Magyar Ipar, 1911. január-július (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-19 / 8. szám

210 - Ez általános bizalom és tisztelet emelte őt az Országos Iparegye­sület alelnöki tisztébe, mely dí­szes állást mérséklettel és ta­pintattal töltötte be több mint tizenöt éven át. Visszalépése után az egyesület végrehajtó bizottságá­nak lett buzgó és munkás tagja. Szontagh Pál ezenkívül a tár­sadalmi életben is évtizedek óta buzgó és hazafias tevékenységet fejtett ki s egyike volt közéletünk legtiszteletreméltóbb és legérde­mesebb alakjainak. Mint gyáros is jelentékeny volt, készítményei kitűnőek és kere­settek ; munkásai iránt atyai jó­indulattal viseltetett s e tekintet­ben is jó példát adott iparos­társainak. Életrajzi adatai: Szontagh Pál régi nemesi csa­ládból származott. A család ama Németországból ideszármazott ne­mes családok egyike, melyeket a kereskedelem, a bányászat és a művészetek emelésére hívtak be hazánkba. A család már előbbi lakóhelyein, Weimárban és egye­bütt szász lovagi rangban állott, mint ezt a magyar királyok által kiállított okleveleik (Rudolf ki­rályé 1582. és II. Mátyásé 1610.) kétségtelenné teszik. A család a magyarországi levéltárak latin okleveleiben Zontag, Zontag ne­veken fordult elő, s vele már a XIV. században találkozunk a Szepességen és a bányavárosok­ban. Azóta a Szonthagok sok kiváló tagja vett részt hazánk, különösen a felvidék történetében és szerzett a bányászat, ipar, közoktatás és jogtudmány terén nagy érdemeket. Szontagh Pál Dobsinán, Gö­mörmegyében született 1821. áp­rilis 16-án. Atyja Vilmos, az 1800. és 1809-iki nemesi inszurrekczió­­ban Gömörmegye részéről mint kapitány vett részt, majd huszon­­kilencz éven át a megye főszám­vevője volt. Szontagh Vilmos dob­­sinai gyönyörű kertészetének hire messze földre eljutott, tulajdonosát 1829-ben a bajor frauendorfi ker­tésztestület rendes tagjává vá­lasztották. Ebben a környezetben nőtt föl a kis Pál, itt szívta ma­gába azt az optimizmust, azt a derűt, mely soha életében el nem hagyta. Iskoláit Sajó-Gömörön,Pozsony­ban és­ Késmárkon végezte s már húsz éves korában, 1841-ben Pesten kitűnő sikerrel letette az ügyvédi vizsgát. Egy év múlva Gömör megyében tiszti alügyész­­nek, 1845-ben táblabirónak ne­vezték ki. Megelőzően, 1843-ban­­ meghí­vást kapott több gyári üzlet fel­ügyeletére Csetnekre, Madarász András tekintélyes gyártulajdonos­tól, Madarász Viktor festőművész­­ édesapjától, a­ki már akkor előre­­ látta, hogy a vasfinomítás faszén-­­­nel és kalapácscsal sokáig fönn­tartható nem lesz, miért is Pécs­nek gazdag kőszénvidékére na­­gyobbszerű vasfinomító részvény­társulatot tervezett. E vállalat Csetnek-pécsi vasgyár néven nem­sokára létre is jött. Madarász András a lakását Pécsre tette át, csetnekvidéki összes ügyeinek és vagyonának kezelését pedig tel­jes hatalmi körrel Szontagh Pálra bízta, rövidesen hozzáadta fele­ségül leányát, Paulát, a­ki hatvankét évi boldog házasság után most két esztendeje halt meg. Mint a csetneki iparvállalat ve­zetője, Szontagh Pál minden ere­jét az iparnak szentelte. Megala­pította a masznikói gép­papirgyári részvénytársulatot s ezt a csetneki rézhámorral együtt igazgatta ; később megszerezte és kezelte a csetneki vasolvasztót, miközben alkalma nyilt ez iparágak mű­szaki és kereskedelmi oldalával gyakorlatilag is megismerkedni. E téren való kitűnő avatottságá­­nak irodalmi téren is jeleit adta. Mikor 1848-ban a szabadság­harcz kitört, a küzdő hazafiak sorába lépett és tagja lett a pánszláv lázitókon ítélkező sta­­táriális bizottságnak. Ugyanez év deczember 8-án mint mozgósított nemzetőrszázados részt vett a Sc­r­fcr tábornok ellen vívott kassa­­budaméri csatában, a­honnan a század maradványait Miskolczra vezette, de nemsokára Szemere Bertalan kormánybiztos Gömörbe rendelte vissza, hogy megint az ipar terére fordított tevékenység­gel a Duschek pénzügyminiszter­rel államjegypapiros szállítására kötött szerződésinek eleget te­hessen. A szabadságharcz lezajlásával megfosztották ügyvédi jogosultsá­gától, egyébként is zaklatták, miért is családja csendes körébe vonult vissza és gyári foglalko­zásának élt, a­hol feleségével együtt tulajdontárs, majd később a csetneki rézgyár tulajdonosa lett. Az abszolutizmus alatt egyházi téren fejtett ki nagy tevékenysé­get ; a pátens ellen való harcz­­ban ő volt a luteránusok vezetője. 1863-ban a gömöri evangélikus egyházmegye világi felügyelőjévé választották meg. Az alkotmányosság idejében már akkora hírneve volt, hogy 1867-ben és 1869-ben a rozsnyói kerület őt küldötte be képviselő­jéül Deák-párti programmal az országházba. A Tisza-féle fúzió nem tetszett neki, miért is a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott s ennek zászlaját vitte diadalra ugyancsak Rozsnyón 1876-ban és­­ 1878-ban. Mint képviselő bátor­­ szószólója volt az iparügyeknek, kivált azonban a gazdasági ön­­­­állósággal kapcsolatos kérdések­nek. Talán ez volt az oka, hogy­­ a következő képviselőválasztáson­­ a hatalom mindenáron ki akar­ván a parlamentből buktatni, föl­léptette vele szemben gróf An­­drássy Manót, a­ki elhódította Szontagh Páltól a kerületet. (Ér­dekes lesz megemlíteni, hogy Szontaghnak ekkor fölkínálták a szomszédos jolsvai­­kerületet, a­hol egyhangú választást biztosítot­tak neki, de ő ragaszkodott régi kerületéhez, s nem akart a küz­delem elől megretirálni, még bu­kása árán sem.) Azóta nem vállalt képviselőséget. Ebben az időben nagy szerepet játszott közéletünk­ben Tisza Kálmán egyik benső barátja, ugyancsak Szontagh Pál nógrádi követ, a későbbi házal­­elnök, titkos tanácsos és főrend, a most elhunyt Szontagh Pál tá­voli rokona; megkülönböztetésül a nógrádi atyafitól gömöri Szon­tagh Pálnak hívták a rézhámorost s ez az elnevezés szinte prédi­­kátumszerüen mind mai napig rajta maradt, ámbár a Szontaghok prédikátuma : iglói és zabari. Mikor a politikától visszavonult, minden idejét az iparnak szentelte.

Next