Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)

1980-08-15 / 33. szám

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Van-e jövője ? (Megjelent a Magyar Ifjúság 26. számában 1980. június 27-én) Van-e jövője a Keskeny utcá­nak? Kezdjük azzal, amivel egyetér­tünk. A Magyar Ifjúság 26. számában Kocsis L. Mihály megírj­a, hogy egyik legkedvesebb könyve Gá­dor Béla 1959-ben megjelent no­vellás gyűjteménye, a Néhány első szerelem története, és igen sajnálja, hogy amikor két évti­zed múlva ugyanezzel a címmel a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó adott ki egy Gádor válogatást, az elő­ző, a Szépirodalmi Kiadó emblé­máját viselő gyűjteményben sze­replő írások közül nyolcat hiába keresett. Én, mint az új kiadás szerkesz­tője, szintén, sajnálok néhányat a kimaradt írások közül. Magyará­zatul hozzá kell fűznöm, hogy egy meghatározott terjedelmű kötetet akartunk összeállítani Gádor Béla írásaiból, amely hasonló jellegű, nemcsak szórakoztató írásokat egybegyűjtő sorozatnak lett volna egyik nyitó darabja. Minden vá­logatás önkényes és fejére lehet olvasni valamiféle hiánylistát. A kritikusnak többek közt ez is a dolga. Legfeljebb annyiban adóz­hatna a realitásoknak, hogy nem „durván nagyoló szerkesztői ce­­ruzá”-val kihagyott „nyolc feje­zetb­ől kellene beszélnie, hanem egy válogatásnál figyelembe nem vett nyolc önálló novelláról. Ez esetben eszem ágába se jutna vi­tatkozni vele. Így is vártam, hát­ha néhány nap múlva újraolvas­va már nem tartom közérdekű­nek a köztünk fennálló véle­ménykülönbséget. Sajnos annak tartom. Kocsis L. Mihály cikkéből ugyanis az olvasható ki, hogy szer­zőjének tulajdonképpen egyetlen történet kihagyása fáj, amelyet véleménye szerint a „gondos” szerkesztés „Tóth Tihaméros buz­galommal” rejtett el az ifjúság elől. Miután ezt a novellát egy tizennégy évesek számára kiadott antológiából akkor is kihagyásra javasoltam volna, ha történetesen terjedelmi okok nem késztetnek semmilyen megfontolásra, úgy érzem, nem egészen haszontalan, ha a Magyar Ifjúság széles ol­vasótábora tudomást szerez arról, milyen megfontolások mozgatták a „durván nagyoló szerkesztői ceruzát”. Előrebocsátom, az a vélemé­nyem, hogy nincs az életnek olyan jelensége, problémája, amelyről a fiatalok ne olvashat­nának. (Egyik szerkesztője va­gyok a kiadó előkészületben levő szexuális ismeretterjesztő soroza­tának.) Semmi kifogásom, ha a mai fiatal olvasók megtudják, hogy a harmincas évek olykor példaként fölemlegetett erkölcsös világában az érettségi próbáján átment fiatalembernek azonnal ki kellett állnia a férfiasság pró­báját is, mely próba a helybéli nyilvánosház avatott szakemberei által ment végbe. Ha jól meggon­doljuk, ez logikus. A filiszter, ki­nek bizonyítványában a megfele­lő hit- és erkölcstan­jegy is ott díszelgett, így vizsgázott kettős erkölcsből. Nem véletlen, hanem szimbolikus, hogy a férfiasság próbáját nem egy szerelem tel­jességében, nem is egy vállalt kaland kockázataiban, hanem egy megfizetett prostituált szolgálta- - tásaiban kell megtalálnia. A pró­ba így is próba, főleg annak szá­mára, aki ebben a kérdésben ed­dig még némi illúziókkal rendel­kezett. Erről valóban lehetne akár tragikus, akár vitriolosan szati­rikus, akár torokszorítóan szenti­mentális novellát írni, olyat, amelyet nyugodt szívvel ajánlha­tunk a tizennégy éveseknek is. Gádor Béla azonban másképp csavarja a történet fonalát. Hogy ne essék félremagyarázás vádja alá, hadd idézzem ennek pontos, hiteles összefoglalóját Kocsis L. Mihály tollából: »Az egykori diák csalódik első látogatásában, lírai fellángolásában igyekszik lebe­szélni barátait is a »bűnről«, akik látszólag hajlanak a jó szóra. Ám­de este ismét együtt van a díszes társaság. Egymás nélkül is együtt! S utoljára befut maga a „térítő” is, akit jóleső nevetéssel sürget­nek cselekvésre... Izgatottan le­sik az arcát, amikor ismét előke­rül a szép Anci szobájáról, ő ránéz a fiúkra, s elgondolkozva kimondja a verdiktet: „Tévedtem. Ennek a dolognak jövője van.”« Szóval jövője van. Mármint a férfiasság intézményes próbájá­nak. Tévedéseket elkerülendő hősünknek ugyanis nem ártatlan­sága elvesztése, hanem a prosti­túció intézménye ellen voltak ki­fogásai. Katarktikus megtérése most ez irányú véleményének megváltozását jelzi. Tehát jövője van. Ennek eldöntése kétségtelenül meghaladja a szerkesztő kompe­tenciáját. Gyors közvélemény-ku­tatásba kezdek és megdöbbenve tapasztalom, hogy az élet minden dolgában tekintélyes, tapasztalt ismerőseim között nagyon sokan vannak, akik szerint igenis kár volt felszámolni a nyilvános, el­lenőrizhető prostitúció intézmé­nyét, mert így meggátolhatnánk a nemibetegségek terjedését, és a serdülők fiúk ilyen természetű problémákból eredő zavarait. Ezek a vélemények — amelyet egyébként hangoztatóik természe­tesen csak a nyilvánosság kizárá­sával vállalnak — végképp meg­győznek arról, hogy ebben a kér­désben van valami, amit tisztáz­ni kell. Lehet, hogy valóban a szerkesztő a konzervatív és a Ko­csis L. Mihály cikkének elején említett bájos ötéves kislány már ennek a megújuló perspektívának jegyében fog majd pályát válasz­tani szülei örömére, az újságok megtelnek ennek a pályának re­habilitálását célzó írásokkal. Mert a szocialista társadalomban sok minden lehetséges, de az nem, hogy egy közszükségleteket ki­elégítő, megfelelő színvonalon végzett munka ne adjon közmeg­becsülést elvégzőjének. Az eddigi tapasztalatok szerint pedig ezen a területen nincs mit szégyen­keznünk, álljuk a versenyt a vi­lágpiacon. Csak az ügy útjában álló Tóth Tihamérokat kell meg­­rendszabályozni. Nem akarom olcsó demagógiá­val félresöpörni az ellenérveket. Tudom, hogy tapasztalt felnőtt fejjel olvasva Gádor Béla novel­lája egyáltalán nem a prostitúció mellett agitál, csupán berzenkedő erkölcsünk elég gyönge szakító­szilárdságáról ad egy bölcsen fin­­torgó, sajnos hiteles képet. Ezt azonban nem feltétlenül tanácsos odaadni azok kezébe, akik , még előtte vannak a rezignált bölcses­séghez szükséges élettapasztalatok megszerzésének és akik mindeb­ből legfeljebb olyan konzekven­ciákat vonhatnak le, mint az ál­talam megkérdezetteknek már említett csoportja. Nem hiszem, hogy Kocsis L. Mihály ilyen gondolatok terjesz­tését szeretné szorgalmazni. Hi­szen ő írja cikkének elején: „... azért mégis csak a szerelem az emberi kapcsolatok legszebbi­­ke”. Legyen ez az a gondolat ami­ben tökéletesen egyetértünk. De hogy kerül a szerelem a Keskeny utcába? Rigó Béla kár, hogy Rigó Bélának a pros­titúció megítélésének kérdésében van vitája Gádor Bélával. A kri­tikusnak nem! És nem azért nem, mert mindketten „alapvetően” egyetértenek, hanem — mert Gá­dor Béla ifjú hőse nem a pros­titúcióról mondta ki az erkölcsi ítéletet, amikor azt találta állí­tani, hogy — a „dolognak jövője van”. Az Ancika szobájában el­töltött idő alapján egészen más „dolognak” a jövőjéről véleke­dett. Arról, amely bizony annak idején sem csupán prostituáltak ágyában gyakoroltatott, hanem hitvesi nyoszolyákon is. S nincs okom kételkedni benne, hogy Gá­dor Béla ebben a kérdésben meg­lehetősen helyesen ítélkezett. El­lentétben a szerkesztővel, aki ezt a kedves kis novellát „ideológiai meggondolásból" hagyta ki a vá­logatásból. Hozzászólásából egy­értelműen kitetszik, hogy végül is sajnálatos félreértés okán. Erről­­ nem lehet vitatkozni. Annál inkább lehet a „váloga­tás" szóról, hiszen írásomnak ez­zel kapcsolatos mondandója ép­pen az volt, hogy­­* lehet-e egy író egyszer már könyv alakiban megjelent novellafüzéréből válo­gatni anélkül, hogy ennek a té­nyét bárhol is feltüntetné a ki­adó. Magyarán: szabad-e egy már foglalt címmel más tartalmat az olvasó kezébe adni? Véleményem szerint nem, mert ez félrevezetése az olvasónak. Jelen esetben sú­lyosbítja ennek a döntésnek a jelentőségét, hogy az író — nem lévén már az élők sorában — nem tiltakozhatott ez ellen a csonkítás ellen. A Néhány első szerelem története egy meghatározott könyvnek a címe, amelybe szer­zője és akkori szerkesztője, Sza­lay Károly, pontosan húsz novel­lát vélt jónak felvenni. Tehát pontosan húsz az a címben jelzett „néhány”!... Ha a Móra Kiadó­nak nincs elegendő terjedelme az eredeti kötet 12,95 ívére, hanem csak 9,2 íve, akkor egyet tehet — de azt meg kell tennie! —, más címet ad a kötetnek. Vagy leg­alábbis világosan és egyértelműen az olvasó tudtára adja, hogy ez a kötet nem az a kötet!... Egyéb­ként nem hiszem, hogy ez csu­pán etikai kérdés volna. Mellesleg ezt olyan olvasóként kértem számon, akinek a kiadó ezt a könyvet szánta, hiszen jó­magam is­­ tizennégy éven felüli vagyok. (Már jó ideje!) Ami pedig az írásomban idézett ötéves kis­lány jövőbeni pályaválasztását il­leti, javaslom, hogy várjunk egy kicsit. Legalább addig, amíg a hölgy megtanul olvasni. Kocsis L. Mihály Ifjúság a környezetvédelemért Néhány, a környezetvédelemről szóló törvényre lett volna szüksé­gem a minap. Azonban hiába tud­tam meg a rendeletek számát, sajnos csak nehéz és hosszú ideig tartó utánjárással tudtam meg­szerezni azokat. Úgy vélem, a kör­nyezet védelme közügy, ezért a következőket javasolnám — meg­könnyítendő a hozzám hasonló helyzetbe kerülők ügyét: az if­júsági szervezet, — mely megálla­podás­ban is rögzítette részvételi kötelezettségét a hazai környe­zetvédelmi munkában — társul­jon a Jogász Szövetség ifjú jogá­szaival és az Ifjúsági Kiadó segít­ségével adják ki a környezetvé­delmi törvények, rendeletek, ha­tározatok gyűjteményét. Javas­lom továbbá, hogy az így kiadott jogszabálygyűjtemény propagan­dáját is szervezzék meg. Úgy gon­dolom, ehhez a munkához termé­szetesen mind az Országos Kör­nyezetvédelmi Hivatal, mind a Búvár lap szerkesztősége — amely szintén a környezetvédelemmel foglalkozik —, mind pedig a Népfront segítséget nyújthatna. Hasznos lenne mindez azért is, mert a jogszabályok ismeretében az érdekelt üzemek, intézmények is hatékonyabb munkát tudnának végezni a környezet védelme ér­dekében. Meggyőződésem, hogy az érintett fiatalok is szívesen segí­tenék ezt a fontos ügyet, hiszen végül is saját életükről, bizonsá­­gosabb jövőjükről van szó. Berecz Miklós Budapest 3­5

Next