Magyar Ifjúság, 1978. május-augusztus (22. évfolyam, 18-34. szám)
1978-05-12 / 19. szám
vítgatom, nem viszik el megcsináltatni. Kértem építési segélyt, állítólag megszavazták, de az igazgató áthúzta az egészet. Hiába dolgozunk becsületesen, az igazgató elvtárs azt mondta: a törvényes fizetésen kívül semmi másra ne számítsunk. Nem álltunk be a „sorába”, ezért is neveznek bennünket a „négyek bandájának”. Úgy látjuk, hogy 20-30 százalékos csak a tehergépkocsik kihasználtsága, mégis felvettek mellénk még egy sofőrt, teljesítményünk így még inkább osztódik... Sárközi László, a negyedik levélíró: — Idegileg már kikészültem ebben a hercehurcában. Aki itt a főnök ellen szól, annak megkeseredik a sorsa. Egy éve szembesítettek bennünket az igazgatóval, akkor megígérte, hogy hamarosan rendeződnek a dolgok, de maradt minden a régiben. Mi már fűhöz-fához fordultunk, egyelőre eredmény nélkül. Nem kielégítő a gépkocsik műszaki állapota, mégsem javíttatják meg őket. Amit mi csinálunk rajtuk, azt pedig nem számítják bele a karbantartásba, sőt időnként levonnak az ilyen címen kapott forintjainkból. Rendkívül rossz a munkahelyi hangulat. Másoké is, de az asszonyok nem mernek szólni... Kígyótbékát kiabálva... Such Mihály főmérnököt arról kérdezem, hogy mi a véleménye a gépkocsivezetők panaszairól. — Problémájuk nem nagy dolog, egyszerűen megoldható lenne, de ezt az igazgató nem akarja — válaszolta. — Ha módosítanánk a szerződést, akkor a gépkocsivezetők újra annyit keresnének, mint korábban. Megnyugodnának és nem lenne semmi problémájuk. De az igazgató éppen azért fundálta ki az egészet, hogy ártson nekik. Véleményem szerint a sofőrök munkájukat becsülettel ellátják, és jogos a követelésük. — Úgy tudjuk, a bajok, a rossz munkahelyi légkör egyik oka az, hogy a főmérnök és az igazgató nem tud szót érteni! — Az 1968-as alapítás óta vagyok itt, és már a környéken is bizonyítottam szakmai képességeimet. A korábbi igazgató idején is főmérnök voltam és gyakorlatilag én vezettem, irányítottam a vállalkozást. Egy ideig megbízott igazgatóként, önállóan dolgoztam. Kaskötő elvtárssal idekerülésekor, az első igazgatói tanácsülésen közölték, hogy nincs rá szükség, de a következőn mégis megválasztották. Ilyen indíttatás után eleve nem volt könnyű a helyzetem. Minden eszközzel arra törekedett, hogy lehetetlenné tegyen! Sokáig szunynyadnak bennem az indulatok, de ha kitörnek belőlem, akkor én sem ismerek határt. Utólag restellem is magamat gyengeségemért, amiért átvettem az igazgatóm stílusát. Sokszor magam is üvöltöztem, mint aki az eszét vesztette ... — Miért? — Az igazgatónk nem tűri más véleményét! A legapróbb részletekig is beleszól a munkába hiába egyezünk meg előtte szóban vagy írásban. Az üzemi demokráciát semmibe veszi, egyik szavával a másikat cáfolja, és nem szereti a tanúkat maga körül. — Ezek után hogyan ítéli meg saját helyzetét? — Nem tudok Kaskötő Jánossal együtt dolgozni, valamelyikünknek mennie kell. Azt hiszem, én leszek az... Kaskötő János igazgató kissé ingerült lesz, amikor a négy gépkocsivezető ügye szóba kerül: — Nincs igazuk! Túlléptük a bérszintet, bérkorrekciót kellett csinálni. Törvényesen jártunk el, rendelet fedezi döntésünket. — A főmérnökkel való viszonya is ide vezethető vissza? ■ — Az más! Az az elődömnél kezdődött, akinek a fejére nőtt a főmérnök és velem is azt akarta termi. Amíg ide nem jöttem, addig a főmérnök úr volt itt az atyaúristen. Én ezt nem tűrhettem! A bizonylati fegyelem nulla volt, a raktári ellenőrzés úgyszintén. Ráadásul a brigádok az ő kukoricáját kapálták, a lakását meszelték és még az asszonyokra is szemet vetett... Amióta itt vagyok, minden megváltozott! Ütőképes lett a pártszervezet, létrejött a szakszervezeti bizottság, megalakult a KISZ, életre kelt a szocialista brigádmozgalom és elnyertük a „Kiváló Vállalkozás” címet. — Ennyire a személyes érdeme lenne minden? A dolgozók egy része szerint pedig éppen az üzemi demokrácia az, ami csak látszat! — Ezt maga nem tudhatja! — Milyen vezetőnek tartja magát? — Jószívűnek... és talán ez a baj!... Érdemleges válasz nélkül Rigó István, a szakszervezeti bizottság megbízott (?) titkára mondta: — Kaskötő elvtárs óta él és létezik az üzemi demokrácia. Minden értekezletre meghívottak vagyunk — Hogyan engedhették hát meg, hogy felbomoljon egy szocialista brigád, négy ember kilépjen a szakszervezetből? Hol volt az üzemi demokráciát formálók szeme, amikor nem vették észre a vezetők áldatlan háborúskodását? — A főmérnök az oka mindennek, neki nem lehet parancsolni. Zách Attila KISZ-titkár: — Meggyőződésem, hogy a főmérnök önkényesen rendelkezett bizonyos dolgokban, súlyosan megsértette a munkafegyelmet, a munkaerkölcsöt... Le kell váltani! Végre biztosítani kell a lehetőséget, hogy az igazgató elvtárs nyugodt körülmények között bizonyíthasson! Érdemleges, lényegi választ — sajnos — sem a szakszervezeti, sem a KISZ- vezetőtől nem kaptam, a szövetkezés pártalapszervezetének titkára pedig abban az időben külföldön tartózkodott. Tanácsolták: keressem meg a terület országgyűlési képviselőjét, aki maga is a BARTÖV dolgozója. Döntő lépés előtt Korcsog Andrásné betanított munkás a keltetőben. Korábban ő volt a szakszervezeti titkár és a legutóbbi választások óta országgyűlési képviselő. — öt esztendeje köztudott dolog a két vezető civódása, birkózása. Ennél azonban sokkal súlyosabb probléma, hogy a két vezető megosztotta a dolgozókat. Az üzemi demokráciát hosszú ideje semmibe veszik. Nem lehet nyugodtan dolgozni egy üzemben, ha lépten-nyomon csak egymás szapulásáról hallani, és állandóan arra kell figyelni, hogy ki kinek az embere. Kiről vegyenek példát, kinek a szavát higgyék el a dolgozók? Bebizonyosodott, hogy sem a pártszervezet, sem a szakszervezet, sem a KISZ nem tudott egy jottányit se tenni a helyzet javításáért, és a felettes hatóságok sem léptek erélyesen közbe... — Azigazgató elvtárs felsorolta azokat az eredményeket, amelyeket a vezetése alatt ért el a BARTÖV. — Ezekről az a véleményem, hogy szemre szépek, de „kikényszerített” eredmények. A brigádmozgalom lényegét, sava-borsát máig sem értik a dolgozók, csak csinálják, mert kell. Az üzemi demokrácia névleges, legfeljebb valóban ott ülnek a döntéseknél a képviseletek, de az igazgató mindenben maga dönt. Amikor én voltam a szakszervezeti titkár, akkor sem kérték ki egyetlen egy esetben sem a véleményemet. — Ezek után mi a véleménye Küskötő Jánosról? — Durva, nyers ember, és legalább kéttucatnyi dolgozót el is üldözött a BARTÖV-től. Az a módszere, hogy négyszemközti beszélgetésre rendeli be az embereket, és utána vehetik a munkakönyvüket... Szabó István, a mezőkovácsházi járási pártbizottság első titkára előtt sem ismeretlen a BARTOV problémája. — Istentelenül elhúzódott a megoldáskeresés — mondja —, és erre azt hiszem, most már nincs semmi mentség... — Ön a pártbizottság megbízásából foglalkozik az üggyel. Milyen végső megoldást javasol? — A főmérnököt és az igazgatót is le kell váltani. Kaskötő ugyanúgy vétkes, mint Such. Sorsukról a májusi igazgatói tanács dönt. Háromtagú bizottság alakult, amely most folytatja vizsgálatát a két vezető ügyében. (A riportig azonban még nem láttak munkához. — A szerk.) Javaslatuk perdöntő lehet az igazgatói tanács előtt... • A riportban elhangzott vélemények hűen tükrözik a jelenlegi hangulatot, helyzetet. Such és Kskötő vezetői magatartása régóta elidegenedett azoktól az alapvető normáktól, amelyek ma kivétel nélkül érvényesek mindenkire. Ez egyértelműen bebizonyosodott. De kétségtelen, hogy mindazok is felelősek, akik hagyták, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Persze a megkésett intézkedés is százszor jobb, mint ha nem történik semmi... Varga László Fotó: Harmati János