Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-01-06 / 1. szám
efféle gesztus itt nem szokás. Úgy negyven körüli lehet, s mielőtt még bármit is szólhatnék, újfent a sálba törölközik. — Imre — így mutatkozik be. Furcsállja a dolgot, ám hamar túlteszi magát rajta. — Maga szerint tényleg ennyit érnek ezek a verdék? — kérdezem, némiképp bizalmaskodva, ahogy az kollégáknál szokás. — Egy frászt! Az öregebbjét már régen a Dunába kellett volna lökni. Csakhogy a nincs nagy úr, felborítja a leosztást. Itt van például az enyém. Maga épeszű helyzetben adna érte ennyit? — Hát, aligha. — Na látja! Ebből a Zsigából lassan kilóg a lábam, az alja olyan, mint a pókháló, jóformán csak a bitumen tartja össze. Kétszer fordult át a kilométeróra. Soroljam? — Ne fáradjon. Idősebb házaspár kering a kocsi körül. Imre vár egy percet, aztán mintha halaszthatatlan dolga adódott volna, felpattintja a motorháztetőt, beül, indít. Alapjáraton duruzsol, kerreg a motor. Karcol a hangja, öreges, mintha a torkát köszörülné. Köhög, erőlködik. Megfut, visszavesz. Imre bőrdíszműves. Állami vállalatnál, de gyakorta maszekok Baráti alapon szokott vásározni is. Saját bevallása szerint most egy cseppet bőbeszédűbb, mint máskor. Hiába: a kávé. Az ugyanis, hogy ki miként hintázza át a vevőt, magánügy. Mert végeredményben mindenki ezt teszi. Minden vén kocsinak ropognak a csontjai, fájnak az ízületek, s egyre több beöntés kell a normális emésztéshez. A javított zománcon átüt a rozsda. Ahogy Imre okítólag mondja: kívül topp, belül kopp. Ő már csak tudja, nem először van itt. Vesz és elad, azazhogy fordítva. Új kocsija sose volt. Nincs őneki arra pénze, hogy néhány százalékért évekig jegeltesse a bankban. A használtban van az üzlet. Ha nem is nagy, méretes. Ami valahogy mindig összejön, amíg hiányt még nagyobb hiány követ. Szó ami szó, igaza lehet, ha elég szívós, dörzsölt és kitartó az ember. A nyugati típusok most nemigen kelendőek, még nyomott áron sem. Teli van velük a piac. Drága a szerelő, ha van. Drága az alkatrész, ha kapható. Magasabb az érték, nagyobb az avulás. Mások, akiknek lenne pénzük, azért nem veszik őket, nehogy kivagyisággal, hivalkodással vádolják őket. Hasznosabb manapság a szerény, szolid tempó. Célszerűbb ezekben az adóterhes időkben bunda helyett télikabátban járni. Úgyhogy a nyugati csodák zöme a placcon marad. Azért persze nem mindegyik. A túlsó soron az előbb kelt el, közérdeklődés közepette egy ötéves Opel Kadett, félmillióért. Új tulajdonosa igencsak büszke rá. Mielőtt beülne, elölről-hátulról végigsimogatja. — Láttam már ezt a palit. Az eladót — hallom Imrét. — Nem volt túl drága, de az biztos, hogy az illető legalább kétszázezret valutában kért. Érti?... Hát, értem éppen értem, és nem is tartom különösebben meglepőnek azok után, hogy vagy egy tucat kocsival odébb egy lada szamarás úr kétezerért kínálta a vadonatúj visszapillantó tükrök párját. A vevő már nyújtotta is volna a pénzt, amikor a tulaj lakonikus rövidséggel, a bennfentesek profi lekezelésével szigorúan rendreutasította: — Schillingben! Az üzlet ilyeténformán nem köttetett meg, emberünk viszont egy percig sem csodálkozott azon, hogy a pesti használtautópiacon a magyar forint nem mindig elfogadott fizetőeszköz. Tizenegy körül jár az óra. Duciás szomszédom elégedetten dörzsölgeti a tenyerét. Túladott a hatéves járgányon, mégpedig jó áron. Száztízezerért. Most elugrik a büféhez, gyorsan bekap valamit, aztán még körülnéz, mi az ábra. — Kopott, karambolos kocsit keresek — mondja. Ő ugyanis autószerelő. Szétszedi, kipofozza, öszszerakja, átfényezi, s jöhet vissza dupla pénzért. — Van egyáltalán saját kocsija? — Még szép! De mindig másik. Egyszer fél évig tartottam egy szürke Wartburgot, de rühelltem már nagyon. Egy-egy alkalmas vásárból akár ötvenezret is kihozhat az ember. — És ha nincs alkatrész? — Uram! Hol él maga? Alkatrész mindig van, csak meg kell keresni. Ha máshol nem, hát a bontókban. A roncstelepeken. Akár újat is kaphat... — Most mit néz? Tudja maga, meddig tart egy elkötött szekér szétkapása? Ne törje a fejét. Semeddig. A maga kocsiját holnap másik tízben találhatja. Aztán ismerje meg azt a homokszín ajtót valamelyik járgányon kékben vagy zöldben. Vagy egy karburátort, egy vízpumpát. Soroljam? De nem tőlem hallotta. — És az alváz meg a motorszám? — Rázósabb, mégse gond. Amúgy ne higgye, hogy én effélékkel foglalkozom. A világért sem. Ilyen alkatrészekkel ugyanis mindig mások foglalkoznak. Haverok, alkalmi ismerősök sosem, ők egyszerűen gyanú fölött állók. Vagy én vagyok nagyon szerencsétlen, hogy nem megy a bolt (fel kéne az egészet adnom), vagy tán mostanában ez a piac sem a régi. Temérdek a fóka, kevés az eszkimó. Rengeteg a kocsi, vevő elvétve akad, akinek szándéka, s hozzá pénze is van. A gazdák drágán kínálnak, a vásárlók viszont fogukhoz verik a garast. Olcsón szeretnének mindent. Ahogy a tulajok fogalmaznak: bagóért. Amiben egyébként a kínálat zömét látva a vevőknek lenne igazuk. Normális helyzetben. Mert az mégiscsak elgondolkodtató, hogy miként kerülhet egy hat-nyolc esztendős autó alkalmasint az eredő HMMarsBaMm Könnyített vámok Köztudomású, hogy január elejétől megváltoztak a nyugatról származó autók lakossági importjának a vámszabályai. Erről kaptunk részletes tájékoztatást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán. Régebben a behozott kocsi belföldi forgalmi értékének az 50 százalékát kellett vámként kifizetni - mondja dr. Légrády Ilona osztályvezető-helyettes. - A könnyítés, a jogszabály-módosítás főként a kisebb és a közepes teljesítményű, gazdaságos üzemű kocsik magánimportját támogatja. Ennek megfelelően az 1600 cm3-ig terjedő benzines és a 2000 cm3-t meg nem haladó dízel típusok vámja az autó 0-4 éves koráig a kocsi értékének a tíz százaléka. Benzinüzemnél 1600-2000 cm3, dízelnél 2000-2500 cm3 között a fizetendő vám 20, e határok fölött pedig egységesen 40 százalék, amennyiben a kocsi nem múlt el még négyesztendős. A négyévesnél idősebb autókra a hengerűrtartalom mindhárom kategóriájában plusz 30 százalékos büntetővámot számítunk fel. - Ez az utóbbi kifejezés eléggé riasztó. - Meglehet, de a könnyítés célja, mint már mondtam, a fiatal járművek behozatalának az ösztönzése. Nem pedig az autómatuzsálemeké. - Mi szerint állapítják meg az értéket? - Az Európában általánosan elfogadott havonta megjelenő Schwalke katalógus alapján, amely típusokra bontva tartalmazza NSZK-márkában az új árat, és nyolc esztendőre visszamenőleg az évi avulást. Ha az autó 4 évesnél öregebb, akkor a 4 éves avult árat alkalmazzuk, a tényleges kortól függetlenül. Ugyanakkor mindig a kinti forgalmi adóval csökkentett érték a mérvadó. Ezt az összeget beszorozzuk a Magyar Nemzeti Bank napi árfolyamával, ezer forintig felkerekítünk, s így megkapjuk a vámalapot. - A szocialista országok típusainak a kalkulációja is ekként történik? - Hasonlóan. Azzal a különbséggel, hogy ezeknél a fajtáknál az érvényes belföldi árral számolunk, esztendőnként 10 százalékos avulást jóváírva, maximum négyéves korig. E szisztéma előnyös az állampolgároknak, mert a hazai árak alacsonyabbak az említett katalógusban szereplő, átszámított tételeknél. Egy kétéves Skoda 120 L vámalapja így például körülbelül a fele annak, mintha a katalógus árait alkalmaznánk.