Magyar Ifjúság, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-03 / 1. szám

0 § ^ fiBnv szum­at mmtestet film, színház könnycseppre em* IM­léikszem, amely y — / m megfáradtan és f/ fájdalmasan bugy­­^gyant ki nagy és barna szeméből, amikor az anya felsóhajtott a mozivásznon. A színésznő, aki eddig oly sokszor játszot­ta érzéseinek halk húrjain az anyai szív meleg dobbanásait, megint sóhajt, finoman, egész lényével, s megjelennek a láthatalan könnyek, pedig mosolyog. Fent fogad, a Sztanyiszlavszkij Színház öl­tözőszob­njában, a harmadik felvonás után. Arcáról lemos­­ta már a festéket, felitatta szemhéjai alól az imént a könnycseppeket, kilépett a szerepéből. Most Szófia Vla­gyimirovna Giacintova egy­szerűen csak színésznő, a nagy művész, aki egykor Var­­vara Mihajlovna Petrova volt a mozivásznon, aztán csodá­latosan mintázta meg az anya alakját és mondta el sorsát a ,,Befejezetlen elbeszélést’-ben, s legutóbb „Az Urjándy csa­­lád"-ban. De hiába is moso­lyog, kedvességgel és öröm­mel, a néző élménye erősebb a pillanat varázsánál. Az anyát látom benne ekkor is: a szívet és szimbólumot, zavar­tan és elfogultan. — (S valami érzékeny In­­tellektualitással hamar észre­veszi vendégén a leplezhetet­­len áhítatot, s mielőtt még bármifelől is kérdezhetném, végtelenül csendesen, akárha sóhajtana. Így kezdi a beszél­getést:) Az egyik legszebb, legnemesebb és legnehezebb színészi feladat: tolmácsolni őszintén az anyai szív érzé­seit. — Különböznek egymástól ezek az érzések? — Hiszen az édesanyák sem egyformák. Most, amint ezen az estén láthatta a színhá­zunkban, az „Ilyen nagy sze­­relem”-ben játszom Milán Stibor mamáját, Jaroslava Sti­­borovát. Ő milyen édesanya? (Elgondolkodik kissé.) Intellek­tuális lény, ilyen a környezete és a lelke. Művelt asszony és okos ember, néha raffinált is. Legfőképpen pedig egoista. (Rövid szünetet tart.) Az egyik típusnak mondható...­­— S milyen, Szófia Vlagyi­­mirovna, a másik? — Nálánál hétköznapibb. Jobb a világhoz és jobb a gyermekeihez. A szeretete is emberibb. Mélyebb. Jellemet és hősöket nevel azokból, aki­ket a szíve alatt hordott. — Ki ez az asszony?­ ­ ■— Marija Alekszandrovna Uljanova. (Csend.) Lenin édes­anyja. Ő állt legközelebb hoz­zám, valamennyi anya-szere­pem közül. Pedig már sokat játszottam... •— Milyen szerepeket? — Régen? (Halovány mo­sollyal.) Az anya­szerepeim előtt, fiatal színésznő korom­ban, olyan asszonyokat alakí­tottam, akiket szeretnek. Később pedig olyan asszonyo­kat, akik szeretnek... Sha­kespeare, Turgenyev, Doszto­jevszkij, Ibsen hősnői voltam. •— S a mozivásznon? — A film hosszú évek múl­va hívott csak magához. Ezért a mozivásznon már kizárólag és szívesen anya lehettem. (Szófia Vlagyimirovna előve­szi a púderes szelencét, fel­nyitja, majd belenéz a tükör­be, de a puffot már nem érin­ti; két keze, hirtelen mozdu­lattal, az ölébe hull.) Én azt tartom, hogy minden szerep­ben, minden színműben, amelynek valamiféle köze is van a realizmushoz és hoz­zánk, meg kell szólalnia a leg­mélyebb és legkomolyabb tar­talomnak, az emberi szívnek, tanítván bennünket a szépre, jóra és a jövendőre... — Ez már egy művészi hit­vallás? — Igen, óh, Igen! Erre ne­velt engem a színpad és a film. Ezt az eszmét alakította ki bennem az élet, így játszom, ha bármilyen szerepet bíznak rám bizalommal. S így dolgoz­tam mindig, akkor is, ha tör­ténetesen rendezője voltam va­lamelyik drámának. (Pillantás a tükörbe.) Ez vagyok én, ma­gam .S­zófia Vlagyimirovna &s Giacintova ekkor fel­­t­ölti hermelin bundá­­ját, búcsúzik és mo­­­­solyog. S én mást is, akár valahányszor a nagy színésznő játékának cso­­dálása közben, egyre csak a könnycseppet látom, amely lát­hatatlanul is kibuggyan, meg­fáradtan és fájdalmasan, a tűnődő és barna szemekből. Megcsókolom Szófia Vlagyi­mirovna kezét, mint minden nap az édesanyámnak, megha­j­tott fejjel. (Moszkva)­­Simon Gy. Ferenc SZÓFIA vlagyimirovna giacintova, A SZOVJETUNIÓ NÉPMŰVÉSZE SZ. V. GIACINTOVA LEGUTÓBBI FILMJÉBEN, „AZ ULJANOV CSALÁDIBAN ember • Mel­egben Angol film. Bemutató: január 8. Főszerepben: JACK HAWKINS. Fiatal filmeseinkről - filmgyártásunk jövőjéről - államosított magyar filmgyártás első éveinek legfőbb erénye, külföldi barátaink által is állandóan hangoz­tatott legszimpatikusabb jellemvonása volt: a fiatalos frisseség. Filmeseink, mondhatni, a legtöbbet tették, amit művész tehet: a megszülető új társadalom köz­ponti kérdéseiről beszéltek, s a szocializmust építő népi de­mokratikus országok közül csaknem elsőnek ábrázolták ezeket, jelentős művészi színvonalon. Sajnos, ugyanezt nem mondhat­juk el az utóbbi évek magyar filmgyártásáról; mai tárgyú film­jeink — néhány részleteredménytől eltekintve — sem tartalom­ban, sem kifejezésmódban újat lényegében nem adtak. Ebben a vonatkozásban a magyar filmművészet átlaga például a feltörő csehszlovák, s mindenekelőtt az új, virágzásnak indult szovjet filmgyártás eredményeihez viszonyítva (ijedten írom le, ami mostanában népi egy szakmai értekezleten elhangzik) a kon­zervativizmus képviselőjévé vált. A A TÉNYEK TANÚSÁGA SZE­­RINT: mindkét említett ország­ban az eredmények elérésében rendkívül nagy szerep jutott a fiatal filmművészeknek, akik a XX. kongresszus teremtette új le­hetőségek között fejthették ki ké­pességeik maximumát az alkotó munkában. Ez a jelenség ismétel­­­­ten és határozottan felhívja a fi­gyelmet arra, hogy nálunk is nagy mértékben befolyásolhatja __ reményeink szerint: előbbre len­dítheti a filmgyártásunk fejlődé­sét filmes fiataljaink helyzetének alakítása, a bennük rejlő lehető­ségek és energiák felhasználása*. Az egyedül értelmes és járható út: a magyar filmművészet ered­ményei elismerésének, folytatásá­nak, s nemkülönben fejlesztésé­nek útja, amihez rendkívül hasz­nosnak mutatkozik felhasznál­nunk fiataljainknak az eddigiek­nél sokkal intenzívebb közremű­ködését. S mivel ebben a módban és gyakorlatban is keressük a meg­oldást, érdemes a­ az erők felmé­rése érdekében — rövid szemlét tartanunk ifjú filmművészeink po­­rai felett. Annál is inkább célra­vezető ez az áttekintés, mert eb­ben a vonatkozásban sem beszél­hetünk a fiatal alkotók egységes csoportjáról. Gyakran hangoztatott vélemény: a fiatal filmesek tulajdonképpen „kettős kötöttségű hősök”. Mivel produkcióban dolgoznak, egzisz­tenciális érdekük, s egyben köte­lességük, hogy a legteljesebb mó­don igyekezzenek megvalósítani a produkció „vezérkari főnökének”, a rendezőnek elképzeléseit. Ugyanakkor, azonban nekik­­­ lé­vén önálló művészegyéniségek _ saját álmaik, vágyaik, alkotói el­képzeléseik vannak, amik legtöbb­ször merőben mások, mint amit felettesük, a rendező produkál.­­ Ebből a dilemmából a fiata­l í­lók egy csoportja úgy keres, kiutat, hogy pályafutásának _ vélt — biztosítása érdekében al­kalmazkodik a Hunnia Filmstúdió­ban , anakronisztikus módon, bi­zonyos mértékig ma is tovább­élő, régi, szinte feudális erkölcsű „világrendhez” és beépül valame­lyik hierarchiába. Ez pedig azt jelenti: a hűbérúr-rendező vállal­ja, hogy mindennemű jogos, vagy éppen jogtalan támadás elől meg­védi őt, cserébe viszont, ő — job­bágyi alázattal , sokszor elvtele­nül, képviseli a­­rendező vala­mennyi kérdésben elfoglalt állás­pontját, s ezek állandó változásait. Miközben így elveszti önmegbecsü­lésének még a morzsáját is, s en­nek elleplezésére minden művé­szet leggyilkosabb ellensége, a ci­nizmus, szkepticizmus páncéljába öltözik és eljut, jó esetben, a konkrét alkotási lehetőségig. Ek­kor azonb­an legtöbbször kiderül, hogy a mi fiatalemberünk, az évek számától függetlenül — a szó pejoratív értelmében — megörege­dett: kialudt benne a „szent line­s ” A fiatalok másik csoportja *** rögtön a főiskola elvégzése és a filmgyárban való bekerülése után — enyhén szólni — túlzott önbi­zalommal azonnal fellázad a „ré­giek”, a „művészileg és emberileg kiégett, holt lelkek” uralma ellen* s tüstént önállóan rendezni, vagy fotografálni akar. Számára mind­egy, hogy mit és hogyan. Fő­­ cél: rendezővé, operatőrré lenni azonnal! Rájuk is vonatkozik Szta­nyiszlavszkij elmarasztaló jellem­zése: nem a művészetet szeretik önmagukban, hanem önmagukat a művészetben. A Film­főigaz­­a­­tóság éppen ezért nemrégiben egy jogos és hasznos rendelkezést bo­csátott ki: a filmgyártás fiatal szakembereinek meghatározott időt kell eltölteniök az önálló al­kotó munkát megelőző egyéb munkakörökben, a tanulás, tapasz­talatszerzés, gyakorlat érdekében.­­ A legértékesebb csoportot * azok a fiatalok alkotják, akik előtt világos a mindennemű támogatás előfeltétele: nekik __ ha kezdetben dadogva is __ új té­mákról, új nyelven kell hitvallást tenniök. Egészen tömören megfo­galmazva*: pártosan kell szólniuk, a film sajátos eszközeivel, a szo­cializmust építő társadalmunkhoz a mához. Tudják is ők, hogy tőlük az újat várjuk és hogy nem járhatnak a konzervativizmus út­ján. Elsősorban a mai élet sűrű­jéből megragadott, előremutató problémák felszínre hozása a fel­adatuk s azokat oly módon kell tárgyalniok, ami az eszmei és for­mai vonatkozás egységét, tiszta­ságát tükrözi. Egyedül ez­­indo­kolhatja azt a jelentős anyagi és­­ erkölcsi kockázatot, amit államunk szívesen vállal az útkeresés, kí­sérletezés és a fejlődés érdekében. AMIT A FIATALOK NYÚJT­HATNAK, s amit a magyar film­művészet és a saját érdekükben egyaránt feltétlenül meg kell ten­niök, nem kisebb feladat, mint a ma valóságának elmélyült, magas, művészi színvonalú, pártos ábrá­zolása! Ehhez szükséges a magyar filmművészet világszerte számon­­tartott rangra emelt kiváló „idő­sebb” alkotóinak a fiatalok iránti megértése, segítőkészsége; a fia­talok részéről pedig a jelenlegi­nél sokkalta őszintébb és nagyobb önkritika, türelmesség és a mind­ezt kiegészítő _ jogos önbiza­lom­ból fakadó _ gerinces emberi és művészi magatartás. Így tárulhat­nak ki a fiatalok előtt a kapuk, amelyek a szocialista realista filmművészetre nyilanak. Erre számít és törekszik az állami ve­zetés és legfőképpen pártunk kul­turális politikája. Kovács Ferenc „Száz nap házasság Gergely Márta darabjának bemutatójáról Gergely Márta új darabjának legfontosabb érdeme: a téma meg­választása. A mai fiatalok életét, a húszévesek életformáját, erköl­csi felfogását, az úgynevezett nem­zedéki ellentétek igazi tartalmát ábrázolni — bátor írói vállalkozás és nem is kis feladat. Az írónő­nek még a kísérletezésre is futotta bátorságából: a hagyományos drá­mai forma helyett a színpadi ripor­tot választotta. A darab hiányos­ságai ebből a kísérletekből fakad­nak: a riportszerűség feloldotta a drámai koncepció homogén egysé­gét. A darab kulcsa az a pár szavas dialógus, amely a III. felvonásban hangzik el a válóperes bíró és az if­jő férj, Feri között: — „Az any­ja?” „Sajnos . ..” „Ezért, ha az én fiam l­­nne, legszívesebben szájon vágnám, fiatal barátom!”. — az indulatoktól szikrázó párbeszédben a dráma koncepciója rejtőzik. És a dráma és drámaiatlanság egyszerre, mert a koncepcióban heterogén, ellentmondó elemek keverednek. Gergely Márta a korai házasság problémáját viszi a szín­padra, és igennel válaszol a sokat vitatott kérdésre. De ennek a da­rab logikája szerint ellentmond a koncepció másik eleme, a peda­gógiai célzatosság, mely inkább riportszerűen, mint drámaian feje­ződik ki. Ez a belső ellentmondás erőszakosná teszi a konfliktust. De hagyjuk az esztétikai elmél­kedést, a cselekmény elmondása pótolja ezt. Feri és Ica, húsz éves egyetemi hallgatók, nem törődve szülői tiltakozással, házasságot kötnek. Ica kis prolilány, aki a Valéria-telepen nőtt fel, keserve­sen küzködve, mindig a maga ere­jére támaszkodva. Feri az ezreket jövedelmező divatszalonnak fordí­tott hátat a házasság kedvéért. Lázadó, aki egy amorális életfor­ma, a polgári világot szimbolizáló család helyett választja a tisztáb­bat, erkölcsösebbet. Gondolkodó ember, aki választott az utak kö­zött, lázadásának nemcsak érzelmi, hanem társadalmi oka és tartal­ma van. Eddig jó és élvezetes a darab, de a cselekmény további alakulását már az ellentmondások határozzák meg. Az idillt meg­zavarja egy újságíró, aki lelken­dező riportot ír az ifjú párról. Az ellenszenves bulvár-zsurnalisztának csak ennyi a szerepe a darabban a cselekmény alakításának eszköze csupán. A cikk és Feri anyjának mesterkedései feldúlják a fiatalok boldogságát. Minden az ő igazságukat igazol­ja, de a második felvonás meg­hökkentő fordulatot hoz. Ica egy fekete üzlet révén pénzt szerez, és a legutolsó divat szerint berendezi a bohémtanyát. Feri mindebből semmit sem vesz észre (!), hanem ész nélkül fut a karrierje, az érvé­nyesülés után. „Be akar futni”, bármi áron. Mikor megtudja, hogy Ica miből szerzett pénzt, kétségbe­esve elmenekül. Az egész fordulat illogikus, lélektanilag nem indo­kolt.­­ A harmadik felvonás a bíró iro­dájában játszódik. Itt már idő­kitöltésre is szükség van: felbuk­kannak figurák, akiknek semmi szerepük sincs a két fiatal drámá­jában. A válóperi tárgyalás során kiderül, hogy Ica és Feri mégis csak megállta a helyét: Feri segéd­munkás lett Csepelen, Ica egy kór­házban laboráns, mert mindenét el kellett adnia, hogy jóvátegye bot­lását ... A bíró, aki az író szó­csöve , megleckézteti őket, és okos dolgokat mond el a fiatalok hibáiról, tévedéseiről. De­ ebben a darabban ezek ellentmondanak a két hős lélektani, társadalmi igaz­ságának. Ez a leckéztetés és tanul­ság a második felvonásra épül, a morális botlásukra, melybe a kon­cepció ellentmondásossága miatt, a pedagógiai szándék kedvéért kel­lett belekerülniük. A darab happy enddel zárul, a fiatalok újrakezdik az életet, a házasságot. Regényben lehet jelenet, mely váratlan, és jelentősége, értelme csak az egész ismeretében világo­sodik meg. A drámában elképzel­hetetlen önállónak tetsző rész, a jelenetek lélektanilag következnek az előzőkből előkészítik a követ­kezőt, és a színpadi feszültség, a mondanivaló gondolatai és erköl­csi igazsága az okszerűen egy­mást követő jelenetek hatásából követ­kezik. „A száz nap házasság” cse­lekménye széthulló, a jelenetek szinte függetlenek egymástól, nem köti össze őket a lélektani követ­kezetesség. Gergely Márta darab­jában igaz a pedagógiai szándék is, érezzük, hogy a megrovást a­­ segíteni akarás sugallja — mégis ellentmondó a koncepció kettős­sége, és a fiatalok igazságát érez­zük a valódinak, lélektanilag elhi­­hetetlennek tartják morális botlá­sukat. A darabot sok humor fűszerezi, a rendezés (Vámos László), igyek­szik kihangsúlyozni, harsánnyá fo­kozni a komikus jeleneteket. A­­ darab motorja Zenthe Ferenc, aki a Feri alakjának belső igazságát élet-­­ teljessé, szuggesztívvé teszi. Alaki- X tása töretlenül egységes, pontosan,­­ fegyelmezetten kidolgozott. Gyúr-­­ kovics Zsuzsa méltó partnere, jel- 0 lemez formált szerepéből. Mezey 0 Mária ellenszenvessé és gyűlöle- 0 tessé teszi a divatszalontulajdonos- 0 nő figuráját, tökéletes portrét raj-­­­zolnak parányi gesztusai is. Basili- O­des Zoltán Gyenge Árpád, Gál­­ Sándor, Koletár Kálmán alakítása · tetszett,­­ Sik Csaba . A Bencziuk­ Gyula emlékkiálít­­ tás nyitvatartását — a nagy ér- és diciklőd­ésre való tekintettel — ja­nuár hónapra meghosszabbították. A kiállítás — hétfő kivételével — minden nap délelőtt 11 órától este 7 óráig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában (V. Kossuth Lajos tér 12). MADÁCH kamara színházi „SZÁZ NAP HÁZASSÁG”, GYURKOVICS ZSUZSA ÉS ZENTHE FERENC, GIOVANNI RALLI 1935. január 2-án született, Rómában, nagyon szerény körülmények között élő családból. Hat éves és első osztá­lyos tanuló volt, amikor kis szerepet játszott Vittorio de Sica filmjében , 150 líráért. 1949-ben Peppino de Filippo újra felfedez­te: színházához szerződtette a bájos kislányt. Aztán egymásután ké­szültek filmjei: „Könnyű évek”, „Egy nap a parkban”, „Halló, itt Gabriella”, „Pézsmabunda”, „Róm­ai elbeszélések”, „Kár a becsüle­tért”, „Napjaink hősei”, „Házasságszédelgő”, „Vakáció idején”, „Legszebb pillanat” stb. ••***•­ Látogatás JOSEPH KOSMA párizsi otthonában JOSEPH KOSMA. A VILÁGHÍRŰ ZENESZERZŐ N­em messze a hí­res diadalívtől: a Place de Totoile­­tól terül el a fran­cia főváros tizen­hetedik kerülete. Ennek egy csendes utcája a Rue Am­­pére; itt lakik Joseph Kosma, a világon min­denütt ismert, magyar szár­mazású zeneszerző. Csaknem 30 év óta dolgozik Franciaor­szágban. Részt vett az ellenál­lási mozgalomban, s tevékeny tagja Franciaország Kommu­nista Pártjának. Dolgozószobájában hatalmas könyvespolc. Legalsó részében valamennyi munkájának be­kötött példánya; zenekari par­titúrák, egész estét betöltő balettek, s dalok, Aragon, Pré­­vert és más nagy költők ver­seit zenésítette meg és ebből az együttműködésből szület­tek ezek a szép kompozíciók, köztük a „Hulló levelek” is. Itt láthatók, a szobában, ma­gyar szőttesek, magyar szob­rocskák, emlékeztetvén a vi­lághírű muzsikust arra az idő­re, amikor a budapesti Opera­ház tagja volt, mint korrepe­titor, s aztán karmester a Vá­rosi (ma: Erkel) Színházban. — Nehéz körülmények kö­zött telt el otthon az ifjúságom — mondja, miközben megmu­tatja legkedvesebb könyveit: Adyt, József Attilát. — A fa­sizmus üldözött el hazámból. "Akkor vált véremmé a harc. A fasizmus elleni gyűlölet olt­­hatatlanul megmaradt ben­nem. Az ellenforradalom előtti hetekben jártam utoljára Bu­dapesten. Megdöbbentettek a revizionista, jobboldali néze­tek. Óva intettem azokat az ■ismerőseimet, akiket megsze­­llített ez az ellenséges propa­ganda. Megnyugvással vettem hírül, hogy az ellenforradal­mat leverték és szép ütemben halad Magyarországon a szoc­ializmus építése, az élet min­den területén.­­ Cseng a telefon, Kosma fel­veszi a kagylót. Jean-Louis­­Barrault beszél a vonal túlsó végén, a Palais Royal-ba hívja a barátját, abba a színházba, ahol most újítja fel az egyik Claudel-darabot.­­ _ Barrault a legjobb bará­taim egyike — jegyzi meg a telefonbeszélgetés után a nagy ■muzsikus, majd így folytatja:­­— Állandóan figyelemmel kí­sérem a magyar művészeti életet. Bartók politikai kiállása jelentős erkölcsi hasznot je­lent ma is és a jövőben is a Magyar Népköztársaság szá­mára. Száműzetése, idegenben történt halála egyik döntő bi­zonyítéka a külföld előtt a Horthy-korszak embertelensé­gének. Erről, és a magyar mu­zsika fejlődéséről, a könnyű­zene megbecsüléséről is fel­adatairól sokat beszélgettem Nemrégiben Moszkvában Sza­bó Ferenccel, akit méltán ne­veztek ki a Zeneművészeti főiskola igazgatói tisztségére. 1 — Milyen új alkotáson dol­gozik? — érdeklődöm Kosmá­nál.­­ — Most fejeztem be a „Se­lyemszövők" című, egész estét betöltő, oratóriumszerű, de­­színpadi előadásra szánt szer­zeményemet. Tavasszal lesz az ősbemutatója a berlini Staats­­op erben. Ha megengedik, en­ nek a partitúrának egyik lap­jára írom üdvözlő soraimat fiatal magyar barátaimnak, a ■Magyar Ifjúság olvasóinak... A nyáron hazautazom, szeret­nék hosszabb időt eltölteni Magyarországon... anie Kosma, a ze­neszerző énekmű­vésznő felesége, párizsi cigarettá­val kínál. Mit gon­dolnak, milyen­nel? Magyar Ope­ra cigarettával, (Párizs.)1 Kristóf Károly •» ‡ ^1 › erese | ¡* J »‡ B­ J — ^/E Atv) f r. kJ* r* it­\ff -ÉL II JOSEPH KOSMA ÜDVÖZLŐ SORAI A JSELYEMSZÖVÖK’« PARTITORAJAJÍ M ISMERETLEN RÉSZLETEK egyAdy versről KÖZZÉTESZI: VINCZE GÉZA Az alábbiakban Ady Endre egy kevéssé ismert verséne­k élmény­anyagát adjuk, mely visszavezet­­hető kalotaszentkirályi látogatá­saira, s melynek minden részletét e sorok írója (ki maga is kalota­­szentkirélyi, s a szereplő szemé­lyeiket, s a költőt még életében ismerte) igyekszik megvilágítani, betekintést adva a költő alkotó műhelyébe. A kalotaszentkirályi Visky-család nagyobbik fia, Ferkó, még 1916. tavaszán elesett az észak-kárpáti harcokban; dum-dum lövés ron­csolta felismerhetetlenné. Az édesanyja, Visky Józsefné, Ki­­szely Ilonka, Ady unokatestvére az éppen akkor — fiatal házasok­ként — második látogatásukat te­vő költőinek és Csinszkának zo­kogta el fájdalmát. Nekem újólag, mindennél hi­telesebben, a múlt októberben e szavakkal elevenítette fel e tör­ténetet a ma is életben lévő ifj. Visky József, amikor megláto­gattam Kalotaszentkirályon: _Mikor Édesanyám megtudta Ferkó halálát, aznap megőszillt. Szüleim drágák, háromszor vol­tak a sírjánál. Először Édesapám egy Országh nevű községi ír­nokkal. Nem találták meg. Má­sodszor Rosenfeld helybeli kis­kereskedővel ment, hosszas bo­lyongás után rátaláltak. Édes­apám a fogadott ruténekkel két szomszédos nagy fenyőfára rá­­vésette, az egyikre a Visky, a másikra a Ferenc nevet és a dátumot. A kis keresztet hazahoz­ta, hogy Édesanyámnak meg­mutassa. Harmadszor már együtt mentek, hogy a sírt lássák és ha lehet, a holttestet hazahozzák, de ez már nem sikerült. (A németjeik kerítést csináltat­tak, de a halottakat csak szá­mokkal jelölték. S így nem talál­tak a sírra.) Adyt meg­lendítette ez anya fájdalma. Egy prózai írásában és egy versében adott ennek ki­fejezést. Tartalmi és formai meg­oldásával gyönyörű iskolapéldája ez a vers a közösség fájdalmát kifejező lírának. (Megjelent elő­ször a „Világ” 1991­5. október 3-i számában.) A vesztesé­g elsira­­tásá­­ál nem maradt meg egy édesanya fájdalmánál, hanem ki­szélesítette az összes, háborúban elesett gyermekeiket sirató édes­anyák fájdalmává, s így éppen most , amikor a háborúra gyúj­togató imperializmussal szemben a világ bék­eszerető százmilliói­val együtt, ott dobog a gyerme­keiket féltő édesanyák szíve is _ ez a vers figyelmeztető béke­propaganda. KÉT SÍR MELLETT Két messzi sírt fölbontatott S rothadt, két egyforma halott Bámult, Hogy mit akarnak még tőlük Az elfelejtett világból. S két sír körül az Anya járt S mint Élet fölött a Hazárd Nézte. Nézte őket és mindegy volt, Melyiket öntötte vére. A Föld már elkészült velük. S fiatal kárpáti telük Alom, KrizsAny* r**1 nyomában ■ ébredés buta halálon. S Az édesanyái Visky József­né, Kiszely Ilonka. A háborúban elesett Visky Ferenc.

Next