Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-20 / 51. szám
Tisztelettel hajtjuk meg a zászlót 7 Negyven esztendővel ezelőtt, 1918 december 30-án este is nagy esemény történt a Társadalmi Múzeum Eötvös utca 3. szám alatti helyiségében. Az IOSZ, az egy hónappal előbb alakult ifjúmunkás szövetség szakított az opportunizmussal, kimondta teljes elszakadását a szociáldemokrata párttól és hatalmas többséggel kommunista irányelveket fogadott el. Ezzel, — bár a szövetség csak később vette fel a KIMSZ nevet — 1918 decemberének utolsó előtti napján megalakult Magyarországon a kommunista ifjúsági szövetség. Négy évtized! Négy, harcban, küzdelemben, munkában eltelt évtized. Ha most csak eseményeket villantunk fel , megbocsátson az olvasó, de esztendők harcait felölelni, kötetek kellenek. Nagyszerű emberek gárdáját kellene bemutatnunk: Lékai Jánost, Kilián Györgyöt, Kulich Gyulát, Ságvári Endrét és a többieket. Nagyszerű események sorát kellene felelevenítenünk: a KIMSZ harcát a proletárdiktatúra megteremtéséért, ifjúkommunista hősök helytállását a 19-es Magyar Vöröshadsereg soraiban, illegális túrákat, tüntetéseket, partizánharcokat, a harcot a Szabad Magyarországért, s a KIMSZ utódainak, a felszabadítási ifjúsági mozgalomnak, ifjúsági szövetségünk mai tlstének fontos mozzanatait. De az olvasó — aki előtt most felvillan egy-egy kép a 40 esztendő előtti múltból, aki megismer egy-egy történetet ifjúkommunista elődeink harcából a szabad, demokratikus és független Magyarországért, ne feledje, vérrel írták a KIMSZ történetét. Ne feledje, büszkeség, sokra kötelező büszkeség ma a KIMSZ utódjának tekinteni a mi ifjúsági szövetségünket. Tisztelettel hajtjuk meg a zászlót az előd, a példakép előtt. Az Ifjú Proletár, a KIMSZ lapja már 1919. január 7-én megjelent és segítette a Kommunista Ifjúsági Szövetség harcát a párt oldalán a proletárdiktatúra megteremtéséért. Ifjúmunkás és tanoncsztrájkok, tüntetések követték egymást ez idő tájt. Az őszirózsás forradalom még nem hozta meg az áhított szabadságot, emberi jogokat. A KIMSZ első perctől ezt a jelszót írta zászlajára: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!’* És ez a jelszó százezrek szívében talált visszhangra. Ezzel a jelszóval vonultak fel 1919 januárjában Budapesten a tüntető tanoncok. íme az egykori krónikás, az Ifjú Proletár így jegyezte fel az eseményeket: AZ ELSŐ LÉPÉS ,A főváros és környékbeli ifjúmunkások hatalmas tüntetése" „A hideg és szürke reggelen százával tódultak a legfiatalabb proletárok a Hunyaditérre. A vágy az új és jobb élet után kergette ki őket az utcára. Testükön ennek a társadalomnak nyomaival: véznán, sápadtan, rongyosan jöttek el, de szemeikből nem lehetett kitépni a fiatalos fellángolást. Tudták, miért jöttek. A mai társadalom ellen lázadtak fel hangos szóval, a mai kizsákmányolás ellen villantották meg parázsos énekek melódiáit. Fajcó köd burkolta be a tömeget. Karjukat egymásba fonták. Ismét felhangzott énekük: „A szabadság honába tartunk.” A menet megindult. És elől a széles zászló vöröslödt ki. A betűk áttörték a reggeli szürkeséget. „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok.” Úgy ám! Nem leszünk!... A Hunyadi tér unalmas képe mintegy varázsütésre eltűnt. Mindenütt lelkesen tárgyaló csoportok. Itt-ott már feltűnik egy-egy piros zászló és egy-egy jelzőtábla a következő felírásokkal: , „Követeljük az 1884-iki gyalázatos tanonctörvény eltörlését!” „Követeljük a nappali tanoncoktatást!” Majd rendes négyes sorokban hatalmas csoportok olvadnak bele a gyülekezők tömegébe. Nemsokára már el sem férnek a téren, kiszorulnak a mellékutcákba is... Az egész tömeg négyes sorokban állt fel, és megindult a beláthatatlan hosszú sor, élén egy kifeszített piros zászlón a következő felírással: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!” Munkásdalokat énekelve és a mozgalmat éltetve vonult végig a tömeg a legpéldásabb rendben az Andrássy úton, Fürdő utcán és a Lánchídon át a Kereskedelmi Minisztérium Lánchíd utcai palotája elé.” Az Ifjú Proletár, 1919. január 20. £ & $ ~yjí 7 ■y A párt, a KIMSZ, a dolgozó tömegek harca sikerrel járt. 1919. március 21-én megszületett a Tanácsköztársaság! Új erőre kapott az ifjúmunkásmozgalom is. 1919. június 18-án nagy eseményre került sor az ifjúsági szövetség történetében: a KIMSZ megtartotta első kongresszusát. A Kommunista Párt, amely mindig édes gyermekének tartotta az ifjúsági szövetséget, nagy szerek a fiatalok felé. A párt lapja, a Vörös Újság, így írt a KIMSZ I. kongresszusáról: 23 tatám. * Vg&g PWtXJETAajAI EGYESÜLJETEK!* MMuaasrix ’ ‘..... &SA . PRoauawcm AWftsatAíat flűtOvKT- I Afiyatcraaafo vx*> áUttyinteBta MMwmitnunMi «rrnuoma. KJUMate* MJM, Iflumuaításafc! ElvfárMk! A m mt»rn#ckm*te totMtésár# az *g+*z is járnunk Ás*a#a 1s nteré&i f «**»/ jurius 25-én az $ ****** to* lámád*««*, * m*t3**far**«o* »tere«* Az Ifjú Proletár tüntetésre hívja a fiatalokat. TÁMOGASSUK A DOLGOZÓ IFJÚSÁG MOZGALMÁT! " ly A külső és belső ellenség együtt szövetkezett a Magyar Tanácsköztársaság megdöntésére. A tapasztalt frontharcosok mellett 1-r fiatal fiúk tíz- és tízezrei fogtak fegyvert a proletárhaza védelmére. Ifjúmunkások, diákok, parasztfiatalok jelentkeztek tömegesen önként a magyar Vörös Hadseregbe, hogy fegyverrel védjék meg a munkáshatalmat. A ViI/A csoport jelentkezik A VÖRÖS HADSEREGBE A KIMSZ (Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége) pesti VII/A. csoportja éppen gyűlést tartott a burzsujoktól elvett Erzsébetvárosi kaszinó nagytermében, amikor a napirendet megszakítva, egy elvtársunk bejelentette, hogy a szovjetnek sürgős szüksége van az ifjúmunkásokra a fronton. Az egész csoport — körülbelül kétszázan lehettünk— egyszerre átérezte a forradalmi kormány felhívásának fontosságát. Az ifjúmunkásoknak a forradalmi fronton a helyük! Azonnal határozatban mondottuk ki, hogy mindenki jelentkezzen a kaszárnyában fegyveres szolgálatra. Másnapra már katonaruhában és fegyveresen láttuk egymást viszont és egy hét múlva különböző frontokon harcoltunk Tanács magyarországért. Vagy tizen a csoportból a nemzetközi ezred délszláv zászlóaljába nyertünk beosztást és április 29-én már a demarkációs vonalon voltunk. Május 1-re Kaposvárra vezényeltek bennünket, ahol egy hatalmas népgyűlésen tíz kü„Nagyszerű eseménye lesz holnap a volt új városháza épületének, melyről a rohanó események, a tanácsok első kongresszusa, a proletariátus világra szóló harcának forgatagában meg kell emlékezni. Míg a volt osztályparlamentben a Tanácsok Kongresszusa folyik, az új városházában az ifjúmunkások tartják országos gyűlésüket. Olyan kép ez, mely mélyen bevilágít az új társadalmi rend életébe. Az ifjak, értékes, nagyrabecsült harcostársaink a proletárdiktatúra előtt, most tartják gyűlésüket, most erősítik a szövetséget, hogy megállják helyüket a tanulásban és harcban a proletárdiktatúra idején, hogy ők és minden ifjú társuk, dolgozó munkás, ember legyen a kommunizmus idején. Tanulni, dolgozni, szervezni, agitálni akarnak az ifjak, s minden szeretetünk, minden segítségünk legyen az övék. Zászlójukra, melyre ők maguk írták fel: „Mi már nem leszünk kizsákmányolt proletárok!” hadd írhassák fel, hogy ők édes gyermekei a proletárhazának. Ne legyen senki a felnőtt munkások között, aki bántja, aki elnyomja őket. Elég volt nekik a régi szenvedés, mert kétszeresen elnyomottak voltak az ifjúmunkások. Űzte, hajtotta, kizsákmányolta őket a tőkés, fiatal testük és lelkük szörnyű igában senyvedő... Ennek többé előfordulni nem szabad ... Úgy emelje fel bárki is az ifjúmunkásra a kezét, hogy a szocialista jövőt bántalmazza! Úgy bánjunk el minden ifjú- munkást bántalmazóval, mint a szocialista jövő ellenségével. Támogassuk, szeressük az ifjúmunkásokat. Ők minden reménységünk, bizodalmunk, ők a mi munkánknak az értelme. Jól harcoltak, legyenek egyenjogú társaink az ifjak.Klönböző nyelven ismertették a nap fontosságát és azokat a feladatokat, amelyeket a városi és falusi dolgozóknak együtt kell megoldandók. , Párisi Munkás, 1927. március 19. 1912. március 15. Ott vannak függetlenségi tüntetésen a Petőfi-szobornál rendezett az ifjúkommunisták is. £ &£ A Tanácsköztársaságot leverték, rettenetes, nehéz idők következtek. A párt tagjainak és az ifjúkommunistáknak is illegalitásba kellett vonulniok. De az ifjúsági vezetők jól tudták, hogy nagy szükség van az ő szavukra. Szakszervezeti ifjúsági csoportokban, sportegyesületekben, láttak munkához — mindenütt, ahol a fiatalokat megtalálhatták. Ezernyi módját eszelték ki, hogyan segíthetnének bajbajutott társaikon. Gyűjtöttek a Vörös Segély részére, segítették a bebörtönzöttek, a munka nélkül maradtak családtagjait. Az alábbi történetet a IX. kerületben egy alkalommal összehívott ifjúsági találkozón mondta el mai fiataloknak egy idős asszony, a KIMSZ egyik régi harcosa. Ifik egy illegális túrán. ELVTÁRSI SEGÍTSÉG ÖSSZEHÁZASODTAK és jött a gyerek. Jött, méghozzá olyan gyorsan és pontosan, mintha expressz ajánlva rendelték volna. Örömmel köszöntötték is, csak az szomorította szívüket, hogy az ifjú apa munka nélkül volt, s így egyetlen lyukas garas nélkül kellett fogadni a kis trónörököst. Még annyi pénzük sem volt, amiért szép új ingecskét vehettek volna. Szerencsére akadt a háznál egy fehér gyolcslepedő, azt darabolták fel. Pólyát, a mama tollas párnájából szerkesztettek. Pelenkául pedig elnyűtt férfi- és női ingek rongyai szolgáltak a kis Ferkónak. Az apa, az „öreg” Ferkó hiába járta el félszázig a lábát, hogy munkát szerezzen, sehol sem akadt szerencséje. Az élet meg fogyott, nem volt semmi kitartásuk, pedig a gyerek mindég éhes, az asszonynak meg táplálkozni kellett volna. Nagy anyó kiforgatta a zsebeket, átkutatta a ládafiát, megnézte a fellelhető összes ráncokat, de nem lelt semmi örömet. ODAKINT az ablak alatt macskák farsangoltak, behallatszott a nyávogásuk. Enyhe tavaszi szél cirógatta az ablakot, a felhőtlen égbolt bőkezűen szórta a csillagfényt. Valaki kopogott az ajtón. — Tessék — nyögte az apa. Hosszú póznaforma legény lépett a szobába. Nyomában két lány, majd másik három fiú. Úgy megtelt a kis zug, hogy moccanni sem lehetett. — Jóestét, jóestét — köszöntek sorban. Aztán nekirontottak a rivásra fakadt apróságnak. Először az egyik lány kapta ki anyja karjából, cuppanós puszit nyomott az arcára, majd tovább adta a másiknak. Az is megcsókolta, megnézegette, beszélt hozzá, próbálta vigasztalni, de nem hatott. — Ejnye, ejnye, de jó torkod van! — kacagott nagyot és visszanyújtotta a gyermeket anyjának. — Gratulálok — fordult az apához, — derék fiad van. Gratuláltak a többiek is. Az ember, megköszönte szépen, illendően. Fáradt, szomorú szemében — ha csak egy pillanatra is — felragyogott az apai büszkeség. — Mi van veled? Dolgozol? — kérdezte a „hosszú”. — Sajnos, nem. — Kár. Pedig most elkelne a pénz. Nekem nagynehezen sikerült elhelyezkednem a tejüzemnél. — Az jó. És a többiek? — Mindegyiknek van helye. Péter — mutatott egy nagydarab, mackómozgású fiúra — a pékeknél trógerol. Laci drehál a Ganzban, Imre szintén. A lányok meg a Stühmerben dolgoznak. Csak rólad nem hallottunk. Mostanában nem jársz az otthonba. — Megnősültem, aztán minden megváltozott. Igyekeztem meghúzni magamat. A múlt hónapban mégis kicsaptak az üzemből. Pocsék világ. Phü! — köpött ki maga elé. Most már senkisem figyelt a gyerekre. Az apát hallgatták, aki úgy ült előttük rongyos ingében, mint egy megtépázott Krisztus — négy élet gondjával a vállán, egyetlen falat kenyér nélkül. — Na, majd kerítünk valami állást — mondta a hoszszú. Hangjának bizonytalansága azonban elárulta, ,hogy maga sem hisz a sikerben. AMILYEN ROBAJJAL JÖTTEK, ugyanolyan robajjal szedelőzködtek. Búcsúzóul mégegyszer megríkatták a kicsit, aztán eltűntek a Szűk ajtónyitásban. — Ki ez a hosszú bolond? — kérdezte nagyanyó, miközben sajnálkozva babusgatta a durva kezektől megríkatott unokát. — Tejes — szólt elgondolkozva Ferkó. — A munkásotthonból ismerem. MÁSNAP REGGEL pedig a tejes a maga üveg tejét, amit fizetségül reggelire adtak neki, odarakta a kocsira a többi közé. Azután útba kerítette a kis utcát és megállt a ház előtt, ahol sohasem szokott megállni a tejes. Óvatosan odalépett a zsebkendőnél ablakhoz, hogy elhelyezze a gyermeknek valót. És akkor, mintha hirtelen megcirógatták volna az arcát, elmosolyodott, öt kifli és két zsemlye nevetett felé a csöppnyi párkányról. Egyiket megtapintotta, még meleg volt. Melléjük állította a fejet. Amikor ismét felugrott a kocsira, Pétert, KIMSZ-csoportjuk másik tagját, a pékek kihordóját látta kilépni a szomszéd kapuján. (Gerencsér!) "v - ■ •, ‹ - !‚*%» 4MM I. V. %*■ áSi * i - *7,& . . , 'Vg7 ».>,<• f» * ' ', | .... .U..r[.--J is :> i A kommunista párton belül működő fiatal kommunista „Mari csoport tagjai 1944. október 6-án felrobbantották Gömbös, fasiszta miniszterelnök szobrát. Ezrek vagyunk, de milliók leszünk" — hirdette az egykori ifjúmunkásdal. De ők, az ezrek hatalmas részt vállaltak is abból, hogy mi, mai milliók szabad hazában élhessünk, hogy valóra válhatott a KIMSZ első jelszava és mi már valóban nem vagyunk és soha többé nem leszünk kizsákmányolt proletárok. Ezért, mi mai fiatalok, kiszisták és nem kiszisták, a ma ifjú nemzedéke, soha nem múló hálával, tisztelettel őrizzük az első harcosok, az elődök emlékét, őrizzük azzal, hogy gátat építünk az áradó Dunának, őrizzük azzal, hogy lecsapoljuk a mocsarakat és új termőföldet adunk a hazának, őrizzük azzal, hogy fiatal két karunk erejével, és minden tudásunkkal a mi szabad hazánk, a mi szocialistajövőnk építésén fáradozunk. És tanulni akarunk tőlük, mi, mai kiszisták a tíz, a húsz, a harminc, a negyven évvel ezelőtti ifjúkommunistáktól. Tanulunk elvhűséget, hazaszeretetet, bátorságot, kitartást a munkában, tanulásban, bátorságot, s ha kell, önfeláldozást is a párt ügyéért. : ■■ ■■■■m■ ■■ :■■■ ■ ■ ■■ : : ■ : ■ ■ ■ ■ ■ : ■ : A KIÜRÍTÉS 1944 decemberében a német fasiszták és magyar pribékjeik, a nyilasok ki akarták üríteni Csepelt, hogy aztán a gyárvárost a közelgő szovjet csapatok előtt hadszíntérré változtassák. Az ifjúkommunisták hatalmas tüntetést szerveztek, melyen a község lakossága tiltakozott a kiürítés ellen. A tiltakozás eredménnyel járt, de a tüntetés fiatal szervezői közül kettőt a nyilasok elfogtak és a csepeli nyilasházban kínozták, faggatták őket társaik felől. Társaik Kormos László vezetésével megtámadták a nyilasházat és kiszabadították onnan az ott őrzött foglyokat. Kormos László a nyilasokkal vívott közelharcban hősi halált halt. Amikor másodszor sétált el a ház előtt, szembe találkozott Péterrel. A nyurga fiú szeméből most is huncut szikrácskák pattogtak, nem látszott rajta semmi félelem. Úgy mentek el egymás mellett, mintha soha sem találkoztak volna még. Péter kényelmes léptekkel haladt el mellette, s egyenesen a nyilashoz kapujában ácsorgó őr felé tartott. Laci a szeme sarkából óvatosan nézte. Egy pillanatra megrémült. Csak nem ront el mindent ez a kölyök? Aztán megnyugodott. Péter odalépett az őrhöz, sapkájához emelte a kezét, s tüzet kért. Aztán folytatta az útját. Laci megértette.- Ideges a gyerek, s valamivel be akarta bizonyítani a bátorságát. Már harmadszor sétált el a ház előtt, amikor az őr felfigyelt rá. Észrevett — futott rajta keresztül a gondolat, s valami forróság öntötte el. Érezte, hogy elkezdődött. Nyugodt lélekkel átsétált az utca másik oldalára, és megállt a nyilasház mellett húzódó kőkerítésnél. Látszólag belemélyedt egy hatalmas falragasz olvasgatásába. Az árpádsávos egy darabig toporgott, aztán felé indult: — Mit ácsorog itt? Nincs jobb dolga? — Nem látja? Olvasok! — válaszolta Laci nyugalmat erőltetve hangjára. Az őrt meglepte a fiú bátor, szinte kihívó hangja. Nem ilyet vert, s most egy pillanatig nem tudta, hogy mihez kezdjen. Aztán közelebb lépett hozzá és ütésre emelte a kezét, hogy valahogy visszaállítsa tekintélyét. Ahogy azonban belenézett a fiú elszánt arcába, visszahökölt. — Lódulj innen! — förmedt rá. Laci azonban nem tágított. Hiszen éppen az volt a terv, hogy a nyilas belekössön. Úgy tett, mintha a plakátot olvasná, félszemmel azonban a nyilast figyelte. — Nem értetted? Lódulj innen! — támadt az ismét rá, most már dühösen. — Jogom van a plakátot elolvasni. — fordult feléje a fiú. — Majd megmondom én mihez van jogod. — válaszolta gúnyos hangon az árpádsávos, s megragadva Laci karját, igyekezett őt magával vonszolni. Laci csak gyengén ellenkezett. A kapuból újabb két árpádsávos sietett az őr segítségére s a fiút most már egyesült erővel magukkal vitték. Laci a kapuból félszemmel hátra pislantott. Elégedetten látta, hogy Feri és Péter gyors léptekkel sietnek a nyilasház felé. A sarkon feltűnt Szabó Jani és Ács Pali is. Eddig minden jól sikerült, pontosan úgy, ahogy tervezték. A nyilasok közös erővel betuszkolták a ház egyik ajtaján, közben nem kímélték tőle öklüket. A folyosóról egy szobába lökték be, ahol szembetalálta magát egy barnaképű, hosszúnyakú, zöld félbőrkabátot viselő nyilassal, aki az íróasztala mögötti karosszékben terpeszkedett és vizespohárból éppen valami pálinkafélét kortyolgatott. Valami főnök-féle lehetett, mert a kapuőr, akivel az összeütközése kezdődött, alázatos hangon tájékoztatta őt a történtekről : — Amikor távozásra szólítottam fel, belémkötött és megütött. — Nem ütöttem meg — javította ki Laci nyugodt hangon. — Nem kérdezte senki! — üvöltötte a bőrkabátos. Arca eltorzult, mintha kutya marta volna meg. Felugrott az íróasztal mögül és gyors léptekkel Laci előtt termett. — Mit kerestél erre? Miért ácsorogtál a ház előtt? — Reggeli egészségügyi sétámat végeztem — válaszolta Laci nyugodt hangon. — Szemtelenkedsz? — kérdezte a bőrkabátos dühtől remegő hangon. — Eltaposlak, te kutyafajzat. Laci igyekezett nyugodt képrét vágni, de belül valami furcsa remegés indult el a gyomra tájékáról. Időt kell nyerni — hajtogatta egyre magában, s igyekezett gyengeségén erőt venni. — Mit kerestél erre? — csattant ismét a bőrkabátos kérdése. — Már megmondtam. Az egészségügyi sétámat végeztem. — Te!! — üvöltötte a bőrkabátos, s nyála belefreccsent a fiú képébe. Ütésre emelte öklét, de mielőtt lecsaphatott volna, olyat kapott az állára, hogy hátravágódott és fejét beleverte az íróasztal szélébe. Társai meglepedtek a váratlan eseménytől, s néhány pillanatig dermedten bámultak a zömök, feketehajú fiúra. Ez elegendő időt jelentett Lacinak arra, hogy az íróasztal mögött keressen menedéket. A nyilasok fegyverükhöz kaptak, delövéseiket felfogta az íróasztal. Laci lövései azonban célbataláltak. Az égyük nyilas szétvetett karokkal zuhant arccal előre, a másik megfordult a tengelye körül és neki esett a harmadiknak, aki ijedten igyekezett szabadulni váratlan terhétől. Laci felhasználta a keletkezett zűrzavart, kiugrott az ajtón és sietve rohant végig a folyósón. Tudta, valahol a folyosó végén van a pinceajtó, amely mögött a foglyokat tartották. Hallotta, hogy az udvaron társai is működésbe léptek és szaporán dörögtek a fegyverek. Az ajtó mögött álló őr izgatottan figyelte a kívülről behallatszó lövöldözést és nem tudta eldönteni mitévő legyen. Az elébe toppanó fiútól úgy meglepődött, hogy ideje sem maradt lekapni a fegyverét a válláról. Laci a kezében szorongatott pisztollyal akkorát csaptt a fejére, hogy belesajgott a tenyere. A nyilas, mint egy homokzsák gurult le a pincelépcsőkön. A pince mélyéről hangok hallatszottak. Itt vannak — töltötte el Laci szi- fi, vét az öröm, s rohant le a lépcsőkön, hogy minél előbb karjaiba szoríthassa bajtársait. — Laci! — kiáltott fel valaki a sötétben. — Pista — rohant oda hozzá a fiú és zokogva ölelte át Ág Pista vállát. A visszafojtott idegesség most robbant ki belőle. Erőt vett magán és a többiek felé fordult. — Gyerünk fiúk! menekülnünk kell. Ág Pista az eszméletlen őr fegyverét vette magához, egy másik fogoly az őr pisztolyát fogta kezébe. Felsorakoztak a pinceajtó előtt. — Ha kinyitom az ajtót mindenki fusson, amerre lát. Hirtelen feltárták a pinceajtót és kitódultak a folyosóra. Ott egy lelket sem találtak. — Jól dolgoznak a fiúk, — állapította meg elégedetten Laci. A kertből és a szobákból lövöldözés hallatszott. — Karcsi a nyolcas szobában van — fogta meg Ágrista Laci vállát. — Most vallatták. A nyolcas szoba ajtaja előtt megtorpantak egy pillanatra. Azután Laci megragadta a kilincset és lenyomta. Az ajtó zárva volt. Pista félretolta Lacit, két lövést eresztett a zárba, s nekivetette izmos vállait az ajtónak. A következő pillanatban a három barát már egymás karjaiban volt. Nem volt idő azonban az érzékenykedésre. Laci egy pisztolyt nyomott Karcsi kezébe és indultak kifelé. A folyosó egyik ablakát szemelték ki, hogy azon keresztül kiugrálnak a kertbe. Már csak két lépés választotta el őket az ablaktól, amikor a folyosó végéről lövések dörrentek és a golyók süvítve húztak el a fejük mögött. — Gyerünk a szobákon keresztül — kiáltotta Laci, s az első ajtón beugrott. Társai követték. A szobában öt nyilast találtak, akik az ablakból lövöldöztek a kert felé. Annyira meglepődtek a hátukba került fiúk láttán, hogy kétségbeesésükben azt sem tudták, hol keressenek menedéket. — Az ablakhoz! — kiáltotta Laci, miközben két lövést adott le a fedezéket kereső nyilasokra. Hatalmas ugrásokkal rohantak keresztül a szobán. Elsőnek Karcsi ugrott ki az ablakon, aztán Pista követte. Laci maradt utolsónak. Az ablaknál még visszafordult egy pillanatra és két nyilast, akik a szekrény mögül éppen lövésre készülődtek, megsebesített. Az íróasztal mögül azonban egy harmadik rálőtt a fiúra. A lövés Laci vállát érte. Érezte, hogy karján meleg vér csorog végig. A második lövés ugrás közben találta el. Arccal előre belebukott egy virágágyásba. Ág Pista azonnal ott termett mellette, levetette magát a földre, és tüzelni kezdett az ablakok felé, hogy visszatartsa onnan a nyilasokat. A többiek futva siettek segítségükre. Laci felemelkedett s rájuk kiáltott: — Vissza! Menjetek vissza! Meneküljetek! Pista megragadta a sebesültet, fel■ ■ ■■■■■■■« ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ emelte s húzta magával. Az ablakból azonban olyan erős tüzet zúdítottak rájuk, hogy kénytelenek voltak ismét a virágágyások között fedezéket keresni. — Menekülj! — parancsolta Laci Ág Pistának. Mellében égető fájdalmat, érzett. Szája szélén apró vércseppek jelentek meg. — Itt maradok! — válaszolta Pista elszánt arccal. — Menj, ha mondom! — förmedt rá és sérült kezét mellén a sebre szorította. Minden szó nehezére esett. — Nem értetted? Menekülj... parancsolom! Pista kezdett visszahúzódni a kapu felé. Közben minden golyóját kilőtte az ablakokban előbukkanó nyilasokra. A kapunál egy pillanatra megtorpant, meghúzódott a kapu egyik oszlopa mögött s várta, hogy Laci utána induljon. Laci maga elé helyezte az eddig inge alatt őrzött kézigránátokat. Az elsőről fogával leszakította a biztosítékot és félig felegyenesedve a földről behajította az egyik ablakon. A robbanás megrezgette az egész házat. Mikor a második gránátot vette a kezébe, egy nyilas feje bukkant elő és géppisztolyának csöve Laci felé irányult. A sorozat talált, a fiú megingott, de aztán a kézigránátot bevágta az ablakba. Az újabb robbanás után egy pillanatra csend ülte meg a házat. Laci visszahanyatlott a földre. Már nem érzett semmi fájdalmat. Sikerült... sikerült... Egyre csak ez motoszkált az agyában. Ereje teljesen elhagyta, már mozdulni sem tudott. Szeme még világosan látott mindent, ami történik. Látta, hogy a ház ablakai kiszakadtak helyükről és füst és por gomolygott ki rajtuk. A fiúk már messze járhattak. S távolról a község déli részéről ágyúdörgést hozott füléhez a hűvös téli szél. A dörgés mintha egyre közelebb, közelebb jött volna. S egyszer csak úgy érezte, mintha már a szomszéd utcából hallaná. És a kiürítés végleg elmaradt. Szabó Béla :■■■■i■ :■■ .