Mozgó Világ, 1986. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)

1986 / 7. szám - VITA & (SANGUIS) - Síklaky István: Aki nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak nincs kedvező széljárás

VITA & (LANGUIS) dúlni. Végre le kellene vonni a következtetéseket abból a történelmi tapasztalatból, hogy a parancsgazdaság sokkal kevésbé hatékony és fejlődőképes, mint a piacgazdaság. És ez akkor is igaz, ha valamilyen ideális, minden monopoltényezőtől és -korlátozástól, állami ráhatástól és belső súrlódástól mentes szabadversenyes piacgazdaság soha nem volt, és - úgy tűnik - nem is hozható létre, mert a tapasztalat a dominánsan versenyre épülő piacgaz­daság fölényét igazolja a dominánsan parancsra épülő gazdasággal szemben. Mert a tapasz­talat szerint a modern gazdaság annál hatékonyabb, mennél kevésbé korlátozzák monopóli­umok a versenyt, mivel a verseny szorítja rá a gazdaság szereplőit (1) a változó össztársadal­mi igényekhez (világpiaci kereslethez) való folyamatos alkalmazkodásra, (2) a termelőerők fejlesztésére, továbbá (3) a versennyel lehet - az eddig tapasztalatok szerint - a legjobban megközelíteni, hogy minden szerepre a legalkalmasabb személy választódjék ki. És annak is itt az ideje, hogy azok, akik Marx nyomán (vagy Marxszal együtt) a termelőerők fejlődésében látják a társadalmi fejlődés legmélyebb áramlatát, akik tehát a történelmi materializmus alapján állnak, mondják ki, hogy a társadalmi fejlődést a verseny dominanciája segíti, a monopóliumok dominanciája pedig gátolja. Tudomásul kell venni továbbá, hogy semmire sem vezet az árutermelésben szükséges különböző típusú teljesítmények valamilyen homogén „munka” fogalomba való összemosá­sa. Az árutermelésnek különböző típusú szereplői vannak, akik különböző típusú teljesítmé­nyekkel vesznek részt a társadalmi munkamegosztásban. A vállalkozók azt vállalják, hogy - a mindenkori piaci helyzet, illetve piaci kilátások figyelembevételével - megtervezik és megszervezik a gazdasági tevékenységet, vállalván annak kockázatát, hogy boldogulásuk alapvetően attól függ, igazolja-e a piac vagy sem, illetve milyen mértékben igazolja tervük helyességét. A munkavállalók az adott szakma ismeretei és követelményei szerint teljesítik a kapott - valamilyen gazdasági eredményt célzó - utasításokat. A finanszírozók törvénye­sen rendelkezésükre álló pénzt (értéket) bocsátanak a vállalkozók rendelkezésére. A piac folyamatosan kialakítja a teljesítmények díját, a munkavállalók számára a munkaerőpiacon kialakult béreket, a vállalkozók számára a vállalkozások piacán kialakult vállalkozói hasznot, a finanszírozók számára pedig a tőke- és pénzpiacon kialakult tőkejáradékot. Más szóval: érvényesül a teljesítmény­elv. Mit kell tennünk tehát, és hogyan? Mintegy húsz éve nem folyik módszeres munka egy a magyar népgazdaság számára fejlődési célként (irányként) kitűzhető működési modell kidolgozására. E témakörben csak néhány, közhellyé vált - azaz széles körben nyilvánvalónak tekintett - tétel fogalmazódott meg, nagyjából a következőképpen: - A tervutasításos gazdaságirányítás Magyarországon nem vált be. - A piaci automatizmusok (spontaneitás) valamilyen fokú szabadságára és a központi hatalomnak a gazdasági életbe valamilyen módon és mértékben való beavatkozására egy­aránt szükség van; ilyen értelemben „a terv és a piac” valamilyen kombinációját kell megvalósítani. Ezen túl csak a döntéshozók számára váratlanul felmerülő problémákra adott ad hoc válaszok gazdaságpolitikája folyik. Szükséges tehát egy hosszú távra tekintő társadalmi­gazdasági tervező munka, mert napi gondjaink megoldását is csak így alapozhatjuk meg. Ezt a következő módon kellene végezni: (1) Hipotetikus, illetve axiomatikus irányelvek (kiinduló pontok) alapján fel kell vázolni egy távlatilag valószínűleg megvalósítható, haté­kony és a társadalmi boldogulást szolgáló gazdasági rendszert (nevezzük cél-rendszernek), mégpedig első közelítésben anélkül, hogy a jelenlegi helyzetből a cél-rendszerhez (a cél-rend­szer irányába) vezető lépéseket ismernénk. (Az ilyen cél­rendszer reális utópiának is nevezhe­tő: reális, mert a kidolgozók hipotézise szerint a fejlődés egyik lehetséges alternatívája, és utópia mindaddig, amíg a hozzá vezető lépéseket is ki nem dolgozzák.) (2) Ki kell dolgozni továbbá a jelenlegi helyzetből a cél­rendszerhez vagy a cél­rendszer irányába vezető lépése­ket (nevezzük ezt rávezető programnak), és (3) a rávezető program kidolgozása és megvalósí­

Next