Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)
1971-01-15 / 3. szám
BUDAPEST KLUBOK Egyre több fórumot követel magának a jazz. Mind több koncertet rendeznek, egymás után látogatnak hazánkba a jazz világsztárjai. Egészséges folyamat indult meg a hanglemez-ellátásban is. Mindezek igen örvendetesek, a zenészekkel való együttlét, a produkcióban való maximális részvétel lehetősége azonban még a legjobban sikerült koncerteken is igen minimális. Ezért van nagy jelentőségük a jazzkluboknak, ahol a közönség együtt él, együtt lélegzik a zenészekkel, ami különleges meghittséget, baráti hangulatot eredményez. Az utóbbi években örömmel tapasztaltuk, hogy a legkülönbözőbb fórumok szerveztek jazzklubokat. Ma már négy - egymástól elképzelésben és lehetőségekben igen eltérő - jazzklub működik Budapesten. Benkó Dixi Klub A legjobb, a Benkó Dixieland Klub már negyedik évadját nyitotta meg. A Benkó Dixieland swinges behatású zenéje sok rajongót vonz: szerdai klubestéikre szinte már nyitáskor ki lehetne tenni a „Megtelt" táblát. A több száz főnyi törzsközönség minden alkalommal zsúfolásig megtölti a klubhelyiséget, ahol a Benkó Dixielanden kívül több külföldi együttes is fellépett már a klub vendégeként. Építők Műszaki Klubja Harmadik éve szerepel jazz az Építők Műszaki Klubjának programjában. Ebben az évben minden héten csütörtökön „Jazzklub-estet tartanak, amelyen egy-egy hónapig házigazda zenekarok játszanak. A programban szerves részt képez a kötetlen hangulatú „jam session”. Ezeken a jam sessionokon sokszor sokkal jobb produkciót hallhatunk, mint egy-egy élvonalbeli együttes koncertfellépésén. Eötvös Jazzklub A múlt évben ismét megnyitotta kapuit az Eötvös Klub, s vele együtt az Eötvös Jazzklub, amely minden második kedden gyűjti össze a jazzrajongókat. Minden alkalommal más-más együttes lép fel. Stílusuk skálája a dixielandtől a legmodernebb jazzig terjed. A műsorban éppúgy szerepelnek már befutott, elismert jazz-zenészek, mint fiatal, pályakezdő muzsikusok. Magyar Rádió Jazzklubja A legfiatalabb és a legnagyobb lehetőségeket magában rejtő jazzklub a Magyar Rádióban nyilt néhány héttel ezelőtt. Élő rádiókoncertek, archív- és sztereofelvétel-bemutatók, fesztiválbemutatók, fesztiválbeszámolók, kötetlen viták, spontán beszélgetések színhelye esténként a Rádió 2-es vagy 6- os stúdiója. Benkó Sándor, Gonda János, Ruják László és Kiss Imre, a négy klubvezető más és más elképzelésekből kiindulva gyűjtik maguk köré a jazzrajongók egyre növekvő táborát. Kívánjuk, hogy munkájuk az eddigieknél is eredményesebb legyen, és sikereik láttán mások is kedvet kapjanak klubalapításra, hogy ezáltal még pezsgőbb jazzélet alakulhasson ki Budapesten. Simon Géza Gábor Fotók: Móser Zoltán Mostani (Legutóbbi) h e l y e z é 1 a) 2 (6) 3 (2) 4 (4) 5 (-) 6 (12) 7 (3) 8 (7) 9 (10) 10 (4) 11 (5) 12 (9) 13 (13) 14 (8) 15 (15) Régli dal — ILLÉS Kócos ördögök — METRO Eredeti rubin — HUNGÁRIA Menekülés — ILLÉS Oh, Barbarella — OMEGA Vágyom egy nő után — KORDA GYÖRGY János bácsi pipája — ZALATNAY SAROLTA Jaj, nem vigyáztam — KOVÁCS KATI Én nem tudtam azt, kérem — KONCZ ZSUZSA André (je t’aime) — KONCZ ZSUZSA Tilinkó — KONCZ ZSUZSA Hétszínű virág — SCHÖGE-EGYÜTTES Sört kérek én — ARADSZKY LÁSZLÓ Gyöngyhajú lány — OMEGA Tízezer lépés — OMEGA Az év eleje, mint látjátok, okozott egy-két „robbanást” slágerlistánkon. De hát ez elkerülhetetlen. Szavazataitokat kedd (január 19.) déli 12 óráig várjuk címünkre (Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6.). , _ Kérjük, feltétlenül mellékeljétek heti, „4”-es jelzésű slágerlista-szelvényünket. 71/300 MAGYAR IFJÚSÁG Évekkel ezelőtt, amikor a Népművelési Intézet létrehozta a színjátszók országos bemutató színpadát, sokan kétkedtek, szükség van-e egyáltalán efféle fórumra, mit tudhat ennek keretében nyújtani egymásnak az amatőr színjátszó mozgalom, képes-e továbbadni a jót, tud-e segíteni az elavult, a rossz kiirtásában, s ad-e tápot az újnak, a kísérletezésnek ? Az aggodalmakat azóta felváltotta a helyeslő egyetértés. Ez a fórum hasznos, szükség van rá s ma már megérett arra is, hogy valóban országos fontosságú rendezvényeket szervezzen — amint ezt legutóbb a Tatabányán rendezett bemutatósorozat eredményessége is bizonyította. A részvevő együttesek körét szándékosan szűkítették az úgynevezett „avantgarde” csoportokra. Ezek a produkciók ugyanis erőteljesen és sürgetően felvetik az amatőr színjátszó mozgalom további útjának, lehetőségeinek, szerepének kérdéseit, új megoldásokat kereső munkájuk valóságos kísérleti műhelyt jelent a többi, hagyományosabb keretek között dolgozó együttesek számára. A tatabányai „szemle” e tekintetben is érdekes és igen tanulságos volt. A részvevők — a Csepel Művek Munkásotthona színjátszói Csokonai Békaegérharcának lapunkban is méltatott előadásával, az egri megyei színpad Gyurkó: Szerelmem, Elektra című drámája részvételével, a tatabányai Népház Fukazava Zarándokénekének színpadi adaptációjával, valamint Arisztophanész Madarak című vígjátékának modernizált, zenés változatával, a budapesti Kassák Művelődési Ház csoportja „Mindenki csak ül meg áll...” című műsorával, a másik csoportban a „gyermekszínházak” közül a tatabányai gyerekcsoport Hárs: Hiszékeny király című darabjával, a téti „Arrabona” együttes Weöres Sándor Csalóka Péterével, valamint a pozsonyi „Forrás” irodalmi színpad Calderon: Huncut kísértet című darabjával szerepelt — nos, a részvevők korántsem képviseltek egységes stílust; rendezési-színpadtechnikaiszínészi megoldásokban igen gazdag volt a bemutató-sorozat, s ez megnyugtatónak nevezhető, hiszen anynyit jelent, hogy egyáltalán nem kell félteni amatőr színjátszó mozgalmunkat — vagy legalábbis annak élvonalát — az unalmas uniformizálódástól vagy az öncélú modernkedéstől. A produkciókat követő viták, szakmai tanácskozások persze általánosabb, átfogóbb kérdésekre is kitértek. Élénk eszmecsere alakult ki például, hogy szabad-e klasszikusokhoz olyan módon hozzányúlni, ahogyan a csepeliek Csokonai, s a tatabányaiak Arisztophanész esetében tették. A konklúzió: szabad, sőt kell — feltéve ha a modernizálás megőrzi az eredeti mű szellemét, koncepcióját Másik vitapont volt, hogy meddig mehet el a színjátszó mozgalom a nyugati avantgarde törekvések átvételében. Több kitűnő amatőr rendező úgy vélekedett, hogy az ilyen hatások túlságos elharapódzásától félni annál kevésbé van okuk a népművelés országos vezetőinek, mivel a legtöbb amatőr rendezőnek nincsen alkalma, hogy személyes tapasztalatokat szerezzen e téren ... Ettől függetlenül, kísérletezni kell, ha nem is az egész mozgalomnak, de annak a néhány együttesnek, amely erre képes, sőt hivatott, s át kell venni mindent, ami a mi számunkra jó, hasznos, ami művelődéspolitikai elveinkkel nem ellenkezik. Csak így tarthatunk lépést a különböző baráti országok amatőr mozgalmaival is (lásd például Lengyelország, Csehszlovákia). A vitáknak talán sikerült mérsékelni egy aggodalmat is, azt tudniillik, hogy ezek az „avantgarde” produkciók nem találnak megértésre a közönség körében. Egyrészt valóban nem minden közönséget érdekelnek, másrészt viszont a közönség új iránti érzékenysége, igényessége sokkal fejlettebb, mint azt általában hisszük. Áll ez különösen a fiatal nemzedékre. A tatai tanulságokat az eddig elsoroltakon kívül még eggyel bővíthetnénk, mintegy összegezésül. Nevezetesen azzal, hogy ezek az érdekes, izgalmas és újat kereső produkciók egyben mindenképp megegyeztek. Mégpedig abban, hogy központjukban az ember állott, s az emberség. Korunk nagy emberi problémáiról esett szó, igaz, néha szokatlan művészi megoldások alkalmazásával, de ez inkább erénye, mintsem fogyatékossága volt ennek a találkozónak , amelyhez hasonlót kívánatos lenne gyakrabban is rendezni. TATAI TANULSÁGOK KÖNYV TV Kavicsszüret Milyen ez a költészet? Milyen Rózsa Endre világa? A költő jelképeivel belülről próbálja átölelni „az életet az otthonos halált... s még többet is”, a kimondhatatlant, hiszen ez minden költő nem titkolt célja. Rózsát világnak szegülő költő ösztöne arra biztatja: „győzni sehol sem kell annyira, / mint ezen a földön ... / akkor is, ha példátlan győzni...”. Ez invokációja, bevezetője kötetének, és mindjárt itt kiolvashatjuk azt a dacot, amelyet e „beláthatatlan világ” ellen táplál, s amit nem tekinthetünk egyszerű ifjúkori lázadásnak, hanem csak belső zűrzavarnak, amelyet Bölcsődal című versében ő maga fogalmaz meg: „ha már anyám szülni akart / szült volna buzgóbb zivatart”. E káosz miatt költőnk „még és már” a kérdések korszakában él... „nékem e földön kérdezni van [csak okom a választ nem tagadom hanem aki még kérdezni sem [tud hogy értené meg mire nincs [válaszom” Kötete tehát csak a jól kérdezőknek szól, ha sorait szigorúan értelmezzük. Lázadásának csak a távoljövőben lehet eredménye: „Egyszer majd jut idő a jóra... csak ez múlna, e mai nap ..amikor „zablát rágcsálva áll az idő”. Számára a jelen csak átmeneti állapot, amely kiszolgáltatottságot jelent. Reményei „megfenekletnek a dolgok zátonyán”, így aztán nem tudja kiteljesíteni önmagát, ezért nincs tisztában azzal sem, milyen szeretne lenni, azt érzi csak, milyenné nem szabad válnia: „Aki születni akar ide, marólag legyen magzatvize!... ... Tépjen virágot, bólogatót, dünnyögje hozzá: volt, amivolt, sziszegje hozzá: lesz, amilesz — kardja sosem volt, kése se lesz!” Ezek tehát a „nagy” kérdések, amelyekre Rózsa nem adja meg a választ, s mi e kérdésekkel nem sokat tudunk kezdeni. Nem sikerült élményközelbe hoznia őket. Úgy érzem, e „kavicsszüret” csikorog is még. A kötet legelső tanulsága, hogy a költő legyen saját magának is bírálója, így megkímélheti leendő kritikusát attól, hogy kimondja: elhamarkodott volt e versek közreadása, hagyni kellett volna, hogy az idő megérlelje őket. Udvarhelyi András Egyéniségek Mindenki tisztában van azzal, hogy a televízió feladata a tájékoztatás, az ismeretterjesztés és a szórakoztatás együttes megvalósítása. Mégis sokan hajlamosak arra, hogy ha a televízióról beszélnek, annak csak szórakoztató tevékenységére gondoljanak. Ennek egyik oka az, hogy a szórakoztató műsorok, akár komolyak, akár vidám, könnyű műsorok, elsősorban a nézők érzelmeire hatnak, és a nézők többsége igényli ezt az érzelmi kötődést. Ebben találhatjuk meg a tájékoztatás és ismeretterjesztés területén elért sikerek egyik forrását is. A televízió sajátosságai következtében ennek a kötődésnek a megteremtéséhez legtöbbször elegendő egy-egy megfelelő személyiség, aki egyéniségének varázsával hat a nézőkre. Például, hogy az Ismerkedés a zenével sorozat kiemelkedő a szokványos és nem túlságosan népszerű ismeretterjesztő előadások sorából, az Bernstein személyének köszönhető. Mint ahogy Karaján egyénisége is jelentősen hozzájárult komolyzenei sorozata átütő sikeréhez. A Történelmi lecke riportsorozatát és a Kántor család című riporttfilmet Urbán Ernő személye vitte sikerre, és Vértessy Sándor egyénisége tette emlékezetessé az árvízi riportműsort. Hogy a megfáradt és megkopott Parabola még mindig számot taníthat a nézők érdeklődésére, az, bízvást állíthatjuk, Varga József személyes varázsának köszönhető. Sajnos, televíziónk felettébb szűkében van az ilyen vonzó és hatásos egyéniségeknek. Számukat pedig nem lehet egyetlen nekirugaszkodással növelni. Hiába a legsikeresebb riportervetélkedő vagy táncdalfesztivál, ami számos új tehetséget hoz felszínre, gondoskodni kellene — átgondoltan és szervezetten — arról is, hogy ezek beérjenek, és valóban a televízió igényeinek megfelelő egyéniségekké váljanak. Nem elegendő ugyanis a televízióban, ha például egy énekes csak jól énekel, mozgáskultúrával, színészi adottságokkal, légkörteremtő erővel is kell rendelkeznie. Mint ahogy a Kovács Kati— Hofi—Koós trió rendelkezik is mindezzel a tulajdonsággal. Ők valódi tévé-egyéniségek, vagy ha így jobban tetszik, igazi showman-ek. Mert a legalapvetőbb itt is az adottság és a tehetség. Erőszakoltan tévé-személyiséget csinálni nem lehet senkiből. Bersényi Iván Külföldi turné TV-bemutató után November elején a TV egyik műsora, a „Hétszínű virág”, új műsorvezetőket avatott: Kovács Katit és Koós Jánost. Két népszerű énekesünk kollégáit konferálta, és a műsorszámok között kedvesen csevegtek egymással és a nézőkkel. Két héttel ezelőtt pedig az Express—Kovács Kati—Koós-showt láthatták a nézők. A műsor keretjátékát is részben ők írták. — Megmondom őszintén — mondja Kovács Kati —, én nagyon izgultam az első előadások előtt, vajon hogyan fogad bennünket a közönség ebben az új szerepkörben. Ez a műsorunk az Országos Rendező Iroda koncertprogramja volt, és az első sikeres előadások bebizonyították, hogy a nézők szeretik, ha a felszabadultabb légkörben zajlik az előadás, az énekesek és a zenekar nemcsak saját műfaját „műveli”, hanem, ahogy éppen a számok hangulata megkívánja, énekel, táncol, reagál kollégái játékára. — Természetesen egy ilyen jellegű műsorhoz elengedhetetlen feltétel — veszi át a szót Koós —, hogy a szereplők összeszokottak legyenek, ismerjék egymást. Nálunk ez a feltétel ideálisan adott. Az Express zenekarral évek óta együtt dolgozunk, a magánéletben is nagyon sokat vagyunk együtt, sokszor egy-egy vidéki úton születnek az új poénok. Az Express—Kovács—Koós-show jelenleg — egy hónapig — Csehszlovákiában turnézik. Reméljük, ugyanolyan sikerrel, mint itthon ... Csenterics Ágnes