Magyar Ifjúság, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 1. szám
film, színház művészetfilm, színház művészeti színész, aki ebben a jó pillanatban összenem csukja a vaskos sze^^^krepkönyvet és finom ~~ ^ mozdulattal az asztalra helyezi, éppen visszaérkezet hozzánk a Gubrand völgyéből, a marokkói tengerpartról, a Szahara-sivatagból, ahol élt és álmodott, küzdött és megnyugodott, keresett és megbukott, halottnak hitte magát és halhatatlan szerelmet talált Solvejg alakjában és szivében. Peer Gynt tért meg s változott át megint a színészszé, egy pillanatban és egyetlen mozdulatban, amit csend követ, persze, csak egészen rövid ideig, amíg a színész kifújja magát s figyelmes vendéglátó házigazdaként már az újságíróra tekint, a karosszékben, a képeik, szobrok, faliszőnyegek alól, mintha azt mondaná: ez minden, a legtöbb és a legszebb. — Hogyan született meg ez Peer Gynt? — (A színész még néma s valószínűleg messzire visszamegy e kérdésért az időben és térben. Aztán megszólal: Beteg voltam, valami egészen ostoba betegség rontott rám, kórházban feküdtem, trombózissal és az orvosok azt mondták: megse mozduljak, mert a legcsekélyebb mozgás is a halált jelentheti. Nem hittem az orvosoknak, senkinek sem hihetek, aki az elmúlást emlegeti. Inkább megtanultam ott a Peer Gynt-et. Az orvosok csodálkoztak s még ma délben, a felülvizsgálaton is azzal fogadtak: maga tömény optimizmus. Ezért maradtam fiatal különben a Peer Gynt előzményei jóval messzebbre nyúlnak. — Meddig? — (Halkan.) Egy egész színészi pálya van mögötte. Tehát: negyed század. Most úgy érzem, minden előkészület,, volt hozzá, a pályaválasztás és pályakezdés csakúgy, mint a nagy szerepek • hosszú sorai'* — Hát akkor inkább azt kérdeném: hogyan kezdődött? — (Bólint.) Aligha tudnám pontosan megmagyarázni: csak jött, valahonnan a mélyből és a legnagyobb természetességből. Világéletemben reálba jártam s mindig gépész-, vagy g1 vegyészmérnöknek készültem. Csakhogy a családunkban, fz anyai ágon, volt már két mű- is vészember: Tóth András, a jó szobrász, akit ma kevéssé isgernek, pedig ő alkotta a ceglédi és a clevelandi Kos- Ksuth-szobrot; a másik, akit ma is ismernek, Tóth Árpád volt, a költő. Apám nem nagyon szerette a művészeket s hallani sem akart róla, hogy belőlem valaha is az legyen. Debrecenben Oláh Gábor, az irodalomtanárom, aki sokat szavaltatott, érettségi után megkérdezte: „hová mész, fiam?” „Műegyetemre." „örült. A színiakadémiára kell menned/" Végül is ott jelentkeztem és felvettek. Apám két évig nem is beszélt velem, aztán megnézett egy műsorban, nem szólt semmit, elhívott a Kárpátiéba, szótlanul megvacsoráztunk, s hosszas hallgatás után hallgatagon azt mondta: „úgy látom, jól választottál”... (Mosoly.) — Hol lépett először színpadra? — Ódry Árpád, a tanárom, aki megtisztelt szeretetével és barátságával, vidékre küldött az Akadémia elvégzése után, pedig Hevesi Sándor ösztöndíjas tagságot ajánlott fel a Nemzetiben. Először Pesten is játszottam, rövid ideig, s lekerültem Miskolcra. Tulajdonképpen Miskolcon kezdtem. Huszonöt éve vagyok színész és ebből tizenkét évet vidéken töltöttem. Amit csak színész álmodhat, azokat a szerepeket én vidéken mind eljátszottam. A „Sas£iók“-ban indultam s másnap a „Rigoletto” rablókórusát fújtam. Miskolcon akkoriban 42 premiert tartottunk egy évben, a hét elején próza, a hét végén operett. Nehéz volt, de szép volt, rengeteget tanultam s a vidéki városok színpadain lettem színész. Nem is értem a mai fiatalokat, akik csak Pesten szeretnének játszani. A Pesten kezdőknek soha sem lehet színészi hőskoruk ... — Peer Gynt-öt is játszotta?— (Csodálkozva.) Persze! Szegeden játszottam. 1941—42- ben. De a Peer Gynt-höz, mondom, szinte minden előjáték volt, vagy inkább: előtanulmány ... (Kis szünet.) A felszabadulás után kerültem Pestre, a Nemzetibe. A hősi szerepkörben foglalkoztattak, bár én mindig a jellemszerepek után sóvárogtam, ám, legtöbbször hiába. S ez is nagyon sokat jelentett nekem. — Hogyan? — (Nevetve.) úgy kérem, hogy segítettem magamon. A hősi figurákban is elsőül a jellemet kerestem és azt mutattam meg. Ez a színészi módszer valahogyan emberebb emberekké teszi a hősök nehezen megközelíthető figuráit a néző számára... Valahogy így volt... Hanem, hallgasson csak meg egy részt a mostani, legújabb szerepeiből... Peer Gynt így sóhajt fel. . . a színész, a karosszékben, lakásának képei, szobrai és faliszőnyegei alatt, megint felveszi a „Peer Gynt” hatalmas szerepkönyvét. Alighanem ezzel a mozdulattal ismét visszatért a Gubrand völgyébe, a marokkói tengerpartra, a Szaharasivatagba, Peer Gynt világába. Már mondja a szöveget, lehunyt szemmel. Aztán az újságíróra tekint, azt mondja: nagyobb színészi feladat ez akár Hamletnál is. S mosolyog hozzá, huszonöt év minden fáradsága nélkül. Simon Gy. Ferenc S 25 ÉV Ladányi ferenc, aki a „peer gynt“ címszerepében LÉP LEGKÖZELEBB a NEMZETI SZÍNPADÁRA (Fotó: Dolezsál) . Golovanszkij ukrán író rövidesen hazánkba érkezik, hogy _ Szemes Mihály rendezővel együtt — előkészítse a Zalka Máté életéről készülő első szovjet—magyar koprodukciós film forgatását. A forgatókönyv írója: Barabás Tibor, Kossuth-díjas író. A Pannónia Filmstúdió jelenti olvasóinknak. Folyamatban vannak az „Elbeszélés az első szerelemről” című bájos szovjet film és a „Makrancosfeleség” című spanyol—francia film feliratozási munkát. • A Lettres Francaises című | francia irodalmi és művészeti | hetilapnak interjút adott Ma- selli, a kitűnő olasz filmrende- | ző, aki elmondotta, hogy sze- | rinte a neo-realizmus nem stl- | lus, hanem emberiesség kér- | dése. (Figyelem. Hunnia Film- stúdió! A szerk.) Kétségtelen, hogy az olasz film néhány év óta válságban van _ jelentette ki Maselli, majd arról beszélt: | rövidesen forgatni kezdi a 2 Marseilles-ben játszódó filmjét. | Anna Magnanival a női fősze- | repben. Michel Todd, a híres ame- rikai producer — akinek „80 nap alatt a világ körül” című filmje jelenleg a világ kassza- sikerei közé tartozik _ Ismételen bejelentette, hogy filmet akar készíteni Don Quijote-ról, a „saját módszerei” szerint, s Fernandellel a címszerepben. Ez azonban nem is olyan egy-szerű — panaszolta Michel Todd , mert meg kell küzde- niea spanyol hatóságok ré-széről támasztott nehéz akadá lyokkal. A Hemmingway, a világhírű Nobel-d'- amerikai író az I [ egyik könyvéből készített film miatt összeveszett rendezőjével, Darryl F. Zanukkal, az ismert amerikai filmcézárral. A film. ugyanis semmiben sem emlékeztet az eredetire: a regényre. Nem más, mint társasutazás különböző korcsmák között” — bosszankodott Hemmingway. Zanuk így válaszolt: „Ha nem tetszik a film, Mr. ■ H'-mingway, olvassa el újra a saját könyvét, biztosan az sem » tetszene.” AZ ELVARÁZSOLT S‘ Ez a mesébe költött, madárnyelven kifejezett szociális tartalom , mintha nem elégítené ki Burmeisztert, ezért ezt még jobban „kiélezi”. Az első felvonásban a fiatal herceg vidáman mulat a ‘ parasztlányokkal. Megjelenik a nagyhercegnő, aki a kép láttán , felháborodik. Mindez elég prózai, erőltetett. Felesleges. Nem kellene megtörni a mese egész lég-körét, „szociálisabbá” tenni a hattyútörténetet. Azonban a harmadik felvonás- [ban Burmeiszter újítását siker , koronázza. Adva van az ismert , spanyol, nápolyi, magyar tánc és a mazurka. Mindezek betétsze-rűen, elvonatkoztatva a szüzsétől — mondhatni balett-betétekre jellemzően, —, öncélúak. A balettmester tartalmat adott a táncoknak. Sejtelmes harsonák hangjára megjelenik a párválasztáson a gonosz varázsló Rottbar, herceg képében. Maga előtt vezeti a spanyol nőt. A fiatal herceget elkápráztatja a tüzes spanyol tánc. Ekkor Rottbar nagy fekete köpenyével hirtelen eltakarja a spanyol nőt, s mire lehull a köpeny, helyette Odillát látjuk, Rottbar lányát, aki megtévesztésig hasonlít Odette-re, a fiatal herceg szerelmesére. A herceg örömtől kipirulva közelít az ál-Odette felé, de ismét meglibben Rottbar fekete fátyla, amely mögött eltűnik Odilia. Helyén megjelenik a következő szólótáncosnő. A herceg csalódott. A nápolyi tánc után Rottbar ugyanígy visszavarázsolja Odiliát és ez így megy még kétszer. Végülis a herceg elkápráztatva a varázslattól, ezenkívül a felcsigázott várakozástól (hisz Rottbar mintha cukros madzagot húzna el előtte minden alkalommal, az ál- Odette elvarázsolásával), lépre megy, örök szerelmet esküszik Odiliának, s Rottkar csalása győzelemmel végződik. vasútállomáson, a főnöki lakástá-A harmadik felvonásban tehát nemcsak a betéttáncok kapnak tartalmat, hanem a herceg megtévesztése pszichológiailag is megalapozottabbá válik, negyedik felvonás fináléja is új. Elmarad a herceg és a varázsló párbaja. Amikor a varázsló a természet erejével akarja legyőzni a szerelmeseket, a tó kilép medréből, a herceg viaskodik a felé törő hullámokkal — ekkor Odette vízbe ugrik hogy megmentse fuldokló párját. Ettől a szerelmi hőstettől dől össze a sötét szikla, melynek tetején trónol a varázsló. íme: Burmeiszter új „Hattyúk tava”-változata, melyet teljesen saját tánckarral, új fiatal tehetségekkel adnak elő a Moszkvai Zenei Színházban. KOMORNIK FERENC A párizsi Nagy Operába 1880 táján beült egy őszszakállú, szép arcvonású ember. Végignézte a „Coppéliá”-t és olyannyira megejtette a Hoffman, mese és Delibes bűbájos muzsikája, hogy visszatérvén szállodájába, éjjel levelet írt: „A «Coppélia» csodálatos dolog. Mellette a «Hattyúk tava», sápadt balett-műként hat.” A levélíró neve: Pjotr Iljics Csajkovszkij. Talán a világon egyedül neki, a szerzőnek nem tetszett ez a csodálatos balett-zene. Egyébként az 1877-es moszkvai bemutató óta a szegény Odette-et és Odiliát életrekelteni ballerinák titkos vágya, meséjét, koreográfiáját átkelteni — merész fantáziájú balettmesterek célja. legnagyobbat kétségtelenül a francia Petipa alkotta, ez a balett-„diktátor”, aki nem ismert ellentmondást, tánc elképzelésére, megadott taktusokra követelt zenét magától Csajkovszkijtól is. De mit adott ezért? A balett első koreográfiáját, a herceg és Odette halhatatlan „kettőseit”. Azután Ivanov mester korrigált sokat. Új gyászmenetet komponált. Gorszkij a harmadik felvonást élénkítette kissé. Sok új színt köszönhetünk Messzerrernek is. A Moszkvai Zenei Színház új „Hattyúk tava”-változata csak azért külön esemény, mert fölötte érdekes, sikerült alkotás. Ebben a kerek formájú tiszta fehérre festett színházban mutatták be az új „Hattyúk tavá”-t. Micsoda merészség! Konkurrálni a Nagy Színházzal, Ulanovával, Sztrucskovával! A színház fiatal fő balettmestere, Burmeiszter és Edelman karmester megkockáztatták. Az eredmény? Valahogy így fogalmazzák meg az emberek: a Nagy Színházban szép, a Zenei Színházban szép és érdekes a „Hattyúk tava”. urmejszter szinte kegyelettel felérő tisztelettel őrizte meg Petipa leggyönyörűbb részleteit. Mi az új Burmeiszternél? Meghosszabbította a balettet. Már az orosz dallamívelésű szomorú nyitány elején felgördül a függöny. Odette könnyű nyári ruhában virágot szed, nem meszsze a szikla tetején áldozatra lesve vár a gonosz varázsló. A lány a szikla alá ér, a varázsló sasszárnyai lecsapnak és nemsokára átúszik előttünk egy karcsú hattyú — az elvarázsolt Odette. z első felvonás a fiatal herceg születésnapja. Ede Imán karmester gondos munkával tisztította meg a felvonás zenéjét, az idegen elemektől. Helyettük új felfedezett eredeti Csajkovszkij-részletek szólalnak meg (ebben a színházban a világon először!). Egy ilyen részletre kedves parasztlány-táncot komponált Burmejszter. És itt kezdődik Burmejszter veszélyes „kötéltánca”. A parasztlányok egyébként kedves beexponálásával a balettmester külön szociális vonalat ad. Tudjuk, a herceg fellázad az anyai parancs ellen, amivel fiát szerelem nélkül kényszeríti hitvespár kiválasztására. A herceg ehelyett a gyengébb, elvarázsolt Odette-t vá választja és végül győz szerelmük. A leg nül köti A í v ■ a jj A n KEPHAMISITVANY A MŰCSARNOKBAN?! Ki festette a „Süveges *l: IKO A „MAGYAR FORRADALMI MŰVÉSZET” KIÁLLÍTÁS LEGSZEBB KUTUSAI KÖZÜL VALÓK A NAGY PROLETARMŰVÉSZ, DERKOVITS GYULA, EGY EGÉSZ TERMET BETÖLTŐ MÜVEI. KÖZTÜK Sívan a „süveges önarckép” is; e festmény valódiságát VITATJA A MŰVÉSZ ÖZVEGYE, DERKOVITS GYULÁNÉ, AKI AZ ALÁBBI LEVELET KÜLDTE SZERKESZTŐSÉGÜNKBE: — — „IFAagyar, lunavalmi művészet” című kiállításán egy meghamisított Derkovits Gyuláig önarckép van. — A „Süveges önig arckép”-ről van szó. Ezt az olaj£ képet nem ismerem, csupán egy hasonló grafikát, amelynek süvergén azonban ötágú csillag van. ” Állításom alátámasztására elmondom a kép létrejöttének körülményeit. ” 1930. december végén, karácsonyi hetében, betlehemes gyerekek csengettek be hozzánk. Alig volt mást magának papírból, behintette | ezüstporral és pompeji vörössel | egy ötágú csillagot festett rá. Sü- üveggel a fején a tükör elé állt és | vázlatot készített magáról. | — A csillag, a vezérlő vörös csillag millióknak mutatja az utat a | szabadság felé. Én művészetemmel | az ő szószólójuk, harcostársuk vai gyök ... — mondta Gyula. — Más- nap egy sepciális papírlapon, amelyre organtull volt ragasztva, gouache-fedőfestékkel munkához látott és 1931. január 5-re elké-szült a kép. Gyula nagyon ragasz- kodott hozzá és gondosan beeso- magolta papírlapok közé. 1931. augusztusának 19. napján a rendőrség kilakoltatott benünket. Férjemnek mintegy 40 bekeretezett képét lakbértartozás fejében lefog [ lalták. Bútorainkat, ruháinkat, a [ papírtekercseket és rajztömböket kiszórták a lépcsőház sarkába, a [ padlásfeljáróhoz. Amikor másnap délután kiszabadultunk a főkapi-itányságról, lakásunkon mindent szétszórva, egymásra dobálva találtunk. A papírtekercsből hiányzott a „Süveges önarckép”. Egy év múlva Gyula rézkarcba metszette ezt az önarcképét — ezen is ott van az ötágú csillag. Néhány próbanyomatot készített róla, lemezét azonban 1933. telén nélkülözés okozta szükségből, több más bekarcolt lemezzel együtt, összetörte és az ócskavasasnak eladta kilóba. Halála után három darab nyomatom maradt a „Süveges önarckép”-ről. Egyet Révai József elvtársnak ajándékoztam, egyet a Szépművészeti Múzeumnak, a harmadikat pedig — a kis tusvázlattal együtt — az 1954-es DerkovitsEmlékkiállítás dokumentációs anyagához adtam. A süveges Önarcképről tehát olajkép nem készült. Nem. 1923-ból való a mai. A kép soha sehol sem szerepelt kiállításon. Nem is szerepelhetett, mert sem életében, sem halála után a hagyatékában nem találkoztam vele, holott, mint élettársának, mindenképp ismernem kellett volna. Ezért nem tartom helyesnek, hogy a Műcsarnok tárlatán kiállították ezt a Derkovits Gyula emberi és művészeti magatartásáról torzképet adó — szerintem hamisítványt.- Derkovits Gyula, halott, nem tud védekezni. Úgy érzem, hogy kötelességem felhívni erre az illetékesek figyelmét. RÉSZLEGESEN HELYT ADUNK DERKOVITS GYULÁNÉ LEVELÉNEK. MIUTÁN Ő A NAGY KOMMUNISTA FESTŐ ÉLETMŰVÉNEK EGYIK LEGHIVATOTTABB ISMERŐJE, A „SÜVEGES ÖNARCKÉP” RŐL VALÓ VÉLEMÉNYE IGEN ELGONDOLKOZTATÓ. MI, TERMÉSZETESEN, NEM ÍTÉLHETÜNK A KIÁLLÍTOTT ALKOTÁS VALÓDISÁGA DOLGÁBAN, DE MEGGYŐZŐDÉSÜNK, HOGY A MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZEKNEK MIELŐBB TISZTÁZNIOK KELL EZT A KÉRDÉST, engedte őket játszani. — „Én is csináltam ezt, amikor kisfiú voltam — mondotta — és bizony nagy öröm volt pár koronát összehozni karácsonyi zsebpénzre...” E gyermekkori élmények emlékeit felidéző esemény után süveget for A Mucsinokban látható Önarckép, amelyet Derkovits özvegye hamisítványnak tart MESE és VALÓSÁG Guillermo Figueiredo: „A róka meg a szőlő" Bemutató a Madách Kamaraszínházban Új névvel gyarapodott színházi világunk, új szerzőt avat, ezalkalommal a portugál származású, Brazíliában élő színész-írót, Figueiredo-t. „A róka meg a szőlő” Aesopusról, a híres, rabszolgasorban tenngődött görög meseíróról szól, és határozottan egyéni hangú, figyelemreméltó színpadi munka. Cselekményének két egymásbafonódott főszála van. Az egyik az Aesopus és Xanthos közötti szellemes párhuzam. Xanthos filozófusnakmondja magát, valójában üres, buta, szószátyár, fecsegő ... Pénze, vagyona, palotája és szép felesége van. Aesopus a rabszolgája. Kettőjük közül Xanthosé minden hatalom, az élet minden kincse, gyönyöre, boldogsága, és mégis Aesopus, a csúf, torz, nyomorúságos sorsú rabszolga van fölényben gazdájával szemben. Fölénye a gondolat, a szellem, a fantázia erejében rejlik. A cselekmény másik főszála a romantikus szerelem Aesopus és Xanthos felesége, a szép Kleia között. Ez utóbbi íróilag kevésbé sikerült. Aesopus megmintázásával Figueiredo egy végtelenül rokonszenves, nemeslelkű figurát állít elénk. Sajnos, a darab hiányérzetet kelt az emberben minden szép gondolata, törekvése ellenére, mert hiányzik belőle a valóság érzékletes varázsa, inkább irodalmi, mint egyéni, személyes élményből származik. Kicsit tanmese, lombik-munka, kiagyalt történet. Aesopus drámai törekvése, hogy rabszolga helyett szabad ember legyen, aki szabadon nézhet a napba. Lemond a kincsről, vagyonról, boldogságról, szerelemről, csak a szabadság kell neki. S inkább vállalja szabad emberként a halált, mint rabszolgasorsban az életet. Végső tanítása, amelyet a halálos szakadékba való ugrása előtt mond: „Minden ember megérett a szabadságra, megérett arra, hogy meghalhasson érte! Én még nem vagyok érett a szerelemre, nem vagyok érett az életre — de szabad vagyok, szabad! Félre az útból! Hol az a szakadék, a szabad emberek számára? .. Ez, a szabadságot mindennél többre becsülő, áhítatos rajongás heroikus, de egyben felvetődik az emberben az a gondolat is, hogy a szabadság nem öncélú valami. Az emberi élet szükséges, nélkülözhetetlen, szépítő, boldogító tartozéka, de ha valaki meghal, elveszti a szabadságát is, mert a szabadság csak ember életében értékes. Ezért a szabadságért nem meghalni, hanem élni, harcolni kell. Nem tragikus pátosszal lemondani róla, hanem küzdeni érte. Aesopus drámai tévedése, hogy meghal a szabadságért, ahelyett, hogy megpróbálna élni, küzdeni érte. Meghal a szabadságért, mert az ő számára a szabadság elvont ideál, absztrakt gondolat, délibáb, illúzió, távoli elérhetetlen álom. S avval, hogy a halált választja, le is mond a szabadságról. Ezért kerül Aesopus minden magasrendűsége ellenére zsákutcába. Ő egyénileg akar felszabadulni. S nem döbben rá arra, hogy egy olyan gondolkodó, mint ő, egyénileg nem szabadulhat fela rabszolgatársadalomban soha, ha fel is szabadítják. Tragédiája elsősorban nem is az, hogy megölik, hanem, hogy magánosan élt, és magánosan hal meg, anélkül, hogy megtalálta volna a többi embert. Ezért minden nagyszerűsége ellenére halála egy kicsit céltalan és értelmetlen, a színműből áradó filozófiája pedig idealista és pesszimista. A dráma színreállítása nem volt könnyű feladat. A rendező, Vámos László becsülettel megállta a helyét. Egyes részletekkel ő sem birkózott meg, mint például a második felvonásban Aesopus szerelmi jelenetével, de ez annyira kuszált, erőszakolt, bizonyos fokig logikátlan, nem is csoda, hogy sem a színészi játék, sem a rendezés nem tette hitelessé. Az előadás általában feszült, drámai, hatásos. Pécsi Sándor kiváló Aesopus szerepében. Emberség, derű, szelíd szomorúság, a gondolat ragyogó, elbűvölő villanása, az igazsághoz való álhatatos ragaszkodás jellemzik játékát. Méltó partnere Váradi Hédi, mint Klein. Élethű, gazdag, tökéletes emberábrázolást nyújt. Horváth Jenő sok, talán túl sok apró vonással rajzolja meg Xanthost, de átélt, egyéni az alakítása, csak kevesebb mozgásra, játékra és több könnyedségre volna szüksége. Bárdy György szófukar kapitánya bravúros, egy tömbből faragott színészi munka. Kelemen Éva, mint Melé lelkiismeretes, elmélyült, gondos fáradozással igyekszik megoldani a nem neki való művészi leckét. Barlai Gusztáv és Horváth László fordítása jól mondható, kongeniális. KEMÉNY GYÖRGY „VILÁGOS ABLAK’’ (Csehszlovák film)„ Nem is kell nagyon körülnézni, hogy Jana és Petra Stanislava Seimlova és Vaclav Voska életéhez hasonlót találjunk. Nincs lakás, ám fia,talok az öregek vendégszeretetét ..élvezik”, a férj, vagy a feleség anyja mindenbe beleszól , és az életet még az is keseríti, hogy a fiatal férj magára hagyja feleségét, minden idejét a munkának szenteli. Erről, a mi életünkben is olyan ismerős és tesgyük hozzá, fájdalmas témáról szól a „Világos ablak” című csehszlovák film. Mert hová is vezethet előbb-utóbb az ilyen házasság? Oda, ahová a filmbéli I -tanáé és Petré, az állandó zsörtölődéshez, bizalmatlansághoz, s végül az elhidegüléshez, mert jelentkezik az új, aki megértő, tölődik majd az asszonyával is, s nem tölti minden idejét munkahelyén. Legalábbis ezt hiszi Jana, de kiderül — szerencsére még I idejében —, hogy téved, mert a I másik. Tonik (Otto Lackovicz) is i munkájának élő, dolgozó ember és különben is van már lakás, s eltűnik a fia iránti szeretetből a menye életét keserítő anyós, Petr I is megértőbbé válik asszonya I iránt. Szóval minden rendbe jön. Sajnos, az életben nem ilyen I egyszerűek a dolgok. S mert a I filmben/M. Hubácek, a ren- I dező) minden, ami csak megke- I seríthet egy ilyen házasságot, | olyan szépen együtt van, hogy azután az akadályok sorra eltűn- I vén, minden baj is eltűnjék egy|szerre — így a „Világos ablak” című új csehszlovák film bátori témafelvetése ellenére is sok sematikus vonást hordoz magán, s művészileg sem nyújt elegendőt. CS. I. Látogatóban DANIÉKNÁL A mozik pénztára előtt még most is sorban állnak az emberek, hogy lássák, hogy könynyeikkel kísérjék végig tragikus kis életének tizenkét évét, az édesanya elvesztésétől egészen a robogó vonat elé ugrás lélegzetállító pillanatáig ... „Dani” pedig ez alatt itt ül, a nagymarosi gas szobájában, asztalkájára könyököl s a kedves, értelmes kis arc, melyet a mozi vásznán a fájdalomtól eltorzultan láttunk utoljára, kisimult vonásokkal, nyugodtan hajol a vegytankönyv fölé. „Danit” most megint Weiser Gyurinak hívják, mint azelőtt, mikor még Vácrátóton, vagy még előbb, Jászárokszálláson lakott szüleivel és öccsével, a nála öt évvel fiatalabb Tónival. Eltökélt szándéka volt, hogy elektromérnök lesz. A mozit szerette, különösen Fernandelt, be is ült néhanapján, de nem gondolta volna, hogy valaha is ennél több köze lesz majd a filmhez. Egészen 1954. karácsonyáig. A jászárokszállási iskola kis színpadán még tartott az ünnepi műsor, éppen Gyuri állt kint, álla alá szorított hegedűvel, midőn Szemes Mariann író és Szemes Mihály rendező betoppantak. „Szánkó” című új filmjükhöz kerestek gyermekszereplőket. Két csoportra osztották a gyerekhadat, próbafelvételeket készítettek róluk. Mikor újból összejöttek, kiderült, hogy mind a kettőnek akadt egy-egy gyerek a horgára: a rendezőnek Weiser Gyuri, az írónőnek pedig Tóni . . . így történt, hogy a velencei filmfesztiválon, azután Angliában és a világ még sok más országában a Weiser-fiúk játékának tapsolt — és tapsol ma is — a „Szánkó” közönsége. Azóta Gyuri a negyedik, Tóni a tizenegyedik filmszerepét játszotta el. A szekrényben, vaskos album több tucat fényképe villantja fel a „Csigalépcső”, az „Ünnepi vacsora”, a „Tettes ismeretlen” és a többiek egy-egy jelenetét. A sarokban a horgászfelszerelés a „Dani” emlékét őrzi: Szemes Mihály rendező ajándéka. Akárcsak a villamossági könyv a polcon — a „Szakadék” Börcsök Zolijáért. A falnak támasztott légpuska a „Szánkó” színészi gázsijából született. Persze, sok egyébre is telt a Weiser-fiúk filmgyári keresetéből, mely a három év alatt együttesen kitett vagy 25 000 forintot jutott kerékpárra, fényképezőgépre, futball- labdára, ruhákra, ágyneműre ... Hogyan zajlik ma egy — azaz a két — gyermek-filmsztár élete? Megjön a gyárból a behívó, a kis művész, természetesen szülői kísérettel, felköltözik pestre. Idén nyáron majdnem az egész család a Hunnia-bérelte zuglói lakásban lakott: Gyuri a „Dani”, Tóni a „Tettes ismeretlen” felvételeinél működött közre, Weiserné mindvégig velük volt, s még Weiser Antal, a családfő is, ha csak tehette, fel-felruccant, otthagyva az állomást és az üressé, csendessé szomorodott házat... A forgatás? A kis Tóninak az csak játék: a jól sikerült jelenetekért a rendező bácsi cukrot, csokit ad (a „Szánkódnál gyomorrontás is lett belőle), a szünetekben meg jókat lehet búnyozni a többi gyerekkel. „A »Csendes Otthon« forgatásán jól megvertem a Lacit — meséli büszkén — aztán, mikor két nagy sráccal jött ellenem, fölmásztam egy vasúti kocsi csomagtartójára, persze, hogy nem találtak rám!...” Gyurinak a filmezés már munka. Éjfélig próba, forgatás a gyárban, hajnali háromkor pedig már a Palatínus strandon .. .; a sínek közt bevárni a 40 kilométeres sebességgel közeledő vonatot, s csak akkor ugrani félre, mikor három méterre van ...; igazi könnyeket sírni, amikor a rendező úgy kívánja ... Nem, ez már nem gyerekjáték. Bár, ami a sírást illeti, Gyurinak elég könnyen megy: „Csak arra gondolok, hogy ha ez a jelenet nem sikerül, töjb- ^ bet nem hívnak filmezni — s már- * is potyognak a könnyeim. Cs idehaza, ^civilben”? Gyuri, Vácra jár be vonattal, a gimnázium első osztályába, reggel félhatkor kel, délután félnégyre ér haza, megebédel, nekilát a leckének, majd kottát, hegedűt vesz elő, s az unalmas gyakorlatot nyekergeti (annál szívesebben gyújt rá egy szép magyar nótára, persze, csak úgy fejből. ..). Szabad idejében horgászni megy, vagy a pincében berendezett kis műhelyébe vonul, kézifúrógépe, villamos forrasztója, kondenzátorai, féltve őrzött szerszámai közé. Nemrég készített el egy detektoros rádiót, most egy másikat akar szerkeszteni, de már lámpákkal... Elektromérnök lesz-e, vagy színész? Egyelőre az utóbbihoz van több kedve, de még nem határozott „Ráérek gondolkozni rajta — mondja komolyan — míg a gimnáziumot elvégzem. Az meg négy év...” Tóni, a kerekképű, szőke kis vasgyúró, negyedik általánosba jár. Ila csak szerét ejti, kisurran a lakásból, pajtásaival és Morzsival, barna kis pulikutyájával az állomáson veszteglő vagonokat járja, vagy a futball-labdát kergeti. Csupa erő, mozgékonyság ez a gyerek. Ahogy egy nemrég látott filmről mesél, a kezei, arcizmai már dolgoznak, önkéntelenül is játssza azt, amiről beszél. Tóni mégis orvos akar lenni. „A színészség nem egy komoly szakma ...” — mondja fitymálóan. Ám, a nyáron, mikor egy ízben nagyon kikapott, s nekivágott az országútnak, a falu végéből üzente haza: „Nem jövök én már viszsza... Megélek én a magam kenyerén is!..(Az üzenetre aztán „kézzelfogható” szülői választ kapott.) de ez csak egyszer fordult elő. ** Tóni ma is belepirul, ha szóbahozzák. Szerényen, csendben élnek idehaza a Weiser-fiúk, akár a többiek, viselkedésükben nyoma sincs afféle sztárgőgnek. (Ami a szülők érdeme.) Azt pedig igazán meg lehet bocsátani, hogy néha, mikor Pestről hoz levelet a posta, Gyuri és Tóni kissé túlzott érdeklődéssel böngészik a feladót, szemükben a ki nem mondott kérdéssel: — Vajon, nem a Hunniából jött? ... HERÉNYI GYÖRGY A „SZÁNKÓDBAN KALLUS bemutatja olvasóinknak Garas Dezsőt Garas Dezső érdekes karakterű (karikaturisták állma), vidám, tehetséges, ifjú művész, 23 éves és a Nemzeti Színház tagja. Mint mondja: — Sokan azt hitték, hogy komikus lesz belőlem ... S nem az lett. Először a „Mirandoliná”-ban mutatta meg színészi rátermettségét és tehetségét, majd nagy sikert aratott a „Szellemidézés” egyik epizódszerepében. — Minden szerepemet örömmel tanulom — mondja Garas Dezső — s minden szerepemet örömmel játszom. Nagyon szívemhez nőtt a nemrég bemutatott „Mandragora”, amelyben egy kedves léhűtőt alakítok. Ebben a darabban sok tehetséges fiatal színésszel játszom együtt: Tarsoly Elemérrel, Buss Gyulával, Máté Erzsivel ... Örülök annak is, hogy sokat lehetek színpadon, majdnem minden este fellépek, hol a Nemzetiben, hol a Katona József Színházban. Remélem, az 1958-as esztendő éppannyira bőkezű lesz hozzám, mint elődje, az 1957-es év volt...