Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)
1980-08-15 / 33. szám
LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Van-e jövője ? (Megjelent a Magyar Ifjúság 26. számában 1980. június 27-én) Van-e jövője a Keskeny utcának? Kezdjük azzal, amivel egyetértünk. A Magyar Ifjúság 26. számában Kocsis L. Mihály megírja, hogy egyik legkedvesebb könyve Gádor Béla 1959-ben megjelent novellás gyűjteménye, a Néhány első szerelem története, és igen sajnálja, hogy amikor két évtized múlva ugyanezzel a címmel a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó adott ki egy Gádor válogatást, az előző, a Szépirodalmi Kiadó emblémáját viselő gyűjteményben szereplő írások közül nyolcat hiába keresett. Én, mint az új kiadás szerkesztője, szintén, sajnálok néhányat a kimaradt írások közül. Magyarázatul hozzá kell fűznöm, hogy egy meghatározott terjedelmű kötetet akartunk összeállítani Gádor Béla írásaiból, amely hasonló jellegű, nemcsak szórakoztató írásokat egybegyűjtő sorozatnak lett volna egyik nyitó darabja. Minden válogatás önkényes és fejére lehet olvasni valamiféle hiánylistát. A kritikusnak többek közt ez is a dolga. Legfeljebb annyiban adózhatna a realitásoknak, hogy nem „durván nagyoló szerkesztői ceruzá”-val kihagyott „nyolc fejezetből kellene beszélnie, hanem egy válogatásnál figyelembe nem vett nyolc önálló novelláról. Ez esetben eszem ágába se jutna vitatkozni vele. Így is vártam, hátha néhány nap múlva újraolvasva már nem tartom közérdekűnek a köztünk fennálló véleménykülönbséget. Sajnos annak tartom. Kocsis L. Mihály cikkéből ugyanis az olvasható ki, hogy szerzőjének tulajdonképpen egyetlen történet kihagyása fáj, amelyet véleménye szerint a „gondos” szerkesztés „Tóth Tihaméros buzgalommal” rejtett el az ifjúság elől. Miután ezt a novellát egy tizennégy évesek számára kiadott antológiából akkor is kihagyásra javasoltam volna, ha történetesen terjedelmi okok nem késztetnek semmilyen megfontolásra, úgy érzem, nem egészen haszontalan, ha a Magyar Ifjúság széles olvasótábora tudomást szerez arról, milyen megfontolások mozgatták a „durván nagyoló szerkesztői ceruzát”. Előrebocsátom, az a véleményem, hogy nincs az életnek olyan jelensége, problémája, amelyről a fiatalok ne olvashatnának. (Egyik szerkesztője vagyok a kiadó előkészületben levő szexuális ismeretterjesztő sorozatának.) Semmi kifogásom, ha a mai fiatal olvasók megtudják, hogy a harmincas évek olykor példaként fölemlegetett erkölcsös világában az érettségi próbáján átment fiatalembernek azonnal ki kellett állnia a férfiasság próbáját is, mely próba a helybéli nyilvánosház avatott szakemberei által ment végbe. Ha jól meggondoljuk, ez logikus. A filiszter, kinek bizonyítványában a megfelelő hit- és erkölcstanjegy is ott díszelgett, így vizsgázott kettős erkölcsből. Nem véletlen, hanem szimbolikus, hogy a férfiasság próbáját nem egy szerelem teljességében, nem is egy vállalt kaland kockázataiban, hanem egy megfizetett prostituált szolgálta- - tásaiban kell megtalálnia. A próba így is próba, főleg annak számára, aki ebben a kérdésben eddig még némi illúziókkal rendelkezett. Erről valóban lehetne akár tragikus, akár vitriolosan szatirikus, akár torokszorítóan szentimentális novellát írni, olyat, amelyet nyugodt szívvel ajánlhatunk a tizennégy éveseknek is. Gádor Béla azonban másképp csavarja a történet fonalát. Hogy ne essék félremagyarázás vádja alá, hadd idézzem ennek pontos, hiteles összefoglalóját Kocsis L. Mihály tollából: »Az egykori diák csalódik első látogatásában, lírai fellángolásában igyekszik lebeszélni barátait is a »bűnről«, akik látszólag hajlanak a jó szóra. Ámde este ismét együtt van a díszes társaság. Egymás nélkül is együtt! S utoljára befut maga a „térítő” is, akit jóleső nevetéssel sürgetnek cselekvésre... Izgatottan lesik az arcát, amikor ismét előkerül a szép Anci szobájáról, ő ránéz a fiúkra, s elgondolkozva kimondja a verdiktet: „Tévedtem. Ennek a dolognak jövője van.”« Szóval jövője van. Mármint a férfiasság intézményes próbájának. Tévedéseket elkerülendő hősünknek ugyanis nem ártatlansága elvesztése, hanem a prostitúció intézménye ellen voltak kifogásai. Katarktikus megtérése most ez irányú véleményének megváltozását jelzi. Tehát jövője van. Ennek eldöntése kétségtelenül meghaladja a szerkesztő kompetenciáját. Gyors közvélemény-kutatásba kezdek és megdöbbenve tapasztalom, hogy az élet minden dolgában tekintélyes, tapasztalt ismerőseim között nagyon sokan vannak, akik szerint igenis kár volt felszámolni a nyilvános, ellenőrizhető prostitúció intézményét, mert így meggátolhatnánk a nemibetegségek terjedését, és a serdülők fiúk ilyen természetű problémákból eredő zavarait. Ezek a vélemények — amelyet egyébként hangoztatóik természetesen csak a nyilvánosság kizárásával vállalnak — végképp meggyőznek arról, hogy ebben a kérdésben van valami, amit tisztázni kell. Lehet, hogy valóban a szerkesztő a konzervatív és a Kocsis L. Mihály cikkének elején említett bájos ötéves kislány már ennek a megújuló perspektívának jegyében fog majd pályát választani szülei örömére, az újságok megtelnek ennek a pályának rehabilitálását célzó írásokkal. Mert a szocialista társadalomban sok minden lehetséges, de az nem, hogy egy közszükségleteket kielégítő, megfelelő színvonalon végzett munka ne adjon közmegbecsülést elvégzőjének. Az eddigi tapasztalatok szerint pedig ezen a területen nincs mit szégyenkeznünk, álljuk a versenyt a világpiacon. Csak az ügy útjában álló Tóth Tihamérokat kell megrendszabályozni. Nem akarom olcsó demagógiával félresöpörni az ellenérveket. Tudom, hogy tapasztalt felnőtt fejjel olvasva Gádor Béla novellája egyáltalán nem a prostitúció mellett agitál, csupán berzenkedő erkölcsünk elég gyönge szakítószilárdságáról ad egy bölcsen fintorgó, sajnos hiteles képet. Ezt azonban nem feltétlenül tanácsos odaadni azok kezébe, akik , még előtte vannak a rezignált bölcsességhez szükséges élettapasztalatok megszerzésének és akik mindebből legfeljebb olyan konzekvenciákat vonhatnak le, mint az általam megkérdezetteknek már említett csoportja. Nem hiszem, hogy Kocsis L. Mihály ilyen gondolatok terjesztését szeretné szorgalmazni. Hiszen ő írja cikkének elején: „... azért mégis csak a szerelem az emberi kapcsolatok legszebbike”. Legyen ez az a gondolat amiben tökéletesen egyetértünk. De hogy kerül a szerelem a Keskeny utcába? Rigó Béla kár, hogy Rigó Bélának a prostitúció megítélésének kérdésében van vitája Gádor Bélával. A kritikusnak nem! És nem azért nem, mert mindketten „alapvetően” egyetértenek, hanem — mert Gádor Béla ifjú hőse nem a prostitúcióról mondta ki az erkölcsi ítéletet, amikor azt találta állítani, hogy — a „dolognak jövője van”. Az Ancika szobájában eltöltött idő alapján egészen más „dolognak” a jövőjéről vélekedett. Arról, amely bizony annak idején sem csupán prostituáltak ágyában gyakoroltatott, hanem hitvesi nyoszolyákon is. S nincs okom kételkedni benne, hogy Gádor Béla ebben a kérdésben meglehetősen helyesen ítélkezett. Ellentétben a szerkesztővel, aki ezt a kedves kis novellát „ideológiai meggondolásból" hagyta ki a válogatásból. Hozzászólásából egyértelműen kitetszik, hogy végül is sajnálatos félreértés okán. Erről nem lehet vitatkozni. Annál inkább lehet a „válogatás" szóról, hiszen írásomnak ezzel kapcsolatos mondandója éppen az volt, hogy* lehet-e egy író egyszer már könyv alakiban megjelent novellafüzéréből válogatni anélkül, hogy ennek a tényét bárhol is feltüntetné a kiadó. Magyarán: szabad-e egy már foglalt címmel más tartalmat az olvasó kezébe adni? Véleményem szerint nem, mert ez félrevezetése az olvasónak. Jelen esetben súlyosbítja ennek a döntésnek a jelentőségét, hogy az író — nem lévén már az élők sorában — nem tiltakozhatott ez ellen a csonkítás ellen. A Néhány első szerelem története egy meghatározott könyvnek a címe, amelybe szerzője és akkori szerkesztője, Szalay Károly, pontosan húsz novellát vélt jónak felvenni. Tehát pontosan húsz az a címben jelzett „néhány”!... Ha a Móra Kiadónak nincs elegendő terjedelme az eredeti kötet 12,95 ívére, hanem csak 9,2 íve, akkor egyet tehet — de azt meg kell tennie! —, más címet ad a kötetnek. Vagy legalábbis világosan és egyértelműen az olvasó tudtára adja, hogy ez a kötet nem az a kötet!... Egyébként nem hiszem, hogy ez csupán etikai kérdés volna. Mellesleg ezt olyan olvasóként kértem számon, akinek a kiadó ezt a könyvet szánta, hiszen jómagam is tizennégy éven felüli vagyok. (Már jó ideje!) Ami pedig az írásomban idézett ötéves kislány jövőbeni pályaválasztását illeti, javaslom, hogy várjunk egy kicsit. Legalább addig, amíg a hölgy megtanul olvasni. Kocsis L. Mihály Ifjúság a környezetvédelemért Néhány, a környezetvédelemről szóló törvényre lett volna szükségem a minap. Azonban hiába tudtam meg a rendeletek számát, sajnos csak nehéz és hosszú ideig tartó utánjárással tudtam megszerezni azokat. Úgy vélem, a környezet védelme közügy, ezért a következőket javasolnám — megkönnyítendő a hozzám hasonló helyzetbe kerülők ügyét: az ifjúsági szervezet, — mely megállapodásban is rögzítette részvételi kötelezettségét a hazai környezetvédelmi munkában — társuljon a Jogász Szövetség ifjú jogászaival és az Ifjúsági Kiadó segítségével adják ki a környezetvédelmi törvények, rendeletek, határozatok gyűjteményét. Javaslom továbbá, hogy az így kiadott jogszabálygyűjtemény propagandáját is szervezzék meg. Úgy gondolom, ehhez a munkához természetesen mind az Országos Környezetvédelmi Hivatal, mind a Búvár lap szerkesztősége — amely szintén a környezetvédelemmel foglalkozik —, mind pedig a Népfront segítséget nyújthatna. Hasznos lenne mindez azért is, mert a jogszabályok ismeretében az érdekelt üzemek, intézmények is hatékonyabb munkát tudnának végezni a környezet védelme érdekében. Meggyőződésem, hogy az érintett fiatalok is szívesen segítenék ezt a fontos ügyet, hiszen végül is saját életükről, bizonságosabb jövőjükről van szó. Berecz Miklós Budapest 35