Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)
1970-07-10 / 27. szám
I dő? Hiszen 1968—69-ben a dolgozók általános iskoláiba összesen 27 893-an iratkoztak be, s ez a szám nemcsak fiatal tanulókat takar. A Ganz-MÁVAG-ban folytatott vizsgálat szerint a 20 év alatti munkások 33%-a nem jár színházba, 5,4%-a nem, 15,1%-a ritkán jár moziba, 68,8%-a nem tagja könyvtárnak, 52,7%-a nem olvas a munkájához tartozó szakkönyvet, 37,6%-a nem vásárol könyvet. Más összefüggések szerint, ez a kulturális szempontból részben vagy teljesen passzív ifjúsági réteg megközelítően azonos az alacsonyabb végzettségű és rosszabb társadalmi körülmények között él, rosszabb starthelyzetből induló rétegekkel. Lemondhatunk-e róluk? Akciók és programok A népművelés emberközpontú társadalmi cselekvés. Akkor is az, ha közművelődésnek, kulturális nevelőmunkának, társadalmi pedagógiának, felnőttnevelésnek vagy bárminek nevezzük — s akkor is, ha állami vagy társadalmi szervezetek végzik. A népművelés (közművelődés) emberközpontúságából pedig az következik, hogy művelőinek — legyenek KISZ-titkárok, könyvtárosok vagy művelődésiház-igazgatók — adott emberekben, embercsoportokban kell gondolkodniuk. Ha pedig ez így van, s ifjúságunk szellemi térképe még fehér foltoktól tarkállik, akkor ebből bizonyos konzekvenciákat kell levonnunk, őszintén bevallom: boldog vagyok, ha látok egy irodalmilag értékes, mai, lírai oratóriumot főiskolások előadásában, ha hallom, hogy középiskolás fiatalok okosan és szenvedélyesen beszélnek Bartókról, Einsteinről, Picassóról — de még jobban örülök, ha egy mezőgazdasági szakiskolás, egy építőipari tanuló, egy fiatal segédmunkás a legegyszerűbb Petőfi- vagy József Attilaverset adja elő, vagy ha a munkásvonatok egyikén egy ingázó szövőgyári munkáslányt olvasni látok. Nem ál-forradalom, vagy álromantika ez részemről, hanem veszélyjelzés. Tízéves népművelői múltam egyik legfőbb tapasztalata ugyanis: mi (bármilyen szakágban dolgozó népművelők) előbb-utóbb a könnyebb ellenállást választjuk, tehát azoknak a rétegeknek műveltségét fejlesztjük tovább, amelyek — magasabb iskolai végzettségükből, jobb indíttatásukból eredően — hajlamosabbak a továbbfejlődésre. Az ő számukra rendezzük akcióinkat, programjainkat, versenyeztetjük, vetélkedtetjük, szervezzük őket... s módszereink silánynak bizonyulnak ahhoz, hogy legyőzzük az említett másik réteg ellenállását, pedig az társadalmilag éppoly fontos — és számban is jelentős réteg! Stratégia Az, hogy eleddig nem így — a társadalmi alaphelyzetekből indítva — határoztuk meg feladatainkat, nem a legnagyobb elmaradások felszámolására koncentráltuk erőinket, vajon nincs-e összefüggésben azzal, hogy milyen rendkívül alacsony a munkás- és parasztfiatalok száma az egyetemeken? Felelősség ezért másokat is terhel, de mi megtettünk-e mindent a kulturális hátrány, a régebbi vagy újabb kelletű hendikep ledolgozására? Nem kellene-e a probléma megoldásának stratégiáját végre már kidolgozni? Igaz, ez a munka sokkal szürkébb, és lassúbb hatású is, mint a néha ötletszerűen meghirdetett és ritkán végigvitt akciók közül néhány, de elkötelezettségünknek nem szépséghibája-e, hogy jobban hajlunk a látványos attrakciók, mint a köznapi, de alapvetően fontos feladatok felé? Megtettünk-e mindent az általános műveltség tekintélyének növeléséért, s gondoltunk-e arra, hogy ez majd milyen taktikai lépéseket kíván? Hiszek a fejlődésben, s hiszek abban, hogy a mai magyar ifjúság alap- és általános műveltségén tátongó szakadékok áthidalhatók. De a ma ifjúságáért mi vagyunk a felelősek. S ezen a ponton érzem én áldatlannak azt az állapotot, hogy az ifjúság nevelésének felelősei: művelődésiház-igazgatók és KISZ-titkárok, művészeti csoportvezetők és kultúrfelelősök, könyvtárosok és a felsorolt többiek sok helyen mint ellenséges végvári vitézek harcolnak egymás ellen — lényegileg közös cél érdekében. Mert amíg csak arról van szó, hogy kinek a neve alatt szerepeljen az irodalmi színpad, hogy ki rendezze a klubestet, hogy ki képviselje a községet a járási kulturális értekezleten, a vita formális és tulajdonképpen érdektelen. De ha az ilyenféle — a közművelődés több szektorúságából eredő, s bármilyen szintű viták miatt egy 14 éves gyerek az iskolából nem léphet át a művelődési ház valamelyik szakkörébe, ha emiatt nem sikerül visszaültetni az esti iskola padjaiba egy 18 éves fiatalt, aki bármilyen ok miatt kimaradt, ha a viták miatt nem nő, hanem csökken a fiatal olvasók száma, akkor valamennyien bűnt követtünk el jelenünk és jövőnk ellen. Ha pedig az ifjúság művelődésének ügye nem szervezeti és nem intézményi, hanem társadalmi méretű ügy, akkor a kulturálisan hátrányos helyzetben levő fiataloké fokozottan az. Remélem, hogy itt-ott szubjektív hangú hozzászólásommal legalább a figyelemfelhívás erejéig hozzájárultam a sok helyütt makacsul ellenálló „történelmi örökség” felszámolásához. Bicskei Gábor NYÁRI RITMUS hogy ezt mi végezhettük el. Tetszettek a számaink, meghívásokat kaptunk, hasznos ismeretségeket kötöttünk, s a fellépéseken túl is odafigyeltek arra, amit zenében, előadásban nyújtani tudtunk. Egy apróság: Nizzában, az első hangversenyünk után, másnap az utcán állítottak meg bennünket fiúk és lányok, gratuláltak, kérdezték, játszunk-e még, és elkérték néhány számunk kislemezét, amelyeket magunkkal vittünk, angol szöveggel. Ezek azóta itthon is kijöttek — először jelenik meg ilyen nálunk, és ez éppúgy jólesik, mint hogy hazatértünkre a Tízezer lépésből arany nagylemez lett. Már a második arany... — Az útról rengeteg élményt is hoztunk — a nizzai polgármester szuperelegáns fogadásától a barcelonai kikötőnegyedbeli csavargásokig mindent. Találkoztunk Barnard professzorral, aki új — ifjú és rettenetesen csinos — nejével meg hófehér Rolls Royce-ával (hozzá két egyenruhás sofőr) szintén Miciorcán nyaralt, s találkoztunk egyszerű emberekkel, nagyon sok fiatallal muzsikusokkal. Felléptünk a monte-carlói televízióban, s szabadtéren, rögtönzött pódiumon. Egyórás színes filmet forgattunk az útról, ezt az őszszel a klubunkban be is mutatjuk a tagságnak. — Nagyon szép volt, nagyon fárasztó és nagyon hamar elmúlt. Június 18-án értünk haza, szólítottak az itthoni kötelezettségek. És hát mindenütt jó — de a legjobb mégis itthon. (A jelentést előadták: Benkő László, Laux József és Presser Gábor. Vette és gépbe írta: Takács István) HOGYIS VAGYUNK A SZENTIMENTALIZMUSSAL? Az egyik legnépszerűbb és legjobb táncdalénekes, érdekes módon éppen a fiatalok körében nem örvend valami nagy érdeklődésnek. Tudjuk miért. De tudja-e ő is? Korda György nem lepődik meg kérdésünkön. — Nem ér váratlanul a kérdés. Persze, hogy tudok róla. Nem először gondolkodom el rajta. Tudom, sokan úgy gondolják dalaimat hallgatva, hogy én énekesnek is, embernek is szentimentális vagyok. De hát ez nincs így. Ha így van, ha nincs így, dalai jórészt szentimentálisak. — Igen, ez a probléma az én problémám is. Jól tudom, hogy a modern embertől, s éppen a fiataloktól, mi sem áll távolabb, mint a szentimentalizmus. Jól van ez így. Én se sorolom magam a szentimentális emberek közé. De mint énekesnek, már kötöttségeim vannak. Érdekes módon: legnagyobb kötöttségem a hangom. A szerzők úgy gondolják, hogy hangom, hangvételem a nagy lélegzetű számokat kívánja meg, azokat pedig a szentimentális hangulatú dalok legjobb lehetőségének tartják. Innen ered az, hogy ilyen számokat írnak nekem. Persze, az énekes más számot aligha énekel. KORDA GYÖRGY: „Tudom!" mint amilyent a szerzők írnak. — Ezért aztán megpróbálkoztam, hogy olyan szerző dalát is énekeljem, aki nem szentimentálisat ír. Nagylemezemen, amely előreláthatólag az ősz elején jelenik meg, találkozhatnak majd a fiatalok ilyen számmal is. Zeneszerzője: Schöck Ottó. Szövegírója: S. Nagy István. A dal címe: Ne önts olajat a tűzre. Műfaja pedig: rock and roll. Tehát: kísérletezik. — Inkább úgy mondanám, hogy keresem az érzések kifejezésének mai, modern formáit. Keresem a lehetőségeimet. Ami ugyan nem beat, de már nem is a csillag—hold—napfény komplexum. Bár nem olyan egyszerű — ebben sem — előrelépni. Az idő szalad. Korda György programja kibővül. — Tavasszal volt a nyugatnémet ARIOLA cégnél első lemezfelvételem. Jelenleg: a Bergendi-együttessel országos turné, közben athéni fesztivál, ősszel: nagylemez, majd svájci fesztivál. Télen: a Bergendi-együttessel turné a Szovjetunióban. S míg a probléma probléma maradt, legújabb hazai slágere is megszületett. A címe: Kész boldogság. A dalt Tony Renis énekelte az idei San Remo-i táncdalversenyen, közönségdíjat kapott érte. Két kézzel kapott utána, s felvette műsorába Tom Jones is, aki a népszerűséggel, mint tudjuk, korántsem áll hadilábon — a fiatalok körében. (S. Gy. F.) ÚJRA ITTHON AZ EXPRESS —KOÓS SHOW Több hónapos külföldi vendégszereplés után itthon beszélgetünk az Express zenekarral és Koós Jánossal. Merre jártatok? — Egy nemzetközi koncertműsorral bejártuk a Szovjetunió nagyvárosait. Felléptünk Moszkvában, Leningrádban, Kijevben, Kazanyban, Rigában. Csaknem három hónapig tartott a turné, és ezalatt az idő alatt több lemezfelvételt is készítettek velünk, mert nemcsak Moszkvában, hanem Leningrádban és Rigában is vannak hanglemezstúdiók, és érdekes, hogy a Moszkvában elkezdett felvételt Leningrádban fejez-Moszkvai emlék a Kreml toronyórája alatt — még az első koratavaszi nap sugaraiban tűli be. A felvétel zenei rendezője végzett karmester, az ő irányításával helyezik el a stúdiókban a mikrofonokat, ő keveri a több sávos zenei anyagokat, egyformán ért a felvétel technikai és zenei részéhez. A Szovjetunió után a Német Demokratikus Köztársaság következett. Lipcsében egy nemzetközi tv-show-ban szerepeltünk, a berlini rádió pedig felvette 15 számunkat. A gazdag külföldi program mellett hol láthat és hallhat benneteket a magyar közönség? — A Magyar Rádióban elkészült két új számunk felvétele — a „Piros telefon” és „Barátom a tamburmajor” —, melyeket, reméljük, nemsokára hallhatnak a rádióban. Koós János is új dallal mutatkozik be a közönségnek, a címe: Születésnap egyedül. Szerepelünk a Tv „Nemcsak a Balaton van a világon” című új zenés filmjében, melyet Fellegi Tamás rendez. Július 1-től augusztus 31-ig az Országos Rendező Iroda „Halló itt Balaton” című, immár hagyományos műsorával turnézunk a Balaton körül és az ország nagyvárosaiban. A műsor első részében közreműködik Aradszky László, Fenyvesi Gabi, Balázs Eszter és Angyal János. A második rész önálló Express—Kovács Kati— Koós-show. — Szeptemberben Hannoverbe utazunk, ahol részt veszünk a „magyar napokon”, majd bulgáriai vendégszereplés következik. Októberben Kubába, majd valószínűleg ismét a Szovjetunióba utazunk. S közben természetesen készülnek az új számok, gyűjtjük az anyagot a nagylemezünkhöz ... — Mik a további terveitek? Csenterics Ágnes Barcelonában, behajózás előtt Az „Ismeretlen ősz úr”, Andy Gray, a NMEQ a zenekar körében. Hátul a szemüveges férfiú Joachim Merino, a fesztivál egyik rendezője és producere KÉT SLÁGER EGY LEMEZEN ÁRA: 22 FT. NON-STOP együttes Van lány még (Zádor-Kántor) Tudja meg a papád (Zádor-Kántor) POÓR PÉTER Stúdió 11 — MHV Vonós Tánczenekara Doszvidanja (Jürgens-Kalmár) Ilyenek a nők (Zádor—Kalmár) ATLANTIS együttes Aladdin (Neményi-Sankó) Ne légy szomorú (Neményi-Kovács) KOVÁCS köti Bergendiegyüttes MRT zenekara Szívkirály (Savio—Bigozzi-Vándor) Szerelem (Savio-Bigozzi-Vándor) San Remo 1970. ATLOSZ együttes Kutya (Flamm) Szombat éjjel (Flamm) NÉK CSILLAG együttes Öt fiú balladája (Szakály-Frank-S. Nagy) Ki volt az az ember (Ihász-Szakály-S. Nagy) ECHO együttes Boldogságból építettem (Varannai-Szarka) Nem kell nekem más (Lelkes-Z. Szilvássy) 70/27 MAGYAR IFJÚSÁG