Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 3. szám - INTERJÚ - Farkas Zoltán: "Nem tekintettük magunkat társadalmi erőnek" - Beszélgetés Kis Jánossal, Kőszeg Ferenccel és Lengyel Lászlóval

„Nem tekintjük magunkat társadalmi erőnek” Kerekasztal-beszélgetés a Társadalmi szerződés történetéről Közreműködik Kis János, Kőszeg Ferenc és Lengyel László - A „ Társadalmi szerződés” cím Rousseau-ra utal. De nem csak a címadás volt annak idején meghökkentő, hanem az a hit vagy tévhit, remény, meggyőződés vagy illúzió, amelyből az cseng ki, hogy egy ilyen szerződés megköthető. Valójában akkor, 1987 júniusában látszott arra bármi re­mény, hogy a politikai átmenetre bármiféle szerző­dés kialakítható volna? KIS JÁNOS Mielőtt a beszélgetés érdemi ré­szébe belekezdenénk, talán helyénvaló volna, ha néhány szót szólnék ahhoz az orgánumhoz való viszonyomról, amelyben az interjú meg fog jelen­ni. Azok közé tartozom, akik a régi Mozgó Világ szerkesztőségének elmozdítása után ezt a folyó­iratot bojkottálták. Ennek persze gyakorlati je­lentősége nem volt, mert engem ez a folyóirat amúgy sem kért volna fel szerzőjének, mivelhogy közlési tilalom alá helyeztek ugyanazok, akik a régi szerkesztőséget eltávolították. Erkölcsi je­lentősége mégis volt. Ma is úgy gondolom, hogy a Mozgó Világ jelenlegi szerkesztősége igen-igen jól tenné, ha tisztázná viszonyát a régi szerkesz­tőséghez. - Ez mit jelenthet? KIS Azt hiszem, a szerkesztőség dolga, hogy ezt milyen formában kívánja megtenni. De jó lenne, ha állást foglalna a szerkesztőségváltással kapcsolatban. Közben azonban megváltozott a sajtó helyze­te. Nemcsak azok a személyek tűntek el a színről, akik a Mozgó Világ régi szerkesztőségét elmoz­dították és az újat kinevezték. Ma már az a hata­lom is szétesőben van, amelyik ezt megtehette. Ma Magyarországon a kulturális folyóiratok számára sajtószabadság van. Aki a Mozgó Világ jelenlegi szerkesztőségét nem kedveli, alapíthat más lapot magának. Kulin Ferenc, a régi Mozgó Világ utolsó főszerkesztője, jelenleg az írószö­vetség új lapját, a Magyar Naplót szerkeszti. Akár a Népszabadság is interjút készíthet Kőszeg Ferenccel, vagy velem. Ilyen körülmények között már nem látom indokoltnak, hogy elutasítsam a Mozgó Világ felkérését.­­ Nos, akkor nézzük a „ Társadalmi szerző­dés"-t, és egy valóságos társadalmi szerződés ak­kori esélyeit. Egyáltalán: mikor írtátok ezt, mikor született meg a végleges szövegváltozat? KIS A cím nem Rousseau-ra utal, inkább arra a szóhasználatra, amellyel a hetvenes években Nyugat-Európában több helyütt éltek, és amely valamilyen modernizációs gazdasági paktumot jelentett - megállapodást a kibontakozás költsé­geiről és esélyeiről.­­ Vagyis egyfajta válságkezelést, válságelhárí­tásban való kölcsönös közreműködést, a politikai partnerek megállapodását? KIS Igen. Megegyezést egy olyan válsághely­zet kezeléséről, amelyet nyílt pártpolitikai küz­delmekben valószínűleg nem lehetne megoldani. Magyarországon persze nem arról volt szó, hogy nyílt pártpolitikai küzdelmekben nem kezelhető helyzetre keressünk megoldást, hanem az vált nyilvánvalóvá: ideje megkezdeni az átmenetet a többpártrendszer felé. Ez az átmenet lassúnak, a remélt eredmény távolinak tűnt, ezért gondol­tunk arra, hogy valamiféle megegyezéssel kellene a pártállam, az állampárt hatalmát korlátozni. A beszélgetés elején elhangzott kérdés minden bizonnyal arra utal, hogy talán túl merészek vol­tunk, amikor abban bíztunk, hogy egy ilyen szerződés létrehozható. Utólag persze annyiban is naivnak tetszhet ez a programjavaslat, hogy a történelem nagyon gyorsan túlszaladt rajta. De azért a megközelítés ésszerűségét igazolja, hogy valami hasonlóra mégiscsak sor került Kelet- Európában, nevezetesen Lengyelországban. A lengyel megállapodás alapszerkezete nagyon hasonlít a „Társadalmi szerződés”ben javasolt megoldáshoz. KŐSZEG FERENC Ennek ellenére, szerin­tem, mégis van valami 18. századi ebben a kon­cepcióban, nevezetesen hogy két jogelv, két legi­timációs rendszer közötti szerződésről van benne szó. Talán még előbb is, talán már a 17. század­ban kezdett kialakulni a kompromisszum az Is­ten kegyelméből való abszolút uralom és a nép­felség elve között, így tudomásul vettük a párt­hatalmat - bár legitimációjáról szó sem lehetett -, és igyekeztünk volna vele egy rendszerben ér­vényesíteni a népfelség elvét.

Next