Magyar Könyvszemle, 1968 (84. évfolyam, 1-4. szám)
FIGYELŐ - Sinkovics István: V. Waldapfel Eszter 272
FIGYELŐ V. Waldapfel Eszter (1906 — 1968). Május 21-én súlyos betegségtől megtörten, de mégis váratlanul távozott az élők sorából. A kérlelhetetlen halál egy dolgos életnek vetett véget. A tudomány szeretetét otthonról hozta magával. Atyja, WALDAPFEL János, a korszerű pedagógia lelkes harcosa volt és sokoldalú szakirodalmi munkásságot fejtett ki. WALD APFEL Esztert elsősorban a történelem vonzotta. A budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karának elvégzése után 1930—31-ben mint a Collegium Hungaricum tagja jogtörténeti előadásokat hallgatott a bécsi egyetemen, és a bécsi Staatsarchivban, továbbá több kézirattárban kutatott. Visszatérve 1931-ben doktorátust tett, 1935-ben pedig tanári oklevelet szerzett. Eleinte a magyar középkor foglalkoztatta, ebből a tárgykörből jelentek meg első tanulmányai. Disszertációján (Nemesi birtokjogunk kialakulása a középkorban. Századok, 1931) kívül vizsgálta az első magyar törvényalkotás eredetiségének kérdését (Szent István első törvénykönyve és a nyugati törvényhozás. A bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve V.) és a Magyar Könyvszemlében 1937-ben közzétette az Erzsébet-legenda Admontban általa felfedezett változatának szövegét. Akkor fejezte be tanulmányait, amikor az egyetemet végzett fiatalságra az állástalan diplomás sorsa várt. Neki is csak évek múltán sikerült célhoz érnie. Mint ösztöndíjas gyakornok, beosztott óradíjas helyettes, majd mint helyettes tanár dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban, és munkája csak a felszabadulás után részesült igazában megbecsülésben. 12 évi szolgálat után kinevezték rendes tanárnak, majd átvették a könyvtár státusába. 1946-ban a Kézirattár vezetője lett, 1952-től pedig főigazgató-helyettes. Közben nyolc hónapon át az Országos Könyvtári Központ helyettes vezetője volt. 1958-tól 1966 végéig, mint igazgató újjászervezte és vezette az Országos Pedagógiai Könyvtárt. A több, mint 30 éves, szétágazó könyvtári szolgálat alatt alaposan megismerte a könyvtári munka minden részletét és mint vezető áttekintette az egész magyar könyvtárügyet egyúttal sokat tett továbbfejlesztése érdekében. A könyvtári szolgálathoz természetszerűen egy sor egyéb feladat is kapcsolódott, részben a könyvtár falain kívül. Tagja volt az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanácsnak, a Magyar Könyvszemle Szerkesztőbizottságának, több könyvtári és bibliográfiai bizottságnak. 1948-ban részt vett a Centenáris emlékkiállítás, 1953-ban a Rákócziemlékkiállítás rendezésében. Szakirodalmi munkássága során foglalkozott könyvtörténeti kérdésekkel, a könyvtárosképzéssel és továbbképzéssel, az iskolai könyvtárak ügyével. Közben a történelemhez sem lett hűtlen. De érdeklődését a könyvtári munka itt is alakította. Amikor a történetírás a 48-as polgári forradalom és szabadságharc 100. évfordulójának ünnepére készült, mint az OSzK Kézirattárának vezetője az ott őrzött gazdag levélanyag közzétételével akarta közelebb hozni a mához a korszak szereplőit. Az OSzK anyagát kiegészítette máshol őrzött levelekkel, és A forradalom és szabadságharc levelestára címen, négy kötetben több mint 1000 levelet adott ki az 1846-tól 1849