Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)
1984-01-20 / 3. szám
1 kibic kibicnek nem osztanak tpot. Ami nem azt jelenti, úgy nem ismeri a lapost. Csak szerény. Vagy ételt. Mert minden hárjába beleláthat. Viszont ém az ő ultiját ütik. Rejélyesen mosolyog, mint a élesek vagy melankolikus ilhomály ül a szemében, mint egy szimplás törzsendégnek a kávéházban, endszerint nem beszél, vak sziszeg, s két leosztás ezött ingatja a fejét. A kibic arra való, hogy kinek jó sora van, megszthassa valakivel az erejét , kegyesen megengedi, egy kicsit belekukkant van a lapjaiba. Ám, ha vetít, haragudhat a kibicre, s elzavarhatja más mellé, de elküldhetik gyufáért vagy helyeselhet a legjobbnak a leggyengébb rovására. Akiknek sose osztanak lapot, azok között ő a császár. Ilyenkor barátian tud csevegni a lapjárásról, s úgy tesz, mintha nála mindig lenne valami a talonban. Elvből nem ad kölcsönt senkinek. Fél a páternosztertől, mert annak hol felfelé, hol lefelé visz az útja, mint a főnökeinek. Önmagának néhanap, rejtett zugokban bevallja: azért nincs példaképe, mert senki sincs, aki rá hasonlítana. Ezért a kibicnek fájdalmas a lelke. Ha sétálni viszi a kutyáját, néha belerúg a farába. A macskákat gyűlöli, mert azok dörgölőznek, de csak állatok, tehát sose viszik ezzel semmire. Viszont szereti, ha állatbarátnak hiszik, mert akkor nem kell nyilatkoznia az emberekről. Tavasszal a nyarat várja, nyáron az őszt, ősszel a telet. Nem veri a feleségét, de a gyerekeit küldi kancsóval sörért a krimóba. Ilyenkor disznó vicceket mesél az asszonynak, hogy kárpótolja, mert este csak bezuhan az ágyba és elalszik. Álmában csenget egy picit és paraszttal üti a tök királyt. Rezignáltan ébred és hoszszan mélázik a tegnapi zoknija fölött. Nyirkos téli estéken keményen megbírálja az újságokat és a kormányt, miközben talpát andalítóan bizsergeti a kályha melege. (Rege) Bliss professzor álma... egy egyetemes világnyelv megalkotása volt, de a háború és az azt követő évek viharai miatt ez csak utópia maradt. A hetvenes évek elején azonban egy torontói gyermekkórház orvosai ismét fölfedezték az osztrák származású Charles Bliss munkájának jelentőségét. Minden ezer iskolás korú gyermekből ugyanis három-hégy súlyos , kommunikációs zavarokkal küzd, s még súlyosabb a helyzet a gyógypedagógiai foglalkozásra szoruló gyermekek esetében: három-négy százalékuk komoly hallási és beszédképzési zavarok mellet esetenként teljes mozgásképtelenségben szenved. A környezet (a gondozók, orvosok, hozzátartozók) hajlamosak azt hinni, hogy a kommunikálásra képtelen gyermekeknek nincs is közölnivalójuk. Ez azonban az esetek többségében óriási tévedés. Amikor Bliss szemantográfiájának, jelentésen alapuló jelnyelvének segítségével kísérelték meg a betegekkel való kapcsolatfelvételt, az eredmény drámai volt! A gyermekek jelentős része igen rövid idő alatt elsajátította a piktogrammokból (stilizált ábrák) és ideogrammokból (jelképes ábrák, ill. módosító jelek) álló nyelvet, és addig nem sejtett mértékben nyíltak meg a külvilág számára. A sikerek nyomán jelenleg huszonnégy országban használják a gyermekek kommunikációs lehetőségeinek javítására a Blissnyelvet. Az 1400 jel és azok kombinációi a legprimitívebb szinttől a legelvontabbig használhatók. Több intézményben számítógép segíti az írott és beszélt (!) nyelvre való átültetését. Hazánkban a torontói Bliss Intézetben elsajátított módszer alapjait dr. Kálmán Zsófia gyermekorvos igyekszik elterjeszteni; legutóbbi előadását a Neuropszichiátriai Társaság tudományos ülésén tartotta. Orvosok, gyógypedagógusok, pszichológusok érdeklődését kell felkeltenie, a szakemberek és intézmények támogatását megszerveznie, hogy hazánkban is elterjedhessen a Blissnyelv alkalmazása. Exportra is „Hiába, nagy a háztartás!” — sóhajtanak fel e kép láttán a háziasszonyok. Pedig ez esetben nem erről van szó. A két hölgy a tiszafüredi Alumíniumárugyár dolgozója, és éppen az itt gyártott alumínium edényeket „készíti fel” exportra, vagy a hazai piacok kielégítésére. Politikus portrék Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője nyitotta meg a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Sajtóházának klubtermében, Szegeden a Népszabadság művészeti vezetője, Lengyel Gyula közéleti témájú karikatúráinak kiállítását, amely január 31-ig tekinthető meg. (Képünkön a nyugatnémet exkancellár, Helmut Schmidt portréja.) Im Élesre köszörülve Megjött a tél. Ezt a kis bárgyú információt nem a fergeteges hózivatar íratta le velem, sokkal inkább a zarándokok napi szertartása, akik korcsolyával a hónuk alatt áldoznak a jég istenének. Utazunk a földalattin, ők is, csapatosan tódulnak a Városligetbe, a korcsolyázás, úgy látszik, kollektív akció. Korcsolyák tehát a vállon, a kézben. Mérhetetlenül elegánsak. Csillognak, villognak, bezsírozva, kikenve, megfenve. A jégre, mint mondottam, csak a hülye megy egyedül. A jégre jönnek a csajok is. Nagy lével. Nyájas vihogás tehát Fecóék felé, majd fergeteges b. . . megélés, szét sem néznek, ájulnak-e a nyanyák a járgányon, hiszen már kötőszónak is agyonkoptatják ezt a nemi aktusra biztató mocskos kis szócskát. őszintén szólva, senkit nem is érdekelne a dolog, ha nem lennének a képben a korcsolyák. Mert a legnagyobb baj velük az, hogy ott vannak. De még mennyire, hogy ott vannak. Nemcsak fényesek, zsírosak és lábszagúak, hanem élesek, szúrósak, hegyesek és adott helyzetben gonoszul veszélyesek is. És ezzel a korcsolyával álnokul lehet kegyetlenkedni: öregasszony bordáját bedöfni, öregember kabátját összezsírozni, fiatal nők harisnyáját porronggyá rongyolni, fejbe vágni akárkit, hátba paszszírozni, kisgyerek szemét kiverni. Oltári, hogy micsoda oltári vicceket lehet egy jó korcsolyával csinálni. Az már egyenesen fantasztikus, hogy a sok hülye balek nem mer szólni. Aki pedig ránk szól, azt úgyis leugatjuk. Ha nagyon ugrál, még fejbe is verhetjük a korival, úgy kell neki, ha olyan nagy okos, akkor nem a földalattin nyomakszik hazafelé, hanem kocsija van. Az ilyen fazonoknak persze semmijük sincs, végiggürizik a nyolc órájukat, és azt hiszik, ez az élet... ők — hangsúlyozzák jó hangosan — csak azért nem jöttek a fater kocsijával, mert... Persze csak viccesen, mert attól azért tartanak, hogy akad egy józan ember, aki véletlenül szájon kapja őket, de ugyanakkor azért mégis kellő hangsúllyal, hadd hallja minden unalmas, öreg csóró, AKI RÁJUK MER SZÜLNI. Rájuk, akik tetőtől talpig ADIDAS- ban, SPEEDÓ-ban, PUMÁ-ban, irhában és egyéb márkás kacatokban máris jobban tudják, hogy mi az IGAZI ÉLET? Fölényes arcukat nézve újra és újra eltűnődöm, édes gyermekeim, kitől és mitől indíttatva vagytok máris ilyen tenyérbemászóan pimaszak és nyeglék? Sajnos ez nem a kamaszkor suta hőbörgése, ez nagyonis evilági, felnőttes viselkedés. És a korcsolya csak egy piciny adalék ehhez. Amikor anyuka otthon a hülye vevőkről fröcsög, akiknél ő a pult másik oldalán százszor különb, vagy amikor apukád teli szájjal elmeséli, hogy verte át a barátját, a főnökét, az adóhivatalt. Mert természetesen azok is hülyék. Vagy te, amikor végigrepesztesz a fater kocsiján, és direkt belehajtasz a pirosba, mert NEKED milyen jogon parancsol a piros lámpa vagy a sarki rendőr. Vagy amikor szünetben megtárgyalod Kissel, hogy Szabó egy bunkó, mert az a véleménye, hogy tökmindegy, hogy az embernek Tisza cipőben, vagy Pumában büdösödik a lába, össze kell rogyni. Hogy mondjon az a tanár, amit akar tisztességről, meg magasabbrendű értékekről, azért beszél, mert irigy. Mert neki nem telik színes tévére, meg görög körútra. Bizony, édes gyermekeim, nagyon hamar megtanultátok, hogy csak az a sikeres és az vitte valamire, akinek pénze van. A pénz, ami ugyan nem a tiéd, csak kapod számolatlanul és növeli az amúgy is észvesztően fejlődő önbizalmadat. A pénzből mindenre telik: akármilyen oxidos kazettára, még menőbb külföldi útra, de mindenekelőtt szerelésre, mert azt látja meg mindenki először. Te persze elhiszed, hogy mindez örökké így lesz. Hiszen az öröklakás máris a neveden, most csak hatezerért adjátok ki, jövőre biztos többért, és ha befejezed a gimnáziumot, akár be is költözhetsz. A rezsi természetesen a szülőidet illeti. Megvan tehát minden okod, édes gyermekem, hogy alaposan fenn hordjad az orrodat. Mindenesetre néhányszor kimegyek majd a Műjégre, ó nem korcsolyázni, hanem téged megtekinteni, amikor közelről lesz alkalmad megtapasztalni, édes fiam, hogy a jég nemcsak csúszik, de kemény, ha pofára esik az ember. Amire mindenkinek megvan az esélye, ha már nem fogják a kezét. Seszták Ágnes 7