Magyar Ifjúság, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-04 / 1. szám

„Bandung gyermekei” — így is nevezhet­nénk a képen látható, függetlenségüket ünneplő ghanai négereket, akik kivívták felszabadulásukat az angol gyarmati ura­lom alól. A ghanaiak küldöttei már füg­getlen ország képviselőiként vehettek részt Kairóban, a második ázsiai-afrikai érte­,­kezleten KAIRÓ után Mindannyian emlékszünk még: 1955 Ifi áprilisában Ázsia és Afrika Ban­­dungba készült, ebbe az indonéz vá­rosba indultak az indiai és kínai, japán és egyiptomi, ceyloni és burmai —összesen 29 ország — küldöttei, hogy közös nevezőre lépjenek a legfőbb nemzetközi kérdésekben, a gyarmato­sítás és az atomháború ellen, s lefektessék a bé­­kés egymás mellett élés elvének tíz legfőbb pontját. Az imperializmus mindent megpró­bált, hogy Csou En-laj és Nehru, Nasszer és Szukama kézfogása ne következzen be. Pokolgépe­ket csempésztek a kínai küldöttség repülőgépébe, számos afrikai ország küldötteitől megvonták az útlevelet, a nyugati tollforgatók pedig „kommu­nista gyülekezetnek“ titulálták a bandungi konferenciát. Mindez hiába volt: Bandung után gazdag aratás kö­vetkezett: újabb ázsiai és afrikai or­szágok szakították le magukról az imperializmus rabláncát. És Bandung szelleme ott lebegett, olykor kísértett minden főbb nemzetközi eseménynél — hol vádlóként, hol védőként. Vá­dolta a szuezi agresszorokat és segí­tette Egyiptomot, támogatta az impe­rialista lerohanással fenyegetett Szíriát és ott volt az ENSZ-ben a leszerelés, az algériai kérdés, a békés egymás mellett élés vitájában. Bandung diadalt aratott — ezt fe­jezte ki Kairó, ahol a december végi napokban az egyetemen ezúttal már 42 "ország — "közöttük a szocializmus ha­zája, a hatalmas Szovjetunió és a még gyarmati uralom alatt sínylődő Ka­merun, a szabadságáért küzdő Algéria és Uganda — küldöttei szavaztak egyöntetűen a békés egymás mellett élés szellemében, követelve az atom­kísérletek megszüntetését, független­séget a még gyarmati uralom alatt szenvedő országoknak, s a gazdasági és a kulturális kapcsolatok fejleszté­sét. Az Aures-hegység legendája A HEGYSÉG ZÖLDLOMBÉ FÁI, s a körülöttük cserkésző gyíkok, skor­piók és tarka tollú afrikai madarak elődjei még látták az antik numidiai birodalom marcona harcosait, amint összecsaptak a hódító római légiókkal. Tanúi voltak az évtizedes gigászi küz­delemnek, amelyben a berberek, a mai algériaiak elődjeinek fele, ötmil­lió ember áldozta életét a szabadsá­gért. ötmillió ember vérét itták fel az Aures szikkadt sziklái. Bármiféle hó­dítók — vandálok, bizámcok, arabok, törökök, angolok, hollandok, spanyo­lok — léptek Algéria földjére — az Aures sziklái mindig ellenálltak. A névtelen felkelők hősiességét ma is őrzi az „Aures legendája__“ S a legenda — amely egy maroknyi nép háromezer éves szabadságküzdel­me során született — napjainkban is­mét megelevenedett. 1954. novemberé­nek első éjszakáján a 124 éves francia gyarmati elnyomás miatt végsőkig el­keseredett algériai hazafiak fegyvert fogtak, s meglepetésszerű támadásuk után az Aures hegyláncai rejtették el őket a francia hadsereg elől. Pedig a legmodernebb fegyverekkel felszerelt hadsereg tíz- és tízezer katonája „fé­sülte át“ az Aurest — eredménytele­nül. A HARC immár negyedik esztendeje tart: a francia katonai és rendőrállo­másokat, fegyverraktárakat, hidakat, olajraktárakat vasútakat és rádióállo­másokat állandóan fenyegetik az Au­res felkelőinek meglepetésszerű táma­dásai. Gyakran gyermekek vágják el a szőlővessző tövét, borítják lángba a gyűlölt telepesek földjén a termést. Asszonyok szállítják lebegő ruhájuk alatt a szabadságharcosok fegyvereit a francia járőrök orra előtt. íme: az „Aures legendájában” mennyi névtelen algériai szabadság­hős szerepel , akik közül a barbár gyarmatosítók három év alatt 500 ezer gyermeket, asszonyt, férfit és öreget pusztítottak el. Számtalan helységet bombáztak porrá, égettek üszkös ro­mokká. Szinte egész Algériát lángba borították, börtönné változtatták, bör­tönökbe és koncentrációs táborokba hurcolták a legjobb hazafiakat , s még a letartóztatottakat védeni pró­báló ügyvédek is hasonló sorsra jutot­tak. Az elfogultsággal cseppet sem vádolható „koncentrációs táborok ki­vizsgálásával foglalkozó bizottsági je­lentésében olvashatjuk: „A küldöttség meggyőződött arról, hogy a letartózta­tott személyeket rossz bánásmódnak vetették alá, gyakran pedig valóságos kínzásoknak (villanyozás gumicsövek, fürdetés, kikötés) azért, hogy vallomá­sokat, vagy nyilatkozatokat csikarja­nak ki tőlük“. A TENGERNYI KÍNZÁS sem képes azonban megtörni az algériai hazafia­kat: az „Aures ellenáll“... Rejtekhe­lyein több tízezer mudzsahid (a fel­szabadító hadsereg katonája) él, kato­nai vezérkarral é­s a franciáktól zsákmányolt modern fegyverekkel, légelhárító ütegekkel és páncélkocsik­kal felfegyverezve. Tervszerű hadmű­veleteiről számot ad az illegálisan megjelenő El Mudzsahid című lap is. „Mudzsahid egységeink — olvashatjuk az egyik jelentésben — 55 nagyobb és 12 kisebb ütközetben vettek részt, va­lamint 212 francia katonai őrállomást támadtak meg. A franciák 755 katonát és 12 tisztet vesztettek... légelhárí­­tóink lelőttek több francia felderítő repülőgépet, köztük helikoptereket. Megsemmisítettünk 14 nagy csapat­­szállító autót, három jeepet és három páncélkocsit...“ Az „Aures legendája“ nemcsak múltról, jelenről a jövőről is szól. A harcok szüneteiben a hegyek között a holnapra készülnek a fiatal mudzsa­­hidek: írni, olvasni és számolni tanul­nak tábori iskoláikban, hogy ha kivív­ták Algéria szabadságát, maguk tud­ják kézbe venni hazájuk sorsának irá­­nyítását. Segesdy Miklós A keralai kísérleti Világszerte nagy figyelmet keltett, amikor ez év áprilisában megalakult India első kommunista­­ kormánya Kerala államban. Kerala az indiai ál­lamszövetség egyik legkisebb állama, területe mintegy 15 035 négyzetmér­föld, lakossága 13 és félmillió. Első­sorban Indiában, de másutt is, nagy érdeklődéssel várta a közvélemény, mi lesz a „keralai kommunista­ kísér­let“ jövője. A kormány már megalakulásával is igazolta az SZKP XX. kongresszusá­nak azt a tételét, hogy a jelenlegi tör­ténelmi helyzetben nem lehetetlen egy kommunista kabinet forradalom nél­kül történő hatalomra jutása. Kerala új vezetőinek egyik első ténykedése az volt, hogy leszállították a saját fi­zetésüket. A tizenegytagú kormány ki­lenc kommunista minisztere havonta mindössze 350 rúpiát vesz fel és a két polgári miniszter is megelégszik 500 rúpiával. Mint minden indiai állam, Kerala is elsősorban a mezőgazdaságból él. A kommunista kormány azonnal megtil­totta a földbérletek megszüntetését. Ez az intézkedés sokszázezer védtelen paraszt számára jelent biztonságot. A következő lépés nagy kiterjedésű álla­mi földbirtokok szétosztása volt — így mintegy 200 000 nincstelen család asz­talára került kenyér. Más mezőgazda­­sági intézkedésekkel olyan többszáz­éves „hagyományokat“ sikerült csak­nem teljesen megszüntetni, mint a földizél-uzsora, a hihetetlen korrupció, s a fekete­piac. A fekete­piac letörése érdekében csaknem 6000 új üzletet ál­lítottak fel, amelyekben a keralai pa­rasztok államilag szabályozott áron kapják fő táplálékukat a rizst. A köz­oktatásban és az élet minden terüle­tén foganatosított változások eredmé­nyei az eltelt rövid időszak alatt is bebizonyították, hogy a keralai kísér­let­­ bevált. H. E. Könyvesbolt Keralában. A kommunista vezetés alatt álló keralai kormány intéz­kedéseivel a kis falvak lakói számára is hozzáférhetővé teszi a könyvet, a kultúra terjesztésének ezt a legfontosabb eszközét. A FRANCIA KÉPVISELŐHÁZBAN már évtizedekkel ezelőtt ünnepélyesen bejelentették: „Törvényeink szerint a rabszolgaság megszűnt“. A pezsgős­üvegek durrogása közben kevesen gon­doltak arra, hogy a rabszolgaságot a franciák gyarmati területein még fél évszázad múltán is megtalálhatják. Igaz, hogy manapság már „házi rab­szolgáknak” — a bennszülöttek nyel­vén „voloslo“-nak — nevezik őket, mert manapság már csak a fehér ház ura rendelkezik velük, akiknek tele­pén a kis néger megszületik. Arra is kevesen gondoltak, hogy a technikai forradalom a gépkocsik és léglökéses repülők századában Afrika egyik leg­gazdagabb országában — ahogyan Londres írta egykor — „a néger az in­gyen motor, amit banánnal fűtenek”. Mert a benzin rettenetesen drága, a banánfák pedig vadon nőnek Kame­runban ... A karavánok hosszan kígyózó sorai­ban a „banánnal fűtött” négerek fejü­kön cipelik a harminckilogrammos ter­heket a dzsungeleken keresztül, görge­tik a nehéz fatörzseket a folyókhoz és szolgálják uraikat, a franciákat. A me­sés gazdagságú országból évente 43 ezer tonna kakaót, 31 ezer tonna pálmama­got, rengeteg épületfát, kávét, banánt és gumit szállítanak Franciaországba. És mi érte a fizetség? A hárommillió­nyi lakosság — főleg bantu és szudáni négerek — legnagyobb része ma is kö­zépkori viszonyok között él. Minden 100 lakosból 29 álomkórban szenved, ezenkívül több, mint 20 ezerre rúg a leprások száma s évről évre többen betegednek meg maláriában. A franci­ák gondoskodása: ma körülbelül 80 ezer bennszülöttre egy orvos jut... KAMERUN tulajdonképpen nem is francia terület. A német császár meg­bízottai és a partmenti törzsek főnökei 1884 júliusában harminc évre szóló szerződést kötöttek, amelynek értelmé­ben Kamerun német protektorátus lett. Az első világháborúban angol és francia csapatok hódították meg és felosztották egymás között. Először a Népszövetség, majd 1946-ban az ENSZ mint gyámsági területet bízta a két régi gyarmattartó országra Kamerun igazgatását. A franciák azonban való­jában annektálták Kamerunt és a leg­véresebb elnyomó intézkedésekkel tö­rik le a kameruniak függetlenségi törekvéseit. A vulkán azonban újból és újból for­ró lávával árasztja el a franciákat... A kameruni vulkán S ez nemcsak a Kamerun-hegyre ér­tendő, amely ma is működő vulkán s szinte jelképesen, néhány évvel ezelőtt tüzes lávával űzött el szikláiról egy francia turistacsoportot — a kameruni vulkán ma már napról napra több nyugtalanságot és gondot okoz Fran­ciaország gyarmattartó kormányának. Két és fél esztendővel ezelőtt, 1955 má­jusában a franciák nagy ígérgetések­kel a­ dualai igazságügyi palotába hívatták a Kamerun Népeinek Egy­sége (UPC) nevű demokratikus párt vezetőit. A palota előtti téren sok­ezer ember gyülekezett, hogy tün­tetéssel fejezze ki támogatását az UPC vezetői iránt. A franciák azon­ban először páncélautókból, majd repülőgépekről géppuskáztak a töme­gekre, azután büntető expedíciókat küldtek a néger falvakba. Több, mint száz bennszülött halt meg, sokszázat pedig — köztük a demokratikus moz­galom vezetőit — a tropikus őserdei tábortokba hurcolták s az UPC-t fel­oszlatták. AZ UPC ÉS A SZAKSZERVEZE­TEK azonban tovább folytatják a küz­delmet: kiharcolták a sztrájkjogot és a kollektív szerződést. Ezeknek karja azonban sok olyan faluba még nehe­zen ér el, ahol a franciákkal cimboráló törzsfők basáskodnak. Az 1956 decem­berében tartott választásokon már is­mét megmutatkozott a föld alatt to­vább szervezkedő UPC befolyása: a választóknak mintegy fele egyszerűen el sem ment szavazni! Novemberben pedig Ruben Um Nyobé, az UPC főtit­kárának vezetésével felkelő csoportok kiűzték a franciákat és cinkosaikat Baminika és Basa térségéből és az itt élő százezer néger már nekik fizeti az adót, a felkelőket támogatja a francia gyarmaturalom elleni harcban. A kameruni vulkán egyre dühödteb­­ben löveli tüzes láváját a francia el­nyomókra. A kameruniak nem fogad­ják el az ENSZ gyámsági tanácsának „határidő nélküli váltóját", amely a franciákra bízza, hogy mikor adjanak függetlenséget Kamerunnak. S ha ezt a „váltót“ nem váltja be Franciaor­szág a közeljövőben, Kamerun egy „második Algéria” lehet a franciák számára. Sebes Tibor A Kameruni néger — „banánmotor”, amely olcsó munkaerő az őserdő fáit kitermelő francia vállalkozók számára. „Weg met de Hollander!“ Weg met de Hollanders — Ki a hollan­dokkal! — követelik az Indonéz váro­sok házainak falaira festett feliratok. Indonézia visszaköveteli a holland meg­­szállás alatt lévő Nyugat-I­lánt és meg­­kezdte a holland gyarmatosítók utolsó indonéziai pozícióinak felszámolását. Az Új világ, a népi Kína — a Szovjetunió mellett az ázsiai-afrikai békeövezet má­sik hatalmas bástyája — a bandungi értekezlet óta tovább erősödött, s megnövekedett ipari termelése is. Kína a gyakorlatban valósította meg a különböző nemzetiségek teljes egyenjogúságát. Képünk a kunmini nemzetiségi intézet egyik tantermében készült, ahol a hani, lavu, thai és más nemzetiségek küldöttei — amelyek közül egyik-másik szinte a „feudalizmusból” jött tanulni az iskolára — elsajátítják a modern, szocialista államveze­tés elméletét és gyakorlatát. A szocializmust építő új világ, s benne a népi Kína hatalmas vonzóerőt gyakorol a gyarmatosítók ellen harcoló ázsiai és afrikai országokra. 1MH ~ * fótit* rak egyetlen, hatalmas börtön. Azt hiszem, ez a megállapítás fejezi ki a legpontosabban azt az állapotot, amelyben ennek a 450 ezer négy­­zetki­lométer nagyságú közép-keleti országnak a lakossága él. Az iraki fiatalok szívesen töltik szabad ide­jüket kirándulással a szabadban. Ha azonban ötnél több fiatal verődik ösz­­sze, azonnal megjelennek a fegyveres rendőrség dzsipjei, szétverik őket, s egyiket-másikat letartóztatják. A „Sa­lam" szót — ez békét jelent — az iraki kormány veszedelmesnek találja, mert állítólag „kommunista célokat szolgál”. Szeptemberben a rendőrség letartózta­tott egy fiatalembert, akinél egy „Made in Soviet Union" feliratú öngyújtót ta­láltak. A damaszkuszi nemzetközi vásá­ron vette magának. A rendőrség ezt a tűzszerszámot „vörös veszélynek" ítélte. A rendőrség időnként nagy ifjúsági razziákat rendez. Ilyenkor válogatás nél­­­­kül tartóztatják le a fiúkat, lányokat az iskolákban, a piacokon és otthon — azt remélve, hogy megtalálják a nemzeti moz­galom néhány harcosát. Ilyen letartózta­tási hullám volt közvetlenül a moszkvai fesztivál után is, hogy megtudják, kik jártak kint, az ifjúsági találkozón. De ezek a terrorakciók nem élhetik ki az iraki fiatalok elhatározását, akik min­den bizonnyal megélik majd azt a na­pot, amikor szabadság, boldog és békés élet lesz hazánkban. az IrakiMofeed Baghdadi, iki fesztivál-küldötte­üldöttség tagja A Lengyel Népköztársaság kormánya javaslatot tett, hogy Közép-Európában, mintegy 800 ezer négyzetkilométer terüle­ten, ahol 105 millió ember él (Lengyelország, Csehszlovákia, Német Demokratikus Köztár­saság és Német Szövetségi Köztársaság) hozzanak létre atomfegyvermentes övezetet. Csehszlovákia és az NDK kor­mánya csatlakozott a javaslat­hoz és kötelezettséget vállalt, hogy amennyiben Nyugat-Né­­metország területén nem rak­tároznak atomfegyvereket, és atomtöltetek kilövésére alkal­mas rakétabázisokat — saját területeiken sem hoznak létre ilyeneket. A lengyel javaslat­nak nagy visszhangja van Nyugat-Európában, elsősorban Nyugat-Németországban. A lengyel javaslat Barahi - trnner o-Hai­ti I 2S.171­­*; * iengy&ors/dQ aM­ atom fegy­ver mentet tone QU ^70 UkjaHamo* AiSzK né/HU1 lllll ‘W**’ ND* L&hiyetország as­lovákia nélkül BUKARESTI Kétszer jártam Buka­restben, mindig nyáron, asz­­v­faltolvasztó melegben. Nehe­­­zen tudtam téliesnek elkép­­­zelni, amint bulevardjait hó, * híres parkjainak fasorait zuz­* mara fedi. (A bukaresti lá­nyokat, könnyű, ezerszínű se­lyemruhásokat, cigánybarna arcúakat pedig a hócsizmá­ban és bundacipőben ...) És harmadszorra a kriveccel, a csontig hatoló, havat söprő szél­lel találkoztam, a hőmérő hi­ganya kétszámjegyig ereszke­dett a fagypont alá. Ám minden évszaknak meg­van a maga varázsa. S ezt megteltük a téli Bukarestben is, bár nem síelésben vagy a szánkázásban. „Luna Kulturi” — figyelmeztetett már a pla­kát a repülőtéren. S valóban nem lehetett akárcsak tíz lé­pést tenni a román főváros­ban, hogy az ember ne érezze: a Kultúra Hónapját ünneplik. A volt királyi palotában ma a­ Nemzeti Galéria kapott ott­hont és 1957 decemberét, a népköztársaság kikiáltásának tizedik évfordulóját a kultúra hónapjának nyilvánították. Bukarest kulturális élete — hétköznapjaiban is gazdag. A színházakban és mozikban ná­lunk kevéssé vagy szinte egy­általán nem ismert művekkel ismerkedhetünk. (Majakovsz­kij szatírája, a „Poloska", Mil­ler: Szálemi boszorkányok, egy haladó amerikai író, Nash: Esőcsináló című darabja sze­repel a műsorlapokon. Mellet­tük számos román szerző mű­ve. Hogy csak egy példát em­lítsek, ideje lenne nálunk is bemutatni a korán elhunyt ki­váló író, Mihail Sebastian víg­játékait, a Lapzártát, a Név­telen csillagot, a Vakációsdit.­ A mozikban az új román Ca­­ragiale film (Két sorsjegy) mellett sok franciát vetítenek. Nemrég tartották a francia filmhetet, közönségsikerére jel­lemző, hogy a jelenlevő Mi­chele Morgan egyik nap kü­lönös ajándékot kapott. Egy kartondobozban négy kabát­gombot, s mellette egy leve­let: „Kedves Művésznő! Je­gyemet rendesen megváltot­tam az ön új filmjének be­mutatójához, mégis olyan nagy tömegen kellett keresztültör­nöm magamat, hogy kabátom négy gombját lesodorták. Fo­gadja el ezeket szerény aján­dékul. — Egy tisztelője.. A kultúra hónapja azonban ünnepnapokat jelent. Néhány napra a fővárosba sereg­lett szinte valamennyi neve­sebb együttes, vidéki színtár­sulat, elképzelhető tehát az élénkség. Szerencsémre éppen azt a dekádot tölthettem Bu­karestben, amikor az „együtt­élő nemzetiségek fesztiválja" volt, s valamennyi komolyabb magyar együttes is ott volt. * A legnagyobb tapsot talán Köröndi Erzsiké aratta. Tizenhat esztendős, mongolos vonású székely lány, valódi neve Ambrus Erzsébet, s új vezetéknevét falujáról meg táncáról kapta. Szinte véletle­nül fedezték fel, s akkor uta­zott először vonaton, amikor bevitték Marosvásárhelyre a Székely Népi Együtteshez. Ha­za akart menni. „Táncolni aka­rok” — mondta, amikor a kü­lönböző mozdulatokra tanítot­ták és nagyon el volt kesered­ve. Úgy döntöttek, az együt­tes fel sem hozza a főváros­ba. Azután egyszer meglátták, amint táncol. Ezt láttuk mi is a nézőtéren, ezt láthatta tíz­ezer televíziós készülék sok­sok nézője is (csak zárójelben jegyzem meg, a román tele­vízió technikailag mintha jobb lenne a miénknél) é­s min­denkit megbabonázott. Egy kö­röndi csárdást táncol Lőrincz Lajossal, de minden moccaná­sában csupa ritmus, csupa tűz, szilajság. A tánc végén elkezd forogni-pörögni. A próbán ezerhatszázszor fordult körbe harminckét perc alatt, a szín­padon néhány perc múlva már dörgő taps kíséri, „alig” százat-kétszázat pörög. (A pró­bán ezerhatszáz után még folytatni akarta...) A székely együttes különben együtt, kö­zös műsorban lépett fel a leg­jobb szerb és német csopor­tokkal. Kitettek magukért a szín­házak is. A kolozsvári magyar opera a Bánk bánt és a Boly­gó hollandit mutatta be. Az Állami Székely Színház új da­rabjában mai, erdélyi Rómeó és Julia történetet elevenít meg. Egy magyar Rómeó egy román Julia szerelme, s a csa­ládok, a még megmaradt elő­ítéletek harca ellenük. Ez a történet mégsem tragédiába torkollik, hanem — akárcsak az életben is — a kétnemzeti­ségű Rómeó—Julia pár a bol­dogságot választja. A darabot — a társszerzők ez esetben jel­képet is jelentenek — Kovács György színész és Eugen Mira­cea román librettists írták. A székely színház különben a tavasszal Budapesten is ven­dégszerepel, remélhetőleg el­hozza ezt a darabot is. A szatmári színház a maga összhatásában tette a legmé­lyebb benyomást. Fiatal színé­szek, négy éve végezték a fő­iskolát, s szinte úgy amint vol­taik együtt mentek el Nagybá­nyára, azután a színház Szat­­m­árra költözött. Fiatal a ren­dező is, mindenki fiatal, még­is Barta Lajos: Szerelem című játékát jóformán kész együt­tesként tolmácsolják. A szat­máriak előadásában láttam az egyik legnevezetesebb új ro­mán darabot, Alexandra Mi­­rodán, Újságírók-ját. A szer­ző, aki maga hosszabb ideig a Scinteia Tineretului mun­katársa volt, egy ifjúsági lap szerkesztőségébe vezet. A da­rabot Bukarestben, a Nemzeti Színház mutatta be és színre­­került már Párizsban és Belg­­rádban is. Fő erőssége a bá­tor és szellemes dialógus so­rozat, amely élteti a magában kicsit halvány konfliktust. A fiatal szerző, aki első darab­jával „befutott”, most egy­szerre két darabon is dolgo­zik. „Numerus clausus” című drámája az antiszemitizmus problémájáról szól és az 1930-as évek végén játszódik, írt ezenkívül egy háromszemé­lyes vígjátékot is. * Meg kell emlékeznünk — ha nem is közvetlenül a Kultúra Hónapjához tartozik — a „Vidám utazásról” is. Ez a vasárnapi rádióműsor ha­sonlít a televízió „dupla vagy semmi” játékához, mégis más. Olyan népszerűségre tett szert, hogy legkevesebb ötmillió­­nyian hallgatják. Azt mond­ják még a sportnál is többen, különösen mióta a román rug­­bizók kikaptak Párizsban 39:0- ra. Minden alkalommal két is­­kolás osztály méri össze ere­jét A diákok már négy vagy hat héttel előbb tudják a té­mát, van tehát idejük felké­szülni. Maguk dönthetik éss egy kiváló tanuló válaszoljon végig, vagy váltva tegyék-e, persze az egész osztály ott biz­tat és szurkol a stúdióban. A versenyt Saft tanár vezeti, akit egyszerre megismert minden rádióhallgató, a győztes osz­tály ingyen utazhat kirándu­lásra, a győztes felelők pedig igen értékes díjakat kapnak. Az eredmény mindenesetre kitűnő. Több mint ötmillió em­ber két „ellenpártra” oszolva szurkol a két osztálynak, egyik héten Shakespeare színdarab­­jainak, máskor Enescu művé­szetének, vagy a világűrbe ha­­tolás tudományának rögös út­jain követve a versenyzőket. Réti Ervin NOTESZLAPOK A bukaresti General Magheru sugárút AZ ELSŐ ROMÁN ROBOGÓK a közelmúltban készültek el Orasul­ Stalinban. A tetszetős jármű­veket rövidesen sorozatban is gyártják majd. Finnországban emlékbélyeget ad­tak ki a sze­ptember 20-án elhunyt finn zeneszerző, Jean Sibelius képmásával. A 30 Mk név­értékű bélyeg fekete-szürke színű. Nagymamák bérelhetők­ ­ , EA ld?s, assz°ny Hannoverben x?**, Okított, amelynek az a célja, hogy unokákkal lássál el azokat a nagymamákat, akiknek unokáik már felnőttek, vagy más vidéken élnek. A klubot telefon­­felhívásaikkal sűrűn keresik fel fiatal dolgozó házasok és foga­dott nagymamát kérnek. Az így kiközvetített nagymamát család­tagnak tekintik és legfeljebb csak aludni engedik haza. VIGYÁZAT! BALESET! Érdekes újítást vezetett be a kanadai Montreal város taná­csa: a jövőben minden halálos­végű közlekedési baleset után nyilvános gyászt rendelnek el a városban és a közlekedés­rendészet járművein fekete zászlócskák lengenek majd. Ezenkívül a baleset színhelyén nagy fehér keresztet festenek az úttestre amely emlékezteti a gépkocsivezetőket és a járó­kelőket. tapp-bof'P­e .m®

Next