Magyar Ifjúság, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-03 / 1. szám
AZ ÁRRENDEZÉSSEL évi 320 millió forintot takarít meg a laknaapg Az új év első napján —áruforgalom csupán fél százan mint ezt a napilapok hírül tékát érintő, mintegy 330 miladiák — a párt és a kormány újabb fontos intézkedést hozott: az iparban és az építőiparban új termelői árak lépnek életbe s ezzel együtt január 1-től módosul néhány fogyasztási cikk kiskereskedelmi ára is. Ezt az intézkedést az tette szükségessé, hogy az alapanyagiparban s így a feldolgozó iparban is a termelői árak sok esetben megközelítően sem tükrözték a gyártmányok tényleges önköltségét. A régi termelői árrendszer még a népgazdaság 1950-es termelési feltételeire és szerkezetére épült. Márpedig azóta úgy a népgazdaság szerkezetében, mint az ipar technikájában, a költségtényezőkben lényeges változások történtek. Éppen ezért volt már évek óta megoldásra váró feladat az új termelői árrendszer bevezetése. Ezzel kettős a cél: egyrészt minimumra csökkenteni az iparban az állami dotációt s ugyanakkor elérni, hogy a termelői árak jobban tükrözzék a termékek önköltségét. Az új árrendszer a gazdaságosabb termelést szolgálja. A párt és a kormány újévi intézkedése folytán szükségessé vált néhány, a lakosság ellátása szempontjából másodlagos cikk fogyasztói árának emelése is. A kiskereskedelmi hó forint évi kihatású emelést azonban bőségesen ellensúlyozza a 650 millió forint évi kihatású fogyasztói árcsökkenés. Csupán a zsír és a szalonnafélék árának csökkenése, a vendéglátóiparban végrehajtott árrendezés, valamint vidéken az egységes háztartási és világítási áramtarifa bevezetésével mintegy 229 millió forintot takarít meg évente a lakosság. Az árleszállítás a könnyűipari cikkek közül is több textil, ruházati és cipőipari terméket érint, így például a férfi és női nylon holmik ára mintegy 5—25 százalékkal csökkent. A petróleum ára 2 forinttal, a benzin ára 1,30 forinttal lettolcsóbb. Mindent egybevetve az új ipari termelői árak bevezetése azt jelenti, hogy a fogyasztói árak részleges módosításával évente mintegy 320 millió forintot takarít meg a lakosság. A most végrehajtott árrendezés is tovább növeli a lakosság, a bérből és a fizetésiből élők reáljövedelmét. Ez az intézkedés is a párt következetes politikáját tükrözi. Ugyanúgy, mint azok az intézkedések, amelyek — többek között a január 1-én életbelépő nyugdíjrendezés, a pedagógusok fizetésének emelése — eddig is születtek a nép jólétének, életszínvonalának emelése érdekében. Nem „kucserák "-hajték! cím úgy gondolom részetes magyarázatra szorul. Nem is akarok ennél többet mondani, csupán annyit, ami ennek indokolásába belefér. De vegyük talán sorjában a dolgokat Közismert pesti emberek a kocsisok, s még inkább azok, akik a téli tüzelőt szállítják a házakhoz. Egy ilyen TÜKER-fuvarnál csodálatos dolgok történtek. A kocsis lapátolta a szenet a kosarakba, a rakodó pedig hordta befelé. Egyszer csak érzi, hogy könnyebb a kosár. (Mert ők abban a pillanatban, ahogy felemelik, szinte kilóra megmondják, mennyivel több vagy kevesebb.) Nem szólt semmit, csak vitte a kosarakat. A háziasszony számolt Amikor megvolt a 15 kosár — mert ő nem vett észre semmit a csalásból — még borravalót is akart adni. De legnagyobb meglepetésére a rakodó, egy szőke, szimpatikus fiatalember, így szólt: — Köszönjük, mi megkapjuk ezért a fizetésünket. Te pedig — fordult társához — rakj meg még három kosarat, és vidd be... A kocsis, és a háziasszony egyaránt hápogott. — De hát megvolt a tizenköt kosár... •— Az igaz. De nem volt mindegyikben nyolcvan kiló. A kocsis megszégyenülten, káromkodva hordta be a fröccsre szánt szenet É s most, kedves olvasók, erre azt mondják, mint én: „Ez is ritka lehet, mint a fehér holló”. Nos, hallgassák meg az előbb említett rakodó, Elefánt Gyula válaszát. — Egy idő óta alig van lopás. Csak sajnos a közvélemény előtt ez szinte hihetetten, ezért nem veszik észre. Hihetetlen? Sok egyéb hihetetlennek tűnő, mégis megtörtént tényeket ismerünk meg. Elefánt Gyula, az újpesti FÖSPED KISZ-titkára! Igen, KISZ-titkár, ami anynyit jelent, hogy ott KISZ- szervezet van, KISZ-tagok vannak, akik már újfajta emberek. Nem akarunk példákat sorolni. Ebben a szakmában az eltulajdonításnak tradíciói vannak. S mit tesz az új? Azt, hogy mindig akad valaki, aki így szól: — *Nincs ennek semmi értelme. Én nem leszek tolvaj. Ha kocsis, akkor odadobja a hajtószárat. — Csináld egyedül, én kiszállok. Ha rakodó a KISZ-tag. — Hordd be magad, én majd nézlek. S a beszélgetés egyre több „,hihetetlen” dologról ad hiteles bizonyítékot. — De azért még megisszák a magukét? — kérdezem. — Nevetni fog, nem! — mondja Elefánt Gyula. — Persze butaság lenne állítani, hogy közöttünk bárki ne inna, ha jólesik. De munkában soha. Furcsa az is, hogy magyarul beszélünk, azaz nem a jól ismert zsargonban. — Persze — hangzik a válasz —, mert minket a közmondás is népszerűsít. Káromkodik, mint a kocsis. Pedig mi is kulturálódunk, tanulunk. Televízió, rádió lemezjátszó, könyvtár tanúskodik erről. Mindezt a kultúrhelyiségben gyakran keresik fel a fiatalok. — S mi van a „kucserokkal”? Ha jól tudjuk, így hívják a kocsisokat. — Hívták. Mi szakmásítva vagyunk. Nem kucserok, hanem hajtók, és nem trógerek, hanem rakodók. Itt hangzott el tehát a magyarázatra váró mondat, amely a címben szerepel. S most, amikor a magyarázat végére értünk, hadd tegyünk hozzá még annyit: nem szentté avatásról van itt szó. Csupán a közvélemény tájékoztatása ez arról, hogy minden változik, előre halad. Kovács György HUSZÁRVÁGÁS amásodik félidőben Takarékosság - Pazarlás 3:2 (1:2) a Ganz KK-ban Ennek a nem 90 perces mérkőzésnek az „első félidejét” még a múlt év június derekán „közvetítettük” a Ganz Kapcsolóból. Akkor a gyár fiataljai már hónapok óta mérkőztek a Kőbányai úton, hogy rendbehozzák szénájukat, s eredményeket érjenek el a takarékossági mozgalomban. A mérleg serpenyője akkor a pazarlás oldalára billent... Százezres értékű anyagok „tűntek el” a hanyag anyagkezelés miatt, divattá vált, hogy egyesek társaik helyett is bélyegezzenek reggel a bélyegző óránál. Sok jó alkatrész a hulladékba került, a présműhely pedig a notórius vándormadarak átjáróháza lett. Ez, és sok más negatív tényező okozta, hogy a „nagy mérkőzés” első félideje 2:1-re alakult a pazarlás javára. A második félidő elején viharos erejű támadásba kezdtek a gyár kiszistái a pazarlás ellen. Ezt megelőzően a nyári „uborkaszezonban” a KISZ-szervezet egy taggyűlésen alapos fejmosást tartott. A titkár referátuma után a fiatalok is egyetértettek abban, hogy a helyzet tarthatatlan, mielőbb tenni kell valamit. Aztán minden dobraverés nélkül megkezdték a „rendcsinálást”. Újjászervezték a „takarékossági válogatott tizenegyét” és rögtön akcióba kezdtek. Felújító brigádot szerveztek, felkutatták a gyár területén az elfekvő készleteket, a gazdátlan készülékeket. A felújított készülékeket a gyár adta el leszállított áron. A két alapszervezet tagjai egymással vetélkedve dolgoztak társadalmi munkában, a húszórás mozgalomban. S miközben kialakult a „ranglista”, — Szvitek István lett az első, 40 órával, Keserű Lajos 34 órával, Timcsák Magda 28 órával —, elkészült ezerötszáznegyvenkét darab fotocsipesz, amit elfekvő alkatrészekből válogattak ki. Csupán ezzel több mint 10 000 forintos megtakarítást értek el. A gyár fiataljai részt vettek a papírgyűjtésben is, és rövid idő alatt több mint ezer kilogramm papírt gyűjtöttek össze. A kapcsolótadóműhelyben a profilváltozás miatt veszélyben volt a terv teljesítése. A fiatalok társadalmi munkában segítették a gyártmányok határidőre való elkészítését. A KISZ-bizottság kezdeményezésére a gyár takarékossági brigádja megkezdte a selejtes bakelit alkatrészekből a színesfém érintkezők kiszerelését is. Ezt újra felhasználják. Eddig a színesfém-részekkel együtt a bakelit-anyagot eltüzelték a kazánházban. Igaz, nagyon kormolt, de jól ésett. A fiatalok kezdeményezése megszüntette ezt a „tüzelőanyagot.” A lakásnélküli ifjú házasok is akcióba kezdtek: brigádot alakítottak, s társadalmi munkában dolgoznak a budapesti lakóház -építkezéseken. Nagy László, Szeiler Oszkár, Dezső János, Horinka István már több száz órát dolgoztak az újpesti Kiliángarázs, a Rákóczi úti OTP- lakás, az újpesti ifjúsági lakótelep építkezésén. Egy szó mint száz, a gyár fiataljai a takarékossági mozgalom közeledő egyéves évfordulójára — becsületükre legyen mondva — kiköszörülték a csorbát. S noha nem csaptam fel játékvezetőnek, megítélésünk szerint a most folyó „második félidőben” már 3:2-re vezetnek. S ha a „tartalékokat" is bevetik a küzdelembe, még jobb eredményeket éshietnek el. A fiatalok közül többen „felfedezték", hogy az inkurrens anyagok között nagy halom lombfűrészkeret és más alkatrész található. Ezeket megjavítják, alkatrészeket készítenek hozzá, s így értékesítik. Fél éve zömében a hibákról írtunk! Tavaly savanyú arccal köszöntötték az új évet a Ganz K. K. dolgozói. A nyereségrészesedéskor egy vasat sem kaptak, mert deficites volt a vállalat. Most, „újévi hírként’’ elmondhatjuk: már bizonyos, hogy szép summa vár kiosztásra. A gyár dolgozói példát mutattak Kőbánya üzemeinek, amikor december 9-én teljesítették évi tervüket. A vállalat a nyereségrészesedés bizonyos százalékából nyaralót vásárol Siófokon, s nyáron már ott üdülhetnek a gyár dolgozói. A présműhelyben megszűnt az átjáróház, nőtt az itt dolgozók átlag órabére. Megszilárdult a bizonylati fegyelem, a gyár M. O. 200-as ifjúsági exportbrigádja pedig háromnegyedév alatt több mint 260 000 forinttal teljesítette túl a tervét. A „huszárvágás” tehát sikerült. Vajon mit hoz az 1959-es esztendő? Z. F. : Elkészült az új öttonnás kikötői portáldaru mintapéldánya a Ganz Daru éa Kazángyárban, 40 esztendős az ifjú kommunista sajtó Negyven esztendővel ezelőtt, 1919. január 1-én jelent meg az első kommunista ifjúsági lap, az Ifjú Proletár.A szemtanuk, akik maguk is ott jártak, akik maguk is részt vettek az Ifjú Proletár szerkesztőségi munkájában, azt mondják, nehéz lenne hasonlatosságot találni egy mai lapszerkesztőség és az 1919-es Ifjú Proletár szerkesztősége között. Az Eötvös utca 3 szám alatti ház kis szoba-konyhás lakásában együtt húzódott meg a mozgalom központja és az Ifjú Proletár szerkesztősége. Nehéz lenne különválasztani a kettőt. Mozgalmi központ volt maga a szerkesztőség is, valóságos irányító centrum. Lényegében két ember — Lékai János, a KIMSZ első titkára és Boros F. László szerkesztették az első lapszámokat. Hogyan lett mégis újság az Ifjú Proletár? Méghozzá olyan újság, amelyet megjelenése pillanatában szétkapkodtak, s szinte ronggyá olvastak az ifjúmunkások? Tanított az újság és erre a tanító szóra szomjúhoztak a fiatalok. „Mi az osztály, mi az osztályharc?” — ezt próbálták megmagyarázni az első számok és ez akkor nagyon is a fiatalok elevenébe vágó kérdés volt. Révai Jószef írt cikket Marx gazdasági tanításairól, elméleti cikk jelent meg a proletárdiktatúráról. De nemcsak ebből állt a lap. Az ember, ha először veszi kézbe a megsárgult példányokat, szinte nem is érti, hogyan tett szert annyi érdekes híranyagra például a tanoncok életéből? Állandó rovat támadta hétről-hétre a tanoncnyúzó mestereket a januári, februári hónapokban. Honnan szereztek tudomást ezeknek a tanoncoknak az életéről? S a választ ez adja meg: onnan, hogy a szerkesztőség valóságos mozgalmi központ volt. Ha a tanoncot ütötte-verte a mestere, ha éhbérért robotoltatta, ahelyett, hogy a szakmát tartotta volna — a fiatal agitátorok felvilágosítása nyomán a tanonc már tudta, hova forduljon. Szinte óráról órára kopogtattak a szerkesztőség ajtaján a fiatal tanoncgyerekek s panaszolták el bajukat, fájdalmukat. Amelyik mesterről azután cikk jelent meg az újságban, bizonyos, hogy nem merte többé megütni a tanoncát. Harcra mozgósított az újság a proletárdiktatúráért, a fiatal munkások jogaiért. „Készülünk a nagy órára“ írta a lap vezércikke január 27-én. „Mi lesz a népoktatással?” — teszik fel a kérdést sok tízezer fiatal nevében Kunfi miniszterhez. A lap február 3-i száma nyíltan kimondja: „Amíg az osztályuralom fennáll, addig nincs megoldás, addig minden megoldási kísérlet v-es délibáb. Minden megoldásnak egy az előfeltétele: Forradalmi úton (mert másképp nem lehet) kivenni a tőkések kezéből a kizsákmányolás fegyverét, a termelési eszközöket és megalapítani a proletariátus uralmát!” Irodalmat, igazi, szép irodalmat adni a fiatal olvasók kezébe —ezért harcolt Lékai a szerkesztőségben. És egymásután szedte ki a nyomdász Gorkij tárcáit, Ady Endre, Nagy Lajos, Tolsztoj írásait. És ő maga Lékai János, valami egészen különös stílust teremtett meg a lapban saját írásával. Nem is stílus volt az, sokkal több annál — egy lángoló, mélységesen hívő, az életet forrón szerető ember vallomásai, szenvedélyes felkiáltásai. Azt írja az első szabad május elseje elé: „... Kitárjuk mellünket. A májusi szelek végig járják fiatal testünket. Érezzük vérünk pezsdülését. Rajta! Rajta! Ez a május legyen az igazi vörös május. A diadalmas május, lázongásaink valóságba szökkentették eszméinket, amelyeket börtönbe lehetett dugni, le lehetett tagadni — de megölni nem lehetett soha...“ A Tanácsköztársaság győzelme után már „igazi” szerkesztőséget kapott az Ifjú Proletár. Megszűnt Rákosi Viktorék reakciós lapja, s helyébe a Rökk Szilárd utcai szerkesztőségbe a Vörös Újság költözött. Itt szorítottak helyet az Ifjú Proletárnak is. Mint ahogyan az ifjúsági szövetség is elválaszthatatlanul egybeforrott a párttal, úgy a párt lapja és a KIMSZ-lapja is együtt harcoltak a Tanácsköztársaság felépítéséért, tudósítottak a front eseményeiről, egészen ... egészen addig a nem várt tragikus napig. A lap utolsó, legális száma már nyomdában volt, az aratásról írták a vezércikkét , miközben a szövetkezett külső és belső ellenforradalmi erőknek sikerült leverni a proletárdiktatúrát. A párt illegalitásban, a KIMSZ illegalitásban. De mi lett a KIMSZ harcos lapjával? Nem találkoztak vele többet a fiatalok? Találkoztak. 1920-ban Bécsben nyomják ki a lapot,S21-ben a szerb megszállás alatt levő Secset akad nyomdász, aki kinyomja. S 1922 nyarán már újra Pesten, készül a lap. Egy kis Ráday utcai lakás albérleti szobájában sokszorosító gépen nyomják a KIMSZ-újságját. És mikor hoszszabb kényszerszünet után 1928-ban fiatalok összeadta pénzből vásárolt sokszorosítógépen, papíron újra megjelenik az újság, büszkén írják rá: „Ifjú Proletár — a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének lapja — III. évfolyam 1. szánt.” A proletárdiktatúráért harcoló 1919- es Ifjú Proletár utódjának vallotta magát ezzel az egy évtizeddel később megjelenő ifjú kommunista újság is, mint ahogy elődünknek tiszteljük mi is, a KIMSZ első lapját. Elődünknek tiszteljük, s követőjének valljuk magunkat. A kortársak annak tulajdonítják az Ifjú Proletár népszerűségét, hogy mindig az igazat írta, hogy mindig az elevenbe vágó kérdésekről irt bátran, nem félve semmitől, hogy mindig a fiatalok jogait védelmezte, hogy a fiatalok érdekeiért harcolt minden sorával, minden betűjével. Ez az út, a kommunista ifjúsági sajtó útja, ezen az úton szeretnénk mi is méltó követőivé válni, a sokkal nehezebb körülmények között lelkesedéssel, az igaz ügybe vetett mélységes hittel íródott ifjúkommunista lapnak, az Ifjú Proletárnak. vrrAr, pro. rrárjai gmrsftfffrrgft. évfolyam Budapest, 1919 január 71. szám AZ IFJÚ PROLETÁR AZ IFJÚMUNKÁSOK ORSZÁGOS szövetségének hivatalos lapja Tagok dUtalanul kaptak KaotkoaíM cég és klaDOMvatal: V.„ Eötvös utca 3. szám troffiofdel era: (féli Onto ( * Ifyai uáa . . Tékás János Esténként percnyi nyugta sincs az ide-oda lengő üvegajtónak. Munkából haza jövet mindenki siet vacsorázni, átöltözni, ki-ki randevúra, moziba, színházba, táncolni, barátokhoz vagy rokonokhoz megy —-, természete, pénztárcája és programja szerint. Bizony ezen az estén sem sok ablakszem világít ki a Frangepán utca sűrű sötétjébe. De ha szerencsénk van, azért itthon találunk néhány fiatalt a hatalmas új építőipari munkásszállóban. * Melkvi Mihály a ház legősibb lakója. Vele indult el a jövő-menő, idetelepedő és elkívánkozó embereik hosszú sora. Legelőször őt jelentették be az első emelet 104-es szobába. Itthon érezte magát a szállóban már akkor is, amikor még teljesen üres volt. Bármelyik ajtó kilincsét lenyomta,, bárhol kitárta sarkig a nagy ablakot — mindenhol a saját keze munkájával találkozott. A 27 éves szegezőlakatos szerelte fel az épületek zárait, kilincseit, mindenféle apró vasszerkezeti munkáit. Azóta mér sokféle épületet fúrt, faragott, de itthon, a házban is akad javítani valója. Munka után mindig ennek lát neki. — Mindenféle bajjal hozzám fordulnak. Üvegezek, villanyt szerelek, asztaloskodok, vízvezetékeket reparálok... — így mondja ráncba szaladó mosollyal az arcán, s érződik a hangja hordozásában, hogy megszokta már a sokoldalúságán elcsodálkozó szemeket. Olyan nyugodt magabiztossággal jár-kel a szobában, mint ahol mindkét talpával a földön érzi magát, de a fejét már olyan magasan tartja, hogy az túl megy az emelt fő legmagasabb határán is. — Kiskőrösről való vagyok, de hamarosan eljöttem onnan, mert otthon sehogy sem találom fel magam. Nekem szükségem van a nagyváros fényeire és az eszpresszókra. — Kivett-e már valamilyen könyvet a szálló óriási könyvtárából? — Itt nincs olyan, ami nekem kellene! — Mi a legnagyobb vágya? — Egy négytalálatos a lottón. Utána megnősülnék.. . Ennyi az egész! Melkvi Mihály szereti a szakmáját, s bár még nem is szabadult fel, mégis úgy beszél, mintha neki már az életben nem kellene többet tanulnia, csak élvezni az eszpresszókat. Senki nem adja tudtára, hogy a mi világunk nem azért ad lehetőséget a fiataloknak a tanulásra, a fejlődésre, a megbecsült szakmák elsajátítására, hogy azok az első — és tegyem hozzá: sikeres — léptek után megtorpanjanak a szórakozóhelyek fényes ajtaja előtt. Melkvi Mihályból még több is lehetne az életben, mint amit ő rózsaszínű álmaiban kíván. De ehhez fel kellene „ébrednie”! .. Szeles,szeleburdi, széltoló és szélkakas. Mind a négy jelző pontosan ráillik Szél Sándor 19 éves kőművesre, aki mindezt még saját nevével is megerősíti. Szentesről való, s már néhány szakmát kipróbált. Először gimnáziumiba járt. Otthagyta. Aztán cukrászatot tanult, lakatos mesterséget, s utána lett belőle kőműves. — Bár soha ne lettem volna kőműves! — mondja, s gyorsan utána teszi. — Nem is leszek már sokáig! Nem nekem való dolog ez! Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van. Visszamegyek cukrásznak. Az nekem való, könnyű szakma! Ha nem látnám, hogy arca kicsattan az egészségtől, azt hinném: valami súlyos betegség férge rágja, vagy vézna, nyápic gyerek — annyit sír, sopánkodik. — Mivel tölti el az estéit? — Mindig elmegyek valahová. Az Operettszínházban voltam legutóbb, meg a Kamara Varietében. Sokat járok táncolni ... De itthon is van elég szórakozás! — odakacsint koromfekete szobatársára- cinkosára.*• A múltkor például beraktak ide hozzánk két öreg krapekot. Napok alatt kiüldöztük őket. Vizet locsoltunk az arcukba, meg ■„ csillagot vágattunk” velük. Ezt úgy kell csinálni, hogy az alvó ember lába ujja közé papírt tesz az ember és azt meggyújtja... Arca ragyog, szeme a „hecc“ emlékeitől csillog. — Azt mondják rám, hogy huligán vagyok! Marhaság. Utálom ezt a szót!... Akik Szél Sanyit, huligánná kiáltják ki, azok csak cifra kabátját, nyegle modorát, „csudajó hecceit” látják. 19 évével könnyű munka után sóhajtozik, mert senki sem zárta még ki előtte a kőműves munka csodálatos teremtő varázsát. Tőle senki meg nem kérdezte, hogy mit adna annak a 19 éves fiatalnak, aki az ő apjával rúgatna álmában csillagot!..! • Jártamban-keltemben már sok emberrel találkoztam, s megismertem sorsukat. A tapasztalat azt mutatta: azoknak az embereknek, akiket az élet, a gyermekkor valamilyen úton-módon megnyomorított, egy része elzüllik, de nagyobb része ember lesz! Olyan ember, aki szilárdabb az acélnál, és keményebb a kőnél. Vicsek Ferencet vacsorafőzés közben találtam az első emeleti konyhában. Ő is 19 éves. Ő is kőműves. De az élet nem fkímélte fiatalságát Arról kérdem, hogyan töltötte otthon a karácsonyt, újévet. — Nem mentem haza —— mondja lehajtott fejjel. — Nekem nincsen apám... vagyis van, de az nem az apám, mert az apámat nem ismertem. Csodálkozva nézek jó, kícsit bonyolult a dolog. — Hát szerelemgyerek vagyok! Ilyen is kell, hogy legyen! Nem igaz? — Lángvörösre gyűl az arca, úgy néz rám kihívóan. — A nagyanyám nevelt. Mikor megszülettem, anyámat kitiltották otthonról. Csak hatéves koromban ismertem meg, amikor férjhez ment. — Kilencéves voltam, amikor először láttam kőműveseket. Vizet hordtam nekik. Aztán egy másik vízhordás döntötte el az életemet. Aratók mellett dolgoztam Kövesden, s az én becsületesen megkeresett fejadagomat mostenhámék eladták, elitták. Ekkor, 1951-ben nekivágtam a nagyvilágnak. Azóta nem voltam otthon. Anyám hívott, de azt válaszoltam, hogy csak akkor megyek, ha az az iszákos férje már nem lesz ott! — Nagyon szeretem a szakmámat. Most az Üllői úti házak renoválásán dolgozom. Esténként a dolgozók iskolájába járok. Hatodikos vagyok. Ha elvégeztem, megyek építőipari technikumba! Be kell hozni, amit gyerekkoromban elmulasztottam. A vállalatnál én vagyok a KISZ szervező titkára. Hallgatnak rám, segítenek nekem a gyerekek, és ez nagyon jólesik. Tavaly nyáron például munkaidő után segítettünk egy szabadtéri színpadot elkészíteni. Ifjúsági brigádunk büszkesége, hogy egy év alatt felhúztunk három teljes épületet a Hévízi úton. De amikor a KISZ-titkár, a brigádvezetőnk elment iskolára, szétesett az egész társaság. Hosszú idő óta kérjük már a vállalatot, hogy engedélyezze egy nagyobb ifjúsági brigád létrehozását, s adjon ennek a brigádnak olyan munkaterületet, ahol megmutathatjuk, hogy tudunk dolgozni. Szeretnénk, ha megbíznának bennünk a 45-ös Építőipari Vállalatnál Ujcsek Feri arcáról már eltűnt a zavart mosoly. Tervez, épít. Kezével is, és gondolatban is. Ő lesz annak a nagyobbik résznek az egyik derekas embere, ha nyakas gerincét soha más előtt nem hajtja meg, csak a tankönyvek feketebetűs lapjai, s a habarcsos vödör fölött. Somos Ágnes