Magyar Ifjúság, 1973. október-december (17. évfolyam, 40-52. szám)
1973-12-14 / 50. szám
nemzetközi méretű sánc sem állt ugróink rendelkezésére itthon. Már-már a gazdasági bűntény határát súrolta a mátraházi sánc átépítése körül kialakult huzavona. A sorozatos tervezési és kivitelezési hibák miatt, amelyek valósággal nyelték a milliókat. Jóformán egyetlen olyan idényük sem volt legjobbjainknak, amikor valóban megszakítások nélkül dolgozhatták volna át a téli hónapokat, amikor megfelelő szakmai munkát tudtak volna végezni itthon is, két nemzetközi verseny, vagy táborozás között. És igen, a szakmai munka! Hiszen évek hosszú során egyetlen ugrónk sem jutott el oda, hogy megtanulta volna — megtaníttatták volna vele!? — a szakág egyik legalapvetőbb technikai elemét, a talajfogást, amely nélkül pedig igazi, tartós siker elképzelhetetlen. Hol tartunk ma? ... Kétségtelen, több sáncunk van és többen is ugranak, mint az utóbbi tíz évben bármikor. Ugyanakkor viszont már a középmezőnybe is csak a legnagyobb jóindulattal számíthatjuk magunkat. Amikor a körülményekről esik szó, először is a természeti adottságokat említi mindenki. Mondván: hazánkban a legnagyobb eséllyel a sífutást lehetne fejleszteni, hiszen ehhez nem kell se sánc, se különösebb pálya, se felvonó, csak hó. Mégis sífutósportunkkal sincs okunk büszkélkedni, s erre a legkevésbé az a magyarázat, hogy az utóbbi években valóban szokatlanul szűkmarkú nálunk a tél. A női sífutást hosszú időn keresztül Balázs Éva jelentette, s a mögötte levő „ígéretes utánpótlás” valójában sohasem váltotta be az ígéreteket. Jelenleg egyetlen „igazi” versenyzőnk van: Monspart Sarolta, ő pedig elsősorban és főként tájékozódási futó. Igaz, hogy abban a világbajnok. És a férfiak? .. . Holéczy és Holló hosszú éveken keresztül harcolt a felzárkózásért, s noha dicsekedhettek egy-egy jobb eredménnyel, alapvetően ők sem tudtak változtatni a helyzeten. 44 Kővári Károlyné büszkélkedhet a legtöbb bajnoki címmel. Lánya, a tizenéves Enikő pedig máris a mama örökébe lépett Szóval vagy hóval De az az igazság, hogy a sportág vezetői immár évek óta átcsoportosították reményeiket egy új, legalábbis nálunk ifjoncnak számító szakágra, a biatlonra. Sajgó Pálnak, Squaw Valley-ben (1960) történt „beugrása” — a váratlan 26. helyezés — óta számolgattak és beszéltek arról, hogy végre rátaláltunk arra a szakágra, amelyben a leggyorsabban érhetnénk el a nemzetközi színvonalat. Nos, itt már a kiindulással is akad vitatkozni való, hiszen a biatlon nem egyszerű összeadása két sportágnak (sífutás és céllövészet), még kevésbé biztos pedig az, hogy aki már tud sífutni, legalább olyan jól megtanulhat lőni is. Itt bizony — legalább utólag ismerjük el — illúzió volt legjobb versenyzőink futóidejét öszszehasonlítgatni a legjobb biatlonisták futóteljesítményeivel, mondván: most már csak lőni kell olyan jól megtanulniok. Csak! Mindez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes ezzel a szakággal foglalkozni, azt viszont igen, hogy itt is évekig csak beszéltek, ahelyett, hogy cselekedtek volna. Igaz, hogy ma már komoly lépések történtek a lövészképzés és remélhetőleg történnek majd a létesítmények terén is, közben azonban az egész sportág alaposan előrejutott a nemzetközi küzdőtereken. Eléggé sajnálatosan nem vártak miránk. Ha a korábbiakban a természeti adottságokat emlegettük, ezzel máris válaszoltunk arra, hogy a sportág és a nemzetközi mezőny közti kapcsolatról szólva miért hagytuk említetlenül a létszámban legnagyobb — és méltán legnépszerűbb — szakágunk képviselőit, az alpesi versenyzőket. Noha tényleg nem elképzelhetetlen, hogy magyar földön is megteremjen egy-egy Killy-, Perillat- vagy Prollképességű versenyző, ahhoz azonban nem kell bonyolult számítgatásokat végezni, hogy belássuk: a mi földrajzi adottságaink mellett egyszerűen nem érhetnek be még a legjobb képességek sem. Illetve egyféleképpen igen. Mondjuk, ha egy-egy tehetséges fiatal kellő időben átteszi székhelyét Grenoble-ba vagy St. Moritzba. Csakhogy — mennyiben lenne a miénk az ilyen versenyző? ... Tömegeket a lejtőkre! Számomra roppant sokatmondó az a nyilatkozat, amelyet Kővári Károlyné, több mint hatvanszoros (!) magyar bajnok lesiklónk két évvel ezelőtt tett abból az alkalomból, hogy a szövetség tömegsportbizottságának a vezetője és az újonnan alakult társadalmi egyesületnek, a Budapesti Sí Klubnak az elnöke lett. „Nem hiszem, hogy ebben a sportágban, valaha is pontot tudunk hozni az olimpiáról. Szerintem ezt a kérdést nem is szabad ilyen szemüvegen keresztül nézni. A sísportban az egészséges időtöltést, a szórakozást és felüdülést találó tömegeket kell elsősorban észrevenni. Az egyre több és egyre jobban síelő úgynevvezeti „kocasíelőket”. A hazai versenysport egyik nagy jelentőségét éppen abban látom, hogy az emberek előtt vonzóvá tegyük ezt a tömegméreteiben egyelőre még igencsak kihasználatlan sportágat. Az elsőrendű feladat lenne végre felismertetni és megszerettetni a sízést minél több emberrel, felnőttel és fiatallal.” Pedig Kővárinéra igazán nem lehet azt mondani, hogy ellensége sportágának. Egyszerűen csak olyan sportember, aki szembe tud nézni a valósággal, mi több: olyan, aki hisz a sport óriási egészség- és jellemnevelő szerepében és tenni is szeretne a népszerűsítéséért. S ha valami, legfeljebb az elgondolkoztató ebben a nyilatkozatban, hogy még mindig csak a felismertetésnél tartanánk? Azt hiszem azonban, hazánkban mégis itt, a tömegsport vonatkozásában kell keresni a sísport létjogosultságát és legfőbb jelentőségét. Azt jelenti ez, hogy ne törődjünk a minőségi sporttal? Korántsem. Éppen, hogy nagyon is törődjünk, de terveink elkészítésénél ne állandóan a nemzetközi színvonalat és az olimpiai pontokat emlegessük, mert igencsak elképzelhető, hogy sohasem fogjuk elérni egyiket sem. Úgy kell tehát segíteni a sportág élvonalát, hogy közben a tömegsportolás lehetőségei is növekedjenek és nyilvánvalóan elsősorban is az alpesi és a futó szakágban. Hiszen a végére is maradt két kérdésünk. Kell-e sísport Magyarországon? Igen. Miért? Erre ezek után, remélem, nem is olyan nehéz válaszolni. Kocsis L. Mihály A jövő bajnokai?... A magyar „sífutó királynő" Balázs Éva Egy magyar világbajnoknő - tájékozódási futásban. Monspart Saroltának inkább csak kiegészítő sport a sífutás Havas Endre a havas lejtőn Merre siklást, kisleány? ...