Mozgó Világ, 1988. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 1. szám - MERRE MENJÜNK? - Lengyel László: Neszezések

kellene újrateremteni. Minden eddigi prioritással szemben ennek előtérbe helyezése lenne az igazi kibontakozási program. S ezt elfogadtatni - és nem oktrojálni - a józanul fölismert és fölismertetett ön-, csoport- és össztársadalmi érdekek alapján - ez lenne igazán méltó politikai feladat. Ez hát az a „vicinális”, az a helyi vonat. Ám a jobb vonatoknak manapság nevük is van. Mi legyen a miénk neve? Nagyon félve, nagyon óvatosan, de azért kimondom. Amit én javallanék, körvonalaznék, annak semmi eleme, semmi kritériuma nem szól ez ellen. Nevezhetnénk tehát akár Szocializmusnak is. Lengyel László: Neszezések Lehet megírni egy ország, egy nemzet jövőjét? Lehet józanul beszélni egy ország „mi a teendőjéről”? Ahogy nesztelenül az országra a gazdasági válság ráborult, ahogy hirtelen érezni kezdtük, hogy milyen egyedül vagyunk az országban, a magányos házban; ahogy csendesen magunkba nézve érezni kezdjük, hogy csak magunkra számíthatunk, úgy minden program, minden javaslat, minden kiordított prófécia és hidegen mérlegelt, számszerűsített „megoldás” csak egérneszezés. Neszeket adunk, suttogunk, visszhangozunk. „Amivel küz­dünk, mily parányi és mily nagy, ami küzd velünk” - írja Rilke. , Lehet-e a magyar társadalom egységes jövőjéről és teendőiről morfondírozni? Miért ne. Állíthatjuk, hogy amit írunk és teszünk, az egész valónkért lesz. Csak éppen ez az egész sohasem volt igaz. A társadalmak, a nemzetek, országok nem úgy emelkednek vagy süllyed­nek, hogy végre megtalálják vagy elveszítik az egyedül érvényes szabályt, amelyet követhet­nek. Az ország nem süllyedő hajó, ahol a kapitánytól a hajósinasig egy érdek vezényel - a menekülés érdeke. Magyarország mint egész részére sokféle program adható. De ezek a programok nem lesznek egyebek, mint egyik vagy másik társadalmi csoport érdekeinek kifejezői. Nem azért, mintha a programok megfogalmazói nem törekednének az egész ország jövőjének megfogalmazására, hanem mert ezt nem tehetik más alapról, mint csoport­juk, létező vagy lehetséges támogatóik érdekei alapján. Aki tehát azt állítja, hogy képviseli a magyar nép érdekeit, az enyhén szólva túloz. Nemcsak azért, mert nem is igen ismerhetők ezek az érdekek, hanem azért, mert minden társadalmi csoport szükségképpen saját élethely­zetén keresztül ismeri a többit, szembesíti érdekeit és értékeit. Magunkat képviseljük. És úgy vélhetjük, hogy ez a magunk képviselete segíthet azon a Magyarországon, azon a társadal­mon, amelyet magunknak feltételezünk. Ezért a „mit tegyünkre” egyszerre mondhatok sokat és keveset. Felsorolhatom azokat a programpontokat, amelyeket a társadalmi és gazdasági reformokat kérő, követelő közgaz­dászok az elmúlt években leírtak, elmondtak. Részben majd megteszem. De nagyon keveset mondhatok más, ennél sokkal fontosabb csoportok „mi a teendőire”. Pedig az ország sorsa e csoportok programjain - és főként cselekedetein - múlik. Az elmúlt időszaknak éppen az a tanulsága, hogy a válság kölcsönös patthelyzetet alakít ki, és megfordítva, a patthelyzet tovább mélyíti a válságot. Az erős társadalmi, gazdasági és politikai csoportok (a széttagolt központi és helyi pártvezetések, az egymástól elvált és versengő kormányzati és területi államigazgatások, az ágazati és területi lobbik, a nagyvállalatok különböző típusú csoporto­sulásai, a társadalmi elitek­ versengése és harca eldöntetlenül maradt és marad. Valamennyi csoportosulás képes rá, hogy nemzeti, össztársadalmi, az egységet biztosító érdekként tüntesse fel saját érdekeit, de arra nem, hogy ezekkel győzedelmeskedjen. Mindegyik képes elgáncsolni a másikat, és ezzel is foglalkoznak. A korábbi alkuk és az ezekre épített programok többletjövedelmekre épültek. A többletjövedelmek elfogytak, sem külső, sem belső forrás nem érződik. Magunkra maradtunk az üres házban. Mit tehet ilyenkor az értelmiségi? Nyilván nem tud beavatkozni abba a marakodásba, amelyet az erős politikai csoportok egymással folytatnak. Hogyan is vethetné be magát a politikai központokban zajló személyes élet-halál harcba? Hogyan is tudna befolyást gyako­rolni a megyék egymás közti, illetve a megyék belső párviadalaira? A korábbi alkudozók, jövedelmeket átcsoportosítók, kijárók érthetően idegesek. Vége van egy korszaknak. Vége annak a világnak, amikor építhettek a kölcsönös alkukban létrejött egyezségre. Ma az egyezségeket már megkötésük pillanatában sem illik betartani. Azt mondom, hogy nem

Next