Magyar Ifjúság, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-07-07 / 27. szám
Idem leányanyáknak kicsit a múltat hozta be magával a kerületi tanács fogadószobájába. Huszonhat éves fiatalember, magát törvénytelen gyermeknek nevezvén, arra kérte a gyámhatóságot, kerítse elő az apját, rendezze családjogi helyzetét. A múlt szégyenét hozta és a jelen furcsállva mosolygott ezen. • Ma már nincsenek nálunk törvénytelen gyerekek. Ám hogy e sötét kifejezést a „házasságon kívül született gyermek”-kel helyettesítjük, nem puszta fogalom-kozmetikázás, mert éppen, hogy nem törvénytelenek, hiszen az állam gyámkodik felettük, törvény-magabiztossággal, társadalmi gondoskodással és szeretettel. Hogy foglalkozunk velük, egy nemrégi, kelenföldi tanácsülés tanulságokban gazdag anyaga igényli. A A városrész vezetői felülvizsgálták a kerületi tanács oktatási osztályának gyámügyi munkásságát. Számonkérték, hogyan rendezik a házasságon kívül született kiskorúak családjogi helyzetét Az első adatok örvendezve gondolkoztatóak: 1959-ben 1118 gyám ügydarabot adtak be a tanácshoz, 1961-ben pedig 822-őt. Ez egymagában is javulást, kevesebb problémát mutat. A következő adat már „fekete-fehéren” beszél: 1958-ban 103 „apátián” gyereket tartottak nyilván, jelenleg mindössze 40-et. Ha tudjuk, hogy mindebben országos adatok is tükröződnek, akkor örömmel nyugtázhatjuk: itt is haladunk előre. A tanácsi aktívák, lakóbizottsági elnökök csatasorba állítva munkálkodnak, hogy a terhességgondozó értesítése nyomán, a gyermek megszületését megelőző 4-5 hónapban már rendezzék az újszülött családjogi helyzetét. Ha ez mégsem sikerül, a gyermek családjogi helyzetének tisztázására még kiskorában sor kerül. Nem is sejthető, mennyi gondot okoznak a társadalomnak és milyen keveset maguknak a szülőknek. Ez a kijelentés azután kinyitotta a panaszkodás csapját a VB. ülésen. A törvény biztosítja, hogy az anyának nem férj apa — valóban apja legyen a gyermeknek, akinek fejlődése szempontjából erre nagy szüksége van. Persze, megfordítva is! Ezért előírja a törvény, hogy a „másik” szülőnek joga van látni gyerekét. Hányféle módon akadályozzák ezt a nevelő szülők! a legveszélyesebb, amikor a gyermeket ellene nevelik, és így a gyermek nem is igényli, hogy meglátogassa a másik szülőt. Az ilyen esetekben a tanács, a lélektani Intézet megkérdezésével, nevelési tanácson dönt a teendőkről. Kevés gondot okoznak a szülőknek. A tanács megidézi a leányanyát, hogy rendezzék közösen a gyermek családjogi helyzetét. A leányanya nem jelenik meg másodszori idézés, harmadszori, és ha akkor semjön , pénzbírságolják. Szomorú jelenség ez! A szégyen érzése nem lehet erősebb a gyermekről valói gondoskodás vágyánál. Aztán a leányanya többször is lakást változtat, ám nem jelenti be, hetekig kerestetik. Más fogyatékosságok is vannak a gyámügyekben. Nincs teljesen rendezve a kiskorúak házasságkötésének ügye. A Művelődésügyi Minisztérium rendelete szerint nem engedélyezhető 16 éven aluliak házasodása. Nem szorul bizonyításra, hogy éppen a gyermekek érdekében. A törvény azonban nyitva hagyja a kiskaput, mert nem tér ki korhatárra, csupán a kiskorú érdekeinek figyelembe vételéhe kötelez. És megindul a pereskedés a törvény és a rendelet között. Ezenkívül, ebbe még beleszólhatnak más szervek is és ha a gyámügy azt mondja: nem, ezek a szervek váltig hangoztatják; de igen! A gyámügyi munka fontos része, a környezet-tanulmányozás is „szűk keresztmetszetektől” szenved. A tanácsi dolgozók munkaidejük alatt not* track rá környezet-tanulmányozásra, az aktívák és lakóbizottsági elnökök — akikre végülis ezt a munkát bízzák , jogi képzettségük hiányában nem képesek a bírósági eljáráson is helytálló adatokat felvenni. Talán segíthetnének a joghallgatók! Ne feledjük, a törvények adta keretek elsősorban lehetőségek, ezért több szülői felelősségtudatra, a szervezeti fogyatékosságok leküzdésére és magasabb szintű gyámügyi munkára van szükség ahhoz, hogy hatékony gyámja lehessen az állam a zűrzavaros családi helyzetben vergődő gyermekeknek. Egy a négyszázból Fiatal pedagógus. Hat esztendeje tanít... És most — pár hét múlva — „elszakad" a vakációzó, táborba induló diákjaitól, az otthontól. Igaz, mindössze két hétre. Fürst Istvánné, a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóhelyettese Helsinkibe utazik, a Világifjúsági Találkozóra. A kémia-biológia szakos tanárnő a magyar fiatalok egyik küldötte. A nemrégiben befejeződött tanév egyik mozzanata. Fürst Istvánné a biológiai szakkör foglalkozásán magyaráz Bornemissza Emíliának és Gesztes Irénnek Fönt: A fiatalok építőtáborba indulnak — néhány hasznos baráti tanács hangzik el a folyosón Alul: Otthon, a „legkedvesebb tanítvánnyal’*, kisfiával Juan Goytisolo: Hordalék A hordalékot a hömpölygő vizek viszik csodálatos partok mellett, de kikötni nem tud, s végzetszerűen sodorja az ár, az enyésztő tengerbe. A spanyol nagyváros guberáló szegényei azzal a nagy társadalmi árral úsznak, mely a legteljesebb kilátástalanság felé tart. A fiatal spanyol író, Goytisolo kisregénye ennek a kétségbeesett felszínen maradásnak a megjelenítője. Olyan ember vallomása, aki gyerekkorában Barcelona nyomornegyedeiben maga is tanúja volt a tolvajjelöltek és vagányok életének, s alaposan ismeri a nyomorgó Spanyolországot. A könyv sokágú cselekményének fő vonala: egy barcelonai munkásfiú kilátástalan ábrándozása, csalódása és elzüllése. A külsőre is igen tetszetős könyvet az Európa Könyvkiadó adta ki. Jóban vagyok Találkozás a vulkánkutató AZ ÖRDÖGGEL Tazieff professzorral Fölidéződnek a képek, sejtelmesen távoli tűzhányók eget és földet bombázó krátereiről, még ma is élnek a színek, a lobogó láva narancsvörös parádéja. Ilyen hát az „ördög’ — mondtuk. Ilyennek látta egy merész ember, aki leereszkedett hozzá, s másfélórányi celluloid-szalagra lopta az évezredekig titkolt életét. Találkozás az ördöggel — ezt a címet adta filmjének. S akkor megtanultuk a nevét, hogy az ördög fényképészét Tazieffnek hívják. Tazieff most nálunk járt, előadást tartott Budapesten a legújabb vulkánkutatásairól, s elhozta a legújabb filmjét is, melyet útja során készített. A filmet írta, fényképezte, vágta, rendezte: Tazieff. Az expedícióban több mint huszadmagával vett részt, így beszél erről: — Az afrikai Kivu tartományban, 1948-ban egy vulkáni tó működését figyeltem meg. Ez a föld felszínén levő lágató szinte kivételes jelenség, mert eddig csak a Hawaii szigeteken tudtak ilyenről, de az is, a működés után eltűnt. A kongói Niragongo állandóan élő, háborgó lávató. Fölötte pára és füst lebeg, melyet éjszaka kísérteties vörösre fest. Hozzá leereszkedni még senkinek sem sikerült. Ugyan 1949- ben megközelítettük, s lejutottunk egy kétszáz méteres platóra, melynek a magassága is ennyi volt, de itt újabb száznyolcvan méteres kráter kezdődött, amelynek az alján megpillantottuk az izzó lávát. Huszonöt ember elindul a „pokol“ felé Tíz évnek kellett eltelnie, amíg az első tudományos expedíció leereszkedhetett a Niragongo belsejébe. Ezalatt pontosan kidolgozták mind a leereszkedési módokat, mind a tanulmányozás módszereit. Az expedícióban 12 kutató, 1 orvos, 2 kongói katonatiszt és katonák vettek részt, együttesen 25 ember. Valamennyien leereszkedtek az első gyűrűig, s 6 hétig éltek a 200 méteres platón felvert sátrakban. A látvány már itt is elrémítette az embereket, de a feladat nagy része ezután következett: le kellett ereszkedni a második kráterbe! — A barlangkutatásoknál alkalmazott ereszkedést választottuk, amelyet a Pireneusokban dolgoztunk ki. A plató szélétől öt méter távolságnyira, az űr felett szereltük a villát, ezt a katonák kezelték. Azért kellett az öt méteres távolság, hogy az emberek a csörlő kezelésekor az ereszkedők fejére ne verjék a köveket. Minden egyes leutazó fehér páncélsisakban, oldalán a legfontosabb felszereléssel, ejtőernyővel a hátán, függött a kábelen. Mint egy zsák liszt, tehetetlenül utaztak a vöröslő pokol felé. Az első leereszkedés hosszabb ideig tartott, mert a telefonkészüléket, kábeleket, élelmiszereket, vizet is le kellett vinni. Ezután már csak egy óráig tartott az út, s úgy megszoktuk, mint a liftet. Sohasem látták a napot Leérve az újabb síkon megint építkeztek, felépítették az úgynevezett előretolt tábort. — Az előretolt táborból nyomultunk a harmadik kráter irányába, a lávató közelébe. Ide alumínium létrákat vittünk, mindenki a sajátját, s mint a sziklamászók haladtunk előre. És a tizenhetedik napon ott fortyogott előttünk a vöröslő lávató, hömpölygő „vizével’“! (Fajsúlya 2,9, tehát ugyanaz, mint a mi bazaltunké, amelyből utakat építenek.) A lávafolyó egy barlangban tűnt el, amelynek szája felett égő cseppköveket képzett, állandó formaváltoztatásokkal. — Sajnos, kevés időm maradt filmezésre, mert nagy volt az egyéni felelősségem és a munkám. Én feleltem az expedíció biztonságáért és én végeztem a láva és a gáz hőmérsékletének mérését is. Azonkívül több száz méter mélységben voltunk a kráter belsejében, sohasem volt derűs, napsugaras időnk, gőzök és gázok takarták el az eget, állandó pára volt a kráter felett. A képeim ezért sötétek. A filmen teljes pompájában jelent meg az „ördög“. Égővöröstől a fehérig átmenő forró díszben, állandó zúgással és morajjal, mintha örökké szélvihar zúgna a föld gyomrában. Mindez a felső peremtől 432 méter mélységben, 1080 fokos láva közelében, amelyet csak talpig azbesztben és gázálarcban lehet megközelíteni, így is csak tíz percig! Azbeszt nélkül öt-tíz másodpercnél tovább nem lehet elviselni. Következik a Stromboli Tazseff másodmagával járt lenn a lávatónál, mérni és fényképezni. Mindkét tevékenység páratlan a tudományág történetében. Mérései az eddigi legpontosabbak, s felvevőgépével két méterről színesre fényképezte a hömpölyögve hullámzó lávatavat. — Ez volt a legszebb látvány, amelyben valaha is részesültem. — Melyik volt a legveszélyesebb útja? — Az első, 1948-ban, mert akkor még tapasztalatlan voltam. Tazieff professzor most negyvennyolc éves. Nyugodtan beszél, kényelmesen, alaposan előkészít minden mondatot. Párizsban dolgozik. Mielőtt Magyarországra jött, Alaszkában járt, szeptemberben a Strombolihoz vezet geológusokból és vulkanológusokból álló kutató expedíciót. Februárban ismét a pokol alaszkai, majd az Aleuti-szigeti tornácainál tesz látogatást. Vagyis a kráterben. Megkérdeztem tőle befejezésül, valamiféle sérülésre célozva : — Ön többször lefényképezte az ördögöt, de vajon az ördög adott-e névjegyet? Tazieff nevet, s gondolkodás nélkül mondja: — Még sohasem. Én ugyanis jóban vagyok az „ördöggel’“. Király Ernő ►ka Int-OrvOUvXt 'v¡|i M6*. HELYCSERÉS TÁMADÁS Számolni sem volt érdemes már a bosszús kifakadásokat. Jöttek egymás után. Nemcsak lenn a föld alatt, egymás között, percnyi pihenőben, levegővel együtt kifújva, fönt, napszinten is majd mindenkit elkapott a mérgelődés. Bérces Mihály körletvezetőre meg valósággal rázúdult. — Nem lehet jobban haladni — hallotta. — Tizennyolcat is kell lőni, kanyarban vagyunk, kutya rossz hely... Két dudás egy csárdában kedve lett volna a körletvezetőnek visszavágni: jó, sok az akadály, dehát bennetek, a km-brigádban sincsen hiba? Aztán mégsem tette. Jól emlékezett rá, amikor nemrégiben ezzel a feladattal bízták meg a Kiss Mihály vezette ifjúsági brigádot. Érezték a fiúk, hogy fontos, amit csinálnak, vállalták is, csakhát éppen nem boldogultak. Két és fél méternél nagyobb napi előválási sebességet sehogyan sem értek el. Ez meg nagyon kevés. Különösen azután, hogy a rekorder Farkasbrigád 4—5 métert haladt naponta, havi átlaga — minden eddigit felülmúló — 103 méter volt. Sok gondolkodás, töprengés — és nem kevés mérgelődés után hangzott el Tátrai üzemvezető javaslata: mi lenne, ha...? . Megvalósították. A két ifjúsági brigád helyet cserélt Farkasék, a rekorderek a Rücker-táróról átköltöztek a második szintre, Kissék pedig az ő helyükre. Az úgynevezett hivatalos aktus ezzel befejeződött. Egyébként ekkor kezdődött minden ... Mit gondolnak az emberek, ha egyik napról a másikra ilyen váratlan dolog történik? Nem kell túlságosan sokat találgatni. Egyik részről: talán ők jobbak? A másikak meg, és ha itt nem sikerül? Két csapat egy előváráson, olyan ez, mintha két dudás lenne egy csárdában. Miért férne meg a két brigád egymás mellett? Igaz, hogy Farkasék tapasztaltabbak, összeforrottabbak, nagyobb teljesítményre képesek, mostakarják megszerezni a szocialista brigád címet. Dehát Kiss Mihályék is megteszik a magukét, hiszen éppen a nagyobb feladatba tört bele a bicskájuk. Az első helycserés nap már rácáfolt arra, hogy a két dudás nem fér meg egymás mellett. Farkasék az új munkahelyen rekordot értek el, 5,2 métert haladtak előre. Kissék pedig minden erejüket, tudásukat, szorgalmukat öszszeszedték, hogy megközelítsék az új munkahelyen a régiek teljesítményét. Két izgalmas nap következett. A két brigád —, bár messze voltak egymástól, hiszen a föld alatt mintegy 300—400 méteres „ék“ és 200 méteres szintkülönbség választotta el őket egymástól , árgus szemmel figyelte a másikat. Az már bizonyossá vált, hogy a rekorderek újabb csúcsteljesítménnyel igazolták jó hírnevüket, a kérdés csak az, mit tud ebből hasznosítani a Kiss-brigád, ha visszatér eredeti helyére? Napszinten, szemtől szembe Egyik leszállás előtt ,összejöttek Farkasék, Kissék és a műszakiak. Atekintetek a másik szemébe fúródtak, olvasgatni próbáltak belőle: — Na, most jön a kioktatás. — Látjátok, hogy lehet többet csinálni, tanulhattok ebből ... Farkasék pedig azon törték a fejüket, hogyan lehetne elmondani, hogy tényleg rossz a munkahely, de rossz a csapat szervezése is, s még ráadásul a Kiss-brigád fiataljai idegenkednek a gépektől. Az ellenfél méregetése hirtelen megrekedt. És kibugygyantak a szavak, úgy a maguk természetességében, minden szépítés, körülírás vagy indulat nélkül. Mindenki értett egyszerre a másik nyelven is. Lehet a Vidám Parkban... A virtusnak nem szakadt vége. A pécsi István-aknán a folytatás naponta újabb eredményeket hoz. Kiss Miklósért átszervezték a csapat munkarendjét, s mindent hasznosítottak, ami jónak mutatkozott a Farkas-brigádban. A teljesítmény: 4,5—5 méter naponta. Egyöntetű vélemény az István-aknán, hogy a két ifjúsági munkacsapat mellett a harmadik érdekelt, az üzem is jól járt. Már olyan számvetések készülnek, hogy ez a „kis plusz‘, amit a két brigád versengése hozott, mennyivel járul a kongresszusi felajánlás túlteljesítéséhez. Aztán arról is sok szó esik, hogy nem ártana jobban megismerkedni a két brigádnak. Az a három nap hosszabb barátságra teremtett alapot. Farkas József munkacsapata az idén — minden jel szerint — megszerzi a szocialista brigád címet. A másik fiatal csapat latolgatja, hogy nem lehetne-e nekik is ezt az utat járni... Mert úgy van az, hogy akik az új kőzetfúró kalapácsok alkalmazásánál okos tanácsokat tudnak adni, s képesek megváltoztatni saját cselekedeteikkel mások kialakult véleményét, azok még sok hasznos dologgal tudnak szolgálni. Erre persze alkalmat kell teremteni. Ami talán nem is várat sokáig magára. Többen is mondják, hogy a Farkas-brigád rendszeresen eljár a vidám parki társadalmi munkára, s ezentúl gyakran együtt töltik az idejüket. Lehetséges, hogy létrejön egy újabb társulás?! Ez esetleg a napszinti vetélkedést is felébreszti Kissék és Farkasék között. Gyulai Ferenc a méterek ellen Cigarettaszünet a felszállás és a fürdés között... A rekorderek, a ismét a régi munkahelyükön dolgoznak Farkas-brigád tagjai most már (Fotó: Szoknia!) Go-Karttal Helsinkibe Harmincegyezer kilométer a törpe járművel Rövid idő alatt népszerűek lettek a kis Go-Kart autók hazánkban. Eddig csak a versenypályákon találkoztunk velük. Azonban a hét folyamán szemtanúi lehettünk e törpe jármű egyik világjáró példányának is. A Rákóczi úton a Metropol Szálló előtt óriási emergyűrűs közepén szerényen húzódott meg a megcsodált és sok kilométert megtett kis jármű, melyhez utánfutót kapcsoltak az úticsomagok számára. Tetejére azoknak az országoknak a nevét és zászlaját festették, ahol eddig a jármű tulajdonosa megfordult. Harmincnyolc ország nevét számoltuk meg. Egy kis keresgélés után sikerült a fiatal világjárót is megtalálni. S megkértük, mondja el néhány szóban utazása célját. — Stan Mott amerikai festőművész vagyok Los Angelesből. Utazásom célja, hogy megismerjem az európai országokat és az ott lakó emberekről, karakterükről, egyéniségükről vázlatot készítsek. 1960. szeptember elsején indultam el Los Angelesből, majd hajóval Genovába érkeztem. Jártam Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában, Portugáliában, Svájcban és Ausztriában is. Nagyon örülök, hogy az önök szép országába is eljutottam. Kedvesen érdeklődők itt az emberek. Sajnos, csak két napot tölthetek Magyarországon. Hosszú út áll még előttem. Budapestről Bécsen keresztül Csehszlovákia, Lengyelország, Szovjetunió az útirányom. Moszkvában és Leningrádban megtekintem a híres festők alkotásaiból rendezett kiállításokat és remélem sokat fogok tanultai munkáikból. A Szovjetunióból Finnországba utazom, a VIT-re, s onnan a skandináv államokba. Ezután Olaszországba megyek, és Genovában fejezem be európai utazásomat, majd ismét hajóra szállok és visszatérek Los Angelesbe. — Volt-e valamilyen érdekes dolog utazása során. — Hogy csak egyet említsek a sok közül: a marokkói Quarazazate városban megálltam egy kis hűsítőre. Míg a vendéglőben voltam, kecskenyájat hajtottak keresztül az úton. Kedvenc szalmakalapom a kormányon hagytam, de mire visszamentem a kocsihoz, csupán a kalap selyemszalagját találtam már: a kecskék megették a kalapot. — Lány — TAKÁCS ZOLTÁN: KI HOGYAN UTAZIK A VIT-RE? 1 3 A spanyolok frr •kkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk* ÜDÜLÉS ELŐTT VÁSÁROLON GYERMEKÉNEK JÁTÉKOT Vitorláshajó Gumi úszógyűrű Parafa úszóör Műanyag kisvödör Rakéta-tricikli 48,— Ft-tól 21,90 Ft 36,50 Ft 14,— Ft 280,— Ft Vízi- és egyéb játékok nagy választékban a fővárosi játékboltokban