Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-07-10 / 27. szám

I­ dő? Hiszen 1968—69-ben a dolgozók álta­lános iskoláiba összesen 27 893-an iratkoz­tak be, s ez a szám nemcsak fiatal tanuló­kat takar. A Ganz-MÁVAG-ban folytatott vizsgá­lat szerint a 20 év alatti munkások 33%-a nem jár színházba, 5,4%-a nem, 15,1%-a ritkán jár moziba, 68,8%-a nem tagja könyvtárnak, 52,7%-a nem olvas a munkájához tartozó szakkönyvet, 37,6%-a nem vásárol könyvet. Más összefüggések szerint, ez a kulturális szempontból rész­ben vagy teljesen passzív ifjúsági réteg megközelítően azonos az alacsonyabb vég­zettségű és rosszabb társadalmi körülmé­nyek között él, rosszabb starthelyzetből in­duló rétegekkel. Lemondhatunk-e róluk? Akciók és programok A népművelés emberközpontú társadal­mi cselekvés. Akkor is az, ha közművelő­désnek, kulturális nevelőmunkának, társa­dalmi pedagógiának, felnőttnevelésnek vagy bárminek nevezzük — s akkor is, ha állami vagy társadalmi szervezetek vég­zik. A népművelés (közművelődés) ember­­központúságából pedig az következik, hogy művelőinek — legyenek KISZ-titkárok, könyvtárosok vagy művelődésiház-igaz­­gatók — adott emberekben, embercsopor­tokban kell gondolkodniuk. Ha pedig ez így van, s ifjúságunk szellemi térképe még fehér foltoktól tarkállik, akkor ebből bizo­nyos konzekvenciákat kell levonnunk, őszintén bevallom: boldog vagyok, ha lá­tok egy irodalmilag értékes, mai, lírai ora­tóriumot főiskolások előadásában, ha hal­lom, hogy középiskolás fiatalok okosan és szenvedélyesen beszélnek Bartókról, Eins­teinről, Picassóról — de még jobban örü­lök, ha egy mezőgazdasági szakiskolás, egy építőipari tanuló, egy fiatal segédmunkás a legegyszerűbb Petőfi- vagy József Attila­­verset adja elő, vagy ha a munkásvonatok egyikén egy ingázó szövőgyári munkás­lányt olvasni látok. Nem ál-forradalom, vagy álromantika ez részemről, hanem ve­szélyjelzés. Tízéves népművelői múltam egyik legfőbb tapasztalata ugyanis: mi (bármilyen szakágban dolgozó népműve­lők) előbb-utóbb a könnyebb ellenállást választjuk, tehát azoknak a rétegeknek műveltségét fejlesztjük tovább, amelyek — magasabb iskolai végzettségükből, jobb indíttatásukból eredően — hajlamosabbak a továbbfejlődésre. Az ő számukra rendez­zük akcióinkat, programjainkat, versenyez­tetjük, vetélkedtetjük, szervezzük őket... s módszereink silánynak bizonyulnak ah­hoz, hogy legyőzzük az említett másik ré­teg ellenállását, pedig az társadalmilag éppoly fontos — és számban is jelentős ré­teg! Stratégia Az, hogy eleddig nem így — a társadal­mi alaphelyzetekből indítva — határoztuk meg feladatainkat, nem a legnagyobb el­maradások felszámolására koncentráltuk erőinket, vajon nincs-e összefüggésben az­zal, hogy milyen rendkívül alacsony a munkás- és parasztfiatalok száma az egye­temeken? Felelősség ezért másokat is ter­hel, de mi megtettünk-e mindent a kultu­rális hátrány, a régebbi vagy újabb kelletű hendikep ledolgozására? Nem kellene-e a probléma megoldásának stratégiáját vég­re már kidolgozni? Igaz, ez a munka sok­kal szürkébb, és lassúbb hatású is, mint a néha ötletszerűen meghirdetett és ritkán végigvitt akciók közül néhány, de elköte­lezettségünknek nem szépséghibája-e, hogy jobban hajlunk a látványos attrak­ciók, mint a köznapi, de alapvetően fon­tos feladatok felé? Megtettünk-e mindent az általános műveltség tekintélyének nö­veléséért, s gondoltunk-e arra, hogy ez majd milyen taktikai lépéseket kíván? Hiszek a fejlődésben, s hiszek abban, hogy a mai magyar ifjúság alap- és álta­lános műveltségén tátongó szakadékok át­hidalhatók. De a ma ifjúságáért mi va­gyunk a felelősek. S ezen a ponton érzem én áldatlannak azt az állapotot, hogy az ifjúság nevelésének felelősei: művelődési­ház-igazgatók és KISZ-titkárok, művészeti csoportvezetők és kultúrfelelősök, könyv­tárosok és a felsorolt többiek sok helyen mint ellenséges végvári vitézek harcolnak egymás ellen — lényegileg közös cél érde­kében. Mert amíg csak arról van szó, hogy kinek a neve alatt szerepeljen az irodalmi színpad, hogy ki rendezze a klubestet, hogy ki képviselje a községet a járási kulturá­lis értekezleten, a vita formális és tulaj­donképpen érdektelen. De ha az ilyenféle — a közművelődés több szektorúságából eredő, s bármilyen szintű­­ viták miatt egy 14 éves gyerek az iskolából nem léphet át a művelődési ház valamelyik szakkö­rébe, ha emiatt nem sikerül visszaültetni az esti iskola padjaiba egy 18 éves fiatalt, aki bármilyen ok miatt kimaradt, ha a vi­ták miatt nem nő, hanem csökken a fiatal olvasók száma, akkor valamennyien bűnt követtünk el jelenünk és jövőnk ellen. Ha p­edig az ifjúság művelődésének ügye nem szervezeti és nem intézményi, hanem társadalmi méretű ügy, akkor a kulturá­lisan hátrányos helyzetben levő fiataloké fokozottan az. Remélem, hogy itt-ott szubjektív hangú hozzászólásommal legalább a figyelemfel­hívás erejéig hozzájárultam a sok helyütt makacsul ellenálló „történelmi örökség” felszámolásához. Bicskei Gábor NYÁRI RITMUS hogy ezt mi végezhettük el. Tetszettek a szá­maink, meghívásokat kaptunk, hasznos is­meretségeket kötöttünk, s a fellépéseken túl is odafigyeltek arra, amit zenében, előadás­ban nyújtani tudtunk. Egy apróság: Nizzá­ban, az első hangversenyünk után, másnap az utcán állítottak meg bennünket fiúk és lányok, gratuláltak, kérdezték, játszunk-e még, és elkérték néhány számunk kisleme­zét, amelyeket magunkkal vittünk, angol szö­veggel. Ezek azóta itthon is kijöttek — elő­ször jelenik meg ilyen nálunk, és ez épp­úgy jólesik, mint hogy hazatértünkre a Tíz­ezer lépésből arany nagylemez lett. Már a második arany... — Az útról rengeteg élményt is hoztunk — a nizzai polgármester szuperelegáns foga­dásától a barcelonai kikötőnegyedbeli csavar­gásokig mindent. Találkoztunk Barnard pro­fesszorral, aki új — ifjú és rettenetesen csi­nos — nejével meg hófehér Rolls Royce-ával (hozzá két egyenruhás sofőr) szintén Micior­cán nyaralt, s találkoztunk egyszerű embe­rekkel, nagyon sok fiatallal muzsikusokkal. Felléptünk a monte-carlói televízióban, s szabadtéren, rögtönzött pódiumon. Egyórás színes filmet forgattunk az útról, ezt az ősz­szel a klubunkban be is mutatjuk a tagság­nak. — Nagyon szép volt, nagyon fárasztó és nagyon hamar elmúlt. Június 18-án értünk haza, szólítottak az itthoni kötelezettségek. És hát mindenütt jó — de a legjobb mégis itthon. (A jelentést előadták: Benkő László, Laux József és Presser Gábor. Vette és gépbe írta: Takács István) HOGYIS VAGYUNK A SZENTIM­EN­­TALIZ­­MUSSAL? Az egyik legnépszerűbb és legjobb táncdalénekes, érdekes módon éppen a fiatalok körében nem ör­vend valami nagy ér­deklődésnek. Tudjuk miért. De tudja-e ő is? Korda György nem le­pődik meg kérdésünkön. — Nem ér váratlanul a kérdés. Persze, hogy tudok róla. Nem először gondolkodom el rajta. Tudom, sokan úgy gon­dolják dalaimat hall­gatva, hogy én énekes­nek is, embernek is szen­timentális vagyok. De hát ez nincs így. Ha így van, ha nincs így, dalai jórészt szenti­mentálisak. — Igen, ez a probléma az én problémám is. Jól tudom, hogy a modern embertől, s éppen a fia­taloktól, mi sem áll tá­volabb, mint a szenti­­mentalizmus. Jól van ez így. Én se sorolom ma­gam a szentimentális emberek közé. De­­ mint énekesnek, már kötött­ségeim vannak. Érdekes módon: legnagyobb kö­töttségem a hangom. A szerzők úgy gondolják, hogy hangom, hangvéte­lem a nagy lélegzetű szá­mokat kívánja meg, azo­kat pedig a szentimen­tális hangulatú dalok legjobb lehetőségének tartják. Innen ered az, hogy ilyen számokat ír­nak nekem. Persze, az énekes más számot aligha énekel. KORDA GYÖRGY: „Tudom!" mint amilyent a szerzők írnak. — Ezért aztán meg­próbálkoztam, hogy olyan szerző dalát is énekeljem, aki nem szentimentálisat ír. Nagylemezemen, amely előreláthatólag az ősz elején jelenik meg, ta­lálkozhatnak majd a fia­talok ilyen számmal is. Zeneszerzője: Schöck Ot­tó. Szövegírója: S. Nagy István. A dal címe: Ne önts olajat a tűzre. Mű­faja pedig: rock and roll. Tehát: kísérletezik. — Inkább úgy monda­nám, hogy keresem az érzések kifejezésének mai, modern formáit. Keresem a lehetőségei­met. Ami ugyan nem beat, de már nem is a csillag—hold—napfény komplexum. Bár nem olyan egyszerű — ebben sem — előrelépni. Az idő szalad. Korda György programja kibő­vül. — Tavasszal volt a nyugatnémet ARIOLA cégnél első lemezfelvé­telem. Jelenleg: a Ber­­gendi-együttessel orszá­gos turné, közben athéni fesztivál, ősszel: nagy­lemez, majd svájci fesz­tivál. Télen: a Bergen­­di-együttessel turné a Szovjetunióban. S míg a probléma probléma maradt, leg­újabb hazai slágere is megszületett. A címe: Kész boldogság. A dalt Tony Renis énekelte az idei San Remo-i tánc­dalversenyen, közönség­díjat kapott érte. Két kézzel kapott utána, s felvette műsorába Tom Jones is, aki a népsze­rűséggel, mint tudjuk, korántsem áll hadilábon — a fiatalok körében. (S. Gy. F.) ÚJRA ITTHON AZ EXPRESS —KOÓS SHOW Több hónapos külföldi vendég­­szereplés után itthon beszélgetünk az Express zenekarral és Koós Jánossal. Merre jártatok? — Egy nemzetközi koncertmű­sorral bejártuk a Szovjetunió nagyvárosait. Felléptünk Moszk­vában, Leningrádban, Kijevben, Kazanyban, Rigában. Csaknem három hónapig tartott a turné, és ezalatt az idő alatt több lemez­­felvételt is készítettek velünk, mert nemcsak Moszkvában, ha­nem Leningrádban és Rigában is vannak hanglemezstúdiók, és ér­dekes, hogy a Moszkvában elkez­dett felvételt Leningrádban fejez-Moszkvai emlék a Kreml toronyórája alatt — még az első koratavaszi nap sugaraiban tűli be. A felvétel zenei rendező­je végzett karmester, az ő irányí­tásával helyezik el a stúdiókban a mikrofonokat, ő keveri a több sávos zenei anyagokat, egy­formán ért a felvétel technikai és zenei részéhez. A Szovjetunió után a Német Demokratikus Köztársaság követ­kezett. Lipcsében egy nemzetközi tv-show-ban szerepeltünk, a ber­lini rádió pedig felvette 15 szá­munkat. A gazdag külföldi program mellett hol láthat és hallhat benneteket a magyar közönség? — A Magyar Rádióban elké­szült két új számunk felvétele — a „Piros telefon” és „Barátom a tamburmajor” —, melyeket, re­méljük, nemsokára hallhatnak a rádióban. Koós János is új dallal mutatkozik be a közönségnek, a címe: Születésnap egyedül. Sze­repelünk a Tv „Nemcsak a Bala­ton van a világon” című új zenés filmjében, melyet Fellegi Tamás rendez. Július 1-től augusztus 31-ig az Országos Rendező Iroda „Halló itt Balaton” című, immár hagyomá­nyos műsorával turnézunk a Ba­laton körül és az ország nagyvá­rosaiban. A műsor első részében közreműködik Aradszky László, Fenyvesi Gabi, Balázs Eszter és Angyal János. A második rész önálló Express—Kovács Kati— Koós-show. — Szeptemberben Hannoverbe utazunk, ahol részt veszünk a „magyar napokon”, majd bulgá­riai vendégszereplés következik. Októberben Kubába, majd való­színűleg ismét a Szovjetunióba utazunk. S közben természetesen készülnek az új számok, gyűjtjük az anyagot a nagylemezünkhöz ... — Mik a további terveitek? Csenterics Ágnes Barcelonában, behajózás előtt Az „Ismeretlen ősz úr”, Andy Gray, a NME­Q a zenekar körében. Hátul a szemüveges férfiú Joachim Merino, a fesztivál egyik rendezője és producere KÉT SLÁGER EGY LEMEZEN ÁRA: 22 FT. NON-STOP együttes Van lány még (Zádor-Kántor) Tudja meg a papád (Zádor-Kántor) POÓR PÉTER Stúdió 11 — MHV Vonós Tánczenekara Doszvidanja (Jürgens-Kalmár) Ilyenek a nők (Zádor—Kalmár) ATLANTIS együttes Aladdin (Neményi-Sankó) Ne légy szomorú (Neményi-Kovács) KOVÁCS köti Bergendi­­együttes MRT zenekara Szívkirály (Savio—Bigozzi-Vándor) Szerelem (Savio-Bigozzi-Vándor) San Remo 1970. ATLOSZ együttes Kutya (Flamm) Szombat éjjel (Flamm) NÉK CSILLAG együttes Öt fiú balladája (Szakály-Frank-S. Nagy) Ki volt az az ember (Ihász-Szakály-S. Nagy) ECHO együttes Boldogságból építettem (Varannai-Szarka) Nem kell nekem más (Lelkes-Z. Szilvássy) 70/27 MAGYAR IFJÚSÁG

Next