Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)

1986-10-10 / 41. szám

— Pangás, uram, az egész fronton! Négy - “ “/7 ... éve még, ha ki­' " “ szivárgott, hogy statisztát keresünk, emberhalál volt, egymást tiporták a jelent­kezők. Most a felhívást be­olvasta a tévé, a rádió, hoz­ta az újság is, de semmi mozgás. Itt gubbasztok a telefon mellett, néha cseng, de aki telefonál, az sem biztos, hogy eljön, pedig ez modern film lesz, szocreál kivitelben, tiszta amatőr szereplőkkel. A rendezők mondják, az amatőr nem modoros, nem maníros, nem dumál bele a művé­szetbe, teszi a dolgát. A kö­zönség szereti az új arco­kat, a fesztiválok zsűrijei direkte rajonganak értük. Aztán lehet amatőr akkora sztár, mint a Belmondó, sztárgázsit nem kap. Ez is egy szempont. Motorbiciklit egyelőre ne hozzon, ez előszelekció, akiben mocorog valami, azt behívják, akkor kell a mo­tor, azt kell ábrázolni, hogy a vásznon az a pali, ha akarna, akkor tudna moto­rozni. Esélye mindenkinek van, uram! Nincs ez a film még egészen kitalálva. Az imént telefonált egy ürge. Nem lenne hálátlan, ha a jelent­kezőknek azt mondanám, a főszerep már elkelt. Hát ilyen nincs, megmondtam, ilyet még viccből se kérjen, ez komoly dolog. — öreg, va­lami bűzlik, ezek a multik csak alibiznek. Bemegyek, mondom, a szerepért jöttem, kapirgá­­lok a tatyóban, nyújtóim a személyit, erre az asszisz­tensnő a nagy kockás füzet­tel a kezében, megrázza a fejét: „Szevasz. Igazolvány nem kell, diktáld az ada­tokat!” Fölírja a nevem, lakcímem, meg hogy két hónap múlva huszonöt le­szek. A kockás füzetes mosolyog, rendben, végez­tünk, ott a szék, üljek le, majd hívnak. Lepakolok, nyílik az ajtó és belép a törpevígjáték, negyven kiló vasággyal együtt, nem több az ürge egy hatvannál, szemüveges, „okosjózsis” matektanár borával. Felvisítok, várom, hogy „okosjózsit” elküldik a francba, ne szorikázzon itt, nézzen már a tükörbe, de a kockás füzetes kikér­dezi, beírja az adatokat, aztán mellém ülteti a figu­rát. Kérdem tőle: „öreg, te ezt komolyan gondolod, vagy csak mókázol.” Vono­­gatja a vállát, mondja, ő is erre a motoros dologra jött. „Mér kérded?” Mér, mér, hát csak kis­­nyúlért kérdem, mondom a figurának. Látod, öreg, ne­kem azóta szagos a dolog. Érzed a drámát, az „okos­józsit” ugyanúgy fogadják, mint engem. Nem mondom, én sem vagyok épp matyó­hímzés, tőlem sem pisilnek karbidot a nők, de azért van különbség, már első blikkre is. Szerintem ezek a filmesek megint alibiz­nek, szívatják a népet. Em­lékszel, néhány éve már el­játszották a mókát. Több száz pesti kölyköt videóra vettek, hogy gyereksztárt csinálnak belőlük. Addig videóztak, amíg kiválasz­tották egy komálós film­rendező gyerekét, kitört a népharag, de tojtak rá. öreg, lehet, a kiskrampó volt a legtökösebb, de az ilyen azért szarul jön ki. — Hogy mennék be, nem vagyok gyerek. Anyu- • " - * cit hoztam, mert síkideg, hogy ide el kell jönni, meg­foghatjuk az Isten lábát. Lehet, nem lesz belőle rög­tön főszereplő, de a videót megőrzik, ki tudja, tán va­lakinek megtetszik, és ő is sorra kerülhet. Kuksiztam a konkuren­ciát, anyu ügye nem áll rosszul Tegnap tré idő volt, mondták, összesen tí­zen jelentkeztek, abból négy nő, de jobb hallgatni róluk. A maiak? Hűséget fogadtam, nem vakságot, lencséztem a tyúkokat, nem vagyok elájulva a kí­nálattól. Az előbb az a kis fekete, ha néhány centivel följebb hordaná a súly­pontját, eljárnám vele a si­­mulós tangót, lehet, egyéb gazemberségre is rábírna, de a többi az nulla. Tudom, anyuci se tökéle­tes. Nem vagyok elfogult, mellben lehetne egy kicsit erősebb, de aki anyucira csak legyint, az hülye em­ber, mert taxis vagyok, volt részem örömben, mondhatom, anyu pont olyan, amilyennek lenni kell. Kihozza bárkiből a maximumot... Már jön is. Mi van, nyuszikám? — Az van, hogy vagy be­mész, vagy nem kapsz va­csorát. Ide bolondítsz, hogy nem kerül semmibe, pró­báljuk ki, itt totyogsz egy órája, nem mersz menni. — Nyugi, megyek, csak mesélj! — Megkérdezték, ki va­gyok, mit csinálok, miért jelentkeztem, és azt, mi a véleményem a pornóról. — Mit válaszoltál? — Azt, az attól függ, hogy forgatnak. — Erre az ürgék? — Röhögtek. Bemész, vagy itt hagylak . . . Látod, kifelé vagány, kemény, de ismerem, ez egy nagyra nőtt, harminckét éves gye­rek, tele gátlással. Azt a hülye golfsapkát is azért hordja, mert kopaszodik. Hiába mondom, hogy úgy sokkal szexisebb, ezt sze­retik a nők. Ez behúzza a sapkát, néha úgy néz ki, mint egy félnótás cserkész. A bátyja hallotta a fel­hívást, megvadította itt a lehetőség, ha sikerül, lesz pénz, minden. Mondom ne­kik, hülyeség, hát mihez értünk mi? Mit tudunk csinálni? Elkezd röhögni, tudod te, hogy mit tudok. Ahogy jövünk, látom rajta, hogy ideges, ilyenkor mondja a legnagyobb mar­haságait. Mit is? Elkezdi: „Nem gondolod, hogy, pro­filból olyan vagyok, mint a Turpi úrfi? Kiskoromban anyám a szita alá tett, ne­hogy elvigyen a macska, de most sem panaszkodha­­tom, ha a fejemet cukorból megmintáznák, a gyerekek sőt nyalogatnának.” Meg ilyeneket. Mindig marhul, bent is biztos ökör­­ködik. Örökké viccel. Ilyen, ilyennek szeretem ... Na, mi van? — A szerep tutti, nyerő vagyok! A zöldkockás jam­­peccal hívtak be. Soroljuk, minek jöttünk. Kérdd a ren­dező , milyen produkcióval készültünk. Vers? Próza? Ének? Mondja a jampi, sorry, nem készült, de egy w­a­­ilDÜA „Mai témájú filmhez, huszonöt-harminc év körüli, sportos, vonzó külsejű, motorozni tudó férfi, valamint huszonöt év körüli, csinos, vonzó női főszereplőt keres a MAFILM.” 44. a

Next