Magyar Ipar, 1942 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1942-12-05 / 12. szám

MAGYAR IPAR és a hozzájuk csatlakozott más közéleti férfiak az Orszá­gos Iparegyesületet 1842-ben, az akkori Pest megye elő­zékenységéből a kevéssel előbb épült vármegyeház köz­gyűlési termében.­­Az alapítók névsora főképpen a poli­tikusok, honoráciorok, nemesi és főnemesi rend köréből került ki, jeléül annak, hogy az iparosodás szükségének tudata az egész magyar vezető társadalmat áthatotta. Ez a magyarázata annak, hogy míg a Gazdasági Egyesületet maguk a gazdák csinálták meg, a magyar iparosok első érdekképviseletének , az Iparegyesületnek alapító tagjai közt úgy kezdetben, mint működése későbbi folyamán, a jómódú birtokos nemesi családhoz tartozó Deák Ferencé mellett számos főpap és a magyar arisztokrácia úgyszólván minden családjának nevét megtaláljuk. A fiatal egyesület­ben hamarosan Kossuth veszi át a valóságos vezetést, itt szívja magába a gyakorlati gazdasági élet megismerését és fontosságának fölismerését. A sokezer példányban olva­sott Pesti Hírlapban megjelent cikkei tüzeltek, gyújtottak, buzdítottak. Lánglelkének sugallatára keletkeztek egymás­után az Egyesület alkotásai: mesterinasiskolák, népszerű előadások, olvasóterem, népszerű könyvtár, szerszám- és gépmintagyűjtemény, kísérlet ipari műszótár létesítésére, a mai iparpolitikában is sűrűn használt kölcsön- és tőke­segély rendszeresítése, a páratlan népszerűségű és szug­­gesztív hatású Védegylet, ami a hízelgésre éppenséggel nem Hajlamos Petőfit a Védegyleti Dal és az e honi ipart pár­toló mozgalom élén álló Batthyány- és Károlyi grófnékat dicsőítő költemény megírására lelkesítette,­­ majd a Gyáralapító Részvénytársaság, a Magyar Tengerhajózási Társaság, az iparfejlesztés dolgában az Országgyűléshez intézett, a maga nemében első, hatalmas emlékirat és amit első helyen kellett volna említenem: az iparműkiállítások rendezése. Ezek elsejéről, az 1842-b­ől Kossuth remekmű­­számba menő jelentést készített. A kiállításokon kiérdemelt díjak és elismerések önmagukban és a kiosztás nemzeti ünnepet jelentő fényes külsőségeinél fogva hatalmas ösz­tönzést adtak az iparosoknak. És e kiállítások sikere egyre nőtt. Az 1846-ban tartott III. kiállítás anyaga már nem fért volna el a régi Redout épületében s a bennünket mély hálával fogadott előzékenységgel most is vendégül látó Nemzeti Múzeum termeiben talált elhelyezést. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az Iparegyesület­ben csírázott ki az önálló vámterület gondolata, itt szüle­tett meg az első modern magyar közgazdasági szaklap, az első nagyvonalú, nem egy vonatkozásában ma is időszerű iparfejlesztési programoi, előttünk állnak az Iparegyesület első néhány évi munkásságának eredményei. Bővebb ismer­tetésük túlnőne ez ünnep keretein, meg is található az ipartörténet lapjain, hiszen az Iparegyesület története jó­formán egy a magyar ipar történetével, sőt az utolsó száz évben nemzetünk történetével is. Egyébként is a részlet­alkotásoknál nem kisebb a súlya egyetemes erkölcsi hatá­sának. Az Iparegyesület alapítói meggyökereztették a köz­tudatban az ipar sorsdöntő, nemzeti jövedelemgyarapító, népsűrítő, fogyasztóképességemelő, piackiterjesztő jelentő­ségét, felébresztették a lelkiismeretet a hazai iparral szem­ben fönnálló kötelesség teljesítésére, az iparostársadalom kollektív öntudatát kiállítások rendezése útján a nemes vetélkedést, az egyéni tehetség szabad kifejtését és hozzá­járultak az 1848-i nagy reformok talajának előkészítéséhez. Az iparosodással együtt járt a művelődés szaporább üteme. Szinte szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Lánchíd alapkőletételének napja egészen közel esik az Iparegyesület születésének dátumához. Mert ahogyan a hídra — Herczeg Ferenc szép mondása szerint —, nemcsak a budai és pesti polgárok lába lépett, de Európa és az európai civilizáció is, éppúgy az Iparegyesület is nemcsak az ipar fejlődésé­nek, de a szellemi haladás, a nyugati ku­ltúrába bekap­csolódás meggyorsításának is tényezője volt. A szabadságharc tündöklő meteorjának lehanyatlása után, mint nemzeti életünk minden megnyilatkozása, az Iparegyesület működése is szünetelt. Amikor azonban a nemzet és király kézfogása után a fölszabadult nemzeti erők akadály nélkül törhettek előre. Eötvös József báró, Keleti Károly és több más jeles közéleti férfiú kezdésére az Országos Iparegyesület 1867-ben újra hozzálátott a munká­hoz és szakadatlanul folytatta mind a mai napig. Az ipar­oktatás és ipari szakirodalom fejlesztése, ipari tanács, iparoktatási tanács, iparfelügyelői intézmény, Technológiai Iparmúzeum, Kereskedelmi Múzeum létesítésének sürge­tése, a balesetek elleni kötelező védekezésért és biztosítá­sért és általában a munkásjóléti intézményekért, a hadse­regnél háttérbe szorított magyar iparnak a hadiszállítá­sokban megfelelő részesítéséért folytatott erélyes és ered­ményes küzdelem, közreműködés, vélemények, emlékiratok és javaslatok készítése a jegybank, önálló vámterület, Auszt­riával való gazdasági kiegyezés, vám- és kereskedelmi szer­ződések, vám- és vasúti tarifa, ipartörvény, iparfejlesztés, közszállítás, vasárnapi munkaszünet, kartellek, védjegy­oltalom, tisztességtelen verseny elleni védekezés, adóreform, végrehajtási törvény és egész sereg, az iparosság létérde­keit érintő probléma tekintetében — ezek adják nagyjában az Egyesület részletmunkájának kereteit újjáébredése óta. Emellett ápolta nemzetközi összeköttetéseinket a külföldi rokonegyletekkel való társadalmi érintkezés és a kiállítá­saikon részvétel előmozdításával. És ha már a kiállítások­ról van szó, azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar ipari kiállítások ügye a száz esztendővel ezelőtt tartott első iparműkiállítástól kezdve a néhány héttel ezelőtt oly szép sikerrel záródott Őszi Lakberendezési Vásárig elválasztha­tatlanul összeforrt az Országos Iparegyesület nevével. De ezeken a részleteredményeken túl jelentős szerepe van az iparegyesületnek az iparostársadalom összetartásá­ban, öntudatának ébrentartásában és ezen a révén köz­vetve része van iparunk magyarrá tételében és Budapest népességének nagyra növelésében is. A múlt század negy­venes éveinek elején Buda és Pest 3702 iparosából és ke­reskedőjéből alig egytized rész volt magyar s nem egy céhről lehetett megállapítani, hogy egy magyar tagja sem volt, s ma már túlzás nélkül mondhatjuk, h­ogy Budapest ipara magyar és — hiszem az Istent, hogy az is fog ma­radni mindörökké. De az Iparegyesület által első ízben tö­mörített és hivatásának tudatára ébresztett iparos osztály nemcsak magyarrá lenni segítette Budapestet: lélek­­­számában is világvárosi népességűvé emelte. A munkáske­zek sűrű tömegét fölszívó iparvállalatok szívesen helyez­kednek el városokban, ahol a mesterség levegőjében fel­nőtt munkásokat és nagy helyi fogyasztóközönséget talál­nak, ahol célszerűen működhetnek össze tevékenységüket kiegészítő rokonvállalatokkal s ahol, mint közlekedési középpontokon, könnyebb a nyersanyag beszerzése és kész­áru továbbítása. Ennek és az iparhoz csatlakozó áruházak, raktárak és ban­kü­zletek tömegvonzásának nagy része van abban, hogy míg 1840-ben Buda és Pest egyesített lélek­­száma nem érte el a 100.000-et (31.000 64.000), ma Bu­dapest népessége megközelíti az 1,2 milliót, nem is szólva a gazdaságilag ugyancsak Budapesthez tartozó közvetlen környék népének százezreiről, akiket szintén Budapest vonzóereje töm­örített ide és folyton-folyvást ■— helyenkint amerikai ütemben — szaporít. Munkásságának közvetlen és közvetett eredményeiért száz esztendős élte folyamán sok elismerésben volt része Egyesületünknek Őfelsége a király, miniszterelnökök, szak­miniszterek és más közéleti előkelőségek részéről. Ezekkel azonban nem akarunk hivalkodni, mert nem tarthatjuk ér­demnek azt, amit tenni kötelesség volt. F­ölemlítésük is csak azért történt, mert hozzátartozik a jubiláló egyesü­letünk tevékenységéről és jelentőségéről vázlatosan rajzolt kép teljességéhez. Azt azonban dicsekvés nélkül mondhat­juk, hogy e tevékenység és jelentőség méltán és nyugodt öntudattal állíthat meg bennünket egy rövid jubileumi ünnepre a száz esztendős évforduló határkövénél. Igaz, a jubileumok értéke meglehetősen el van koptatva. Lépten­­nyomon találkoztunk öt, két, sőt egy esztendős évfordulók nem mindig megokolt és olykor túlságosan reklámozott megünneplésével, úgy­hogy, ha erre a könnyed osztályozási alapra akarnánk helyezkedni, korunkat joggal nevezhet­­nék a jubileumok századának is. De száz esztendős évfor­dulója egy közhasznú egyesületnek, ami alakulásakor nél­külözte a hivatalos körök támogatását, sőt elméleti 110

Next