Magyar Ipar, 1925 (46. évfolyam, 1-15. szám)
1925-01-01 / 1. szám
1925. január 1 MAO YAH IPAR tékesíthető, tehát a romlásnak indult anyagokat feldolgozzák. Ilyen elsősorban a szesz- és keményítőipar, de hasonlóak a konzervipar, tej- és húsfeldolgozó iparok. A mezőgazdasági iparok nyerstermékei romlandóságukon kívül azért sem bírják a hosszú szállítást, mert szállítási költségük árukhoz képest magas. Az ipari nyersanyag tekintetében tehát a fejlődésnek akadálya nincsen. Az ipar prosperitása szempontjából sokkal nagyobb szerepet játszik a munkabér s felfogásom szerint az ipar versenyképességének a munkáskérdés az ugrópontja. A munkáskérdés szempontjából Csonka-Magyarország helyzete határozottan jó. Mint fent kimutattam, már amit Magyarország is jelentékeny munkáskezeket exportált, mert annak idején, piac hiánya miatt, nem fejlődhetett iparunk kellő tempóban. Munkaerőkínálat tekintetében helyzetünk nem rosszabbodott, mert bár a földbirtokreform következtében az őstermelés egyelőre több munkaerőt fog felszívni, illetőleg nem bocsát annyit szabadon; de másrészt kétségtelen, hogy jelenleg is munkaerőfeleslegünk van, amely a konjunktúra megszűnte után az improduktív foglalkozásból fokonkint felszabadul. A további szükségletet pedig népünk természetes szaporodása biztosítja. Nem nemzeti elfogultság mondatja velem, kétségtelenül elismert tény az is, hogy a magyar munkás a legintelligensebb közé tartozik. Mindezekkel számot vetve, bizton várhatjuk, hogy nálunk a munkabér az ipari cikkekhez viszonyítva, nem lesz kedvezőtlenebb, mint bármely más ipari államban s ha tekintetbe vesszük, hogy a munkabér az iparcikk árának 5—40 százaléka, nagy valószínűséggel számolhatunk azzal, hogy éppen munkásviszonyaink lesznek azok, amelyek iparunk versenyképességét a jövőben elsősorban fogják biztosítani. Az iparcikkek árának harmadik faktora a regieköltség. A regieköltség bonyodalmas tétel, amely számos részletből adódik össze s ez egyszersmind az a termelési költségtétel, amelyre a vezető szellemnek legerősebb befolyása van. Ezen a téren a jó szervező képesség igen nagy eredményeket érhet el. Az idő korlátolt volta nem engedi meg, hogy ezzel a tétellel teljes részletességgel foglalkozzam. Itt elsősorban a tőkekamatról kívánok megemlékezni, mert ha kalkulációs okokból a forgalmi tőke kamata részben nem a régietételben nyer is elszámolást, kétségtelen, hogy úgy az álló, mint a forgótőke leírása, illetőleg kamatoztatása lényegében régietétel. A magyar közgazdaság régebben sem volt, ma sem; elég erős arra, hogy iparunk létesítésére és annak fenntartására szükséges összes tőkéket a saját forrásaiból teremtse elő, tehát tőkeimportra volt, van és még belátható ideig lesz szükségünk. Ez azonban iparunk fejlődésének nem akadálya. A tőke nemzetközi s oda megy, ahol biztosítva van és hasznot remél. A tőke bizalmat állami és közgazdasági életünk konszolidálódásával kapcsolatban fokozatosan s úgy látom, a reméltnél gyorsabban tér vissza. Különösen iparunk fejlődése iránt van a külföldi tőkének bizalma, amit elsősorban az összeomlás utáni igen erős ipari fejlődés bizonyít. A pénzügyi helyzettel kapcsolatosan kell megemlékezni — mint hasonló hatású tényezőről — a közterhekről is. Említettem, hogy állami és gazdasági konszolidációnk attól függ, képes lesz-e a hazai termelés elviselni azokat a terheket, amelyeket a konszolidáció a nemzetre hárít. Ezek a terhek, amelyek egyrészt a szanálási akcióból,másrészt a békeszerződés végrehajtásából származnak, kétségtelenül nagyok, de különösen egyoldalú termelési szempontból nem elviselhetetlenek. Nem elviselhetetlenek azért, mert a versenyviszonyokat nem befolyásolhatják, mert Európaszerte egyformán nagyok, hisz az egész Európa bekapcsolódott a háborúba. Nagyon helytelen az államokat győztesekre és legyőzöttekre osztani, mert itt most mindenki vesztes, különösen azonban az úgynevezett győztesek. A győztesek ugyanis tényleg sokkal nagyobb erőfeszítést tettek, mint mi, hogy a pyrrhusi győzelmet kierőszakolják s a »győztes« szót megcsúfolják azok a tények, hogy a háborúban egész idő alatt az ő területeiken folyt le,olyan pusztulást okozva, amellyel semmiféle jóvátétel arányban nem áll. Hiába, a természet törvényeit még a győzelem sem győzheti le. A vesztesek majdcsak lábra állnak valahogy, az a probléma, hogyan fognak a győztesek lábra állni. Csakhogy egyelőre itt még bizonyos időbeli eltolódás van s a győztesek csak később fognak a miénkhez hasonló viszonyokba belesodródni. Nehezebb a probléma abból a szempontból tekintve, hogy a termelés okvetlen fogyasztást feltételez s nagy közterhek a fogyasztóképességet csökkentik. Ez az iparnak kétségtelenül egyik baja, amely azonban abban a mértékben csökkenik, amely mértékben csökkenik az improduktív fogyasztók, vagyis amely arányban emelkedik a direkt javakat termelők száma. Ehhez képest a termelés helyzete is a többtermelés fejlődésével javul. Egyik legfontosabb része a végiótételeknek a regióanyagok, főként az energia kérdése. Az ipari termelés költségének egyik fontos, ha percentuális Uj köntösében, nevezetesen barna-kék-fehér címkével jelenik most meg a régóta bevált és kedvelt „valódi Franck kávépótlék". Az új barna-kék-fehér címkén különösen előtérbe lépnek a „kávédaráló“ismertetőjelek, melyek megkülönböztetik az utánzatoktól. A „valódi Franck-kávépótlék“ úgy kell a kávéhoz, mint a leveshez a fűszer i