Mozgó Világ, 1988. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1988 / 1. szám - MERRE MENJÜNK? - Lengyel László: Neszezések
fogok másként szabályozni, mint ígértem. Már készül a visszamenőleges szabályozás. Azt mondom, lesz exportteljesítményem - de miért lenne? Megegyezünk személyekben, mégsem azok lesznek. Hányan teszik fel maguknak a kérdést a vezető elit csoportba tartozók közül reggel felkelve: igaz-e az, amit tegnap mondtak nekem az egyeztetésen, és igazat mondtam-e én tegnap az egyeztetésen? Igaz-e ma? Tényleg megadjuk az importot, tényleg nem csavarjuk meg az adójukat, valóban azok a számok az érvényesek, amelyeket átadtam? Semmi se úgy van. Ezért nem nagyon hiszem, hogy a társadalmat állítólag képviselő értelmiségi jogosan mondhatja-e a vezetésnek: szerződjünk új alapon! Én betartom ezt, te hozzájárulsz azzal. Ennek a gondolatnak csak két hibája van. Az egyik, hogy nincs egységes vezetés. Hiába ígérne az egyik vezető bármit (reformot, forradalmat, önmaga felszámolását stb.), ha hozzá hasonló erejű társa, jelentős érdekcsoporttal a háta mögött, épp most akarja kibillenteni a hatalomból. Tehát nincs az asztal egyik oldalán hiteles személyiség és csoport, program és erő. De nincs a másik oldalon se. Az értelmiségi csoportok is abban a hitben ringatóznak, hogy egyedül ők - vagy leginkább ők - képviselik a társadalmat. Egymást marják. Nincs hiteles vezető vagy csoport, amelyik programmal és erővel ülhetne az asztalhoz. És még csak ezután jön, hogy az asztal is hiányzik, amely mellett találkozhatnának. Mit tehetünk hát mégis? Úgy vélem, hogy a magyar progressziónak négy ága van. Mind a négynek különböző mélységű, de kellő történeti gyökerei vannak. Ez a négy áramlat ma az értelmiségen belül - és ott is korlátok között - hat. Ahhoz, hogy szélesedjen ez a hatás, meg kell mutatniuk magukat, meg kell fogalmazniuk programjaikat, javaslataikat, fel kell becsülniük erőiket. Nagy hagyománnyal él a magyar progressziókban egy függetlenségi forradalmas gondolat. Megfogalmazódott 1948-49-ben, a kiegyezés utáni ellenzékiségben, 1918-ban és részben 19-ben, 1945-48 és 1953-56 között. Nem volt ennek az ágnak hitelesebb politikai gondolkodója, mint a Márciusi Frontot szervező, reformkommunista, három rendszer börtönét megjáró független politikus: Donáth Ferenc. E függetlenségi eszmekor összefügg nemcsak európai helyünkkel, de mindazon kötöttséggel szembeni fellépéssel is, amit az ilyen vagy olyan politikai és gazdasági nagybirtokok, az önkormányzatot és önigazgatást elnyomó hatalmak jelentenek. Ennek az álláspontnak van véleménye a piacgazdaságokról és a szocialista reformokról egyaránt. Nagy érdeme e hagyománynak a szellemi függetlenség és a tolerancia. Nagy súllyal jelenik meg közéletünkben a népi, nemzeti, kisebbségvédelmi irányzat. Szabó Dezső, Németh László, Erdei Ferenc, Illyés Gyula és mai örököseik eszméinek erejét a magyar sorskérdések újrafeltevése adja,egyke, alkoholizmus, öngyilkosság, a társadalom erkölcsi és szellemi állapotának romlása. És a legfontosabb: a határainkon túl élő magyarok ügyének felkarolása. Védelmeznek nemzeti örökséget és nemzetkaraktert. De fölvetik a szabad sajtó, a helyi önkormányzat és kezdeményezés nehéz ügyeit is. És beszélnek az út szélére vetett szegény sorsúakról, elítélve kiszolgáltatottságukat. A válságban a nemzethalál réme jelenik meg előttük, és olyan kiutat keresnek, amely sem a nyugati típusú piacgazdasághoz, sem a hagyományos központosított államgazdasághoz nem visz. E harmadik út megtalálásával vívódnak. A harmadik irány az alkotmányvédő, demokrata, személyiségi jogaiért küzdő csoport. Jászi Oszkár nyomán folyamatosan megfogalmazták és újrafogalmazzák mindazokat az intézkedéseket és magatartásformákat, amelyek között az ember és polgár szabadon és függetlenül élhet. Éles bírálatát adták az elmúlt időszak politikai berendezkedésének, átgondolták egy új, szabadelvű berendezkedés előnyeit és hátrányait. Az eszmerendszer három sarokpontja: a demokratikus és alkotmányos személyiségi jogok védelme, az erre épülő politikai reform; másodszor a független sajtó; harmadszor a szegények és jogaikban megalázótok érdekeinek védelme. Végül, a negyedik ág az európai gazdasági és társadalmi fejlődéshez felzárkózást kívánó és javasló gazdasági reformer csoport. Varga István és Péter György követői, tanítványai egy olyan vegyes tulajdonon alapuló piaci versenygazdaságot akarnak, amelyben a gazdasági pluralizmus egy társadalmi-politikai reformmal egyesül. Olyan modernizációt képzelnek el, amelyben független és önálló gazdasági alanyok, érdekképviseleteik keretei között, kiszámítható és alkotmányos állami szabályozás mellett, piaci vállalkozások révén biztosítják a társadalmi jólét emelkedését és az európai piacgazdaságokhoz való felzárkózást. Az áramlatok különböző helyekre összpontosítanak. Mások a hangsúlyok. Más neszekre