Mozgó Világ, 1981. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1981 / 3-4. szám - TÁRCA - Szemadám György: Kedves Író Úr!

r /■ Kedves író Úr! írásainak lelkes olvasója lévén, mélyen megrendített az a becses törekvés, melyet meg­ismerhetni voltam oly szerencsés az Ön nagyra becsült könyveiből, s melynek lényegét ab­ban találom, hogy páratlan lelkesültséggel (mondhatni szárnyaiban) ül a magyar amatőr s a magyar profi között emelt mesterséges korlát ledöntéséért. Eme küzdelmének dicső nyomdokait fedeztem fel szívem igaz örömére azon újságban, melyet minden magyar em­ber büszkén vallhat magáénak, s melynek címét még leírni is jó: Mozgó Világ. Minthogy a kérdésben magam is érintett vagyok, lett légyen szerény személyem egy egész kis kulturális misszió. Úgy véltem, hogy író Úr - úgy is mint Szerkesztő Úr - nem nélkülözheti az én értő hozzászólásomat, melyet ezúttal egy kis méretű fénykép mellékelt megküldésével szeretnék demonstrálni, s egyúttal arra a kérdésre választ adni, hogy miért is végződött Nemzetünk számára oly gyászosan az első (majd a második és minden továb­bi) Világháború. S most kezdődjék a szemléltető eszköz művészi, sőt filozofikus igényű ismertetése! A fotó jobb oldalán látható kis csoportozat a magyar profi bonyolult fogalmát van hi­vatott jelképezni, amint erre a harcias beállás, a nagymértékben kipödrött bajuszok, a sö­rösüvegek hetyke emelintései s a kérlelhetetlenül ránk (az utókorra) szegezett szemek is utalnak. Ők tudják, hogy minden szem rájuk mered a tér és idő gátjait lerombolva. Ha a fényképet Szerkesztő Úr megfordítja, láthatja, hogy ezen honfitársaink a „Kíváncsi Jövő­nek” címezték beállásukat. S most essék egy pillantás a kép bal oldalán álldogáló, nem kevésbé öntudatos férfiúra, a magyar amatőrre, aki nem tudta, hogy ő is reákerül a fotográfiára! De reákerült, s eme tény teszi számomra teljessé a képet - persze a fényképet is! Talán nem vetem el a sulykot, ha azt állítom, hogy a hazug őszinteségek (s nemkülönben az őszinte hazugságok) olyan páratlanul hamis és ezáltal harmonikus összhangzatával talál­kozunk itt, mely a legmegrendítőbb igazság fátylaként szeret mutatkozni korunkban. Íme: a pillanat szeszélye, a fotográfus szórakozottsága s az elemző szem zseniális éleslá­tása, mely bonyolult problémákról ránthatja le a leplet! Remélem, nem untattam író Urat eme kis dolgozatommal, s ezúton kívánok további jó munkát és jó egészséget - természetesen Kedves Családjának is -, valamint az Úr Isten kegyelméből még több magamhoz hasonló Értő Olvasót, aki ezúton is marad tisztelettel az Ön leghűségesebb híve: Szemadám György az ismeretlen katona

Next