Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)
1986-04-25 / 17. szám
T / állt, rajta akiállításon szereplőkhöz hasonló stilizált jelek. A beszélgetés során kiderült: skiccek ezek, amelyek a szóban forgó gondolatmenet vizuális vázlatai. Ezt a tényt erősítik meg a kiállítás katalógusában található vázlatok is — az elkészített tárgyak egyszerre akarják bemutatni a ,,gondolatot” és dokumentálni születését. Egy kiállítási darabhoz azonban a néző csak mint befejezett műhöz tud közeledni; egyetlen megfejthető „üzenetet” keres benne — a számtalan választási lehetőség elbizonytalanítja. „A legjobb akarat és a legnagyobb hűség esetén is az eltérés szándék és megvalósulás között olyan nagy, hogyha nem látnánk együtt a kettőt, nem találnánk meg az összefüggést közöttük. A megvalósulás csak az elképzeléssel együtt értelmezhető.” — írja Sugár János. Talán én is ezért szeretem jobban Gyorskultúra előadásait. Torma Tamás A költészet hete Költők, költészet hete színészek, színművészek nélkül? Elképzelhetetlen lenne. Nagy seregszemléje, nagy felvonulása ez a hét nemcsak a költőknek, hanem a szép szó továbbadóinak, tolmácsolóinak is. Hiszen érthetően, művészi átéléssel verset mondani éppen úgy szent dolog, mint verset írni! Úgy képzeltem sokáig: könnyű dolga lehet a rádiós ünnepi irodalmi műsorok készítőinek, szerkesztőinek. Válogathatnak a színészekben, kit Adyhoz hívnak, kit Babitshoz, kit Kosztolányihoz. Ki ne menne szíveden, ha ilyen óriások megszólaltatásához hívják? Ha kitüntetik azzal, hogy eszmékkel, gondolatokkal ő szállhat a magasba? A IX. előadóművész-fesztivál a Magyar Rádió rendezésében két este, és két helyszínről jelentkezett. A budapesti József Attila és a győri Kisfaludy színházból. „ Elméláztam a színészek, színművésznők, előadóművészek, előadóművésznők névsorai felett. Vajon a szerkesztők eredeti névsora ez? Vagy menet közben változtattak rajta? Esetleg többször is? Nem, nem a névsor láttán ébredt a gyanakvás: jó színészek, jó előadóművészek hitelesítették Dorogi Zsigmond, József Attila és Tóth Árpád kompozícióit. Ahogy mondani szokás: jó erők vonultak fel itt. És jó erők biztosították a többi költészet heti műsor színvonalát is. (Latinovits megidézéséről nem is szólva.) Az én gyanakvásom múlt márciusban kezdődött. Az emlékezetes Petőfi-szobor előtti televíziós közvetítésen, ahol a neves színművész bakizott Petőfi híres versével. El is verték rajta a port, alaposan. Hegedűs D. Géza csak utólag, egy rádióműsorban adhatta elő a maga mentségét. Egyetlen napja volt a felkészülésre. Akiket ugyanis előtte kértek fel a március 15-i szavalatra, sorra nemet intettek. Felhorgadt akkor bennem a kérdés: akadhat-e különb rang, kitüntetés, mint március idusán, a Petőfi-szobor előtt Petőfi versét mondani? Számít-e, hogy ezért, ezúttal — kivételesen — nem kínálnak tiszteletdíjat? Számíthat-e? Nemrég, csak a napokban panaszkodtak az Országos Berzsenyi Vers- és Prózamondó Verseny szervezői. Neves színművészek sorát keresték a felkéréssel: egyetlen Berzsenyi-verssel tiszteljék meg a tévé által is közvetített celldömölki gálaest közönségét. Másfél hónapig próbálkoztak, vállalkozó Budapesten nem találtatott. Az ORI-gázsi, a gépkocsi kilométerpénz, a szálloda, az ellátás ígéretének ellenére sem. Kemenesalja szülötte, az a poéta, aki A Magyarokhoz múlhatatlan sorait megzengette, a vidéki út fáradalmainak legyűrésére egyetlen férfiút sem késztetett ... Ám akadt, aki őszintén bevallotta: „Celldömölk messze van!” Visszatérve a költészet hetére: a Magyar Rádió a már megszokott ünnepi hangulatot megtartotta. Nehézségek árán? Nem tudom. Remélem azonban, hogy még sokáig nem költöznek el a városközpontból ... (kosa) Nándorfehérvár 1456 A nagy, történelminek mondható csatáikról szinte sorozatszerűen jelentet meg könyveket a Móra Könyvkiadó. Olvashattuk többek között Zimányi Vera Lepanto 1571, Niederhauser Emil Borogyino 1812, Urbán Aladár Pákozd 1848, illetőleg R. Várkonyi Ágnes Buda visszavívása 1686 című ....................................................................... Emlékezen ! Meghalt egy nagy színész, s egy kissé talán elmúlik vele egy színházi korszak is. Major Tamás ugyanis több volt önmagánál. Az utóbbi évtizedekben szinte mindvégig meg-határozó helyzete volt: döntései, művészi szemlélete, pedagógiai elgondolásai, játéka és a rendezései az egész magyar színházművészetet befolyásolták. Olvasom az egyik gyászjelentést, amely szerint a Katona József Színház alapító tagja volt. Egyszerű és igaz tény. Megfellebbezhetetlen. Mégis méltóbbnak tartanám, ha a Nemzeti Színiház örökös tagjaként emlékeznénk rá, noha ilyen cím ma már, sajnos, nincsen. Mert Major Tamás emberi és művészi teljesítményét alighalehet csak a legutolsó évek mérlegén mérni. Ez a néhány év inkább csak epizód abban az életműben, amely már a harmincas években a Nemzeti Színházhoz kötődött. Fontos és az újrakezdés bátorságát mutató epizód ugyan a Katona József Színház-i, de mégiscsak röpke jelenete egy hosszú színjátéknak. Mert ő nem véletlenül kezdte úgy, ahogy kezdte. Már a fiatal Major Tamás számára többet jelentett a színpad egyszerű játéktérnél. A politizálás, a társadalmi cselekvés tere volt egyben. Vészterhes időkben bizonyította: van bátorsága a nehezebbet választani. Életének ezt a korszaka nyitott könyv. Tudjuk szerepét az akkori Nemzeti Színházban, s azokon a szavalóesteken, amelyeken Gobbi Hildával, Ascher Oszkárral, Baló Elemérrel, Horváth Ferenccel és másokkal együtt mondta a tiltott gondolatokat. „ Senkit sem lephetett meg tehát, hogy a felszabadulás után ese ő került színháza élére, s hogy az egész magyar színházi ma életnek nagy befolyású embere lett. Ami 1945 óta történt a hazai színpadok világában, nagyrészt az ő közreműködőségyével, s az ő sugallatára történt. Nemcsak egyetlen színház sorsáról határozott. Emberi sorsok is alakultak szava és akarata nyomán. Ízlésmódosulásai is túlléptek a személyesség körén: sztanyiszlavszkiji vagy brechti vonzódása tágabb értelmű korszakot jelölt. Nem lesz könnyű dolga a színháztörténetnek, ha majd tárgyszerű objektivitással akar szólni erről. Kevesen valnnak, sőt, talán senki sincs, aki a színházi élet alakulásában olyannyira döntő szerepet játszott volna, mint n ő, s főként évtizedeken át. A mai magyar színház sok vonásában olyan, amilyennek Major Tamás képzelte. És színpadi jelenlétével szinte az utolsó leheletéig hitelesítette ezt az elképzelést. Még a jövőt is meghatározta. A mai fiatal színházi vezetők többsége az ő tanítványa (is). Vélhető tehát, hogy nemcsak ennek a kikerülhetetlen nagyságú életműnek az emléke él tovább, de Major Tamás szinte eleven emberként is működni fog azoknak a színészeknek, rendezőknek a művészetében, akik tőle tanulták meg, mi a színház. TM Pálfy G. István V ..............s a munkáit. Számunkra az utóbbi az egyik legfontosabb könyv, hiszen az idén lesz 300 éve annak, hogy Budát visszafoglalták a töröktől. Ha nem is ennyire kerek az évszám, mégis évfordulója van a nándorfehérvári győzelemnek. Ugyanis 530 éve zajlott le ez a nagy csata, amelyről Nándorfehérvár 1456 címmel Barta Gábor írt könyvet. Írása különösen gazdag adatokban, tények és összefüggések bemutatásában. Gazdag minden olyan leírásban, amely a csata előzményeit vázolja fel. Nagyon alapos és sokrétű. És noha ez feltétlen erénye a munkának, kérdés mégis, hogy nem jelenti-e ez a gazdagság épp ugyanazt a nehézséget az olvasónak, ami miatt a történelem nem éppen a legközkedveltebb tantárgy az iskolában? Ugyanis az adatokkal túlzsúfolt leírások nehezítik az olvasást. Holott e könyvek célja éppen a történelem iránti érdeklődés felkeltése. Természetesen szükség van adatokra. Ilyenekre például: „A nándori helyőrséget is beleszámítva, a magyar táborokban már közel 35 000 fő állott. A mintegy 70 000 török harcos kétszeres túlereje tehát nem is lenne olyan nyomasztó, hiszen Hunyadi nagy csatáiban az erők aránya néha még ennél is rosszabb volt. Csakhogy ezúttal a magyarok felét olyan képzetlen önkéntesek tették ki, akik, legalábbis első látásra, még az arabok harci értékét sem érték el.” Az ütközet előzményeinek felvázolásában is talán elsősorban a történéseket kellene megjeleníteni, hiszen a történések arra is alkalmasak, hogy a főbb szereplők: Hunyadi János, Giovanni da Capistrano, és mások emberi alakját megrajzolja az olvasó előtt. Az ostrom leírása e vonatkozásban jobban sikerült, de ez sajnos csak a könyv kisebbik része. Így is fontos munka azonban, amelyet minden bizonnyal több történelemtanár olvas majd el, mint amennyi diák. Talán nem ártott volna valamivel nagyobb érzelmi töltet a cél érdekében. Hiszen mégiscsak büszkék lehetünk arra, hogy helente a jelentős csata emlékére szól világszerte a harang. (Móra) Krassói Dániel