Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-02-24 / 8. szám
22 A Kommunista Ifjúsági Szövetségről sokaknak a Hajdú-Bihar megyei vezetők jutnak az eszébe. A KISZ-tábor ügy „főszereplőit" felmentették állásaikból, de ezeket a posztokat mihamarabb be kellett tölteni. A megyei KISZ-bizottság első titkárává Nagy Sándort választották. A Kommunista Ifjúsági Szövetségről sokaknak a Hajdú-Bihar megyei vezetők jutnak az eszébe. A KISZ-tábor ügy „főszereplőit" felmentették állásaikból, de ezeket a posztokat mihamarabb be kellett tölteni. A megyei KISZ-bizottság első titkárává Nagy Sándort választották. Mottó: „Gratuláltak, de nem irigyelnek” — Ma Magyarországon egy ifjúsági szervezet vezetőjének lenni egyáltalán nem népszerű dolog. Különösen hálátlan a KISZ Hajdú-Bihar megyei bizottsága első titkáraként dolgozni.— Megválasztásom után sokan gratuláltak, de nem mulasztották el megjegyezni: egyáltalán nem irigyelnék. Kevesen is voltak, akik erre a székre pályáztak. Inkább úgy gondolták, hogy tisztességesebb polgári foglalkozás után néznek. A KISZ-tábor ügynek van egy jogi oldala, amit a bíróság vizsgált és vizsgál, úgy gondolom azonban, ennél sokkal súlyosabb a politikai megítélés. A bíróság ítéletével párhuzamosan én azt a gazdasági, politikai környezetet is elítélem, ahol ez megtörténhetett. A KISZ mostani programjában szerepel, hogy kérjük a legrészletesebb kivizsgálást. Tiszta vizet kell önteni a pohárba, hiszen mindenki arról beszél, hogy nemcsak a „mieink” vetkeztek, hanem más politikai, társadalmi szervek vezetői is. Én ezekre a névtelenekre lennék kíváncsi. Nemcsak én, hanem mindenki. Úgy érzem, hogy a sajtó is csak az érem egyik oldalát mutatta be, így elvesztjük a bizalmat, mi, politikai, ifjúsági vezetők. Elvesztik a bizalmat a becsületesek is. Még mindig kéne egy pohár tiszta víz ... Mottó: „A bordásfal jelkép, fel kell rá mászni" — Abbott egyetértünk, hogy igen nagy erkölcsi veszteséget szenvedett a megyében az ifjúsági szövetség. A megtépázott tekintélyt hogyan lehet helyreállítani? — A decemberben megtartott megyei küldöttgyűlés helyszínét a sajtó munkatársai jelképesnek tekintették. Hajdúszoboszlón egy tornateremben vitatkoztunk hajnalig. Ha lett volna szőnyeg, birkózásra is sor került volna. Volt bordásfal is. Sokan megfogalmazták, hogy most már ideje tenni valamit. Ahelyett, hogy a múlton rágódunk, a kondíciónkat kell felmérni: képesek vagyunk-e felmászni a bordásfalra. Olyan szervezetre van szükségünk, amelynek véleménye van magáról, a környezetéről, a gondokról. A megválaszolatlan kérdésekre pedig választ igyekszik adni. Egy 12 pontos politikai programtervezetet fogalmaztunk meg „Véleményünk szerint” címmel. Ez szakít a hagyományokkal, ebben a programban nincsenek folyamatos és napra kitűzött határidők, felelőtlen felelősök. A 12 pont állandóan változik a gazdaság, a társadalom helyzetétől függően. Általános politikai kérdésekre akarunk választ adni megyei szinten. Ma Hajdú- Biharban a foglalkoztatás, a munkanélküliség kérdése van napirenden. Holnap vagy holnapután valami másra összpontosítjuk a figyelmünket. Ebből is látható, hogy a Vidéki szervezet szerepe más, mint a központé. Mottó: „A Postiordöntések után még a tablettát is elfelejtik bevenni” — A közelmúltban egy debreceni tanácskozáson Nagy Imre, a KISZ KB első titkára azt nyilatkozta, hogy a párt politikájának megváltozása nélkül nincs jövője a KISZ-nek. Ebben a helyzetben egy-egy vidéki szervezet meg tudja-e újítani a szövetség egészét? Erre a megújításra képes lehet-e a hajdú-bihari szervezet? — Egyetértek Nagy Imrével, de nem azért, mert a főnököm. Olyan pártra van szükség, amely nem Postinor-döntéseket hoz. A pártvezetés mindig az események után kullog, és még azt a hibát is elköveti, hogy elfelejti bevenni a gyógyszert. A párt ifjúsági szervezete lévén mi naponta 2-3 „megrendelést” adunk a pártnak. Ma kérünk munkahelyet, teljesítménynek megfelelő béreket, holnap lakást, korszerű oktatást, demokráciát, utána jogállamot, jövőképet stb. Kitől kérjük mindezeket, ha nem a párttól? Akkor lesz gond, ha más teljesíti majd kívánságainkat. Ezt talán nem kéne megvárni Ami a vidéki szervezet és az egész szövetség viszonyát illeti, az a véleményem, hogy nincs szükség az egyközpontú ifjúsági szövetségre. Laza szövetségi formáció kellene, mert ez a mostani elnyomja, megsemmisíti az alulról jövő kezdeményezéseket. Az apró láncszemeknek kell erőseknek lenniük, és akkor talán a lánc is sokat kibír, ha egyáltalán szükség van a láncra. Budapesttől csupán egyetlen dolgot kérünk: szándékot és akaratot a megújuláshoz. A többit helyben szeretnénk eldönteni, itt, Hajdú-Biharban! Ehhez most gyűjtjük az erőt. Mottó: „Az április 1-jei küldöttgyűlés nem tréfa lesz” — Ne haragudjon, hogy egyáltalán megfordul a fejemben, de tényleg hisz abban, amit mond? Hisz abban, hogy ez az ifjúsági szervezet, amely a maga 32 évével egyáltalán nem nevezhető ifjúnak, képes valami másra is, mint amit eddig nyújtott? — Nem a KISZ-ben hiszek, hanem egy ifjúsági szervezetben, amelyre szükségük van a fiataloknak. Nem biztos, hogy ezt KISZ-nek hívják. A KISZ nálunk jelenleg a nagyüzemekben áll szilárdan a lábán, bár taglétszámunk itt is csökkent. A középiskolás diákokról pedig elfeledkeztünk. A jövőben a lakóterületeken szeretnénk jelen lenni! A kisebb városokra, falvakra kellene figyelni, hiszen ott is politizálnak az emberek. Jelölteket is szeretnénk állítani, részesei akarunk lenni az országgyűlési választásoknak! Nem arra van szükség, hogy az emberek kibeszéljék magukat, bejelentéseket írjanak a megyének, a központnak. Az április 1-jei, majd az azt követő májusi küldöttgyűlés sok mindent eldönthet. Tavasziig csökkentjük a megyebizottság létszámát. Egy első titkár, egy titkár és két politikai munkatárs intézi majd az ügyeket. A küldöttgyűlés majd megszavazza, hogy szükség van-e megyei bizottságra. Az is elképzelhető, hogy megszűnik, és az egymáshoz lazán kapcsolódó megyei tagszervezetekből alakul majd egy érdekegyeztető tanács. Az is előfordulhat, hogy lesznek alapszervezetek, amelyek nem kívánnák a megyéhez kapcsolódni. Egyszóval a szervezeti és működési szabályzatot is meg kívánjuk változtatni. Saját névről is döntünk. Egyet elárulok. Divatosak mostanában a betű- és mozaikszavak. Eszünkbe jutott a HARISZ, mely a Hajdú-Bihari Ifjúsági Szövetséget jelölné. Ezek mind formai dolgok, a talpon maradás érdekében azonban a tartalmi megújulás a legfontosabb. Mottó: „Ez a környezet bukott vezetőnek „ tekintene" . Mindezekből, amit elmondott, kiderül, hogy akár tiszavirág-életű is lehet az ön pályafutása a KISZ megyei bizottságában ... — Semmiféle garancia nincs arra, hogy ez a beosztás számomra többéves elfoglaltság lenne. Egyetlen garanciát tudok mondani, ami a személyemmel kapcsolatos. Támogatom az alulról jövő kezdeményezéseket. De lehet, hogy ez néhány hét múlva már kevés lesz. Ha alkalmatlannak találnak, vagy én úgy érzem, hogy nem felelek meg az elvárásoknak, szeretnék tisztességesen távozni! Villamosmérnök, számítógéptervező mérnök vagyok, talán nem lenne gond az elhelyezkedés. Sajnos, miivel politikai állásról van szó, sokan bukott vezetőnek tekintenének. A megyei társadalmi környezet még nem alkalmas arra, hogy másként ítéljen. De talán egyre többen lesznek, akik elfogadják, hogy egy vezető tisztességesen is tud távozni. László Judit Egy pohár tiszta víz Hajdú-Bihar KISZ-elsőtitkára Nagy Sándor