Magyar Ipar, 1911. január-július (32. évfolyam, 1-26. szám)
1911-02-19 / 8. szám
210 - Ez általános bizalom és tisztelet emelte őt az Országos Iparegyesület alelnöki tisztébe, mely díszes állást mérséklettel és tapintattal töltötte be több mint tizenöt éven át. Visszalépése után az egyesület végrehajtó bizottságának lett buzgó és munkás tagja. Szontagh Pál ezenkívül a társadalmi életben is évtizedek óta buzgó és hazafias tevékenységet fejtett ki s egyike volt közéletünk legtiszteletreméltóbb és legérdemesebb alakjainak. Mint gyáros is jelentékeny volt, készítményei kitűnőek és keresettek ; munkásai iránt atyai jóindulattal viseltetett s e tekintetben is jó példát adott iparostársainak. Életrajzi adatai: Szontagh Pál régi nemesi családból származott. A család ama Németországból ideszármazott nemes családok egyike, melyeket a kereskedelem, a bányászat és a művészetek emelésére hívtak be hazánkba. A család már előbbi lakóhelyein, Weimárban és egyebütt szász lovagi rangban állott, mint ezt a magyar királyok által kiállított okleveleik (Rudolf királyé 1582. és II. Mátyásé 1610.) kétségtelenné teszik. A család a magyarországi levéltárak latin okleveleiben Zontag, Zontag neveken fordult elő, s vele már a XIV. században találkozunk a Szepességen és a bányavárosokban. Azóta a Szonthagok sok kiváló tagja vett részt hazánk, különösen a felvidék történetében és szerzett a bányászat, ipar, közoktatás és jogtudmány terén nagy érdemeket. Szontagh Pál Dobsinán, Gömörmegyében született 1821. április 16-án. Atyja Vilmos, az 1800. és 1809-iki nemesi inszurrekczióban Gömörmegye részéről mint kapitány vett részt, majd huszonkilencz éven át a megye főszámvevője volt. Szontagh Vilmos dobsinai gyönyörű kertészetének hire messze földre eljutott, tulajdonosát 1829-ben a bajor frauendorfi kertésztestület rendes tagjává választották. Ebben a környezetben nőtt föl a kis Pál, itt szívta magába azt az optimizmust, azt a derűt, mely soha életében el nem hagyta. Iskoláit Sajó-Gömörön,Pozsonyban és Késmárkon végezte s már húsz éves korában, 1841-ben Pesten kitűnő sikerrel letette az ügyvédi vizsgát. Egy év múlva Gömör megyében tiszti alügyésznek, 1845-ben táblabirónak nevezték ki. Megelőzően, 1843-ban meghívást kapott több gyári üzlet felügyeletére Csetnekre, Madarász András tekintélyes gyártulajdonostól, Madarász Viktor festőművész édesapjától, aki már akkor előre látta, hogy a vasfinomítás faszén-nel és kalapácscsal sokáig fönntartható nem lesz, miért is Pécsnek gazdag kőszénvidékére nagyobbszerű vasfinomító részvénytársulatot tervezett. E vállalat Csetnek-pécsi vasgyár néven nemsokára létre is jött. Madarász András a lakását Pécsre tette át, csetnekvidéki összes ügyeinek és vagyonának kezelését pedig teljes hatalmi körrel Szontagh Pálra bízta, rövidesen hozzáadta feleségül leányát, Paulát, aki hatvankét évi boldog házasság után most két esztendeje halt meg. Mint a csetneki iparvállalat vezetője, Szontagh Pál minden erejét az iparnak szentelte. Megalapította a masznikói géppapirgyári részvénytársulatot s ezt a csetneki rézhámorral együtt igazgatta ; később megszerezte és kezelte a csetneki vasolvasztót, miközben alkalma nyilt ez iparágak műszaki és kereskedelmi oldalával gyakorlatilag is megismerkedni. E téren való kitűnő avatottságának irodalmi téren is jeleit adta. Mikor 1848-ban a szabadságharcz kitört, a küzdő hazafiak sorába lépett és tagja lett a pánszláv lázitókon ítélkező statáriális bizottságnak. Ugyanez év deczember 8-án mint mozgósított nemzetőrszázados részt vett a Scrfcr tábornok ellen vívott kassabudaméri csatában, ahonnan a század maradványait Miskolczra vezette, de nemsokára Szemere Bertalan kormánybiztos Gömörbe rendelte vissza, hogy megint az ipar terére fordított tevékenységgel a Duschek pénzügyminiszterrel államjegypapiros szállítására kötött szerződésinek eleget tehessen. A szabadságharcz lezajlásával megfosztották ügyvédi jogosultságától, egyébként is zaklatták, miért is családja csendes körébe vonult vissza és gyári foglalkozásának élt, ahol feleségével együtt tulajdontárs, majd később a csetneki rézgyár tulajdonosa lett. Az abszolutizmus alatt egyházi téren fejtett ki nagy tevékenységet ; a pátens ellen való harczban ő volt a luteránusok vezetője. 1863-ban a gömöri evangélikus egyházmegye világi felügyelőjévé választották meg. Az alkotmányosság idejében már akkora hírneve volt, hogy 1867-ben és 1869-ben a rozsnyói kerület őt küldötte be képviselőjéül Deák-párti programmal az országházba. A Tisza-féle fúzió nem tetszett neki, miért is a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott s ennek zászlaját vitte diadalra ugyancsak Rozsnyón 1876-ban és 1878-ban. Mint képviselő bátor szószólója volt az iparügyeknek, kivált azonban a gazdasági önállósággal kapcsolatos kérdéseknek. Talán ez volt az oka, hogy a következő képviselőválasztáson a hatalom mindenáron ki akarván a parlamentből buktatni, fölléptette vele szemben gróf Andrássy Manót, aki elhódította Szontagh Páltól a kerületet. (Érdekes lesz megemlíteni, hogy Szontaghnak ekkor fölkínálták a szomszédos jolsvaikerületet, ahol egyhangú választást biztosítottak neki, de ő ragaszkodott régi kerületéhez, s nem akart a küzdelem elől megretirálni, még bukása árán sem.) Azóta nem vállalt képviselőséget. Ebben az időben nagy szerepet játszott közéletünkben Tisza Kálmán egyik benső barátja, ugyancsak Szontagh Pál nógrádi követ, a későbbi házalelnök, titkos tanácsos és főrend, a most elhunyt Szontagh Pál távoli rokona; megkülönböztetésül a nógrádi atyafitól gömöri Szontagh Pálnak hívták a rézhámorost s ez az elnevezés szinte prédikátumszerüen mind mai napig rajta maradt, ámbár a Szontaghok prédikátuma : iglói és zabari. Mikor a politikától visszavonult, minden idejét az iparnak szentelte.