Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-05 / 27. szám

BUM, A KATONA MEGFÜRDÖTT ám, a katona elkésett a munkából, s társai ezért gyengéd figyelmeztetésben ré­szesítették. Bum fürödni volt kénytelen, hiába kapálózott, nem tudott mit tenni, győzött a közösségi erő. Harsogó nevetés, mikor el­mondják mindezt. Húszegy­néhány makói diák hahotája. Velük nevet Bum is, szívből, jóízűen, látszik, nem haragszik a figyelmeztetésért. Különben makói ő is, harmadikos, így a családban maradt, ami tör­tént. A késés pedig úgy esett, hogy Bum lemaradt a dereg­lyéről, később tudott csak át­menni a túlsó partra. S hogy világos legyen mind­ez, beszélni kell a véneki ifjú­sági táborról Azt gondolná az olvasó, hogy a véneki tábort azért hívják véneki tábornak, mert Véneken van. Szó se róla, nem ott van. Vénekkel szem­ben, a mosoni dunaág jobb partján, dombon, dús akácok között vertek sátrat kétszáz diáknak. Innen járnak át a túlpartra, Vének mellé, a gát­ra dolgozni. Nyolcvan centimé­terrel kell megemelni a gátat, s négy kilométeren ezt fiatalok végzik. A Sziklai Sándor ön­kéntes ifjúsági tábor lakói. Romantikus környezet, ro­mantikus élet. Itt két részben dolgozzák le a napi nyolc órát, megszakítva közben az ebéddel. A két part között dereglyével közlekednek, cso­portonként, brigádonként tör­ténik az átkelés. Így maradt le aztán a póruljárt makói diák. Nem ért oda a dereglyéhez időben, mikor a brigád átkelt, mert repetázott... Zsivaj, hatalmas jókedv, s halad azért a munka is. Vagy tán éppen azért halad, mert jó a hangulat? — Különösen a mezőváro­siak, azok dolgoznak igen jól — mondja az egyik munka­vezető, a szegediek, makóiak csoportjára mutatva. A táborban tágas ebédlő, kultúrsátor, és az előre­látó tervezők még az érkező pesti, győri művészekre is gon­doltak: „öltöző” — hirdetik krétával írt betűk az egyik sá­tor bejáratán. Az orvosi sátor valóságos rendelőszoba — min­den táborban van orvosi szol­gálat — a sátrakat, s a kör­nyező fákat DDT-vel perme­tezték végig a szúnyogok el­len. — A koszt? — kérdezem a fiúktól —, milyen a koszt? — A nevetés csattan megint egy hirtelen előkerült anekdota végén. „— Ha jön a tábornok úr, oktatják a bakákat, és a koszt­ról érdeklődik, azt mondjá­tok, hogy ízletes, tápláló és még marad is. Értettétek? Jön aztán a tábornok, kér­dezi az egyik bakát: — A koszt milyen, fiam? — Alássan jelentem, a koszt ízletes, tápláló és még marad is. — És a maradékkal mit csi­náltok? — Jelentem alássan, azt is megesszük.’’ Megint Bum a szenvedő alany, rajta nevetnek, hisz ő késte le a dereglyét a repetá­­zás miatt. Hanem a koszt Vé­neken valóban „ízletes, táp­láló és még marad is”­­Jóval ebéd után, repetázás után érkeztünk, s még ben­nünket is vendégül láttak. Mindezek után kell-e még külön jelentenem a szüleiknek, s a következő csoportok tag­jainak, hogy a táborban az élet jókedvűen, nagy neveté­sek között zajlik. Villány világit este a táborokban Megnyíltak a Győr megyei ifjúsági munkatáborok. Hét­főn kora reggel három helyen — két hansági sátorvárosban és Vének falucska mellett, a Duna partján — emelkedtek magasba a zászlók az induló munka, s a táborélet kezdetét jelezve. Nem volt országraszóló ünnepség egyik helyen sem, KISZ- vezetőik rövid beszéde után láttak munkához a fiatalok. Volt ahol még éppenséggel az elsőnapi munka után, este gyűltek össze megnyitóra a tábor lakói. Ezer fiatal látott munkáihoz, ezer középiskolás diák a fő­városból, Bácsból, Csongrádból, Fejér megyéből Hevesből, Tolnából, Győr megyéből. Az országnak tán minden részéből jöttek a Hanságba, erre az eddig majdnem ismeretlen vidékre, ahol két hetet töltenek majd munkában, szórakozásban. A munka célja már ismeretes: termővé tenni sok ezer holdon a Hanságot, lecsapolni, szabályozni a vizeket. De van a nyáron át tartó táborozásnak másik, legalább ilyen fontos célja: a nevelés. Nemcsak a diákokat elkísérő tanárok, s az ottlevő KISZ-vezetők nevelő­ munkájára gondolunk, hanem ar­ra elsősorban, amit a közösségben a közösségért végzett mun­ka, s a tábori élet ad. Munkaszeretet, áldozatvállalás. Csak szavak maradnak, míg nem próbálja valaki, mit jelent napi nyolc órán át ke­mény fizikai munkát végezni. S önkéntesen, attól a tudattól hajtva, hogy abból közvetlen haszon nem származik, azzal csak a közösség nyer, az ország lesz gazdagabb. S ily módon he­lyénvaló, ha azt mondjuk: hazaszeretetből is példát adnak az ott dolgozó diákok, fiatalok. Akkor is, ha ki sem ejtik ott azt a szót két hét alatt. A táborfőparancsnokság te­­lefonügyeletese segíteni kész buzgalommal és türelemmel tekeri a tábori telefont, míg összeköttetést kap végre a Me­ző Imre tábor parancsnoki sát­rával. Hallózás, aztán kocsit, terepjáró autót kérünk, hogy kimehessün­k valamiképpen, száraz lábbal lehetőleg, a hanyi munkák horvátkimlei központjába. Elázott, vizes mivoltában mutatja most magát a Han­ság, kiadós esők nyomát viseli a vidék. Tócsákban, keréknyomban összegyűlt vi­zekben nézi magát az eltaka­rodó felhők mögül előbújó nap, ígérve, hogy megjavul­tán végre az idő. Vasárnap telt meg a tábor lakókkal, s a fogadtatás bizony nem volt valami biztató. Eső, sár, viharos szél, ami jónéhány sátrat is felborított. Jobbat várt-e vagy rosszab­bat a Pestről, Fehérvárról, Kecskemétről, Bicskéről, Sztá­­linvárosból, Pápáról érkezett négyszáz fiú? Hamar választ kaptak rá a tábor vezetői. Szeged­en kedvvel, zokszó nél­kül l­áttak a fiatalo­k a ,,mű­soron k­ívü­li” munkához: rend­­betették a tábort, amely ke­zük nyomán vált ilymódon használhatóvá, barátságosab­bá. Háromezerkétszáz hold „szűzföld" S most, a munka második napján, közeledvén­ a tábor­hoz, hiába keressük, nézzük már messziről a csatornák mellett dolgozó fiúkat. Nem­régen még, alig több mint egy hete, amikor a megye KISZ- vezetői táboroztak, s dolgoz­tak itt, erre találtuk őket, közel a táborhoz. Most sehol senki. Itt már végeztek, távo­labb van most a munkahely. Nagyokat döccenve, eről­ködve húz a terepjáró, agyig merülve néhol a sárba. S utunkat egyszercsak csatorna keresztezi. Itt győriek, sopro­niak dolgoztak nemrégen és bolgár diákok, s most víz folyik a csatornában. Ez hát az első eredmény, az alig megindult munka kézzelfog­ható haszna: máris működik a csatorna, amit a fiatalok csi­náltak. A kocsiban Varga Béla fő­mérnök, a munkák műszaki irányítója. Számokat mond, adatokat. — Háromezerkétszáz hold, ez a terv, etnyi válik hasz­nálhatóvá jövőre. Ezt mind fiatalok csinálják. De már az idén is mutatkozik a munka haszna. Felszántott, csillogó, vizes föld mellett megyünk el. Kölest vetett bele a gazdaság, rábízva az időre, hogy lesz-e belőle valami vagy nem. Három évben egyszer sikerül az ilyen kísérlet. Kétszer vagy a víz vagy a szárazság viszi el a termést. Most ez az utóbbi történne? Százhetven­ holdat szántottak föl, vetettek itt be. — Lesz belőle valami? — Ha győzzük a munkát, időben lemegy a víz róla. Akkor... Azt kérdezte tőlem valaki Pesten pár héttel ezelőtt, mi­kor először jártam a Hanság­ban: van értelme, haszna en­nek a munkának? Jövőre már látszik valami, mondtam ak­kor, ahogyan engem is tájé­koztattak, s aztán évről évre nagyobb terület lesz a lápból az emberé. S most­ meglep, hogy máris látszik a munka haszna. Akik itt dolgoznak, már holnapi eredményért dolgoznak. Ha győzik a munkát, időben le­megy a víz, megnő, beérik a köles. Egy nap, két nap is számít. Férfiam helytállásra van szükség Elérjük az első munka­helyét, a III/3-as­­mellék­csatornát. Pesti fiúk a félig kiásott csatorna mentén. Az Eötvös Gimnázium tanulói. Víz, sár, nehéz agyag. Nehéz a munka. Itt már csak csizmá­ban lehet járni és dolgozni. Jó csizma kell, jó szerszám és jó kedv. Ez az utóbbi tán a leg­fontosabb. A főmérnöktől ásókat kér­nek, még több ásót, mert a lapát meghajlik néha a föld­ben. A csizmák, azokkal is baj van, megkeményedik az el­ázott bőr, feltörheti a lábat. A gazdasági főnök intézkedik ott azon nyomban: estére olajat kell osztani, bőrpuhító olajat, nehogy baj legyen. És a kedv? Kis vita támad: hogyan lehetne ésszerűbben dolgozni. Okosabban, ered­ményesebben, kevesebb erővel. A koszt is szóba kerül, mint fontos kedvcsináló tényező: erősebb reggelit adnak majd, hogy tízóraira is maradjon belőle. — Ilyennek képzeltétik a Hanságot? Többen felelnek egyszerre: *— Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Dehát dolgozni jöt­­tün­k ide... Milyen hát a kedv? Egy kis félidő van rajta, egészen kicsi, tán az első napi rossz benyo­másból maradt, a felhős, esős időből. De már tisztul az ég is, javul az idő, felhőtlen lesz bizonyosan a jó kedv is... Annál is inkább, mert néhány száz méterrel arrébb, a III/5-ös csatornán dolgozók — kecskeméti diákok — hatal­mas kedvvel forgatják az ásót, lapátot. Még mielőtt munká­hoz láttak volna, összeültek, megbeszélni, hogy megszerzik a vándorzászlót, amivel a leg­jobb brigádot jutalmazzák. Az ő kedvükből tán ragad vala­mi a pestiekre is, s akkor már nem is olyan biztos, hogy kecskemétiek viszik el a pál­mát, így megy a munka. S a leg­nagyobb húzóerő tán nem is a zászló, az elsőség, hanem az, hogy munkájuk eredményét szinte azonnal látják. Szemük láttára változik a Hanság. Antal—Gajdár Nem a távoli jövőnek dolgoznak MÁR A KÖZELI HETEKBEN MEGHOZZA HASZNÁT A HORVÁTKIMLEI TÁBOR FIATALJAINAK MUNKÁJA ■ AAAAAAAAA A Mező Imre-tábor parancsnoki sátra Kultúrelőadást hallgatnak a Karpov-tábor lakói Ez a csatorna nemsokára már működik, viszi majd a felesle­ges vizet a Rábcába A BIZONYÍTVÁNY Valaki a kabáthajtókáját mutatja, már megkapta a Hanság-jelvényt. Aztán te­nyerét fordítja felém, mu­tatva azt is a jelvény után, mint valami igazolványt. Jó igazolvány, hiteles. Írás is van rajta. Azt gondolná ugyan az ember, aki felületesen nézi csak meg, hogy egyszerű bőrkeményedések azok, hó­lyagok nyomai. De aki ért az effélékhez, látja, hogy más az, olvasni lehet ab­ból. Az van beleírva, hogy kemény az ásónyél, szívós a hanyi zöld. S hogy egyi­ket sem kímélte, aki a jel­vényt viseli. A tenyérét sem. Most, a hét elején ezren láttak munkához a Han­ságban meg Véneknél, a Duna-gáton. Ezer diák, az ország minden részéből. Egy hét múlva, utolsó esti tábortűz után ők is meg­kapják majd a hansági em­­lékjelvényt. S viszik haza a másik, az igazabb doku­mentumot is: tenyerükben börkeményedéseket, hólya­gok nyomát. Nem lakodalom, ami ott van. ízelítő abból, hogy a pápai gimnazista földmun­kás édesapja, vagy az új­pesti gyári munkás ho­gyan keresi meg fiának az iskoláravalót. Iskola az ott töltött két hét, s a keményre dolgozott tenyér a bizonyítvány: ta­nult, aki ott járt a Han­ságban vagy a Duna-gá mellett, s a tandíjat is le­fizette. Becsülni a testi munkát és a kétkezi dolgo­zót, azt tanulják ott — sok más között — a fiatalok. MAGYAR IFJÚSÁG JEGYZETEK Az ugródeszka ügyes jószág, meg veszedelmes is­ mé­z ugródeszka ügyes jószág, rálépsz, erőset dobbantasz, é­­s fellendülsz a magasba ... Az ifjúsági szövetség fontos szervezet, tagja leszel, tanulsz, fejlődsz, értékesebb emberré válsz... , Hogyan kerül ez így egymás mellé? Elmondom tüstént: Győrben hallottam arról a fiatalemberről, aki ugródeszkának nézte az ifjúsági szövetséget. A tények: nagyüzemi titkárhelyettes lett hősünk, mert nagyon lelkesen dolgozott. Eltelt egy kis idő, baráti beszélge­tés közben megemlítette: — Tudjátok, nem nagyon megy ez így. Annyit keresek, hogy nincs otthon egy fillérünk sem. S elvégre még társadal­mi munkát is végzek. Nem helyezhetnétek át a másik mű­helybe? Ott valamit még hozzá lehetne csapni, mondjuk 200—­ 300 forintot. Áthelyezték. Pontosan végezte társadalmi m­unkáját, sem többet, sem kevesebbet, mint azelőtt. A műhelyekben persze ejtettek néhány szót a dologról, így valahogy, de hamar rá­talált az egyenes útra. Aztán egyszer az exportbrigádok jutalmat kaptak. Nem nagy összeget, igaz, mert fejenként alig jutott 20—50 forint de mégis jólesett, már csak azért is, mert az országos értékelő bizottság adta. Csak az nem esett jól, hogy a verseny szer­vezője — hősünk — ötszázat tett zsebre. Azazhogy — két­szer ötszázat. Az egyiket Pestről küldték, a másikat kis csel segítségével az igazgatóság adta. — Kell a pénz a családnak — mondta panaszosan, aztán vett egy motorkerékpárt. Persze megkérdezték tőle, nem furcsállja-e, hogy egy ifjú­sági vezető ilyen eszközökkel szerzi a pénzt. Nem furcsállta. Az ifjúmunkások igen. Leváltották. S csak annyit fűztek hozzá: olvassa el a Szervezeti Szabályzatot, van abban róla egy passzus. .. .Az ugródeszka veszedelmes jószág. Az ügyeskedő rá­lép erőset dobbantva — aztán esetleg, ahogy mondani szok­ták: megüti a bokáját, női szemmel A kirakat előtt ■ két lány áll a­­kirakat előtt.­­ A kirakat előterében szin­■ te vonzza a szemet a legújabb ■ divatú, trapéz vonalú szoknya- S kabátos* kiskosztüm. Nagyon­­ csinos lenne a pettyes selyem- S blúzzal! És ezt mindkettőjük S viselhetné! Ehhez a ruhához S a magas szőkének jól illene ! egy kis, lapostetejű szalmaka­■ lap, a blúz anyagából készült ■ szalaggal. Barátnőjének ez ■ semmiképpen sem lenne elő­­­­nyös, mert — amint ezt mon-­­ dani szokás — a lapos kalap 5 „nyomná” az alakját, alacso- 5 nyabbnak és kövérebbnek tűn- S ne, mint amilyen. Van azon-­­ ban itt egy másik aprómintás S ruha. Hegyes kivágása, trapéz­■ szoknyája — régen ezt „glok­■ nisnak” neveztük — az alacso­■ nyaknak különösen előnyös vi­■ sejet. A hegyes kivágás, az alac­­ csony alakját ügyesen ellensú­­­­lyozza. Magas társának inkább 5 a „hajó”-kivágása illik, nagy- S pettyes anyagból, a ruha nya- S kán és az alján sűrített pety- S tyekkel. Szépek a kisestélyi ruhák! ■ Különösen egy dúsan redőzött ■ nylonkölteménynél időztek so­■ káig, de az aszimmetrikus ká­li­bát-ruha együttest is alaposan S szemügyre vették. Szépek, de S túlságosan divatosak, s csak ar- S ra jók, hogy „egy nyáron tám- S­coljon“’ benne a gazdája, mert jövőre divatjamúlt lesz. Egy­színű, sötétkék vagy fekete taftszoknya, selyem blúzokkal — télen-nyáron szép viselet színházba, tánchoz. Az ám, szoknya! Van választék elég. Vastag és vékonycsíkos, nagyvirágos, pettyes és kockás — no meg az örökké divatos sima — an­golos ballom­vászon. Molett barátnőnk kissé túl sokáig időzött egy nagyvirágos szaténkartonnál és a hozzáillő szép nylonblúznál. Tusakodott önmagában. Pedig, ha szoknyát vásárol, helyesen teszi, ha le­hetőleg sötétebb színűt és egyenesvonalút választ. Eh­hez semmiképpen se viseljen nylonblúzt — nehéz ízlésesen „aláöltözni” — hanem inkább aprókockás zefírt. A maga®, szőke lány köziben a kirakat túlsó végében sze­rénykedő „zsákruhával” ba­rátkozik. Még újdonság és szo­katlan a vonala, de van egy nagy előnye: könnyen szabha­tó, varrható, házilag is elké­szíthető. Aki pedig nem akar­ja „zsákként’“ hordani, visel­heti övvel is! A két lány nézelődése vé­getért. Választottak. És olyat vásárolnak, amely szép és mu­tatós és ha nem is a leges­legújabb divatú, de külsejük­nek, egyéniségüknek megfelel. K. Gy. Nem lehetne okosabb sorrendben? A lágymányosi új lakótelep fővárosunk egyik legnagyobb méretű építkezése, öröm látni, hogy a szép ütemben épülő, ügyes beosztású házak mint telnek meg egymás után a boldog családokkal, hogyan népesítik be az utcákat és udvarokat a jókedvűen hancúrozó gyermekek. Az építővállalat általában megfelelően gondoskodik arról is, hogy a lakók által észlelt hibákat rövid időn belül kijavítsák. Mégis van a telep lakóinak bosszúsága , és ez a lakó­telep útjainak az állapota. A legutóbbi időkig gidres-gödrös, poros föld­utakon, esőben pedig nyakig sárosan lehetett csak megközelíteni az egyes tömböket. Most, hogy hozzákezdtek itt és ott a végleges aszfaltútak építéséhez, ez is eléggé vonta­tottan és­­ a laikus szemével, tervszerűtlenül folyik. Tekintettel arra, hogy azért remélhetőleg a lágymányosi lakótelep útjai végül is elkészülnek, a dolognak inkább csak az „elvi” része tarth­at érdeklődésre számot. Sajnos, nagy épít­kezéseinken még ma is divat, hogy előbb elkészítik az objek­tumokat, s csak utána a hozzájuk vezető utakat. Ennek azután a lakók tengernyi hosszúságán túl komoly anyagi kihatásai is vannak. Nem nehéz megérteni, hogy az úttalan utakon sokkal­ta lassúbb az építőanyag szállítása, beragadnak a szekerek és tönkremennek a tehergépkocsik. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában és számos más or­szágban ma már nem kezdenek el nagyobb építkezéseket anélkül, hogy előbb ne építenék fel a végleges utakat. Nem lehetne végre ezt a józan ész által diktált tapasztalatot ne­künk is alkalmaznunk? B. R. LAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Ne dobja el! AAŐrizze meg JÚLIUS HAVI MOZIJEGYEIT és összegyűjtve küldje be a MOKÉP propaganda­osztályra (Budapest, V. Báthory u. 10.) A legtöbb jegyet beküldők között értékes jutalmakat sorsolunk ki I. díj 1 db MOSÓGÉP II. díj 1 db FÉNYKÉPEZŐGÉP III. díj 1 db PORSZÍVÓ Ezenkívül 50 db 50,5 Ft-os vásárlási utalvány kerül még kisorsolásra Feltételek: egy személy egy előadásról csak 1 db mozijegyet küldhet be BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 7. Sorsolás: augusztus 20. és szeptember 1. között JÁRJON TÖBBET MOZIBA! Ne dobja el mozijegyét, érdemes összegyűjteni!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék