Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)

1971-01-15 / 3. szám

CSERHALMI ANNÁVAL, CSÍKOS GÁBORRAL „Megtehették volna” címmel közös irodalmi estjük volt az Egye­temi Színpadon. A közönség nagyrészt fiatalokból állt, és gyak­ran elfelejtett tapsolni. Prózát mondtak és verset, énekeltek és hirtelen elhallgattak. Aztán egy naplórészlet, megint rárímelt egy vers, idézetek pattantak tömören, és beszéltek és vitatkoztak, és egymásra licitáltak, és kiegészítették egymást: nem színész­produkció volt... — Nem vagyok színész a papír­jaim szerint Nem végeztem Színmű­vészeti Főiskolát Könyvtáros voltam és „beosztott pszichológus” vidéken is, Pesten is. Az érettségi után elvé­geztem egy tanfolyamot így lehet­tem könyvtáros. Közben az Univer­sitas együttes tagja lettem, minden nagy bemutatón szerepeltem, verset mondtam és prózát énekeltem is. Az Egyetemi Színpadtól kerültem a Szolnoki Szigligeti Színházhoz. Egy évig bírtam, eljöttem. Most az Iro­dalmi Színpadnál dolgozom, Deve­­cseri Gábor, Somlyó György és Vas István oratóriumaiban szerepelek. — Nem vagyok színész. Színmű­vész akarok lenni. Elvégeztem a Színművészeti Főiskolát, azután a Thália Stúdióban, Szegeden, majd Kaposvárott játszottam. Közben ven­dégként felléptem a Thália Színház­ban, a Kalevala előadásán. Ezt kö­vetően hívtak a Tháliába. Itt dolgo­zom ma is. — Mi a különbség színész és szín­művész között? — A színész mester, a színművész egyéniség. Az előbbi a prózait ismé­telgeti, az utóbbi a gondolatait A színész a bőrét viszi a vásárra, a színművész a vérét is. — Magatok állítottátok össze az irodalmi est anyagát. Hónapokig tanultatok, gyakoroltatok, hogy egyetlen alkalommal valamit fölmutassatok saját magatokból. Elégedettek vagytok az ered­ménnyel? — Én eljöttem a szolnoki színház­ból, mert a színház nem segített ab­ban, hogy színésszé váljak. Akik a produkciót vezetik, azoknak nem ér­dekük, hogy a tökéletes felé töre­kedjenek. Ha kevesen voltak a né­zők, gyakran hallottam: „Na, Cser­halmi, csak ötök jöttek el, kicsit meghajtjuk a szöveget..Ilyenkor bohócnak éreztem magam. Számom­ra a színpad, a pódium nem munka­hely. — A színházban tehát nem sike­rült. Gondolod, hogy a pódiumon, ahol végül is magadra számíthatsz csak, sikerülni fog színésszé válni? — Akarom, hogy sikerüljön. Én nem akarok dolgozni a fizetésért és haknizni azért, hogy fönntartsam az egzisztenciám. Nekem a pódium, ahol megszólalhatok, ahol verseket, gon­dolatokat mondhatok el, érzelmeket mutathatok fel és adhatok át, nem megélhetési lehetőség nem munka­hely, számomra pódiumra lépni, életforma. — Ez olyan, mintha egy költő azt mondaná, hogy ő csak verset ír. Ab­ból nem lehet megélni... — Igen. Az embernek el kell dön­teni, megélni akar-e vagy élni akar. — Elégedett vagyok magunkkal. Ez persze nem azt jelenti, hogy leg­közelebb mindent ugyanígy csinál­nék. De­ nálunk sok a színész és a színház többnyire időtöltés, nem iz­galom, nem szellemi torna. Én nem szeretem az időtöltést, a csevegést és arra sem érzem magam alkalmasnak, hogy idegen bőrökbe bújjak. — Sok színművész is vállalja az „idegen bőröket”. — Nem. A nagy alakítás mindig olyan, hogy a színművész és a szerep találkoznak. Nem véletlen, hogy a nagyok, Gábor Miklós, Latinovi­ts, Básti s mások is, csak azt vállalják amit magukénak éreznek, és már ke­vés nekik a színpad. Rendezni akar­nak, írni kezdenek. Negyven év fö­lött az igazi színész kiszolgáltatott, egyre ritkábban találkozik az ő sze­repével. Ilyenkorra már majdnem mindent eljátszott, végigélt És már nem tud agyat és szívet cserélni. — Azt akarod mondani, hogy aki végigéli a szerepeit, válságba jut? — Nem önmagával, hanem az igé­nyekkel kerül szembe. Mert kinövi a színpadot. — Meglehetősen rögös úton indultatok el. Hallatlanul sok ener­giát követel az, amit végig akartok csinálni, örülnék, ha sike­rülne, amit szeretnétek. — Ezután sem érdekel az anyagi biztonság, ezután sem fogok „hak­nizni”, nem fogok vállalkozni arra, hogy bármit elmondjak, hogy ismé­telgessem önmagam, hogy kialakít­sak és betanuljak egy „repertoárt” és azt szavalgassam. Nem akarok m­i­n­­d­e­n áron színész lenni...­ ­*CES'* — Amikor Kaposvárott laktam, egy bárban is felléptem, esténként egy százasért. Így jött össze annyi pénzem, hogy nyáron Pestre jöhet­tem albérletbe, míg a Kalevalában vendégszerepeltem. Ilyesmiért más­kor is vállalok bármit, M mert m­i­n­­d­e­n áron színművész akarok len­ni. Prózát mondtak és verset, énekeltek és hirtelen elhallgattak. Aztán egy naplórészlet, megint rárímelt egy vers, idézetek pat­tantak tömören, és beszéltek és vitatkoztak, és egymásra lici­táltak, és kiegészítették egymást: nem színészprodukció volt. Valamivel több... SZÁNTÓ GÁBOR FAUG JIMMY ŐSZINTE SAJNÁLATÁRA Somló Tamás művészi pá­lyáját váratlan fordulatok jel­lemzik. Tizenegynéhány évi rö­­vidfilm-operatőrködés után Jancsó Miklóssal filmtörténeti jelentőségű játékfilmek sorát alkották „A harangok Rómába mentek”-től (1958) a „Fényes szelek”-ig (1968). Legnagyobb sikereik idején (Így jöttem, Sze­génylegények), 1964-ben nép­szerű-tudományos rövidfilme­ket kezdett készíteni. Világje­lenség, hogy az operatőrök egyre többen önálló rendezői munkára vállalkoznak. A fran­cia Raoul Coutard (Truffaut és Godard operatőre), az olasz Carlo di Palma (Fellini és An­tonioni munkatársa), a szovjet Uruszevszkij (a „Ballada a katonáról” és az „El nem kül­dött levél” operatőre) vagy a magyar Sára Sándor (Feldo­bott kő) után Somló Tamás is filmrendezőként mutatkozik be, de társaival ellentétben nem maga fényképezi saját filmjét. A­z ön nyilatkozataiban min­dig azt mondta, hogy az operatőri munka nem önálló művészi tevékenység, csak a rendező szolgálata. Közreját­szott abban ez, hogy önálló rendezésre vállalkozott? — Feltétlenül indító okot jelent, hogy az operatőri mun­ka nem nyújt teljes, százszá­zalékos kielégülést és örömet. A rendező, jelen esetben mint elsődleges alkotó, közvetlenül hoz létre újat, fejezi ki mon­danivalóját, az operatőr több­nyire csak technikai munka­társ ebben a folyamatban. Akiben viszont elegendő ener­gia sűrűsödik, megkeresi saját mondanivalójának kifejezési formáját és lehetőségét. Ne­kem a IV. Játékfilmstúdió megteremtette saját forgató­­könyvem megvalósításának le­hetőségét. — Miért éppen Rejtő Jenő műveit választotta irodalmi alapanyagnak? — P. Howard regényei egy­részt gyermekkori élmény­anyagot jelentettek, majd a II. világháború után felnőtt fej­jel újra olvasva a Csontbrigá­dot, a Láthatatlan légiót és a többi regényt, félelmetes asz­­szociáció-sort indítottak meg bennem. Akkor véltem felfe­dezni egy furcsa párhuzamot Rejtő Jenő életének tragikus utolsó három hónapja és a lé­giós könyvek keserű humora között. A filmkönyv kialakítá­sában nagy segítségemre volt Nemeskürty István, a IV. Stú­dió vezetője, aki korábban a Magvető Kiadónál Rejtő egyik első, felszabadulás utáni kiadó­ja volt, és Karall Luca drama­turg — mindketten nagy Rejtő­rajongók. — Mely Rejtő-regények fel­használásával írta a forgató­­könyvet? — A Láthatatlan légió az alap, de más könyvekből is (Csontbrigád, Tizennégykarátos autó, Piszkos Fred stb.) átemel­tem alakokat, közmondássá vált kiszólásokat Troppauer, a költő magán viseli Vanek úr jellemvonásait és hordozza lé­giós kalandjainak terhét, az őrmester figurája több légiós ős mester (Potrien, Potin, Ver­­dier, az oroszlán stb ...) voná­saiból állt össze egységes alak­ká. Találkozunk Fülig Jimmy­­vel, Gorcsev Ivánnal, Pepita Oféliával, a Nagy Bivallyal, az igazi Trebitsch-csel. Szerepel a filmben az író is, életének utolsó három munkaszolgála­tos hónapját próbáltam re­konstruálni Rejtő látásmódjá­nak szellemében. — Ez a furcsa kettős világ hogy jelenik meg a filmen? — A film részben színes, részben fekete-fehér. A Rejtő által megírt világ: színes, az általa mesélt világ: fekete. A rejtői légiós jelenetek, leírá­sukhoz híven, harsányabbak, az élethez viszonyítva stilizál­tabbak. A két világ és ezzel együtt a stílus is, képenként változik a szabad asszociációt követve. — Megmutatkozik majd a filmen képileg, hogy operatőr rendezte? — Remélem, hogy nem! Mert nem az egyes jelenetek képi megfogalmazása a fon­tos, hanem az, hogy az egész építmény, az egész film, a Rejtő-idézetekkel és a hozzá­írt jelenetekkel harmonikus, zavartalan egységet képezzen. — Milyen megfontolásból bízta másra filmje fényképe­zését? — A színészek irányítása kamerán keresztül nem lehet tökéletes. A játék dinamikája sem érzékelhető a keresőn át. A kettős világ ábrázolása, a világítás és a gépmozgások olyan sok energiát lekötnének, hogy az vagy a rendezői, vagy az operatőri munka rovására menne. Bánok Tibor több filmben volt már a segédope­ratőröm, jól ismerjük egymást, ami megkönnyíti a munkát. — Kik lesznek a film fősze­replői? — Az írót őze Lajos szemé­lyesíti meg, Sir Oliver Yol­­land, aki mindössze hat em­berrel érintkezik a világon társadalmilag: Téry Árpád, Anna Morgenstern, egy köny­­nyed és hazudós, bájos ifjú hölgy: Dőry Virág, Podvinecz marsall, aki egy szekrényben lakik: Rajz János, Kratoch­­will, a kárpitos, aki regényén dolgozott és a főbérlő pajkos gyermekei elől menekül a lé­gióba, hogy nyugalma legyen: Dégi István, Troppauer, a köl­tő: Sándor György, a Nagy Bivaly: Bárdi György, Fülig Jimmy, Juhász Jácint. — Milyen stádiumban van jelenleg a film? — A napsütéses, nyári kül­ső felvételeket, a „sivatagi”­­részt, amely a film egynegye­dét teszi ki, az Izsák—Kecske­mét környéki futóhomokon le­forgattuk. A téli külső és a műtermi belső felvételeket de­cember elején kezdtük és elő­reláthatólag januárban befe­jezzük a forgatást. Dékány István ŐZE LAJOS ÉS SÁNDOR GYÖRGY FOTÓK:ENDRÉNYI A taposómalomba való beil­leszkedés zavarait és a műfaj nél­küli művész önmagát kereső csa­­pongásait számtalanszor megírták már, de engem ez a gondolat mostanában Sarkadi Imre A gyá­va című kisregényében fogott meg. „Elemektől, feladattól, állat­tól, embertől nem félek. De ahhoz gyáva vagyok, hogy a hétközna­pokat éljem, hogy hajnalban fel­keljek, munkába induljak, egyik nap éppen olyan legyen, mint a másik, és hetijegyet vegyek a zsú­folt villamoson, sorba álljak pén­teken disznóhúsért, este, lefekvés előtt elmosogassam az edényeket. Nem.” Vajon, hogyan vélekednek a Kerekasztalon a kötelező ol­vasmány vitavezetőjének, Bölcs Istvánnak a tanítványai ezekről a nemekről? Meglepően éretten. Igaz, most is hallottam „determináltságról”, „alternatívákról"­, sőt még elide­genedésről is — az utóbbit leg­alább magyarul mondták —, ám a máskor olyannyira kárhoztatott kifejezések itt helyénvalónak tűn­tek. Sarkadi világához ugyanis tényleg közük van, ráadásul a gimnazisták szokatlanul otthono­san mozogtak az elvontság tarto­mányában. A negyven perc tob­zódott a találó részletmegfigyelé­sekben, ezek a jól kiválasztott és összeszokott fiatalok éppen sza­bálytalanságában vonzó irodalom­órán vettek részt. A siker titka? Nyilván nem mindegy, hogy me­lyik könyv kerül terítékre. Sar­kadi kisregénye csak segítette a vitatkozók értelmező gondolatai­nak kibontakozását, bár a vitát talán inkább az értelmi megkö­zelítés, mintsem az író gyötrődé­seivel való érzelmi azonosulás jel­lemezte. A műsor készítőinek sze­rencséjére az izgalmas beszélge­tést A gyáva hajdani rádióválto­zatának hangképei illusztrálták. Mégis mi, pontosabban: ki tette egyértelműen közelebbi ismerke­désre csábítóvá a felszabadulás utáni írónemzedék egyik legte­hetségesebb tagjának áttételes ön­vallomását? Bölcs Istvánra akkor figyeltem föl igazán, amikor az egyik Hú­szas Stúdió országnyi nyilvános­sága előtt is együtt mert kuncog­ni már felnőtt hajdani tanítvá­nyaival. Nos, az együttkuncogás — úgy látszik — csupán a húszon felülieknek jár ki, de Bölcs em­bersége azóta sem változott meg. Igaz, ezúttal magázta a tanítvá­nyait, ám az önként vállalt tá­volságot remek pedagógiai érzé­kével lépten-nyomon áthidalta. A gimnazisták vitájába ugyan alig­­alig szólt bele — akkor is csak halk és bátorító „úgy van”-t hal­lottam —, amikor viszont a fia­talok a részletekbe ragadtak, visz­­szavette a szót, és csomóba kö­tötte a szertefutó szálakat. Bölcs István szerda délután is eszményi irodalomtanárnak bizonyult, olyan vitavezetőnek, aki a maga rádiós eszközeivel immár harmadik éve formálja élvezhetővé a rettegett kötelező olvasmányokat. ZÖLDI LÁSZLÓ RADIO U­ gyana JANUÁR 21-I FILMBEMUTATÓK HÁROM KIEMELKEDŐ SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS: DARVAS LILI, TOROCSIK MARI, DARVAS IVÁN Főszereplő: JANA BREJCHOVa ABE KOBO világhírű regénye, japán filmen. január 14-től játsszák a mozik a MAGYAR FILM Irta: DÉRY TIBOR Kép: TÓTH JÁNOS című színes, magyar filmet. Zent: MIHÁLY ANDRÁS Rendező: TAKÁCS GÁBOR Rendező MAKK KÁROLY Színes, szélesvásznú, szinkroni­zált, tudományos-fantasztikus csehszlovák filmvígjáték. 16 éven felülieknek. MAGYAR IFJÚSÁG 1371/3

Next