Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)

1978-05-12 / 19. szám

vítgatom, nem viszik el megcsináltatni. Kértem építési segélyt, állítólag megszavazták, de az igaz­gató áthúzta az egészet. Hiába dolgozunk becsüle­tesen, az igazgató elvtárs azt mondta: a törvényes fizetésen kívül semmi más­ra ne számítsunk. Nem áll­tunk be a „sorába”, ezért is neveznek bennünket a „né­gyek bandájának”. Úgy látjuk, hogy 20-30 száza­lékos csak a tehergépko­csik kihasználtsága, mégis felvettek mellénk még egy sofőrt, teljesítményünk így még inkább osztódik... Sárközi László, a negye­dik levélíró: — Idegileg már kikészül­tem ebben a hercehurcá­ban. Aki itt a főnök ellen szól, annak megkeseredik a sorsa. Egy éve szembesí­tettek bennünket az igaz­gatóval, akkor megígérte, hogy hamarosan rendeződ­nek a dolgok, de maradt minden a régiben. Mi már fűhöz-fához fordultunk, egyelőre eredmény nélkül. Nem kielégítő a gépkocsik műszaki állapota, mégsem javíttatják meg őket. Amit mi csinálunk rajtuk, azt pedig nem számítják bele a karbantartásba, sőt időn­ként levonnak az ilyen cí­men kapott forintjainkból. Rendkívül rossz a munka­helyi hangulat. Másoké is, de az asszonyok nem mer­nek szólni... Kígyót­­békát kiabálva... Such Mihály főmérnököt arról kérdezem, hogy mi a véleménye a gépkocsiveze­tők panaszairól. — Problémájuk nem nagy dolog, egyszerűen megoldható lenne, de ezt az igazgató nem akarja — válaszolta. — Ha módosí­tanánk a szerződést, akkor a gépkocsivezetők újra annyit keresnének, mint korábban. Megnyugodná­nak és nem lenne semmi problémájuk. De az igaz­gató éppen azért fundálta ki az egészet, hogy ártson nekik. Véleményem sze­rint a sofőrök munkájukat becsülettel ellátják, és jo­gos a követelésük. — Úgy tudjuk, a bajok, a rossz munkahelyi légkör egyik oka az, hogy a fő­mérnök és az igazgató nem tud szót érteni! — Az 1968-as alapítás óta vagyok itt, és már a környéken is bizonyítottam szakmai képességeimet. A korábbi igazgató idején is főmérnök voltam és gya­korlatilag én vezettem, irá­nyítottam a vállalkozást. Egy ideig megbízott igaz­gatóként, önállóan dolgoz­tam. Kaskötő elvtárssal idekerülésekor, az első igazgatói tanácsülésen kö­zölték, hogy nincs rá szük­ség, de a következőn még­is megválasztották. Ilyen indíttatás után eleve nem volt könnyű a helyzetem. Minden eszközzel arra tö­rekedett, hogy lehetetlen­né tegyen! Sokáig szuny­­nyadnak bennem az indu­latok, de ha kitörnek belő­lem, akkor én sem isme­rek határt. Utólag restel­lem is magamat gyengesé­gemért, amiért átvettem az igazgatóm stílusát. Sokszor magam is üvöltöztem, mint aki az eszét vesztette ... — Miért? — Az igazgatónk nem tűri más véleményét! A legapróbb részletekig is beleszól a munkába hiába egyezünk meg előtte szó­ban vagy írásban. Az üze­mi demokráciát semmibe veszi, egyik szavával a má­sikat cáfolja, és nem sze­reti a tanúkat maga körül. — Ezek után hogyan íté­li meg saját helyzetét? — Nem tudok Kaskötő Jánossal együtt dolgozni, valamelyikünknek mennie kell. Azt hiszem, én leszek az... Kaskötő János igazgató kissé ingerült lesz, ami­kor a négy gépkocsivezető ügye szóba kerül: — Nincs igazuk! Túllép­tük a bérszintet, bérkor­rekciót kellett csinálni. Törvényesen jártunk el, rendelet fedezi döntésün­ket. — A főmérnökkel való viszonya is ide vezethető vissza? ■ — Az más! Az az elő­dömnél kezdődött, akinek a fejére nőtt a főmérnök és velem is azt akarta termi. Amíg ide nem jöt­tem, addig a főmérnök úr volt itt az atyaúristen. Én ezt nem tűrhettem! A bi­zonylati fegyelem nulla volt, a raktári ellenőrzés úgyszintén. Ráadásul a brigádok az ő kukoricáját kapálták, a lakását meszel­ték és még az asszonyokra is szemet vetett... Amióta itt vagyok, minden meg­változott! Ütőképes lett a pártszervezet, létrejött a szakszervezeti bizottság, megalakult a KISZ, életre kelt a szocialista brigád­­mozgalom és elnyertük a „Kiváló Vállalkozás” címet. — Ennyire a személyes érdeme lenne minden? A dolgozók egy része szerint pedig éppen az üzemi de­mokrácia az, ami csak lát­szat! — Ezt maga nem tud­hatja! — Milyen vezetőnek tartja magát? — Jószívűnek... és ta­lán ez a baj!... Érdemleges válasz nélkül Rigó István, a szakszer­vezeti bizottság megbí­zott (?) titkára mondta: — Kaskötő elvtárs óta él és létezik az üzemi demok­rácia. Minden értekezletre meghívottak vagyunk — Hogyan engedhették hát meg, hogy felbomoljon egy szocialista brigád, négy ember kilépjen a szakszervezetből? Hol volt az üzemi demokráciát for­málók szeme, amikor nem vették észre a vezetők ál­datlan háborúskodását? — A főmérnök az oka mindennek, neki nem lehet parancsolni. Zách Attila KISZ-titkár: — Meggyőződésem, hogy a főmérnök önkényesen rendelkezett bizonyos dol­gokban, súlyosan megsér­tette a munkafegyelmet, a munkaerkölcsöt... Le kell váltani! Végre biztosítani kell a lehetőséget, hogy az igazgató elvtárs nyugodt körülmények között bizo­nyíthasson! Érdemleges, lényegi vá­laszt — sajnos — sem a szakszervezeti, sem a KISZ- vezetőtől nem kaptam, a szövetkezés pártalapszerve­­zetének titkára pedig ab­ban az időben külföldön tartózkodott. Tanácsolták: keressem meg a terület országgyűlé­si képviselőjét, aki maga is a BARTÖV dolgozója. Döntő lépés előtt Korcsog Andrásné betaní­tott munkás a keltetőben. Korábban ő volt a szak­­szervezeti titkár és a leg­utóbbi választások óta or­szággyűlési képviselő. — öt esztendeje köztu­dott dolog a két vezető ci­­vódása, birkózása. Ennél azonban sokkal súlyosabb probléma, hogy a két ve­zető megosztotta a dolgo­zókat. Az üzemi demokrá­ciát hosszú ideje semmibe veszik. Nem lehet nyugod­tan dolgozni egy üzemben, ha lépten-nyomon csak egymás szapulásáról halla­ni, és állandóan arra kell figyelni, hogy ki kinek az embere. Kiről vegyenek példát, kinek a szavát higgyék el a dolgozók? Be­bizonyosodott, hogy sem a pártszervezet, sem a szak­­szervezet, sem a KISZ nem tudott egy jottányit se ten­ni a helyzet javításáért, és a felettes hatóságok sem léptek erélyesen közbe... — Az­­igazgató elvtárs felsorolta azokat az ered­ményeket, amelyeket a ve­zetése alatt ért el a BARTÖV. — Ezekről az a vélemé­nyem, hogy szemre szépek, de „kikényszerített” ered­mények. A brigádmozga­lom lényegét, sava-borsát máig sem értik a dolgo­zók, csak csinálják, mert kell. Az üzemi demokrácia névleges, legfeljebb való­ban ott ülnek a döntések­nél a képviseletek, de az igazgató mindenben maga dönt. Amikor én voltam a szakszervezeti titkár, akkor sem kérték ki egyet­len egy esetben sem a vé­leményemet. — Ezek után mi a vé­leménye Küskötő Jánosról? — Durva, nyers ember, és legalább kéttucatnyi dolgozót el is üldözött a BARTÖV-től. Az a mód­szere, hogy négyszemközti beszélgetésre rendeli be az embereket, és utána vehe­tik a munkakönyvüket... Szabó István, a mezőko­vácsházi járási pártbizott­ság első titkára előtt sem ismeretlen a­­ BARTOV problémája. — Istentelenül elhúzó­dott a megoldáskeresés — mondja —, és erre azt hi­szem, most már nincs semmi mentség... — Ön a pártbizottság megbízásából foglalkozik az üggyel. Milyen végső meg­oldást javasol? — A főmérnököt és az igazgatót is le kell váltani. Kaskötő ugyanúgy vétkes, mint Such. Sorsukról a májusi igazgatói tanács dönt. Háromtagú bizott­ság alakult, amely most folytatja vizsgálatát a két vezető ügyében. (A ripor­tig azonban még nem lát­tak munkához. — A szerk.) Javaslatuk perdöntő lehet az igazgatói tanács előtt... • A riportban elhangzott vélemények hűen tükrözik a jelenlegi hangulatot, helyzetet. Such és K­skötő vezetői magatartása régóta elidegenedett azoktól az alapvető normáktól, ame­lyek ma kivétel nélkül ér­vényesek mindenkire. Ez egyértelműen bebizonyoso­dott. De kétségtelen, hogy mindazok is felelősek, akik hagyták, hogy idáig fa­juljanak a dolgok. Persze a megkésett in­tézkedés is százszor jobb, mint ha nem történik sem­mi... Varga László Fotó: Harmati János

Next