Mozgó Világ, 1981. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 3-4. szám - ÉVTIZEDHATÁRHÍD - Czakó Gábor: Utassy József
ÉvTiZeDhAtÁrHiDE néhány szavas bevezetővel lapunk új sorozatot indít. Azokat a költő- és íróportrékat tesszük mostantól fogva közzé, amelyek bevezetőként hangoztak el a fenti címen sorozattá formált estjeinken. Megírásukra olyanokat kértünk föl, akiket - tudjuk - a szakmai érdeklődés mellett szorosabb, esetleg baráti szálak is fűznek az adott alkotóhoz. Ezért ne is várjon senki e rövid esszéktől mélyreható kritikai elemzést; a művek által kiváltott személyes élmény közvetítésére vállalkoznak. Utassy József Utassy József költői estjének bevezetését hadd kezdjem egy személyes, de semmiképp nem kisajátító vallomással: Utassy az én költőm. Testvérek vagyunk, sok-sok ezredmagunkkal a Donnál veszett II. Magyar Hadsereg árvái. Tudom, sok ma az árva, évente tíz-tizenötezer születik egyedül a válások következtében, de az ő árvaságuk más. Kérem, hogy a más szócskát tekintsék csak annak, ami. S ha mégis ítéletnek mutatkozik, nem az árvát ítéli meg. A mi szüleink nem váltak el. Anyánk nem szeretett bele másba, apánk nem lépett meg egy fiatalabb tyúkkal, inni sem kezdett, nem nézett tévét ahelyett, hogy velünk beszélgetett volna, nem vált belőle vasárnapi apuka, nem indított ellenünk pert, hogy letagadjon bennünket és kibújjon apaságának felelőssége alól, nem volt bőkezű, és a tartásdíjat sem bliccelte el, nem tanított bennünket gyűlöletre - például anyánk iránt. .. A mi apánk „hősi halált halt”, „fogságba esett”, „eltűnt”. Igazából sosem pátyolgatott bennünket, de ha szabad még ezt az avítt kifejezést használni, példaképünk lett. Nem kísértet, akit ebben vagy abban a fogolytáborban-országban láttak, hanem eleven mítosz Pénelopé anyánk meséiben, immár harmincöt éves mítosza a hűségnek, a szeretetnek, az igaz értékek utáni vágyakozásnak. Tudom, hogy ezek az értékek igen sok mai olvasó számára nem jelentenek sokat. Nyilvánvalóan Utassy is tudja, hisz ő is ebben a városban él, mégis egész költészete - ha szabad e rövidke időben erőszakosan rövidíteni - tán egyetlen alapérték, a szeretet konok, hűséges szolgálata. Alázatos szolgálat az övé, ám csöppet sem alázatoskodó; indulatos inkább, vad, forró, olykor tomboló. Első kötetében, a 69-ben megjelent Tüzem, lobogómban még olykor nyers, darabos: a nyolc évvel később kiadott Csillagok árvájának lírája hajlékonyabb, lángosabb, s néha keserűbben ironikus. E két vékony és régi kötetben akad olyan, melyiknél szebbet írt azóta Utassy, de egyikben sincsen egyetlen hamis gyöngy sem. De gondolom, Önök olvasták a könyveket. Hogy kit szeret a költő? Tán ebben a teremben is akad, aki végzetesen korszerűtlennek, sőt netán trágárnak tartja Utassy József érzéseit. Ne köntörfalazzunk, ő még mindig szereti Magyarországot, édesanyját, a Fritz Schischak lelőtte édesapját, a kisfiát, a feleségét, halott és élő mestereit, barátait - efféléket. Méltán érték hát súlyos támadások költői pályája során. A versek nyilván magukért beszélnek, de ha már egyszer a Mozgó Világ személyes találkozást szervezett a költő és olvasói között, hadd tegyem hozzá, mint életének régi tanúja, hogy az elmondottak nem Utassy művészetének, hanem az életének jellemzői. Kevés írót ismerek, akinek ennyire igénye az életben is ugyanaz a nyílt beszéd, mint a versben. Persze konszolidált korunk szűrt levegőjében (Bereményi Géza kifejezése) mindenki tudja, merre hány centi, nem divat a szenvedély - avasszalonna-ízű. A finom elidegenítések a menők most, a távolságtartások, a csipkés artisztikumok, legföljebb annyi csípős fűszerrel, amennyit egy jól szervezett spontán happening megenged - mesternek és közönségnek -, műsor után pedig ágyba! Pedig milyen szánalmas ez a történelem happeningjéhez képest! Micsoda vajon X. Y. ál-önakasztásos, de fotódokumentált happeningje Haynau aradi műsorához képest?