Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-02-24 / 8. szám
Az Ogonyok — egyebek között — azzal szerzett magának ekkora megbecsülést, hogy élenjáró szerepeit vállalt, és vállal a sztálini önkény bűneinek, bizony még ma is bátorságot igénylő leleplezésében. Vitalij Korotics az egyik vezetője a „Memóriái’' elnevezésű társadalmi szervezetnek, amely a sztálinizmus áldozatainak emlékét kívánja ápolni, egyúttal felvéve a harcot mindenfajta újjáélesztési kísérlet ellen. Hosszú ideig nem hivatalos szervezetként az illegalitás mezsgyéjén táncolt. Alapító kongresszusát éppen a napokban tartotta. Az Ogonyokkal közösen (s egy bátor kerületi párttitkár segítségével) megszervezték, nem kis ellenállást legyűrve a világraszóló „lelkiismeret hetet” (lásd lapunk múlt évi, dec. 16-i számát). Itt kell megemlíteni a Komszomol KB széles rokonszenvet kiváltó felhívását, amelyet a minap tettek közzé. Azzal fordult a Komszomol-tagsághoz, hogy minél nagyobb számban vegyen részt, segítse a „Memóriás” tevékenységet, elsősorban a sztálini megtorlások áldozatául esett komszomolisták listájának feltárásában, becsületük helyreállításában, emlékük méltó megőrzésében. Az Ogonyek az elsők között publikált olyan írókat, költőket, akiknek rehabilitálása csak később történt meg, vagy még mindig várat magára. Élen jár a szovjet társadalom betegségeinek feltárásában, tabuinak ledöntésében. Még szó sem volt hivatalosan arról, hogy a szovjet belügyi szervek viszsza-visszaélnek hatalmukkal, a szovjet rendőrség még javában szert, tehénnek számított, amikor az Ogonyok példák tárházát hozta hivatalban levő rendőrtisztek törvénytiprásairól. A lap elévülhetetlen érdemeket szerzett a kulturális nyitásban, például Nyugaton élő orosz-szovjet szerzők műveinek közlésében. „Ki kell nyitnunk az ablakokat, mert azt akarjuk, hogy friss levegő áradjon be — fejtette ki egy ízben lapunk munkatársainak szerkesztői hitvallását Vitalj Korotics. — S vállalnunk kell azt is, hogy esetleg legyek, rovarok is berepülnek a kitárt ablakon.” Az egész Világ a tanúja volt, amikor az SZKP XIX. pártkonferenciáján kitört a vihar az Ogányok közlése nyomán. Konkoly keveredett a búza közé — állította a lap —, néhány bűnöző is helyet foglal a küldöttek soraiban. Ilyen botrányt aligha látott valaha is ilyen magaspártfórum a Szovjetunióban. Érthető, hogy a terem nem fogadta valami kitörő lelkesedéssel a bejelentést. Az akkor és ott hirtelen megfagyott levegő jól érzékeltette, mekkora felelősséget vállal magára Vitalij Korotics. S mert a lap nem engedett a nyomásnak, a konzervatív erők bástyájának számító folyóiratok folytatták támadásaikat. Természetesen nemcsak az Ogonyök a célpont. Például az Abalkin—Aganbegjan—Smeljov reformközgazdászok által meghirdetett szocialista piackoncepció is az, amit egyszerűen csak „nyugati típusú seftelésnek” minősítenek, ám legfeljebb csak a ködös ,ami szláv utunkat” tudják szembeállítani vele. Az „orosz kulturális értékek megsemmisítőjeként” kiátkoztatik a szovjet tévé késő esti eldugottsága ellenére is talán legnézettebb műsora, a „Vzgljad” is (amelyet a hadsereg számos egységénél például szigorúan tilos nézni), és a Moszkovszkije Novosztyi. A Vitalij Korotics elleni hadjárat a napokban a képviselőjelölt-választási kampányban tetőzött. (Most a 2250 népi küldötti mandátumra választottak jelölteket, egy helyre többet is. Március 26-án lesznek maguk a választások. A népi küldöttek sorából kerülnek majd ki a Legfelsőbb Tanács új tagjai. Lakóhelye választókörzetében úgy szervezték meg a jelölőgyűlést, hogy a 800 fős, dugig megtelt teremben nem akadt ötszáz választásra jogosult kerületi lakos, s emiatt a gyűlést szavazatképtelennek nyilvánították. Ezzel szemben a hírhedt „Pamjaty” szélsőségesen nacionalista, jobboldali szervezet legalább száz főt kitévő „csapata” szabadon riogathatta, fenyegethette meg kint az utcán a Pravda kultúrházába igyekvőket, háborítatlanul fojthatta bele a szót a főszerkesztő mellett kiállni akaró, immár a teremben levő emberekbe, s zavartalanul függeszthette ki antiszemita, Koroticsot becsületében sértő plakátjait. A vezényszóra fegyelmezetten dobogó, füttyögő, plakátot kibontó együttes összehangoltságától, szervezettségétől megszeppent idősebb asszony így fakadt ki: „Alighanem így kezdhették a müncheni sörpincék pribékjei is ...” Transzparenseiken a vér színével átmázolt sárga csillag és effajta feliratok voltak láthatók: „Kalandor.” — „Ne higygyetek a sárga csillag avantgárdjának!” — „Azt az újságot, amit milliók olvasnak, ne vezesse kaméleon !” — Hol van ilyenkor a rendőrség? Hol vannak a rohamosztagosok? Akik Minszkben pillanatok alatt szétverték a halottakra emlékezni készülőket? Vagy akik Leningrádban letartóztatták a műemlékek lerombolása ellen tiltakozó diákokat? — kérdezték többen. S a vörös karszalagos rendfenntartók csak vonogatták széles vállaikat. A párosan szolgálatot teljesítő rendőrök meg egyszerűen elfordultak, amikor egy középkorú, önmagát „russzofilnek” hirdető asszony azt supította: „Ez Moszkva. Ez nem a Szovjetunió fővárosa. Ez Moszkva. Ez Oroszország fővárosa.” Koroticsot elsöprő többséggel utóbb mégis képviselőjelöltté választották. Nemcsak az irodalmi életiben, de a választási kampányban is kiütközött a viták túlzottan is magas feszültsége. Nem egy választási gyűlés botrányba fulladt. Széleskörűen gyűrűzik, s nem akar csillapodni néhány akadémiai intézet jelölőgyűlésének szervezése miatti tiltakozás, utóbb protestáló nagygyűlést is hirdettek. Például, mialatt a Gorkij Irodalomtudományi Intézet igazgatója, a jelölőgyűlés elnökeként, „történelmi hibának” mondotta, ha netán nem őt választanák meg addig az olyan, a közéletből is jól ismert tudósok buktak ki sorra, mint Abel Aganbegjan, Dmitrij Lihacsov, Igor Besztuzsev hada, Roald Szaggyejev, Nyikolaj Smeljov, Gavriil Popov, Andrej Szaharov. (Néhányukat közülük más körzetekben — de nem munkahelyükön — tömegkezdeményezésbe végül mégis bejuttatták.) S nem csak az Akadémia környékén folyamodtak a régi, jól bevált recepthez. Ha jelölt kell, hát ott van a vállalat vezérkara. Sokan kifogásolták a választási szabályok kiforratlanságát. A két író már említett Ogonyok-ellenes Pravdalevelére tíz másik író válaszolt: V. Bikov, B. Vasziljev, A. Voznyeszenszkij, D. Granyin, I. Druce, V. Dugyincev, J. Jevtusenko, F. Iszkander, B. Okudzsava és A. Prisztavkin. Mint a párt központi lapja sejteti: Élesen tiltakoznak „az egyoldalú, érvekkel alá nem támasztott állítások” ellen. S bár levelük beérkezéséről értesít a lap „A konszolidáció nevében” című szerkesztőségi cikkében, ám annak tartalmát nem teszi közzé. Leszögezi viszont: „Aggasztó, hogy mostanában az irodalom és a művészet néhány ismert mesterének felszólalásaiban túlteng a kölcsönös sértegető, a személyeskedés, türelmetlenség nyilvánul meg a mások véleménye iránt. Ennek nem sok köze van a vélemények valódi pluralizmusához, meg nem értést és felháborodást kelt az emberek között.” Most már csak az a kérdés, hogy ezt kire kell érteni. Hahn Péter Vitalij Korotics Szimpátiatüntetés a főszerkesztő mellett Az Ogonyok