Magyar Ifjúság, 1979. május-augusztus (23. évfolyam, 18-35. szám)
1979-05-04 / 18. szám
panoráma hírek, események, tudósítások Éled az állatkert A tavasz közeledtével egyre több állat hagyhatja el téli szálláshelyét a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Képünkön egy fiatal jávorantilop fogyasztja reggelijét. Ki hasonlít? A MAFILM kéri azokat a 6—12 éves lányokat, akik hasonlítanak Tarján Györgyi színművésznőhöz, hogy esetleges filmszereplés végett küldjék el névvel, címmel és korral ellátott fényképüket az alábbi helyre: MAFILM Budapest, Lumumba u. 174. 1441 — „Ki beszél itt szerelemről” — produkció. Szép magyar beszéd ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással fejeződött be a Kazinczy emlékének szentelt Szép magyar beszéd verseny országos döntője. Ezúttal 120-an mérték össze tudásukat a Kazinczy-éremért és az oklevélért. Külön kategóriában versenyeztek a gimnáziumok északközépiskolák, valamint a szakmunkásképző intézeek diákjai. A vetélkedőt dr. Bencédy József, a bíráló bizottság elnöke értékelte, majd Péchy Blanka érdemes művész, Kazinczy-díj alapítója adta át a Kazinczy-érmet a sgszebben beszélő középiskolásoknak. A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók kategóriájában Cazinczy-érmet kaptak a következők: Bárány Éva (Kecskemét, Zombori Katalin (Gyoma), Lipák Judit (Szarvas), Farkas Gyula (Berettyóújfalu), Várhelyi Dénes (Eger), Révay Gyöngyi (Salgótarján), Kodes Katalin (Jászberény), Kóta Melinda (Várpalota), Mészáros László (Nagykanizsa), Bihari Ágnes (Budapest), Ihász György (Budapest), Kiss Ildikó (Budapest), Réész Eszter (Budapest), Menyhárt Krisztina (Győr), ésimon Aladár (Győr). A szakmunkásképző intézeti diákok kategóriájában Kainczy-érmet kaptak a következők: Vollner István (Sajószentpéter), Balogh Tibor (Csongrád), Üss Piroska (Székesfehérvár), Horváth Éva és Horváth Ferenc (Mosonmagyaróvár), Oláh András (Eger), Pék Anna (Balassagyarmat), Lépés Ágnes (Szolnok), Nagy Mária Jászberény), Fehér Júlia (Budapest), Gácsér György (Budapest),Gyöngyösi Erzsébet (Budapest), Lukács Judit Budapest), Petrucz Julianna (Budapest) és Szarvas Tamás (Győr). Utak a Szovjetunióba Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda néhány kora nyári szovjetunióbeli útjára még lehet jelentkezni. KIJEV—HARKOV—KIJEV útvonalra VI. 4—16. között megy különvonat. A jelentkezőket ifjúsági szálláshelyeken teljes ellátás várja. A programban a Nyugati és Keleti Művészeteik Múzeumának megtekintése is szerepel. Részvételi díj 4050 forint. LENINGRAD—RIGATALLINN—LENINGRAD útvonalra viszi a repülőgép az északi tájak kedvelőit a VI. 6—16. közötti utazásra. A szokásos turistaprogramok között is kiemelkedik az Ermitázs megtekintése és egy névai sétahajózás, s igazi expresses program lesz a baráti találkozó. Elhelyezés ifjúsági szálláshelyeken, teljes ellátással. A részvételi díj 5150 forint. MOSZKVA—ULJANOVSZK—KAZANY— MOSZKVA utat VI. 27.— VII. 6. közöttire hirdetnek. Utazás: repülőgéppel, szállás ifjúsági szálláshelyeken. Ezen az úton Lenin-emlékhelyeket tekinthetnek meg a fiatalok, s Kazanyban ellátogatnak a Tatár Állami Múzeumba is. A részvételi díj 4490 forint. TELEVÍZIÓK Zebegényiek Mennyivel könnyebben lehet befogadni, ráérezni és megtalálni az alapigazságokat, ha nem sivár és elkoptatott frázishalmazba, szólamrengetegbe ágyazva mutatják meg magukat, hanem egy — szórakoztatva is — tán nem nagy szótanító és diagnosztizáló szatirikus vígjátékban! Ilyen ötletkavalkádba csomagolva jobb étvággyal „fogyasztjuk” a legsivárabban hangzó közgazdasági elmélkedést is, különösen akkor, ha olyan színvonalú alkotásban kapjuk, mint Mesterházi Lajos „nagy sikerű családregénye”, a Zebegényiek televíziós változata. Mert a gazdálkodásról, az érdekek egybe nem eséséről, a kezdeményezőképesség elcsökevényesedéséről és még számos társadalmi és egyéni gondról szól a tévéfilm két testvér és nagy létszámú famíliájuk napi problémáin keresztül. Az egyik fivér, János — Kozák András — zseniális matematikus, de helyzeti előnyét, tudását nem tudja kellően „adminisztrálva” érvényesíteni, mijd öccse, Zoárd — Márkus László — a külföldre szakadt hazánkfia matematikai tudás nélkül is sikeres üzletember a konzerviparban. Érdekeik egy fókuszban találkoznak és a fellobbanó láng jövedelmező vállalkozás lerakásához vezet. Az ötvenes években beszolgáltatás, jelenleg a kiszolgáltatottság tárgya az illemhelyek „tartalmának” szippantása. Zoárd speciális kocsija alkalmas a gyors szippantásra, de az üzemeltetőül választott testvér nem kap rá engedélyt. Elvégre mégis neves akadémikus! Kiskapun keresztül mégis hozzájutnak a pénzfolyamot ígérő tevékenységhez, ami János épp férjhez menni készülő lányának, a családnak és sok szolgáltatásra várónak a hiányait pótolja. Mesterházi Lajos csipkelődő, ironikus humorát a rendező Zsurzs Éva burleszkfilmeket idéző képi megfogalmazásai és a színészek — Páger Antal, Komlós Juci, Zsurzs Kati és a többiek — jókedvű játéka fokozza. A megérdemelt elismerés szavai már nem juthatnak el a közülünk eltávozott Mesterházi Lajoshoz. Gyárfás Péter B Mziuri együttes Budapesten Sikeres koncertet adott Budapesten, a Marczibányi téri Ifjúsági és Úttörőházban a tbiliszi úttörőház Mziuri nevű együttese. A vokális énekre épülő könnyűzenei együttes Románia, az NDK, az NSZK és Hollandia után már másodízben szerepelt hazánkban.