnevének ünnepélyes deklarálásán kívül elfelejtette azonban felsorolni önálló filmalkotásait. Ilyenekre mi sem emlékszünk. Ha memóriánk nem csal, Szász Péter eddig magyar filmek főcímében csak társszerzőként szerepelt — ilyen minőségben viszont feltűnően sokszor. Úgy látszik, elérkezettnek látta az időt, hogy legalábbis a főcímben egyedül álljon a neve a film írójaként. Minden ember azt gondolhatná ezek után, hogy leült és írt egy forgatókönyvet. Nem így történt. A „Láz” című film forgatókönyvének megírásával a Hunnia Filmstúdió az 1956. február 16-án kelt szerződésben Bencsik Imrét, az eredeti novella szerzőjét bízta meg, április 15-i határidőre. Bencsik a forgatókönyvet megírta. Ennek ellenére 1956. április 26-án újabb írásos megállapodás született, amelynek értelmében „a forgatókönyv írójaként a film főcímében és egyébként Szász Péter fog szerepelni, az esetleges írói prémium őt fogja megilletni”. Az olvasó fantáziájára bízzuk annak megállapítását, hogy mi történt április 15. és április 26. között. Tájékoztatásul csak annyit: Bencsik Imre akkor már hosszú ideje állás nélkül volt, előzőleg éppen a Filmgyár dramaturgiájáról gall övezet ideiglenes címe) novellájának megírásánál az ő novelláját nem használták fel.. A jegyzőkönyvet Bihari Klára sajátkezű aláírásával hitelesítette. Ha Bihari Klára a Bizottság döntésébe mégsem akart volna belenyugodni, az elmúlt hat év folyamán ideje és módja lett volna igazát bírósági úton érvényesíteni.. ...Véletlenül találkoztak talán a gondolatok?” - teszi fel a pletyka rovat gúnyosan a kérdést. (Mármint Bihari Klára és az én gondolataim!) Hát ettől igazán mentsen Isten! A rejtély nyitja egyszerű. Bárki előveszi a korabeli lapokat, olvashatja a repülőgéprablásokról, emberek átcsábításáról, elhurcolásáról szóló közleményeket, tudósításokat. Hogy ez mennyire így volt, bizonyítja az is, hogy tőlem és az elvtársnőtől teljesen függetlenül Jan Kadar csehszlovák filmrendező szintén filmet csinált ugyanebből a témakörből, ugyanebben az időben „Emberrablók” címen, államdíjat is kapott érte. Remélem, az elvtársnő őt csak nem vádol a plágiummal? 5. Végül meg kell vallanom, hogy a „Nyugati övezet” c. film forgatókönyvét hat év távlatából minden jószándéka ellenére elég zsengécske műnek tartom. Ahogy Csehov mondja a ványa bácsiban: „Több benne a retorika, mint a logika”, örömest le is mondanék a szerzőségéről, a sebzett szívű szerzőnő javára, ha ezzel becsületemet nem kockáztatnám. 6. így festenek a tények, amelyekkel bizony - enyhén szólva - nem állnak összhangban a pletykarovat nyegléskedő gyanúsítgatásai. Ezek után tehát meg kell állapítani, hogy a cigarettafüstbe és névtelenségbe burkolózó titokzatos rovatvezető nem egyéb, mint felelőtlen és rosszhiszemű rágalmazó Budapest, 1957. február 25. Bacsó Péter.’* bocsátották el és az első megállapodás aláírásakor kifizettek neki a 26 000 forint szerzői honorárium első részleteként 9100 forintot, amelyet — ha nem köti meg a második megállapodást — vissza kellett volna fizetnie. (Mindkét megállapodás eredeti példánya szerkesztőségünk birtokában van.) Megengedünk magunknak egy megjegyzést: ha Szász Péter így folytatja, a hírnév valóban nem várat sokáig magára. Csak az nem írói hírnév lesz. Nem mese a 12 találatról A következőkben közöljük Csapó György nyilatkozatát: „Sajnálom, hogy a Magyar Ifjúság szerkesztősége csak utólag, a személyemet, nevem megjelölése nélkül érintő cikk közlése után kérdezte meg tőlem, hogy a „Vasárnap este” című rádiójátékomból írták-e később a „Mese a 12 találatról” című filmet, vagy sem. A film ugyanis nem a rádiójáték nyomán készült, bár, ha alapötletét és néhány szereplőjét illetően megegyezik is. Nem volt szükség arra, hogy az ötletet a rádiójátékomból vegyék át, mert azt már sokkal előbb, 1955 nyarán filmnovella-vázlat formájában beküldtem Szász Péternek, a Filmgyár dramaturgiájára. Ezt megelőző beszélgetésünk során Szász Péternek nem csupán az ötletet mondtam el, hanem a részleteket is. Szász az ötletet kitűnőnek tartotta, s kérte, írjam le röviden a lényeget, s küldjem be azt címére, a Filmgyár dramaturgiájára. Ezt megtettem. Szász Péter közben elutazott, majd hazatérte után több ízben érdeklődtem nála telefonon, egy ízben személyesen is, s biztatott, legyek türelemmel, m majd időben szól, mikor készítsem el a részletes filmnovellát. Ezt követően hetekig nem volt alkalmam beszélni Szász Péterrel, mert ismét elutazott. Közben megtudtam, hogy Békeffi István hasonló témájú filmen dolgozik. Beszéltem Békeffivel erről, majd nyomban felhívtam Szász Pétert telefonon - aki időközben hazaérkezett - és kérdőre vontam, amiért a hátam mögött mással írat filmet az én ötletemből. Szász azzal védekezett, hogy az ötlet Békeffinek „is” eszébe jutott, s ő csak annyiban hibás, amennyiben „elfelejtette” közölni Békeffivel, hogy velem hasonló ötlet alapján esetleg megírandó forgatókönyvről tárgyalt. Békeffi viszont a Vidám Színpad társalgójában több tanú előtt kijelentette: neki esze ágában sem volt ilyen témájú filmet írni, őt erre Szász Péter kérte fel, aki át is adott neki egy szinopszist, ha jól emlékszem, egy Iványi nevű szerzőtől. Egyébként Szász Péter már első beszélgetésünkkor megemlítette, hogy van a dramaturgián egy totó-témájú filmnovella, de ez „ne zavarjon engem”, mert csupán annyiban hasonlít az én ötletemhez, amennyiben szintén fotóról szól egyébként ötlete, mondandója merőben más. Kijelentette, hogy ezt a novellát nem tartja filmre alkalmasnak. Az én ötletem viszont — Szász Péter szavait idézve - „ragyogó”. Hogy Iványi novellája nem volt filmre alkalmas, ezt Békeffi is megerősítette, mondván: ezt Szásszal való beszélgetés során elvetették. Ám végülis miként lett az én alapötletemhez hasonlatos a film, azt pontosan megállapítani nem tudom; az elmondatokból talán következtetni lehet erre. Megjegyzem, miután Szász Péter többszöri felszólításomra kitérő válaszokat adott, és bár megígérte, rendezni fogja az ügyet, de ennek jele nem mutatkozott, cikk formájában megírtam a történteket, s azt az elmúlt év nyarán átadtam az Irodalmi Újság szerkesztőségének. A cikk nem jelent meg, de Szász értesült a tartalmáról. S amikor egy alkalommal telefonon ismét beszélgettem vele, azt mondta nekem, csak közöltessem le a cikket, majd kapok olyan választ Kovács Andrástól, (a filmdramaturgia vezetőjétől) és Békeffi Istvántól, hogy arról koldulok, mert mindketten felháborodtak viselkedésem miatt. Később kiderült, hogy Kovács András az ügyről mit sem tudott, és Szász Péter Kovács András kérésére és jelenlétében kénytelen volt elismerni, hogy nem mondott igazat. Békeffi, aki teljes jóhiszeműséggel járt el, meg éppenséggel Szász Péter módszerein háborodott fel és megintcsak a vidám Színpad társalgójában jelentette ki, hogy nem is tartja vitásnak igényeimet. Végül néhány kérdés: miért „feledkezett meg” Szász Péter arról, hogy velem a „Mese a 12 találatról” témájához hasonló filmnovelláról tárgyalt, ami igaz volt és miért „nem feledkezett meg” velem közölni azt, hogy Kovács András és Békeffi fel vannak háborodva stb. - ami nem volt igaz, s mért nem feledkezett meg arról, ezúttal sem arról, hogy dramaturgja, majd később társszerzője legyen a filmnek. A Filmgyár igazgatója helyt adva kérésemnek és kérdéseimnek, közös megállapodásunk alapján, egy választott bizottságra bízta az ügy tisztázását. Erre majd a közeljövőben sor kerül. Csapó György’’ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓ EGY MONDATBAN. A Filmgyár dramaturgjainak az a feladatuk, hogy tanácsaikkal a film területén szerzett ismereteikkel, jártasságukkal segítsék az írókat a forgatókönyvek megírásában. két filmdramaturg Hölgy"-válasz írta: HÁMOS GYÖRGY Kép: PÁSZTOR ISTVÁN Rendező: KELETI MÁRTON Zene: RÁNKI GYÖRGY SIR LAURENCE OLIVIER, az angol Shakespeare-filmek világhírű alkotója most a „Macbeth” filmváltozatának előkészítésén dolgozik. Alapos tanulmányokat folytat és külön kis színpadon előre próbálja a jeleneteket. ZÁRAH LEANDER, a híres filmszínésznő megállapodást kötött az egyik svéd kiadóval, hogy megírja emlékiratait és a könyv legkésőbb 1957 őszén piacra kerül. Világszerte óriási érdeklődés előzi meg az író Zarah Leander bemutatkozását. WALT DIGNES ezekben a napokban aratta élete legnagyobb sikerét. Egyik „Miki egér”-filmjének kanadai bemutatóján egy béna farmer olyan jól szórakozott, hogy még a moziból kijövet is fuldoklott a nevetéstől. Az utcán vette észre, hogy béna lábán jár, a tolókocsit és a mankót a moziban felejtette. ^ ff 'Vmh SOPHIA LOREN számára nem elég forrók a római éjszakák, melegebb tájakra evezett. Az ismert olasz sztár új filmjét, „Az elveszett legendá- Já”-t a Szahara kellős közepén forgatja. Az afrikai filmexpedíció költségei - értesüléseink szerint — elérik a három és fél milió dollárt. + A színész-képek kedvelőinek Az egyik leányiskolából írják, hogy nagy levelezést folytatnak csehszlovák és román diáklányokkal, akik nagyon szeretik a magyar filmeket és színészképeket kérnek. Nem tudnak azonban eleget tenni a kérésnek, mert ilyeneket nem lehet kapni. Utánajártunk és megállapítottuk, hogy igazuk van. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának segítségével az alábbiakat válaszoljuk: Márciusban új sorozatban jelenik meg 185 000 példányban Bánky Zsuzsa, Bátshy Lajos, Benkő Gyula, Bessenyei Ferenc, Bilicsi Tivadar, Darvas Iván, Feleki Kamill, Gábor Miklós, Gordon Zsuzsa, Kállai Ferenc, Komlós Juci, Latabár Kálmán, Németh Marika, Petress Zsuzsa, Pécsi Sándor, Ráthonyi Róbert, Ruttkai Éva, Sinkovics Imre, Szirtes Ádám és Tolnay Klári fényképe. ■V AKI ÚJRATEREMTETTE A VILÁGOT: Nem országokon átlépő hadvezér, nem történelmet formáló államférfi és nem természetátalakító tudós. Alacsony termetű, vékony kis ember, látszatra teljesen jelentéktelen, mégis, büszkén mondhatja el magáról, hogy ő „újrateremtette” a világot. Még hozzá: egy szál ceruzával. Aki nem hiszi, járjon utána. Azaz: nézze meg Jean Effel kiállítását a Nemzeti Szalonban. Látható itt, körben a falakon száz és száz rajz, rajtuk fehérszakállú úristen, pufók angyalkák, Ádám és Éva, beszélő állatok, születő hegyek, folyók. Ama bibliai hat nap története, újra lepergetve, de korunk modern szemléletének lencséjén keresztül s számtalan apró részletre bontva az ősi, fenségesen tömör elbeszélést. S a nézőt izgatja a kérdés: vajon hogyan jut eszébe egy francia karikaturistának a huszadik század derekán, hogy újrateremtse a világmindenséget, az embert a rajzban? A feleletet nyomban meg is kaphatjuk, mert az alkotó maga is itt nézelődik, a látogatók arcán figyelve művei hatását: — A keresztény mitológia, ellentétben a görög mitológiával, ma is sokakhoz közel áll. Ebből a gondolatból kiindulva néhány rajzot készítettem a világ teremtéséről. Aztán rájöttem, hogy ez a keret rendkívül tág és kényelmes, módot ad arra, hogy bármiről beszélhessek. Nézze csak azt a rajzot: magas bárpult mögött a Teremtő új italt kever, miközben így szól a bárszéken kuporgó angyalkához: „Két rész hidrogén és egy rész oxigén. Ez a koktél bombasiker lesz!” Talán ez az egy példa, — a víz keletkezése — is megvilágítja, hogy voltaképp a természetet, a tudományt, az emberi test nagyszerűségét akartam dicsérni a teremtés rajzaiban. Istent sem a felhők felett trónoló titokzatos ismeretlennek ábrázoltam, hanem jóságos öregapának, szorgos munkásnak, aki kertész, vegyész, orvos — mikor mire van szükség. S aki, befejezvén a nagy művet, így szól: „És rengeteg fáradozásom után nehogy azt ... halljam: a mindenség termég szetfeletti okokra vezethető is vissza..." A gyermekien naiv, egyszerű rajzok láttán a néző önkénte- t lenül is azt érzi, hiszen ezt én g is meg tudnám csinálni... Egy. ff két vonás és kész az egész... — Hát persze, nem megy ilyen g könnyen, még a rajzolónak is sem. Amikor például az Éva- ff operáció sorozatot készítettem, g megnéztem valódi operációt g is. Ugyancsak sokat kell targulnom az „Ádám és Éva re- igényé”-nek befejező részéhez, amely a paradicsomból való fi kiűzetés után a munka, a mes- ég térségek elsajátítását mutatja majd be. Úgy kell megrajzolninem az egyes szakmák kelet-gekezését, hogy az illetékesek sem találhassanak benne semmiig vetnivalót. No, meg aztán is ezernyi vázlatot készítek s ezekből csak a legjobbakat is fűzöm fel az előre kigondolt g történet fonalára. Mert nem jó, ha egy rajzoló összegyüj fítött művei találomra kiváláség tott karikatúrák csokrát jelengtik. Az, amit én csinálok, volt tásképpen irodalmi műfaj, a rajzok egymásutánjából könyv kerekedik, amelynek cselekménye van, sőt, az egyes kötetek is zökkenő nélkül, szervesen kapcsolódnak egymásba. Végül még egy, kissé bizarr kérdést hadd kockáztassunk meg: tudna-e karikatúrátkészíteni arról, amit külföldi útjain, például magyarországi tartózkodása alatt látott? — A karikatúra — bár ez talán humorosan hangzik — komoly dolog. Meg lehetne rajzolni olyan apróságokat, amelyek furcsák, szokatlanok az idegen szemének. De nem ez az igazi karikatúra. Ahhoz a felszínnél mélyebbre kell látni: alaposan meg kell ismerni egy ország életét, hagyományait, lakóinak szokásait, problémáit. Aztán alaposan elgondolkozni Ifjúsági klubot létesített Komlón az ifjúmunkás szövetség Kossuth-bányai szervezete. A szépen berendezett házban rádió, gramofon, sok társasjáték és több száz kötetes könyvtár várja a fiatalokat. Az Úttörők Központi Énekkara felvételt hirdet. Jelentkezés a Petőfi Ifjúsági Együttes székházában (Bp. VII., Rottenbiller u. 20.) naponta 3—6-ig. Ifjúsági tánczenekar alakul. Fiatal jazz-zenészek jelentkezzenek VII., Rottenbiller u. 20— 22. sz. alatt mindennap 4—7-ig. • Járt-e már az Operaház, az Egyetemi Könyvtár, a Hunnia filmgyár „kulisszái” mögött? Ha még nem, hamarosan pótolhatja a mulasztást, mert a TTIT ismét megrendezi nagysikerű tanulmányi kirándulásait. A kirándulások részletes programját a Budapesti Műsorkalauz március 15-én megjelenő száma közli, a lényegen, megérteni és végül a rajz nyelvére lefordítani. S ehhez nemhogy néhány napos, de néhány hónapos tanulmányút sem elegendő. Ha pedig enynyi ideje nincs a rajzolónak, inkább fotót készítsen, az hívebb képet ad... S már búcsúzik is Jean Effel. Azt mondja, nem szeret sokat beszélni a rajzairól. Beszéljenek azok önmagukért. Nos, aki körülnéz a kiállítás látogatóin, az tapasztalhatja, hogy ebben nincs is hiba. A derűs tekintetek, mosolygó arcok azt tükrözik, hogy a magyar közönség megérti és őszintén élvezi a művész finom, mélyen emberi humorát, vérbeli francia szellemességét F. É. Az „EXTÁZIS" regényes története 1932-ben, amikor egy addig ismeretlen nevű cseh híradó- és dokumentumfilmrendező, Gustav Machary hozzákezdett első önálló filmje, az Extázis forgatásához, a filmművészet még alig-alig nőtte ki gyermekcipőit: önálló kifejezési eszközök helyett csak színpadi jeleneteket fényképezett, gépen közvetített párbeszédeket, énekszámokat. Az „Extázis” merész témájával, szokatlan kifejezési eszközeivel nagy sikert, de még annál is nagyobb feltűnést, sőt közfelháborodást keltett világszerte. Machaty szakított az eddigi gyakorlattal s az „Extázis” történetét nem színészi párbeszédekkel, monológokkal, hanem képszerű hatások, vizuális megoldások, szimbólikus ábrázolások felhasználásával vetítette a nézők elé. Alkotása az akkori nagy szovjet filmrendezők által megteremtett „orosz stílus’ nyomán született. Bátran élt szokatlan ötletekkel, így például a film főszereplője teljesen ruhátlanul játszotta el a film néhány jelenetét. A film visszhangját, a körülötte zajló viharokat az is fokozta, hogy a női főszerepet Hedy Kieslerre bízta, aki abban az időben nyerte el Ausztria szépségkirálynője címét. Az „Extázis” neki is meghozta a világsikert: Hollywoodba szerződtették és Ausztria leggazdagabb pénzmágnása, Fritz Mandel fegyvergyáros vette el feleségül. Ekkor férje kívánságára változtatta meg nevét Hedy Lamarr-ra. A szerelmes ágyúnagykereskedő ugyanis nem túlságosan örült annak, hogy ifjú nejét pucéran csodálhatják a mozivásznon. Ezért sok-sok milliót áldozott arra, hogy összevásárolja az „Extázis” összes meglevő kópiáit. Szegény, nem tudta, hogy hiába szórja ki pénzét az ablakon. A film negatívja ugyanis megmaradt, ebből újabb kópiák százait készítették. Az újabb filmszalagok megvételére már nem került sor, mert közben az ifjú pár elvált. Hedy Lamarr azóta új nevén is, és ma ismertté vált a filmművészetben. Ismertebb filmjei közül a „Trópusi mámor”-t, az „Olajváros”-t „Az asszony, az orvos és a harmadik”ot és az „Algír”-t nálunk is játszották. Az „Extázis”, amelyet ezen a héten újított fel az Élő Filmmúzeum, a filmművészet egyik legjelentősebb, fordulópontot jelentő alkotása, akár csak az első némafilm, vagy az első hangosfilm. Az Extázisban valósult meg először az az új művészi elképzelés, amely valóban önálló művészetté avatta a filmet. Mai szemmel nézve az Extázisban nem egy hibát, formai túlzást fedezhetünk fel. Negyedszázad alatt sokat fejlődött a világ legfiatalabb művészete. De ha a filmművészet mai, nagysikerű alkotásaiban gyönyörködünk, illő, hogy tisztelettel és megbecsüléssel emlékezzünk meg azokról, akik lerakták e legnépszerűbb művészet alapjait. Garai Tamás Hedy Lamarr az „Extázis”-ban... Percy de Ladány íme: Percy d’Avencourt gróf, akivel a világtörténelem legkellemetlenebb esete történt. Képzeljék csak el, éppen azon az estén nevezik ki miniszterelnökké, amikor esküvőjét tartja a bájos Suzanne-nal. Az állampolgári kötelesség elszólítja otthonából kormányhivatalába. A fiatalasszony tanácsai alapján dolgozza ki a kormányprogramot, amelynek hatására valóságos szerelmi hullám önti el Franciaországot. De nehogy véletlenül félreértés essék — Percy d’Avencourt ma nem a párizsi miniszterelnöki palota lakója. Mindössze egy színpadot ural Budapesten, a József Attila Színházban. Oda Ralph Benatzky „Az esernyős király” című operettjéből került. A színpadi Percy d’Avencourt-t a hétköznapi életben Ladányi Ferencnek hívják, lévén ő ennek az operettfigurának az alakítója, aki épp oly franciás szellemességgel és graciőz mozdulatokkal játszik estéről estére, amint ezt olvasóink fényképünkön láthatják. Jóhírünk ifjú öregbítői Kocsis Albert hegedűművész és Szabó Zsuzsa zongoraművésznő nem elsőkként indultak el Bécs felé január elején. Jónéhány fiatal művész vágott neki ennek az útnak előttük - ki okkal, ki ok nélkül, a nagyon sietők nem öregbítették odakint a magyarok hírnevét általában, zeneművészetünkét különösen. Ők nem siettek s okuk is volt az utazásra: Joseph Cosma, a nemrég itthon járt magyar származású francia zeneszerző hívta meg őket Párizsba. Útközben egy ideig Bécsben maradtak. A rádió felvételt készített róluk s mire Párizsba értek, a rádió eléjük röpítette jóhírüket. Így először a párizsi osztrák klubban léptek fel február 6-án. Utána a Magyar Házban, majd a Magyar Intézetben adtak hangversenyt és 16-án a rádió-televízióban fejezték be párizsi szereplésüket. A francia fővárosból egy júniusra szóló meghívással tarsolyukban indultak hazafelé és február 21-én ismét Bécsben, a Brambs-teremben léptek pódiumra. A francia lapok még nem állnak rendelkezésünkre, így csak ennek a legutóbbi bécsi hangversenynek visszhangját ismertetjük. A Neue Tageszeitung február 27-i száma így ír róluk: „Azok a magyar művészek, akiket az utóbbi hónapokban a bécsi koncerttermek pódiumain hallhattunk, csaknem mind elsőosztályúak voltak. Most Kocsis Albert és Szabó Zsuzsa szonátaestje a kamarazenélés területén is teljessé tette ezt a képet. A két fiatal olyan mértékben uralta a programon szereplő műveket, ahogyan azt csak híres előadóművészektől tapasztalhattuk... Nem jósolgatás, ha Kocsisnak és Szabónak karriert helyezünk kilátásba. Ahol csak fellépnek, mindenütt érvényesülni fognak játékukkal.” Hasonló hangnemben ír a Weltpresse és az Arbeiter Zeitung zenekritikusa is. A párizsi meghívás mellé egy május végére szóló bécsi szerződés került, amikor a hazafelé induló vonatra felszálltak. Fiatal zeneszerző társaikra gondolnak most, idehaza, az újabb külföldi útra való készülődésben. Bosszankodnak, hogy nem volt náluk néhány fiatal magyar zeneszerző hegedűdarabja, pedig Bécsben is, Párizsban is nagy keletje van mai, fiatal magyar zeneszerzők kompozícióinak. Most már nem feledkeznek meg erről: legközelebb annyit visznek magukkal , amennyit csak kollégáik írnak. K. L. Kocsis Albert Makrisz Agamemnon szobrászművész másfélszeres életnagyságú női figurája a tokodi üveggyár kultúrotthonának kertjét díszíti majd. A szobor faragását haraszti mészkőből nemrégiben fejezték be.