Magyar Ifjúság, 1982. január-április (26. évfolyam, 1-18. szám)
1982-03-12 / 11. szám
HORIZONT Új feszültségek - Afrika szarván Szomália — Afrika és a föld egyik legszegényebb országa. Itt, Afrika északkeleti csücskén, vagy ahogy nevezik a kontinens „szarván” ismét feszültségek jelentkeznek. A hírügynökségek beszámolói szerint februárban Szomália északi részén több helyőrségben katonai felkelés tört ki. A lázadók egy részét leverték, de számos alakulat tovább folytatja a harcot. . Az északi hadseregcsoport lázadásának előzménye az, hogy a mogadishui kormány magas rangú tiszteket végeztetett ki. A vád az volt ellenük, hogy együttműködtek a Szomália Megmentésének Frontja nevű ellenzéki szervezettel. A Szomáliai ellenzék mozgalma tehát új szakaszba lépett. Már korábban is érkeztek hírek arról, hogy Sziad Barre elnök Washington-barát vonalának mind több az ellenzője a politikusok és a törzsi vezetők között, a katonai szervezkedés azonban csak az utóbbi hetekben öltött olyan mértéket, hogy az már-már veszélyessé válik a rendszerre nézve. A felkelők, akik elkeseredett harcot folytatnak a Barre-klikk megdöntéséért, elsősorban arra hivatkoznak, hogy a jelenlegi kormány kalandor politikája, háborús kísérletei a szomszédok ellen gazdasági csődöt idézett elő, az amúgy is szegény Szomália helyzetét tovább súlyosbította. Szomáliában már vagy másfél éve rendkívüli állapot van. Ennek bevezetését az 1979-ben elfogadott alkotmány tette lehetővé. Sziád Barre tábornok az alaptörvényt teljesen személyére szabta, hiszen az rendkívüli jogkörrel ruházta fel az elnököt. Végeredményben az államfő már tizenhárom éve személyi uralmat gyakorol, csak néhány legközelebbi társát vonja be az ország ügyeinek intézésébe. Az 1960-ban megalakult Szomáliai Demokratikus Köztársaság két volt gyarmat egyesüléséből jött létre. Az északi rész korábban brit fennhatóság alatt állt. Dél-Szomália a háború előtt olasz gyarmat volt, később Rómából igazgatott ENSZ-gyámsági terület lett. Ez, valamint, hogy a két országrész határain kívül is nagy számban éltek szomáli nyelven beszélő népcsoportok (Etiópiában, Kenyában, Dzsibutiban) alapvető módon hatott a fiatal állam politikájára. Először is vetélkedés indult a korábbi brit, illetve olasz gyarmati közigazgatás képviselői között, s fellángoltak a törzsi viszályok. (Szomália ugyan Afrikának azon ritka országai közé tartozik, ahol szinte az egész népesség egy nyelvet beszél, ám az archaikus törzsi ellentétek továbbra is befolyásolják a belső viszonyokat.) 1969-ben a Szomáliai hadsereg átvette a hatalmat. Ekkor több pozitív elemet tartalmazó reformprogramot indítottak be, megindult a gazdaság fejlődése. Szomália ezekben az években szoros kapcsolatban állt a szocialista országokkal. A Szovjetunió jelentős segítséget adott az infrastruktúra, az oktatás fejlesztéséhez, kiépült a konzervipar, korszerű halászflottát létesítettek. (A szovjet segítséggel felépített konzervgyárnak azért is volt nagy jelentősége, mert Szomália, ahol a népesség nagy része nomád állattartással foglalkozik, jelentős hústermelő.) A mogadishui vezetés a hetvenes években az ország szocialista jellegű fejlődését deklarálta . Sziad Barre elnök vezetésével megalakult a Szomáliai Forradalmi Szocialista Párt, amely szavakban a tudományos szocializmust választotta vezéreszméjéül, valójában a nagy-szomáli nacionalizmus maradt azonban az országot vezető katonák fő vonala. Ennek az eszmének a jegyében Mogadishhuban továbbra is az összes szomáliaiak lakta terület egyesítéséről beszéltek. Ez azt jelentette, hogy Barre támogatást adott a Kenyában, Etiópiában és Dzsibutiban ténykedő különböző nacionalista csoportoknak. „Nagy-Szomália” megteremtésének tervét akkor látták megvalósíthatónak, amikor Etiópiában megdöntötték a Nyugat-barát monarchiát. Az etióp forradalom első éveiben, amikor az ottani új vezetésnek meg kellett küzdenie a különböző ellenforradalmár csoportokkal — Sziad Barre kedvezőnek ítélte a helyzetet arra, hogy megszerezze Etiópia Ogaden tartományát. Az akciót névlegesen „Nyugat-Szomália Felszabadítási Frontja” vezette, ám a valóságban Szomáliái kormánycsapatok törtek be a szomszédos országba — és szenvedtek megsemmisítő vereséget Dzsidzsigánál. Ekkor Szomália és a szocialista országok kapcsolatai a mélypontra süllyedtek. Sziad Barre nem volt hajlandó békés megoldásra, tárgyalásokra Etiópiával. A Szovjetunió határozottan támogatta Addisz-Abeba küzdelmét területi integritásának védelméért, Kuba pedig tevőleges katonai segítséget adott az etióp kormánynak. Barre seregei verve menekültek Ogadenből. Ám a mogadishui vezetés továbbra sem volt hajlandó tárgyalásokra, azóta is folytatja a harcot — immár a Nyugat és egyes arab államok segítségével Etiópia ellen. Az ogadeni akciónak van egy másik tragikus következménye: a harcok következtében több százezer ember menekültté vált, egész nomád törzsek hagyták el eredeti területeiket s vonultak Szomáliába. Ott csak tovább súlyosbodott a helyzet a hosszú aszály, a legelők romlása miatt. A londoni The Times szerint az elmúlt évben már 200 millió dollár segélyre lett volna szüksége az országnak, hogy a menekülttáborok lakóit valahogy elláthassák. Az Etiópiával fennálló feszültség azonbannem teszi lehetővé, hogy ezeknek az embereknek „menekült státusa” megszűnjék. Szomália viszonya nem sokkal jobb Kenyával sem. Sziad Barre ugyan több nyilatkozatban tette közzé, hogy nincsenek területi követelései déli szomszédjával szemben, ám ahogy azt a nairobi sajtó írja ,továbbra is gyakoriak fegyveres szomáli banditák betörései az északi határtartományba”. Ez a helyzet végső soron majdhogynem szövetségesi viszonyt alakított ki a haladó etióp vezetés és a Nyugat-barát kenyai kormány között. A szomszédaitól elszigetelt Mogadishu távolabb keresett szövetségeseket. Elsősorban az Egyesült Államokhoz fordult, felajánlva területét az amerikai gyorshadtest támaszpontjául. Fő ajánlata a Berberéban , a Vörös-tenger partján lévő haditengerészeti és légi támaszpont volt. (Ezeket a hetvenes évek elején a Szovjetunió építette Szomália számára.) A tervek szerint a berberai kikötőt amerikai haditengerészeti támaszponttá alakítják és ezért Szomália évente százmillió dollárnál nagyobb katonai segélyt kap Washingtontól. „A berberai támaszpont sarokköve egy olyan védelmi rendszernek — írta a US News and World Report —, amelynek része Diego Garcia szigete az Indiai óceánon, a kenyai Mombasa kökitőben lévő katonai berendezések, valamint az Ománhoz tartozó Masira sziget.” (A mostani katonai felkelésről írva a Reuter hírügynökség fontosnak tartotta kiemelni, hogy az éppen Berbera körzetében robbant ki.) A Szomáliai vezetés egyoldalúan Nyugat-barát irányvonalának, hogy az országot amerikai támaszponttá teszik, határozott belső ellenzéke van. Ezek az erők alakították meg a Szomália Megmentésének Frontját, amely fegyveres harcot folytat Barre ellen. A front tavaly októberben kilenc kisebb csoport egyesülésével jött létre, azzal hogy a Sziad Barre rendszere ellen fellépő erőket irányítsa. A szervezetnek azóta fegyveres csoportjai is alakultak, akik rajtaütéseket hajtanak végre Szomália területén. Külön bonyolítja a Szomáliai helyzetet a már említett törzsi megosztottság. A Guardian című angol lap elemzése szerint Sziad Barre azokra a törzsekre támaszkodik, ahonnan apja és anyja révén származik, s elnyomja az ország középső részén élő Midzsertein törzset. Ezek és az északi országrészben élő Isszak-törzs tagjai támogatják többnyire a politikai ellenzéket is. A harcok tehát folytatódnak Afrika e „szegényházában”. Az ellenzék azt követeli, hogy a kormány kössön békét a szomszédos államokkal, szüntesse be az ellenzékiek üldözését, szakítson az imperialistabarát politikával, rendezze kapcsolatait a Szovjetunióval és térjenek vissza az évtizeddel ezelőtt meghirdetett szocialista célokhoz. Sziad Barre azonban saját személyi hatalmának érdekében mereven elutasít minden ilyen követelést. Országát szoros szálakkal kötötte Washingtonhoz, s fennmaradásának biztosítékét az 1980-ban megkötött amerikai—Szomáliai katonai szerződésben, s a szaúdi olajdollárokban látja. A legutóbbi hetek eseményei azonban azt mutatják, hogy mindez nagyon kevésnek bizonyulhat. Miklós Gábor Szomáliai katonák etiópiai bevetésen 20