Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-08-14 / 32. szám

CSÖMÖR KATALIN, TANULMÁNY FORRÁS Richard Knoblich (NDK) Mi lett volna belőlem én, 1930-as évfolyam, tegnap gyűlöletre nevelve, elhatároztam, hogy szeretni fogok, én nem éltem, túl későn születtem, nem voltam ott lidicénél, mit is tettem volna? én, aki már büszke vagyok a kék szememre. Gerhard Zwerenz (NSZK) Okos intézkedés Szeressétek ellenségeiteket mondta a tanár a hittanórán. Gyűlöljétek ellenségeiteket hirdette ugyanaz a tanár a történelemórán. A dualizmus ártalmas vélték a tanárok közül a pedagógusok. Ezért a jövőben külön tanár oktatja a hittant és a történelmet. Eugen Gomringer (Svájc) Konstellációk szavak árnyékok árnyékok szavak szavak játékok játékok szavak szavak az árnyékok játékok a szavak szavak a játékok árnyékok a szavak szavak azok árnyékok játékok azok szavak árnyékok leszn­ek szavak szavak lesznek játékok WERNER SCHINKO, SZIGNET MAI NÉMET LÍRA A tanulmányt írta és a verseket fordította: BOLDOG BALÁZS Amikor 1945-ben döntő csapást mértek Hitler fasiszta hadseregére, összedőlt a felsőrendű fal mítoszából táplálkozó nem­zeti rendszer épületének kártyávára. Meg­bukott egy szemlélet, amelyben évek óta nem a munka képezte az emberek életé­nek értelmét. A demoralizált német nép széles körein a közöny és a kiábrándulás lett úrrá. A merőben új világ „nulla évé­ben" senki sem tudta merre és hogyan tovább? Ilyen körülmények között fokozott fele­lősség hárult az irodalomra, elsősorban a költőkre. Egy csalódott nép tőlük is várta életének új értelmezését. Ennek a feladat­nak elsősorban az antifasiszta német iro­dalom emigrációból hazatérő képviselői: Becher, Brecht, Weinert, Anna Seghers, Bredel, Friedrich Wolf és még mások tet­tek eleget. A helyzet tisztázásához ezen­kívül a nagy polgári kritikai realisták: Heinrich és Thomas Mann, Lion Feucht­­wanger, Arnold Zweig, Leonhard Frank és a többiek munkássága is hozzájárult. A négyhatalmi megszállás alatt álló Németországban összehívott 1947. évi ál­talános német írókongresszus a demokra­tikus gondolat jegyében zajlott le. Hans Werner Richter megjelentette Hívó Szó cí­mű folyóiratát, amely maga köré gyűjtötte a haladó elemeket. Amikor az amerikaiak betiltották a lapot, életre hívta a Gruppe 47 című irodalmi csoportot. Felolvasó ülé­seire fiatal tehetségeket hívtak meg, és évi díjjal jutalmazták a kiemelkedő írói alko­tásokat. A dinamikus, haladó szellemű csoportosulás működése lassan megmere­vedett. Munkássága alapos megújulásra szorul. Miután 1949-ben Németország egy ka­pitalista és egy szocialista államra osz­lott, a két ország irodalma is különböző utakon haladt. A Német Demokratikus Köztársaságban élő írók és lírikusok: Jo­hannes R. Becher, Brecht, Stephan Herm­­lin, Louis Fürnberg, a Kuba néven író Kurt Barthel, Armin Müller, Paul Wiens és a többiek az előző években megerősödött né­met szocialista irodalom hagyományait folytatták és a szocialista realizmus érvé­nyesüléséért küzdöttek. Uwe Berger, Franz Fühmann, Günther Deicke, Georg Maurer és mások munkásságában ez a magatar­tás érvényesül. Verseikben már az új em­beri kapcsolatok, valamint az egyre job­ban kiteljesedő szocialista életérzés fe­jeződtek ki. A legfiatalabbak ezeknek a műveknek a tanulságai alapján és az 1958-as bitterfeldi konferencia útmutatásai szerint fejlesztik tovább a mai német szo­cialista költészetet. Nyugat-Németországban a háború utáni nemzedék a szocialista tradíciók kiinduló­pontja helyett a húszas évek expresszio­­nizmusához nyúlt vissza és ezen az úton indult el. 1910 körül jelentkező expresz­­szionizmus hatását tovább mélyítette az első világháború élménye és lelki krízise. A húszas évek közepéig valósággal ural­ta a német irodalmat. Irányzata, mely a naturalizmus és az impresszionizmus ellen­hatásaként jött létre, legtisztában a lírá­ban jutott kifejezésre, és a rémülettől a panaszon át az örömujjongásig minden árnyalatot magában foglalt. A nyugatné­met költők az expresszionizmus végső mű­vészi eredményeinek feldolgozásával te­remtették meg az utat a holnap művésze­te felé. Ezt bizonyítja, hogy kiemelkedő egyéniségeikben már tovább léptek és új lírai stílust alakítottak ki. Ennek két fő tényezője a kor kritikája, és az önvizsgá­lat. Skálájuk igen sokszínű. Günter Grass ötletes verseiből az emberiséget fenyegető veszélytől való félelem csendül ki é­s valami keserű fájdalom. Az osztrák származású Ingeborg Bachmann verseire jellemző a költői ösztönösség és a művészi tudatosság szerves kapcsolata. Günter Eich mélabús verseiben a szavak a valóság meg nem fejtett titkainak rejtjelei. Bensőséges pá­tosszal írt strófáiból kétkedés csendül ki minden sablonos válasszal szemben. Hans Magnus Enzensberger röplapnak, falba vé­sett feliratnak tekinti a verset, amely sze­rinte használati tárgy, akár a fegyver vagy a kalap. Kari Krolow Troklra emlé­keztető természetlírája a tudat alatti és a külső világ között igyekszik kapcsolatot teremteni. A nyugatnémet költészet tragi­kus halottja, Paul Celan, akit hetekkel ezelőtt kifogtak a Szajnából. Leghíresebb verse, A halálfutás a náci koncentrációs táborok rémületét korunk életérzésévé transzponálja. Szüleit ilyen táborban pusz­tították el, és ebből ered rohamosan fej­lődő elidegenedése az élettel, a világgal szemben. Ezekből a példákból is láthatjuk, hogy a mai nyugatnémet líra egyik leg­jellemzőbb vonása a holnappal szemben táplált borúlátás és kiúttalanság. Ennek mintegy ellenpontja az egyre jobban ki­bontakozó munkásköltészet. Dortmunder Gruppe 61 a neve annak a csoportnak, amely Fritz Huser könyvtárigazgató veze­tésével a mai fejlett kapitalista társada­lomban élő ipari munkásság helyzetének és problémáinak ábrázolását tűzte célul. Ismertebb nevű lírikusaik: Max von der Grün, Willy Bartock, Josef Büscher, Artur Granitzki, Günter Weszterhoff és Hildegard Wohlgemuth antológiában adták közre verseiket. Hüser könyvtárában a német munkásköltészet és szociális irodalom ar­chívumát is felfektette. A mai osztrák líra folytatja független államiságának nemzeti hagyományait, amelyek a nép sajátos társadalmi és szel­lemi fejlődését tükrözik. Mint német nyel­vű költészet azonban ugyanakkor szoros kölcsönhatásban van a szomszédos két Németország irodalmával. Ezt az is előse­gíti, hogy nem egy jeles osztrák költő ha­zája határain kívül él, és műveiket első­sorban nyugatnémet kiadók jelentetik meg. Más osztrák lírikusok a Konrad Bayer ál­tal alapított, „bécsi iskola" irányzatát vi­szik tovább, és az osztrák nyelvjárási köl­tészetnek is vannak kitűnő művelői. Az említett áramlatokon kívül természetesen a legmodernebb irányzat, a nyelv elemei­vel játszó, úgynevezett kísérleti líra is szó­hoz jut Ausztriában. Két nemzetközileg el­ismert képviselője Friedericke Mayröcker és Ernst Jandl. A négynyelvű Svájc német lírájának k­lasszikus képviselői: Keller, Meyer és Spitteler a németországi költészetre is ha­tással voltak. De Svájc a tradicionális és realista lírán kívül az avantgardizmusnak is hazája. A zürichi Voltaire kabaréban hirdette meg az első világháború harma­dik évében Tristan Tzara, Huelsenbeck és Hans Arp a dadaizmust. Az új csoport formabontó, naiv verseiben az ember pri­mitív megnyilatkozásait idézte. A dadais­ták a művészet korlátlan anarchiáját hir­dették és tagadták mindenfajta társadal­mi rend létjogosultságát. Ebből az áram­latból nőtt ki évek múlva a szürrealizmus mozgalma. Svájcban azóta tábora van az új irodalmi tendenciáknak. Eugen Gom­ringer is itt bontotta ki a konkrét líra lo­bogóját. Követői a nyelvi elemeket min­den közlési vágy nélkül, egyedül hangzási jellegük törvényei szerint kombinálva ,érnek el optikai-akusztikai hatásokat. 70/3214MAGYAR IFJÚSÁG Franz Kiessling (Ausztria) Egy falat kenyér Egy falat kenyér a versem, nem ünnepi lakoma. Betevő falat, melyre minden éhes ember vágyik. Egy falat kenyér, amely jóllakat, de nem békít meg azzal, ami igazságtalan. Betevő falat, mely túllendít a kenyérgondokon. Kurt Marti (Svájc) A sünök szive Mit daloltam az erdők szépségét? Mit dicsértem a sünök szívét? Nagyobb egy nő szive meg egy férfié. De mitévő legyek, ha nem hajlandók a verseimben szerepelni. Itt gubbasztok a küszöbön várva, hogy valaki betér, s közben megéneklem az erdőket meg a sünök szivét. ■m parton ültek, a lépcsőkön. A hegye­ket nézték szemben. A lány szólal­ meg először. — Fejezd be, amit kezdtél. — Igen. Láttam, hogy lemegy a lépcsőn, a vízhez. Jó félóráig nem jött fel. Ak­kor utána mentem, és láttam, hogy nincs se­hol. Csak a vízbe ugorhatott. Megfordultam, és hazamentem ebédelni. Azóta tudom, hogy nem ijedek meg semmitől. A fiú ránézett a lányra, az újra a hegyeket nézte. — Igazán? Semmitől? Na és azelőtt? Az­előtt hogy volt? — Azelőtt még más volt. A háború idején például. — Nem is éltél a háború idején. — Dehogynem, csak még kicsi voltam. Ak­kor azt mondtam: ha vége lesz a háborúnak, minden jó lesz. Aztán egyszerre béke lett. És egyre jobban féltem.. — Most már nem félsz? — Nem. De ez se segít. Inkább félnék. Kis ideig hallgattak. Aztán újra megszólalt a fiú. — Különben hagyjuk ezt. Ez egy ócska, lánycsalogató sóder. A lány a fejét rázta. A fiú nem értette. — Gyere, üljünk be és igyunk valamit. — Ne igyunk — mondta­ a lány. Cigarettát vett elő. Az égő szálat a gyufás­dobozba tartotta, úgy gyújtott rá. — Evvel nem lehet semmit elintézni — Mórai G. Botond, mondta újra. — Ez konformizmus. Látod azo­kat a vadgesztenyéket? Szeptember volt. Mindenfelé vadgesztenyék hevertek. — Néha összeszedem őket — folytatta a lány —, olyanok, mintha politúrozva lennének. Mit gondolsz, az emberek többsége mért nem szed soha vadgesztenyét? Mert: először a vadgesztenyének a földön a helye. Másodszor: nem tudnák hová tenni a lakásukban, mert ott már mindennek megvan a helye. Harmad­szor: a vadgesztenye nem ér semmit! — Most ezzel azt akarod mondani... — Semmit se akarok mondani, de ez ugyan­olyan. A földön hagyjuk a vadgesztenyéket, meg mondunk valamit, utána meg fenn meg­iszunk egy rövidet. — Igazad van. Én is a konformizmus miatt kerültem ellentétbe a családdal. — Ellentétbe kerültél? Úgy beszélsz, mint egy diplomata — Tudom. — Én, kérlek, nem kerültem ellentétbe ve­lük. Csak nem beszélünk. Egyszerű. — Hogyhogy? — Volt néhány klassz barátom egy időben. Egészen kivételes fejek is voltak köztük. Is­teni volt dumálni velük, nemegyszer hajnal­ban mentem haza De ez már túl lila volt a családnak, ők ugyanis este tíz és hajnali négy között csak egyféle tevékenységet tudnak el­képzelni. Miután mindenáron fiút kerestek az ügy mögött, gondoskodtam, hogy meg is ta­lálják. Azóta kapcsolatunk nyugodt, néha le­kurváznak, de általában fegyelmezetten visel­kedünk — Én nem akarok semmiből se kimaradni. — És erre görcsösen vigyázol. — Na és? — Nincs na és. Inkább nézd a gesztenyé­ket. Az országúton elment két teherautó. Fül­ledt délután volt. ■ — Nem mersz megsimogatni? — kérdezte a lány. — Dehogynem. Csak fordulj erre. — Kérlek — felelte a lány és nevetett. A lépcsőn ültében a fiú felé fordult. Az vé­gighúzta a lány karcsú lábszárain a kezét. Térdnél kicsit megpaskolta. — Esküszöm, mintha jó lennék — mondta a lány és lesimította a szoknyáját. — Mindenkinek megvan a maga módszere. A lány kezébe vette az oldaltáskáját. Fel­állt. — Elmegyek — mondta. A fiú a vizet nézte mozdulatlanul. — Muszáj? — Muszáj, fiú tovább ült a lépcsőkön. Észre se vette, mikor ment el. A fáradt­­délutáni nap a szemébe tűzött. — Hazudni,, hazudni — gondolta a fiú. Szerette volna, ha nem fájna. Ebben a túl­­világi sárga ragyogásban tisztán érezte, hogy valamiről lekésett. Felállt, és csendesen meg­indult az úton a hajóállomás felé. Rovatvezető: Baranyi Ferenc ■ ■■■■■■ ›az ¦ £ ín cn › cc o DC Hans Carl Artmann (Ausztria) A szívem A szívem ki nem talált gondolat mosolygó köntöse A szivem elefántcsontos néma kérdése A szivem fiatal madarak nyomára hulló friss hó A szivem esti csönd élő kéz mozdulata A szivem selyemfényű bölcsőben pihen A szivem smaragdtálból iszik zölden csillogó vizet A szivem aranyból ötvözött furcsa állatkört visel és vidáman dobog kihúnyó csillagok téli ünnepén. Christoph Meckel (NSZK) Foglalkozások Sokféle foglalkozást f űztem életemben. Ökrön és orrszarvún lovagoltam végig a városon, tótágast álltam királyok előtt, földig romboltam palotákat, elloptam az órák idejét, hogy a folyóba dobjam és kürtre meg szonettre tanítottam papagájokat. Aztán Shakespeare verseit szavaltam a kikötőkben, vizisellőkkel háltam, bálnák hasában ülve Ostendéből a trópusokra utaztam - Bizony sokféle foglalkozást űztem életemben, de várnak újak, hogy kipróbáljam.

Next