Magyar Ifjúság, 1976. május-augusztus (20. évfolyam, 19-35. szám)
1976-08-20 / 34. szám
22 „Mi vagyunk a foltozott Irhájú hírhedt zsoldosok, Kiknek egészen egyre megy Parasztra, úrra, papra megy .... Láttunk Brédában lángokat, S űztünk tízéves lányokat..., Elhordjuk ingóságodat, Ringyóvá tesszük lányodat, S ha nem mondod, hogy köszönöm, Lebunkózunk a küszöbön! Mert mi vagyunk a foltozott irhájú hírhedt zsoldosok . . . Nyugat hallgatott! A közvélemény csodálkozott. Hetekig izgatott figyelem kísérte a legapróbb reagálásokat is, várva a tiltakozó felháborodást. A visszafogott, kívülállóan tárgyilagos nyilatkozatok és cikkek azonban bűntudatra mutattak inkább, semmint hogy a keményebb hangok bevezetésének lehetett volna felfogni őket. A hivatalos Nyugat ezúttal nem szállt harcba állampolgáraiért, akik az angolai fővárosban bűneikről adtak számot. Nagyot változott a világ. Az Egyesült Államok és Anglia nemrégiben még kisebb jelentőségű ügyben is hatalma, ereje, tekintélye teljes latbavetésével lépett volna fel. A 13 hivatásos maritaláé bűne azonban annyira nyilvánvaló, a luandai per pedig annyira tiszta, jogszerű volt, hogy nem lehetett belekötni sem politikailag, sem formailag. A tárgyalást végigkísérő sok száz nyugati újságíró szinte egybehangzóan ismerte el: a zsoldosok méltó, igazságos büntetést kaptak. Alkalmazóiknak, megbízóiknak pedig keserű szájízzel kellett belátniuk, hogy egy korszak leáldozóban van, a zsoldosok sok évszázados históriája végéhez közeleg. „LÉGIONÁRIUS, AZÉRT JÖTTÉL, HOGY MEGHALJ !" Zsoldos. Pénzért, fizetségért harcoló katona. A definíció tömör, semmitmondó. Az évszázadok viszont zord, riasztó tartalommal töltötték meg a szót. A zsoldosok történetéről szóló könyvekben néhány fényes lap mellett sokasodnak a véres, a kegyetlenség,, az embertelenség apoteózisává sűrűsödött fejezetek. Az évezredes családjának már a gyökerei is véres földből táplálkoztak. Az ókorban amikor a hadviselés mindennapos dolog, s így gyorsan fejlődő „iparág” volt, hamar kialakult a hivatásos katonák kasztja. Szükség volt a fegyverekhez, a harchoz jól értő „szakemberekre”, akik kímélet nélkül oldották meg nem kevés feladatukat. Az állandó harcok folyton növelték a keresletet a zsoldosok iránt, akik ha bátorságban és lelkesedésben nem is értek fel a hazafias érzelmekből, szülőföldjük védelmében harcolókkal, de mesterségbeli tudásban, s kegyetlenkedésben verhetetlenek — így pótolhatatlanok voltak. A híres Dareiosz (Dáriusz) legjobb katonái külföldi testőrei voltak; az egyiptomi Szaiszi-dinasztia fáraói előszeretettel alkalmaztak görög zsoldosokat. Nagy Sándor közel-keleti hódításai idején a perzsa hadseregben 25— 30 000 görög zsoldos harcolt (hamar szét is futottak). Vagy a középkor Itáliájában, ahol a zsoldosok kulcsszerepet játszottak a politikai küzdelmekben, s egyes városállamok szobrot emeltek egy-egy híresebb zsoldosvezérnek. S mehetünk tovább az idővel, a zsoldosok mindig, mindenütt ott voltak, ahol történt valami, a gyarmatosítás hajnalán Cortez és Pisarro hódító csapatai is pénzért, a gazdag zsákmány reményében verbuválódtak. Magyarország is megismerhette őket, a magyar nép tudatába vérrel ivódott be Básta és Gritti zsoldosvezérek neve. Nehéz megmondani, mikor lehetett a zsoldosság fénykora. Az elmúlt évszázad, a modern kor már kétségtelenül a hanyatlás korszaka. Pedig lényegében sok újdonság nem történt e téren. A fizetett, gátlástalan katonákra változatlanul szükség volt. A kegyetlenség, az erőszak pedig a fegyverkezés technikai szintjével párhuzamosan még csak növekedett. A zsoldosok száma azonban alaposan megcsappant. Hiába, a modern háborúkban már besorozott katonák alkották a hadseregeket. A modern zsoldostörténelem állócsillaga kétségtelen a rettegett idegenlégió volt, amely csak az elmúlt évtizedben vált hullócsillaggá. Az 1831-ben alapított francia elitcsapatok mindig is gyűjtőhelyei voltak a világ legkülönbözőbb országaiból menekülő bűnözőknek, politikai kalandoroknak, durvaság miatt elcsapott katonatiszteknek, meghasonlott polgároknak és kalandvágyó ifjoncoknak. A hírhedt afrikai légiós történetek hősei a kemény, harcedzett, halált megvető legények, a gyarmatosítás sötét figuráinak panoptikumbeli másai. A valóság, a francia idegenlégió karrierjének története valójában a népirtás, az elnyomás, a terror iskolája. A szögescsizmás legények megjárták a „Szahara poklát” — ők nevezték el így, pedig ők maguk voltak benne az ördögök —, Indokína őserdeit, Madagaszkár hegyeit, Óceánia szigetvilágát. Sok ezren pusztultak el közülük Dien Bien Phu-nál, Algériában és másutt, ahol a kegyetlen légiós harcmodor sem volt képes visszavetni a szabadságukért küzdő népek harcát. Ezek az állomások persze már nem kerülnek a légió dicsőségkönyvébe. Algéria óta igencsak halódik a zsoldosoknak ez a szupertársasága. Ma már csak néhány ezren (Részletek egy XVI. sz.német zsoldosdalból)