Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)

1971-01-15 / 3. szám

BUDAPEST KLUBOK Egyre több fórumot kö­vetel magának a jazz. Mind több koncertet ren­deznek, egymás után lá­togatnak hazánkba a jazz világsztárjai. Egészséges folyamat indult meg a hanglemez-ellátásban is. Mindezek igen örvende­tesek, a zenészekkel való együttlét, a produkcióban való maximális részvétel lehetősége azonban még a legjobban sikerült kon­certeken is igen minimá­lis. Ezért van nagy jelen­tőségük a jazzkluboknak, ahol a közönség együtt él, együtt lélegzik a zené­szekkel, ami különleges meghittséget, baráti han­gulatot eredményez. Az utóbbi években örömmel tapasztaltuk, hogy a legkülönbözőbb fórumok szerveztek jazz­klubokat. Ma már négy - egymástól elképzelésben és lehetőségekben igen el­térő - jazzklub működik Budapesten. Benkó Dixi Klub A legjobb, a Benkó Dixieland Klub már ne­gyedik évadját nyitotta meg. A Benkó Dixieland swinges behatású zenéje sok rajongót vonz: szerdai klubestéikre szinte már nyitáskor ki lehetne tenni a „Megtelt" táblát. A több száz főnyi törzsközön­ség minden alkalommal zsúfolásig megtölti a klub­­helyiséget, ahol a Benkó Dixielanden kívül több külföldi együttes is fellé­pett már a klub vendége­ként. Építők Műszaki Klubja Harmadik éve szerepel jazz az Építők Műszaki Klubjának programjában. Ebben az évben minden héten csütörtökön „Jazz­klub-estet tartanak, ame­lyen egy-egy hónapig há­zigazda zenekarok játsza­nak. A programban szer­ves részt képez a kötetlen hangulatú „jam session”. Ezeken a jam sessionokon sokszor sokkal jobb pro­dukciót hallhatunk, mint egy-egy élvonalbeli együt­tes koncertfellépésén. Eötvös Jazzklub A múlt évben ismét megnyitotta kapuit az Eötvös Klub, s vele együtt az Eötvös Jazzklub, amely minden második kedden gyűjti össze a jazzrajon­­gókat. Minden alkalom­mal más-más együttes lép fel. Stílusuk skálája a dixielandtől a legmoder­nebb jazzig terjed. A mű­sorban éppúgy szerepel­nek már befutott, elismert jazz-zenészek, mint fiatal, pályakezdő muzsikusok. Magyar Rádió Jazzklubja A legfiatalabb és a leg­nagyobb lehetőségeket magában rejtő jazzklub a Magyar Rádióban nyilt né­hány héttel ezelőtt. Élő rádiókoncertek, archív- és sztereofelvétel-bemuta­­tók, fesztiválbemutatók, fesztiválbeszámolók, kötet­len viták, spontán beszél­getések színhelye estén­ként a Rádió 2-es vagy 6- os stúdiója. Benkó Sándor, Gonda János, Ruják László és Kiss Imre, a négy klubve­zető más és más elképze­lésekből kiindulva gyűjtik maguk köré a jazzrajon­­gók egyre növekvő tá­borát. Kívánjuk, hogy mun­kájuk az eddigieknél is eredményesebb legyen, és sikereik láttán mások is kedvet kapjanak klubala­­pításra, hogy ezáltal még pezsgőbb jazzélet alakul­hasson ki Budapesten. Simon Géza Gábor Fotók: Móser Zoltán Mostani (Legutóbbi) h e l y e z é 1 a) 2 (6) 3 (2) 4 (4) 5 (-) 6 (12) 7 (3) 8 (7) 9 (10) 10 (4) 11 (5) 12 (9) 13 (13) 14 (8) 15 (15) Régli dal — ILLÉS Kócos ördögök — METRO Eredeti rubin — HUNGÁRIA Menekülés — ILLÉS Oh, Barbarella — OMEGA Vágyom egy nő után — KORDA GYÖRGY János bácsi pipája — ZALATNAY SAROLTA Jaj, nem vigyáztam — KOVÁCS KATI Én nem tudtam azt, kérem — KONCZ ZSUZSA André (je t’aime) — KONCZ ZSUZSA Tilinkó — KONCZ ZSUZSA Hétszínű virág — SCHÖGE-EGYÜTTES Sört kérek én — ARADSZKY LÁSZLÓ Gyöngyhajú lány — OMEGA Tízezer lépés — OMEGA Az év eleje, mint látjátok, okozott egy-két „robbanást” slágerlistánkon. De hát ez elkerülhetetlen. Szavazataitokat kedd (január 19.) déli 12 óráig várjuk címünkre (Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6.). , _ Kérjük, feltétlenül mellékeljétek heti, „4”-es jelzésű slá­gerlista-szelvényünket. 71/3­00 MAGYAR IFJÚSÁG Évekkel ezelőtt, amikor a Népmű­velési Intézet létrehozta a­ színját­szók ors­zágos bemutató színpadát, sokan kétkedtek, szükség van-e egyáltalán efféle fórumra, mit tud­hat ennek keretében nyújtani egy­másnak az amatőr színjátszó moz­galom, képes-e továbbadni a jót, tud-e segíteni az elavult, a rossz ki­irtásában, s ad-e tápot az újnak, a kísérletezésnek ? Az aggodalmakat azóta felváltot­ta a helyeslő egyetértés. Ez a fórum hasznos, szükség van rá s ma már megérett arra is, hogy valóban or­szágos fontosságú rendezvényeket szervezzen — amint ezt legutóbb a Tatabányán rendezett bemutatósoro­zat eredményessége is bizonyította. A részvevő együttesek körét szán­dékosan szűkítették az úgynevezett „avantgarde” csoportokra. Ezek a produkciók ugyanis erőteljesen és sürgetően felvetik az amatőr szín­játszó mozgalom további útjának, lehetőségeinek, szerepének kérdéseit, új megoldásokat kereső munkájuk valóságos kísérleti műhelyt jelent a többi, hagyományosabb keretek kö­zött dolgozó együttesek számára. A tatabányai „szemle” e tekintetben is érdekes és igen tanulságos volt. A részvevők — a Csepel Művek Munkásotthona színjátszói Csokonai Békaegérharc­ának lapunkban is méltatott előadásával, az egri me­gyei színpad Gyurkó: Szerelmem, Elektra című drámája részvételével, a tatabányai Népház Fukazava Za­­rándokének­ének színpadi adaptá­ciójával, valamint Arisztophanész Madarak című vígjátékának moder­nizált, zenés változatával, a budapes­ti Kassák Művelődési Ház csoportja „Mindenki csak ül meg áll...” cí­mű műsorával, a másik csoportban a „gyermekszínházak” közül a tata­bányai gyerekcsoport Hárs: Hiszé­keny király című darabjával, a téti „Arrabona” együttes Weöres Sándor Csalóka Péterével, valamint a po­zsonyi „Forrás” irodalmi színpad Calderon: Huncut kísértet című da­rabjával szerepelt — nos, a részve­vők korántsem képviseltek egységes stílust; rendezési-színpadtechnikai­­színészi megoldásokban igen gazdag volt a bemutató-sorozat, s ez meg­nyugtatónak nevezhető, hiszen any­­nyit jelent, hogy egyáltalán nem kell félteni amatőr színjátszó mozgal­munkat — vagy legalábbis annak él­vonalát — az unalmas uniformizáló­­dástól vagy az öncélú modernke­déstől. A produkciókat követő viták, szak­mai tanácskozások persze általáno­sabb, átfogóbb kérdésekre is kitér­tek. Élénk eszmecsere alakult ki pél­dául, hogy szabad-e klasszikusokhoz olyan módon hozzányúlni, ahogyan a csepeliek Csokonai, s a tatabá­nyaiak Arisztophanész esetében tet­ték. A konklúzió: szabad, sőt kell — feltéve ha a modernizálás megőrzi az eredeti mű szellemét, koncepcióját Másik vitapont volt, hogy meddig mehet el a színjátszó mozgalom a nyugati avantgarde törekvések átvé­telében. Több kitűnő amatőr rende­ző úgy vélekedett, hogy az ilyen ha­tások túlságos elharapódzásától fél­ni annál kevésbé van okuk a nép­művelés országos vezetőinek, mivel a legtöbb amatőr rendezőnek nin­csen alkalma, hogy személyes tapasz­talatokat szerezzen e téren ... Ettől függetlenül, kísérletezni kell, ha nem is az egész mozgalomnak, de annak a néhány együttesnek, amely erre képes, sőt hivatott, s át kell venni mindent, ami a mi számunkra jó, hasznos, ami művelődéspolitikai el­veinkkel nem ellenkezik. Csak így tarthatunk lépést a különböző baráti országok amatőr mozgalmaival is (lásd például Lengyelország, Cseh­szlovákia). A vitáknak talán sikerült mérsé­kelni egy aggodalmat is, azt tudni­illik, hogy ezek az „avantgarde” pro­dukciók nem találnak megértésre a közönség körében. Egyrészt valóban nem minden közönséget érdekelnek,­­ másrészt viszont a közönség új iránti érzékenysége, igényessége sok­kal fejlettebb, mint azt általában hisszük. Áll ez különösen a fiatal nemzedékre. A tatai tanulságokat az eddig el­­soroltakon kívül még eggyel bővít­­hetnénk, mintegy összegezésül. Ne­vezetesen azzal, hogy ezek az érde­kes, izgalmas és újat kereső produk­ciók egyben mindenképp megegyez­tek. Mégpedig abban, hogy köz­pontjukban az ember állott, s az em­berség. Korunk nagy emberi prob­lémáiról esett szó, igaz, néha szo­katlan művészi megoldások alkal­mazásával, de ez inkább erénye, mintsem fogyatékossága volt ennek a találkozónak , amelyhez hason­lót kívánatos lenne gyakrabban is rendezni. TATAI TANULSÁGOK KÖNYV TV Kavicsszüret Milyen ez a költészet? Mi­lyen Rózsa Endre világa? A költő jelképeivel belülről próbálja átölelni „az életet az otthonos halált... s még többet is”, a kimondhatatlant, hiszen ez minden költő nem titkolt célja. Rózsát világnak szegülő költő­ ösztöne arra biztatja: „győzni sehol sem kell annyi­ra, / mint ezen a földön ... / ak­kor is, ha példátlan győzni...”. Ez invokációja, bevezetője kö­tetének, és mindjárt itt kiol­vashatjuk azt a dacot, amelyet e „beláthatatlan világ” ellen táplál, s amit nem tekinthe­tünk egyszerű ifjúkori láza­dásnak, hanem csak belső zűr­zavarnak, amelyet Bölcsődal című versében ő maga fogal­maz meg: „ha már anyám szülni akart / szült volna buz­góbb zivatart”. E káosz miatt költőnk „még és már” a kér­dések korszakában él... „nékem e földön kérdezni van [csak okom a választ nem tagadom hanem aki még kérdezni sem [tud hogy értené meg mire nincs [válaszom” Kötete tehát csak a jól kér­dezőknek szól, ha sorait szigo­rúan értelmezzük. Lázadásának csak a távol­jövőben lehet eredménye: „Egyszer majd jut idő a jó­ra... csak ez múlna, e mai nap ..amikor „zablát rág­csálva áll az idő”. Számára a jelen csak átme­neti állapot, amely kiszolgál­tatottságot jelent. Reményei „megfenekletnek a dolgok zá­tonyán”, így aztán nem tud­ja kiteljesíteni önmagát, ezért nincs tisztában azzal sem, mi­lyen szeretne lenni, azt érzi csak, milyenné nem szabad válnia: „Aki születni akar ide, marólag legyen magzatvize!... ... Tépjen virágot, bólogatót, dünnyögje hozzá: volt, ami­­volt, sziszegje hozzá: lesz, ami­­lesz — kardja sosem volt, kése se lesz!” Ezek tehát a „nagy” kérdé­sek, amelyekre Rózsa nem ad­ja meg a választ, s mi e kér­désekkel nem sokat tudunk kezdeni. Nem sikerült élmény­közelbe hoznia őket. Úgy ér­zem, e „kavicsszüret” csikorog is még. A kötet legelső tanulsága, hogy a költő legyen saját ma­gának is bírálója, így megkí­mélheti leendő kritikusát at­tól, hogy kimondja: elhamar­kodott volt e versek közreadá­sa, hagyni kellett volna, hogy az idő megérlelje őket. Udvarhelyi András Egyéniségek Mindenki tisztában van az­zal, hogy a televízió feladata a tájékoztatás, az ismeretter­jesztés és a szórakoztatás együttes megvalósítása. Mégis sokan hajlamosak arra, hogy ha a televízióról beszélnek, annak csak szórakoztató tevé­kenységére gondoljanak. En­nek egyik oka az, hogy a szó­rakoztató műsorok, akár ko­molyak, akár vidám, könnyű műsorok, elsősorban a nézők érzelmeire hatnak, és a nézők többsége igényli ezt az érzel­mi kötődést. Ebben találhat­juk meg a tájékoztatás és is­meretterjesztés területén elért sikerek egyik forrását is. A te­levízió sajátosságai következ­tében ennek a kötődésnek a megteremtéséhez legtöbbször elegendő egy-egy megfelelő személyiség, aki egyéniségének varázsával hat a nézőkre. Például, hogy az Ismerkedés a zenével sorozat kiemelkedő a szokványos és nem túlságo­san népszerű ismeretterjesztő előadások sorából, az Berns­tein személyének köszönhető. Mint ahogy Karaján egyénisé­ge is jelentősen hozzájárult komolyzenei sorozata átütő si­keréhez. A Történelmi lecke riportsorozatát és a Kántor család című riporttfilmet Ur­­bán Ernő személye vitte siker­re, és Vértessy Sándor egyéni­sége tette emlékezetessé az ár­vízi riportműsort. Hogy a meg­­fáradt és megkopott Parabola még mindig számot taníthat a nézők érdeklődésére, az, bíz­vást állíthatjuk, Varga József személyes varázsának köszön­hető. Sajnos, televíziónk felettébb szűkében van az ilyen vonzó és hatásos egyéniségeknek. Számukat pedig nem lehet egyetlen nekirugaszkodással növelni. Hiába a legsikeresebb riportervetélkedő vagy tánc­dalfesztivál, ami számos új tehetséget hoz felszínre, gon­doskodni kellene — átgon­doltan és szervezetten — ar­ról is, hogy ezek beérjenek, és valóban a televízió igényeinek megfelelő egyéniségekké vál­janak. Nem elegendő ugyanis a televízióban, ha például egy énekes csak jól énekel, moz­gáskultúrával, színészi adott­ságokkal, légkörteremtő erő­vel is kell rendelkeznie. Mint ahogy a Kovács Kati— Hofi—Koós trió rendelkezik is mindezzel a tulajdonsággal. Ők valódi tévé-egyéniségek, vagy ha így jobban tetszik, igazi showman-ek. Mert a legalapvetőbb itt is az adottság és a tehetség. Erő­szakoltan tévé-­személy­iséget csinálni nem lehet senkiből. Bersényi Iván Külföldi turné TV-bemutató után November elején a TV egyik műso­ra, a „Hétszínű virág”, új műsorveze­tőket avatott: Kovács Katit és Koós Jánost. Két népszerű énekesünk kollé­gáit konferálta, és a műsorszámok kö­zött kedvesen csevegtek egymással és a nézőkkel. Két héttel ezelőtt pedig az Express—Kovács Kati—Koós-showt lát­hatták a nézők. A műsor keretjátékát is részben ők írták. — Megmondom őszintén — mondja Kovács Kati —, én nagyon izgultam az első előadások előtt, vajon hogyan fo­gad bennünket a közönség ebben az új szerepkörben. Ez a műsorunk az Or­szágos Rendező Iroda koncertprogram­ja volt, és az első sikeres előadások bebizonyították, hogy a nézők szeretik, ha a felszabadultabb légkörben zajlik az előadás, az énekesek és a zenekar nemcsak saját műfaját „műveli”, ha­nem, ahogy éppen a számok hangulata megkívánja, énekel, táncol, reagál kol­légái játékára. — Természetesen egy ilyen jellegű műsorhoz elengedhetetlen feltétel — veszi át a szót Koós —, hogy a szerep­lők összeszokottak legyenek, ismerjék egymást. Nálunk ez a feltétel ideáli­san adott. Az Express zenekarral évek óta együtt dolgozunk, a­ magánéletben is nagyon sokat vagyunk együtt, sok­szor egy-egy vidéki úton születnek az új poénok. Az Express—Kovács—Koós-show je­lenleg — egy hónapig — Csehszlová­kiában turnézik. Reméljük, ugyanolyan sikerrel, mint itthon ... Csenterics Ágnes

Next