Mozgó Világ, 1979. január-december (5. évfolyam, 1-6. szám)
1979 / 2. szám - ELBESZÉLÉS - Sarusi Mihály: A kutyakántor
a prosztó! Jaj, a bűnösöknek. Mutatóba se marad elnyomó bitang. Mint lásd, itt, Csehországban. Lásd, itt, Csehországban. Kő kövön nem marad. A nép nem tisztel semmit. Pusztul könyvtár, oskola, katolikkal együtt mindent tűzre hánynak. Ők is máglyáznak! Már az írás se tekintély, csak a szabadság. Az anarkia. Mert megölték Húsz Jánost. Vajon, azt hiszitek, hogy Húsz megégetése után elpusztul tanításának megszentelt talaja? Mondom nektek, nem! Ha lángotokkal megégetitek a kalászt, majd a kövek énekelnek, ha pedig a köveket is tűzzel égetitek, akkor üvegek ömlenek ki belőlük, amelyek ezer tükröződésben verik vissza felétek annak az igazságnak a fényét, amelyet Húsz hirdetett. Hallod, a dömés megmondta. Itt már a kövek énekelnek. Ha a végén kő se marad, akkor is. Ha nincs kő, nincsen ének. Az embernek élnie kell, megmaradni. Aratni, szűrt szabni, igét hirdetni, török ellen kardot kovácsolni. Hol marad a mi sáros Magyarországunk Csehországtól is? A külhon iparkodik, nálunk meg legföljebb az új hit terjed. De az új hit eltörli az ocsmányságokat. A nép majd maga tesz csudát. Isten megsegíti a reá hallgatókat. Ha nem ülnek új urak a nyakába. Magyari Zsiskák. Zsiskát ne bántsd. Nem bántom. Bántott ő, a vak Antikrisztus, épp elég táborit. Ha már magyar, német, katolik és zsidó nem került, égette a maga népét. A népet, mely komolyan vette a Huszimát. Húszra hivatkozik itt mindenki. Ahogy meg Konstanzban a Szentírásra hivatkozó Huszt a Szentírásra hivatkozó bírák szentenciázták tűzhalálra. Meglásd, mi is így járunk. Tábori igazak. Tán oda kéne menni. Vannak ott is magyarok! A lányok hogy lekaptak a tíz körmömről! Hogy ők már teljesen egyenlőek a férfiakkal, az egyiket, az ellenséget, karddal, a másikat, a testvért, alfelükkel győzik. Csak győzzék az átálló keresztes népeket! Csak kiállnak a szekértábor elé, anyaszült meztelen járják a cifrát, s aki nem futott meg a harcosok mennyhasító énekétől, igen most beállhat a táncosok közé. Kard ki kard, s meztelen szablyával állnak át a tábori seregbe. Csudálkozol? Melyik ember nem fickósodik meg ettől a látványtól? Ha meg gyerekük születik, azt mondják, igen tódítják: a Szent Szellemtől fogantak! Ha Máriának máig elhisszük, hogy ő biza szűzen fogant, nem valami garabonciástul, csak magától a Szent Szellemtől, ők mért ne állíthatnák? Akár holt, akár eleven, egyenlő. Pogánság ez, Bálint. Meglehet, a bűnösök, főképp a bujálkodók, a parázna nők könnyebben jutnak Isten Országába, mint a katolikus papok, de azért még nem kellene megszeplősíteni minden huszitának álló gyermekleányt. Isten Országában nincsen bűn, nincsen hamisság, ami jólesik, mert ne tennék meg, ártatlanok, akár Ádám urambátyám s Éva komámasszony volt a bűnbeesés előtt, de hogy anya fiával, atya leányával, húga bátyjával, mindenki úton, útfélen gyakja egyik a másikát! Ez nem lehet az Isten Országa! Maga a pokol. Pokol nincs, menny nincs, legföljebb magyar mennyezet, csak föld van, egyetlen élet. Csak sétálnak a tábor útján, meztelen egyik, meztelen másik, amikor tetszik, csak leheverednek. Ahol éri őket a szent pillanat. Maga a Szent