Magyar Ifjúság, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-07-07 / 27. szám

Idem leányanyáknak kicsit a múltat hozta be magával a kerületi tanács fogadó­­szobájába. Huszonhat éves fiatalember, magát törvénytelen gyermeknek nevezvén, arra kérte a gyámhatóságot, kerítse elő az apját, rendezze családjogi­ helyzetét. A múlt szégyenét hozta és a jelen furcsállva mosolygott ezen. • Ma m­ár nincsenek nálunk törvénytelen gyerekek. Ám hogy e sötét kifejezést a „házasságon kívül született gyermek”-kel helyettesítjük, nem puszta fogalom-kozmetikázás, mert éppen, hogy nem törvénytelenek, hiszen az állam gyámkodik felettük, törvény-magabiztossággal, társadalmi gondoskodással és szere­tettel. Hogy foglalkozunk velük, egy nemrégi, kelenföldi ta­nácsülés tanulságokban gazdag anyaga igényli. A A városrész vezetői felülvizsgálták a kerületi tanács oktatási osztályának gyámügyi munkásságát. Számonkérték, hogyan ren­dezik a házasságon kívül született kiskorúak családjogi hely­zetét Az első adatok örvendezve gondolkoztatóak: 1959-ben 1118 gyám­ ügydarabot adtak be a tanácshoz, 1961-ben pedig 822-őt. Ez egymagában is javulást, kevesebb problémát mutat. A kö­vetkező adat már „fekete-fehéren” beszél: 1958-ban 103 „apátián” gyereket tartottak nyilván, jelenleg mindössze 40-et. Ha tud­juk, hogy mindebben országos adatok is tükröződnek, akkor örömmel nyugtázhatjuk: itt is haladunk előre. A tanácsi aktívák, lakóbizottsági elnökök csatasorba állítva munkálkodnak, hogy a terhességgondozó értesítése nyomán, a gyermek megszületését megelőző 4-5 hónapban már rendezzék az újszülött családjogi helyzetét. Ha ez mégsem sikerül, a gyer­mek családjogi helyzetének tisztázására még kiskorában sor­­ kerül. Nem is sejthető, mennyi gondot okoznak a társadalomnak és milyen keveset maguknak a szülőknek. Ez a kijelentés az­után kinyitotta a panaszkodás csapját a VB. ülésen. A törvény biztosítja, hogy az anyának nem férj apa — valóban apja le­gyen a gyermeknek, akinek fejlődése szempontjából erre nagy szüksége van. Persze, megfordítva is! Ezért előírja a törvény, hogy a „másik” szülőnek joga van látni gyerekét. Hányféle módon akadályozzák ezt a nevelő szülők! a legveszélyesebb, amikor a gyermeket ellene nevelik, és így a gyermek nem is igényli, hogy meglátogassa a másik szülőt. Az ilyen esetekben a tanács, a lélektani Intézet megkérdezésével, nevelési tanácson dönt a teendőkről. Kevés gondot okoznak a szülőknek. A tanács megidézi a leányanyát, hogy rendezzék közösen a gyermek családjogi helyzetét. A leányanya nem jelenik meg másodszori idézés, harmadszori, és ha akkor sem­­jön , pénz­­bírságolják. Szomorú jelenség ez! A szégyen érzése nem lehet erősebb a gyermekről valói gondoskodás vágyánál. Aztán a leányanya többször is lakást változtat, ám nem jelenti be, he­tekig kerestetik. Más fogyatékosságok is vannak a gyámügyekben. Nincs tel­jesen rendezve a kiskorúak házasságkötésének ügye. A Mű­velődésügyi Minisztérium rendelete szerint nem engedélyezhető 16 éven aluliak házasodása. Nem szorul bizonyításra, hogy éppen a gyermekek érdekében. A törvény azonban nyitva hagyja a kis­kaput, mert nem tér ki korhatárra, csupán a kiskorú érdekei­nek figyelembe vételéhe kötelez. És megindul a pereskedés a törvény és a rendelet között. Ezenkívül, ebbe még beleszól­hatnak más szervek is és ha a gyámügy azt mondja: nem, ezek a szervek váltig hangoztatják; de igen! A gyámügyi munka fontos része, a környezet-tanulmányozás is „szűk keresztmetszetektől” szenved. A tanácsi dolgozók mun­kaidejük alatt not* track rá környezet-tanulmányozásra, az ak­tívák és lakóbizottsági elnökök — akikre végülis ezt a munkát bízzák , jogi képzettségük hiányában nem képesek a bírósági eljáráson is helytálló adatokat felvenni. Talán segíthetnének a joghallgatók! Ne feledjük, a törvények adta keretek elsősorban lehetősé­gek, ezért több szülői felelősségtudatra, a szervezeti fogyatékos­ságok leküzdésére és magasabb szintű gyámügyi munkára van szükség ahhoz, hogy hatékony gyámja lehessen az állam a zűr­zavaros családi helyzetben vergődő gyermekeknek. Egy a négyszázból Fiatal pedagógus. Hat esz­tendeje tanít... És most — pár hét múlva —­ „elszakad" a vakációzó, táborba induló diákjaitól, az otthontól. Igaz, mindössze két hétre. Fürst Istvánné, a Budai Nagy An­tal Gimnázium igazgatóhe­lyettese Helsinkibe utazik, a Világifjúsági Találkozóra. A kémia-biológia szakos tanár­nő a magyar fiatalok egyik küldötte. A nemrégiben befejeződött tanév egyik mozzanata. Fürst Istvánné a biológiai szakkör foglalkozásán ma­gyaráz Bornemissza Emíliá­nak és Gesztes Irénnek Fönt: A fiatalok építőtábor­ba indulnak — néhány hasz­nos baráti tanács hangzik el a folyosón Alul: Otthon, a „legkedve­sebb tanítvánnyal’*, kisfiával Juan Goytisolo: Hordalék A hordalékot a hömpölygő vizek viszik csodálatos partok mellett, de­­ kikötni nem tud, s végzetsze­rűen sodorja az ár, az enyésztő tengerbe. A spanyol nagyváros guberáló szegényei azzal a nagy társadalmi árral úsznak, mely a legteljesebb kilátástalanság felé tart. A fiatal spanyol író, Goyti­solo kisregénye ennek a kétségbe­esett felszínen maradásnak a meg­jelenítője. Olyan ember vallomá­sa, aki gyerekkorában Barcelona nyomornegyedeiben maga is ta­núja volt a tolvaj­jelöltek és vagá­nyok életének, s alaposan ismeri a nyomorgó Spanyolországot. A könyv sokágú cselekményének fő vonala: egy barcelonai munkásfiú kilátástalan ábrándozása, csalódá­sa és elzüllése. A külsőre is igen tetszetős könyvet az Európa Könyvkiadó adta ki. Jóban vagyok Találkozás a vulkánkutató AZ ÖRDÖGGEL Tazieff professzorral Fölidéződnek a képek, sej­telmesen távoli tűzhányók eget és földet bombázó kráte­­­­reiről, még ma is élnek a szí­nek, a lobogó láva narancsvö­rös parádéja. Ilyen hát az „ördög’­ — mondtuk. Ilyennek látta egy merész ember, aki leereszkedett hozzá, s másfél­órányi celluloid-szalagra lopta az évezredekig titkolt életét. Találkozás az ördöggel — ezt a címet adta filmjének. S akkor megtanultuk a nevét, hogy az ördög fényképészét Tazieffnek hívják. Tazieff most nálunk járt, előadást tartott Budapesten a legújabb vulkánkutatásairól, s elhozta a legújabb filmjét is, melyet útja során készí­tett. A filmet írta, fényké­pezte, vágta, rendezte: Tazieff. Az expedícióban több mint huszadmagával vett részt, így beszél erről: —­ Az afrikai Kivu tarto­mányban, 1948-ban egy vul­káni tó működését figyeltem meg. Ez a föld felszínén levő lágató szinte kivételes jelen­ség, mert eddig csak a Hawaii szigeteken tudtak ilyenről, de az is, a működés után eltűnt. A kongói Niragongo állandóan élő, háborgó lávató. Fölötte pára és füst lebeg, melyet éj­szaka kísérteties vörösre fest. Hozzá leereszkedni még senki­nek sem sikerült. Ugyan 1949- ben megközelítettük, s leju­tottunk egy kétszáz méteres platóra, melynek a magassá­ga is ennyi volt, de itt újabb száznyolcvan méteres kráter kezdődött, amelynek az alján megpillantottuk az izzó lávát. Huszonöt ember elindul a „pokol“ felé Tíz évnek kellett eltelnie, amíg az első tudományos ex­pedíció leereszkedhetett a Ni­ragongo belsejébe. Ezalatt pontosan kidolgozták mind a leereszkedési módokat, mind a tanulmányozás módszereit. Az expedícióban 12 kutató, 1 orvos, 2 kongói katonatiszt és katonák vettek részt, együtte­sen 25 ember. Valamennyien leereszkedtek az első gyűrűig, s 6 hétig éltek a 200 méteres platón felvert sátrakban. A látvány már itt is elrémítette az embereket, de a feladat nagy része ezután következett: le kellett ereszkedni a máso­dik kráterbe! — A barlangkutatásoknál alkalmazott ereszkedést vá­lasztottuk, amelyet a Pireneu­sokban dolgoztunk ki. A plató szélétől öt méter távolságnyi­ra, az űr felett szereltük­­ a villát, ezt a katonák kezel­ték. Azért kellett az öt méte­res távolság, hogy az emberek a csörlő kezelésekor az eresz­­kedők fejére ne verjék a kö­veket. Minden egyes leutazó fehér páncélsisakban, oldalán a leg­fontosabb felszereléssel,­ ejtő­ernyővel a hátán, függött a ká­belen. Mint egy zsák liszt, te­hetetlenül utaztak a vöröslő pokol felé.­­ Az első leereszkedés hosszabb ideig tartott, mert a telefonkészüléket, kábeleket, élelmiszereket, vizet is le kel­lett vinni. Ezután már csak egy óráig tartott az út, s úgy megszoktuk, mint a liftet. Sohasem látták a napot Leérve az újabb síkon me­gint építkeztek, felépítették az úgynevezett előretolt tábort. — Az előretolt táborból nyomultunk a harmadik krá­ter irányába, a lávató köze­lébe. Ide alumínium létrákat vittünk, mindenki a sajátját, s mint a sziklamászók halad­tunk előre. És a tizenhetedik napon ott fortyogott előttünk a vöröslő lávató, hömpölygő „vizével’“! (Fajsúlya 2,9, tehát ugyanaz, mint a mi ba­zaltunké, amelyből utakat épí­tenek.) A lávafolyó egy bar­langban tűnt el, amelynek szája felett égő cseppköveket képzett, állandó formaváltoz­tatásokkal. — Sajnos, kevés időm ma­radt filmezésre, mert nagy volt az egyéni felelősségem és a munkám. Én feleltem az ex­pedíció biztonságáért és én végeztem a láva és a gáz hő­mérsékletének mérését is. Azonkívül több száz méter mélységben voltunk a kráter belsejében, sohasem volt de­rűs, napsugaras időnk, gőzök és gázok takarták el az eget, állandó pára volt a kráter fe­lett. A képeim ezért sötétek. A filmen teljes pompájában jelent meg az „ördög“. Égő­­vöröstől a fehérig átmenő for­ró díszben, állandó zúgással és morajjal, mintha örökké szélvihar zúgna a föld gyom­rában. Mindez a felső perem­től 432 méter mélységben, 1080 fokos láva közelében, amelyet csak talpig azbeszt­ben és gázálarcban lehet meg­közelíteni, így is csak tíz percig! Azbeszt nélkül öt-tíz másodpercnél tovább nem le­het elviselni. Következik a Stromboli Tazseff másodmagával járt lenn a lávatónál, mérni és fényképezni. Mindkét tevé­kenység páratlan a tudomány­ág történetében. Mérései az eddigi legpontosabbak, s fel­vevőgépével két méterről szí­nesre fényképezte a hömpö­lyögve hullámzó lávatavat. — Ez volt a legszebb lát­vány, amelyben valaha is ré­szesültem. — Melyik volt a legveszé­lyesebb útja? — Az első, 1948-ban, mert akkor még tapasztalatlan vol­tam. Tazieff professzor most negyvennyolc éves. Nyugodtan beszél, kényelmesen, alaposan előkészít minden mondatot. Párizsban dolgozik. Mielőtt Magyarországra jött, Alaszká­ban járt, szeptemberben a Strombolihoz vezet geológu­sokból és vulkanológusokból álló kutató expedíciót. Feb­ruárban ismét a pokol alasz­kai, majd az Aleuti-szigeti tornácainál tesz látogatást. Vagyis a kráterben. Megkérdeztem tőle befeje­zésül, valamiféle sérülésre cé­lozva : — Ön többször lefényképez­te az ördögöt, de vajon az ör­dög adott-e névjegyet? Tazieff nevet, s gondolkodás nélkül mondja: — Még sohasem. Én ugyan­is jóban vagyok az „ördöggel’“. Király Ernő ►ka Int-­OrvOUvXt 'v¡|i M6*. HEL­YCSERÉS TÁMADÁS Számolni sem volt érdemes már a bosszús kifakadásokat. Jöttek egymás után. Nem­csak lenn a föld alatt, egy­más között, percnyi pihenő­ben, levegővel együtt kifújva, fönt, napszinten is majd min­denkit elkapott a mérgelődés. Bérces Mihály körletvezetőre meg valósággal rázúdult. — Nem lehet jobban halad­ni — hallotta. — Tizennyolcat is kell lőni, kanyarban va­gyunk, kutya rossz hely... Két dudás egy csárdában kedve lett volna a körlet­vezetőnek visszavágni: jó, sok az akadály, dehát benne­tek, a km-brigádban sincsen hiba? Aztán mégsem tette. Jól emlékezett rá, amikor nemrégiben ezzel a feladattal bízták meg a Kiss Mihály ve­zette ifjúsági brigádot. Érez­ték a fiúk, hogy fontos, amit csinálnak, vállalták is, csak­­hát éppen nem boldogultak. Két és fél méternél nagyobb napi előválási sebességet se­hogyan sem értek el. Ez meg nagyon kevés. Különösen az­után, hogy a rekorder Farkas­­brigád 4—5 métert haladt na­ponta, havi átlaga — minden eddigit felülmúló — 103 mé­ter volt. Sok gondolkodás, töprengés — és nem kevés mérgelődés után hangzott el Tátrai üzem­vezető javaslata: mi lenne, ha...? . Megvalósították. A két ifjú­sági brigád helyet cserélt Farkasék, a rekorderek a Rücker-táróról átköltöztek a második szintre, Kissék pedig az ő helyükre. Az úgyneve­zett hivatalos aktus ezzel be­fejeződött. Egyébként ekkor kezdődött minden ... Mit gondolnak az emberek, ha egyik napról a másikra ilyen váratlan dolog történik? Nem kell túlságosan sokat ta­lálgatni. Egyik részről: talán ők jobbak? A másikak meg, és ha itt nem sikerül? Két csapat egy előváráson, olyan ez, mintha két dudás lenne egy csárdában. Miért férne meg a két brigád egymás mellett? Igaz, hogy Farkasék tapasztaltabbak, összeforrot­­tabbak, nagyobb teljesítmény­re képesek, most­­akarják meg­szerezni a szocialista brigád címet. Dehát Kiss Mihályék is megteszik a magukét, hi­szen éppen a nagyobb fel­adatba tört bele a bicskájuk. Az első helycserés nap már rácáfolt arra, hogy a két du­dás nem fér meg egymás mellett. F­arkasék az új mun­kahelyen rekordot értek el, 5,2 métert haladtak­ előre. Kissék pedig minden erejüket, tudásukat, szorgalmukat ösz­­szeszedték, hogy megközelít­sék az új munkahelyen a ré­giek teljesítményét. Két izgal­mas nap következett. A két brigád —, bár messze voltak egymástól, hiszen a föld alatt mintegy 300—400 méteres „ék“ és 200 méteres szintkülönbség választotta el őket egymástól , árgus szemmel figyelte a másikat. Az már bizonyossá vált, hogy a rekorderek újabb csúcsteljesítménnyel igazolták jó hírnevüket, a kérdés csak az, mit tud ebből hasznosíta­ni a Kiss-brigád, ha vissza­tér eredeti helyére? Napszinten, szemtől szembe Egyik leszállás előtt ,össze­jöttek Farkasék, Kissék és a műszakiak. A­­tekintetek a másik szemébe fúródtak, ol­vasgatni próbáltak belőle: — Na, most jön a kiokta­tás. — Látjátok, hogy lehet töb­bet csinálni, tanulhattok eb­ből ... Farkasék pedig azon törték a fejüket, hogyan lehetne el­mondani, hogy tényleg rossz a munkahely, de rossz a csa­pat szervezése is, s még rá­adásul a Kiss-brigád fiataljai idegenkednek a gépektől. Az ellenfél méregetése hir­telen megrekedt. És kibugy­­gyantak a szavak, úgy a ma­guk természetességében, min­den szépítés, körülírás vagy­ indulat nélkül. Mindenki ér­tett egyszerre a másik nyelven is. Lehet a Vidám Parkban... A virtusnak nem szakadt vége. A pécsi István-aknán a folytatás naponta újabb ered­ményeket hoz. Kiss Miklósért átszervezték a csapat munka­rendjét, s mindent hasznosí­tottak, ami jónak mutatkozott a Farkas-brigádban. A telje­sítmény: 4,5—5 méter napon­ta. Egyöntetű vélemény az Ist­ván-aknán, hogy a két ifjúsá­gi munkacsapat mellett a har­madik érdekelt, az üzem is jól járt. Már olyan számveté­sek készülnek, hogy ez a „kis plusz‘­, amit a két brigád ver­sengése hozott, mennyivel já­rul a kongresszusi felajánlás túlteljesítéséhez. Aztán arról is sok szó esik, hogy nem ár­tana jobban megismerkedni a két brigádnak. Az a három nap hosszabb barátságra te­remtett alapot. Farkas József munkacsapata az idén — minden jel szerint — megszer­zi a szocialista brigád címet. A másik fiatal csapat latol­gatja, hogy nem lehetne-e ne­kik is ezt az utat járni... Mert úgy van az, hogy akik az új kőzetfúró kalapácsok alkalmazásánál okos tanácso­kat tudnak adni, s képesek megváltoztatni saját cseleke­deteikkel mások kialakult vé­leményét, azok még sok hasz­nos dologgal tudnak szolgálni. Erre persze alkalmat kell teremteni.­­ Ami talán nem is várat so­káig magára. Többen is mond­ják, hogy a Farkas-brigád rendszeresen eljár a vidám parki társadalmi munkára, s ezen­­túl gyakran együtt töl­tik az idejüket. Lehetséges, hogy létrejön egy újabb tár­sulás?! Ez esetleg a napszinti vetélkedést is felébreszti Kissék és Farkasék között. Gyulai Ferenc a méterek ellen Cigarettaszünet a felszállás és a fürdés között... A rekorderek, a ismét a régi munkahelyükön dolgoznak Farkas-brigád tagjai most már (Fotó: Szoknia!) Go-Karttal Helsinkibe Harmincegyezer kilométer a törpe járművel Rövid idő alatt népszerűek lettek a kis Go-Kart autók hazánkban. Eddig csak a ver­senypályákon találkoztunk ve­lük. Azonban a hét folyamán szemtanúi lehettünk e törpe jármű egyik világjáró példá­nyának is. A Rákóczi úton a Metropol Szálló előtt óriási em­­ergyűrűs közepén szeré­nyen húzódott meg a megcso­dált és sok kilométert megtett kis jármű, melyhez utánfutót kapcsoltak az úticsomagok számára. Tetejére azoknak az országoknak a nevét és zász­laját festették, ahol eddig a jármű tulajdonosa megfordult. Harmincnyolc ország nevét számoltuk meg. Egy kis keres­gélés után sikerült a fiatal vi­lágjárót­­ is megtalálni. S meg­kértük, mondja el néhány szó­ban utazása célját. — Stan Mott amerikai festő­művész vagyok Los Angeles­ből. Utazásom célja, hogy meg­ismerjem az európai országo­kat és az ott lakó emberekről, karakterükről, egyéniségükről vázlatot készítsek. 1960. szep­tember elsején indultam el Los Angelesből, majd hajóval Genovába érkeztem. Jártam Franciaországban, Olaszország­ban, Spanyolországban, Bel­giumban, Hollandiában, Portu­gáliában, Svájcban és Auszt­riában is. Nagyon örülök, hogy az önök szép országába is el­jutottam. Kedvesen érdeklődők itt az emberek. Sajnos, csak két napot tölthetek Magyar­­országon. Hosszú út áll még előttem. Budapestről Bécsen keresztül Csehszlovákia, Len­gyelország, Szovjetunió az út­irányom. Moszkvában és Le­ningrád­ban megtekintem a hí­res festők alkotásaiból rende­zett kiállításokat és remélem sokat fogok tanultai munkáik­ból. A Szovjetunióból Finnor­szágba utazom, a VIT-re, s onnan a skandináv államokba. Ezután Olaszországba megyek, és Genovában fejezem be európai utazásomat, majd is­mét hajóra szállok és vissza­térek Los Angelesbe. — Volt-e valamilyen érde­kes dolog utazása során. — Hogy csak egyet említsek a sok közül: a marokkói Quarazazate városban megáll­tam egy kis hűsítőre. Míg a vendéglőben voltam, kecske­nyájat hajtottak keresztül az úton. Kedvenc szalmakalapom a kormányon hagytam, de mi­re visszamentem a kocsihoz, csupán a kalap selyemszalag­ját találtam már: a kecskék megették a kalapot. — Lá­ny — TAKÁCS­ ZOLTÁN: KI HOGYAN UTAZIK A VIT-RE? 1 3 A spanyolok frr •k­kk­k­k­kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk­kkkkk­kkkkkkkk* ÜDÜLÉS ELŐTT VÁSÁROLON GYERMEKÉNEK JÁTÉKOT Vitorláshajó Gumi úszógyűrű Parafa úszóör Műanyag kisvödör Rakéta-tricikli 48,— Ft-tól 21,90 Ft 36,50 Ft 14,— Ft 280,— Ft Vízi- és egyéb játékok nagy választékban a fővárosi játékboltokban

Next